Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)
2002-11-04 / 256. szám
4. OLDAL - 2002. NOVEMBER 4., HÉTFŐ EMLÉKEZÉ S Aki tüzet vezényelt a csabai laktanya szovjet támadóira Beszélgetés az ötvenhatos őrparancsnok Bedő Tibor honvédtiszttel Negyvenhat évvel ezelőtt, 1956 november negyedikén hajnalban megindultak a szovjet csapatok, hogy vérbe fojtsák a magyar nemzeti felkelést. A Békéscsaba köré összpontosított alakulatok megszállták a várost, a helyőrségi laktanyánál azonban tűz fogadta őket. Az akkori novemberi nap egy közelmúltig fehér foltnak számitó eseményére világít rá az alábbi interjúforma. Bedő Tibor nyugalmazott honvédtiszt — a laktanya aznapi őrparancsnoka — eleveníti fel tizenkét drámai óra történetét. Emlékezéséből a hősies ellenállás és a személyes dráma képe bontakozik ki.- Bedő Tibor nyugalmazott honvédtisztet keresem.- Az beszél.- Üdvözlöm és bemutatkozom: lőcsei Pál a nevem. Békéscsabán születtem, de már több mint ötven éve Budapesten élek - főként író- tollam koptatásából. Pár éve Békéscsaba ötvenhatos forradalmának történetét kutatom. Erről szeretnék Önnel beszélgetni...- Hogyan talált rám?- A Hadtörténeti Levéltár 195& os gyűjteményének egyik iratán találkoztam a nevével.- És mit mond rólam az irat?- Azt állítja, hogy Bedő Tibor főhadnagy 1956. november 4-én hajnalban, 4 óra 30 perckor géppisztollyal rálőtt a békéscsabai helyőrségi laktanyához érkező szovjet csapatokra. Válaszul a szovjetek tűz alá vették, majd elfoglalták a laktanyát és lefegyverezték a honvédség ott talált személyzetét.- És maga elhiszi, hogy valóban így történt?- Éppen azt szeretném kideríteni, hogy hihetek-e ennek az iratnak?- Erre könnyen meg tudnék felelni, de előbb megkérdezem: kitől származik az irat, és milyen dátum van rajta? Tisztek és sorkatonák próbatétele- Ha egy percet vár, megnézem a jegyzeteimet... Az iratot a 8. lövészhadosztály Békéscsabán működő parancsnoksága készítette. A címzett a Honvéd Vezérkar Főnöke. Keltezése 1957. január hetediké...- Na látja, ez a dátum válasz az Ön kérdésére. Arra, hogy hihető-e, amit az irat állít. Mert januárban a vezérkarhoz hivatalos iratot csak olyanok küldhették, akik a forradalom szovjet leverése után bezupáltak a Kádár-Münnich-féle honvédséghez. Ekkorra már ők foglalták el a 8. lövészhadosztály minden fontosabb posztját, ahonnan a hazafias érzésű tiszteket előbb eltávolították, azután börtönbe csukták. Meglehet, hogy ezt az iratot olyanok fabrikálták, akik nemcsak a laktanya ostromától, de Békéscsaba városától is távol voltak 1956. november 4-én.- Kedves Bedő ár, engem a „bezupáltak” holléténél és viselt dolgainál sokkal jobban érdekelne, hogy Ön hol volt és mit csinált ezen a szomorú emlékű napon. Olyan hivatásos tisztet keresek a 8. lövészhadosztály törzséből, aki a konfliktus idején a helyőrségi laktanyában tartózkodott, és hajlandó felidézni emlékeit a laktanya önvédelmi előkészületeiről, a tisztek és a sorkatonák hangulatáról és főként a tűzharc keletkezésének és lefolyásának körülményeiről. Remélem, most megtaláltam ezt az embert...- Nem tagadom, ott voltam az események sűrűjében, sok mindent láttam, hallottam - és volt, aminek a szereplője voltam. De a sokféle emléket rendbe kellene rakni... Ezt talán megkönnyítené, ha előbb megismerhetném a kérdéseit... Könnyebbséget jelentene az is, ha több részletben beszélhetnénk meg a történteket. Bizonyára észrevette nehéz, ziháló lélegzésemet... Súlyos beteg vagyok, s a hosszabb beszéd megvisel, kifullaszt... A kívánt könnyítések megtörténtek. Előzetesen ismertettem kérdéseimet, melyekről kutatásaimmal párhuzamosan, éveken át a legapróbb részletekre is kiterjedő beszélgetések sorát folytattuk. Ezek elemeiből és az interjúforma felhasználásával alkottam meg Bedő Tibor „1956-os portréját”. — Vágjunk a dolgok közepébe! Képzeljük el, hogy a győztes forradalom első novemberi napjait éljük Békéscsabán. Hivatásos tisztként ekkor Ön hol és milyen minőségben teljesített katonai szolgálatot? — Légvédelmi tiszt voltam főhadnagyi rangban a 8. lövészhadosztály békéscsabai székhelyű törzsénél, de fő feladatomat e válságos napokban a laktanya őrparancsnoki teendői képezték. A hadosztály különböző egységei - lövészezredek, tüzérségi alakulatok, műszakiak - az Alföld néhány keleti és déli városában voltak elhelyezve. A parancsnok, a hadosztálytörzs, továbbá egy felderítő század és a hadtáprészleg az akkori Sztálin úti helyőrségi laktanyában - a mai Andrássy úton álló Rózsa Ferenc gimnázium területén - működött.- Vannak emlékei a november negyedikét megelőző napok fejleményeiről?- Ha jól emlékszem, a megye északi részéből október utolsó napján, a Csabát határoló tanyavilágból pedig november első napján kaptuk a baljós hírt a szovjet csapatok Békés megyei bevonulásáról és Csaba környéki letáboro- zásáról. Ezek a hírek annál nagyobb riadalmat keltettek, mivelhogy addig szovjet katonai bázis nem volt a megyében, így a megszállás élő jelképe - a szovjet katona — hosszú esztendők óta eltűnt az itt lakók látóteréből. A „davaj gitáros” újbóli megjelenése felelevenítette 1944-45 keserű háborús emlékeit, amelyek egy évtized távlatából már némileg elhalványultak.- A lakosságban tehát a fenyegetettség érzetét növelte a szovjet fegyveres erők megjelenése. De miként reagált erre a laktanya népe, s azon belül a tisztikar? — Az első válaszlépés a laktanya riadókészültségének elrendelése volt. Ez aligha lehetett vita tárgya. Hogy a továbbiakban mit kellene tenni, erről már megoszlottak a vélemények. A sztálinista kiképzéséhez hű politikai tiszt a katonák és a civilek érintkezésének szigorú tilalmával igyekezett a forrongó város hangulatát távol tartani a laktanyától. Ugyanakkor a bátorságát kipróbálni szándékozó sorkatona - mit sem törődve fiatal életének kockáztatásával - elszántan készült a szovjetek „megfutamítására”. Egyik alezredes felettesem legszívesebben azonnal „megelőző csapást” mért volna a Csaba környékén felvonult szovjet alakulatokra, ha az ő budapesti felettesei ezt meg nem tiltják neki. Ugyancsak alezredes rendfokozatú másik felettesem viszont — nem győzvén bevárni szovjet „elvtársait” — még november 4-e előtt Romániába szökött, és átállt az Arad-Temesvár térségében összevont, Magyarország megtámadására készülő orosz gárdahadosztályhoz. nappal előbb még a tisztikarból is (Biczó Gyula, Galánffy János), a civil vezetők közül is (Fekete Pál, Kaskötő István) remélték, hogy ilyenféle egyezmény létrejöhet, hiszen a forradalom Békéscsabán — a felkelők nem kis büszkeségére - november 3-áig vértelen maradt.- Ön is osztozott annak idején e várakozásban?- Nem voltam tagja a forradalmi katonatanácsnak, ezért nem vehettem részt olyan döntések előkészítésében és meghozatalában, amelyek messzebbre nyúltak az én hatáskörömnél. De alárendeltjeimmel, tiszttársaimmal beszélgetve, magam is békés Emlékezéséből hősies ellenállás és személyes dráma képe bontakozik ki — Ennyire eltérő volt tiszttársainak viszonya a forradalomhoz?- Az előbb a szélsőséges egyéni magatartások eseteit soroltam. A tisztek, tiszthelyettesek, sorkatonák többsége józan megfontolások alapján kereste a kiutat a szovjetek által előidézett vészhelyzetből. A forradalmi katona- tanács, a felkelés civil vezetőivel egyetértésben küldöttséget menesztett a szovjet csapatok parancsnokságához. És ott olyan kétoldalú megállapodást javasolt, amely elejét veszi a magyar és szovjet fegyveres erők szembekerülésének, megtiltja a feleknek az erőszak bármely formájának alkalmazását, és egyenesen kötelezi őket az emberek — civilek, katonák, felkelők — életének kölcsönös kímélésére. Persze a november 4-ei szovjet támadás ismeretében ez a javaslat túlságosan jóhi- szeműnek, naivnak tűnik. De pár megoldások mellett érveltem, és helyeseltem a tárgyalások kezdeményezését a szovjet csapatok parancsnokságával. Tizenkét óra forgatókönyve — Mi mindennek kellett tönénnie ahhoz, hogy a békés megoldást támogató Bedő Tibor eljusson a fölöttébb kockázatos tűzharc vállalásáig? — Erre a kérdésre a válasz életem fél napnyi történetében ösz- szesűríthető. Ez a fél nap november 3-án, szombaton este 6 órakor kezdődött, és másnap hajnali 6 órakor ért véget. Mozgalmas életemből semmi se vésődött oly élesen és pontosan emlékezetembe, mint e fél nap története. — Lássuk hát e 12 óra forgató- könyvét! Egyszer talán film készülhet belőle... — Szombat este fél hat tájt indultam otthonról a laktanyába, hogy tiszttársamtól átvegyem az őrparancsnoki szolgálatot. Hat órakor vezénylésem alatt végbement az őrségváltás, mely készültségünk folytán két óra helyett óránként ismétlődött. Személyesen ellenőriztem az előző napokban „begyűjtött" 54 állam- védelmi és politikai tiszt fogva tartásának és élelmezésének rendjét, mivel e feladatokat is az őrparancsnokra osztották. A laktanya egyik kétszintes épületében valamennyi, gondjaimra bízott emberrel egy fedél alá kerültem. Az emeleti oktatóteremből alakították ki az ávósok ideiglenes „fogházát”, ezen a szinten volt az őrparancsnoki szobám, míg a földszinten a laktanyaőrség pihenő részlege és a felderítők biztonsági tartaléka foglalt helyet.- Máig megborzongok, ha a várakozás akkori idegtépő óráira emlékezem. Közvetlen szomszédságomban az ávós őrizetesek, akik a kommunisták istenéhez fohászkodnak: vezérelje mielőbb a szovjet alakulatokat az ő kiszabadításukra. Egy távolabbi épületben a forradalom vezérkara késő éjszakáig töpreng s vitázik: miként lehetne ugyanezen alakulatokat eltéríteni Békéscsaba elfoglalásának szándékától?- Ma már tudjuk, hogy a fohász is, a töprengés is felesleges volt, hiszen a város környékén táborozó szovjet ezred parancsnokához ekkorra már megérkezett felettesének rendelkezése a harckészültség haladéktalan megteremtéséről és Békéscsaba elfoglalásának vasárnap hajnali elindításáról.- Persze szombat éjjel mi még ezt nem tudhattuk. Azt azonban már igen, hogy Békéscsaba peremvidékén a világ egyik leghatalmasabb szárazföldi hadseregének gépesített lövészezrede hadműveletre készül a szilárduló forradalmi hatalom helyi intézményei, vezetői és támogatói ellen. Mégpedig nehéz harckocsikkal, közeire és távolra ható tüzérséggel: aknavetőkkel, tarackokkal, páncéltörő- és légelhárító lövegekkel. Ezzel szemben a védelem oldalán legfeljebb 100-120 főnyi, kizárólag kézi fegyverrel rendelkező „sereg” volt bevethető, minthogy hadosztályunk más városokba telepített, jelentős harci értékű lövész- és tüzér alakulatainak összpontosításáról és hadrendbe állításáról végképp lekéstünk. Vajon lehet-e ilyen pokoli helyzetre észszerű és emberséges megoldást találni?- De még mennyire! A parancsnoki rátermettség épp az ilyen helyzetekben villan elő. Ilyenkor érkezik el a katonai lélekjelenlét és találékonyság, a rögtönző képesség és bátorság igazi próbatétele.- Ugyan már... Amit Ön mond, az a katonai akadémia romantikus útravalója végzett növendékei számára... A csabai laktanya személyzetét az újonctól a hadosztályparancsnokig, 1956. novemA korabeli képen látható laktanyát elfoglaló szovjet csapatok a honvédeket lefegyverezték, a tiszteket néhány órán át őrizetben tartották bér 3-án mindvégig egyetlen gyakorlati kérdés izgatta: mit tegyen a szovjet csapatok támadása esetén - harcoljon vagy adja meg magát? Erről faggattak engem beosztottjaim, s erről faggattam én a hadosztálytörzs tisztjeit, és ők ugyanerről a honvédelmi minisztérium illetékeseit. A világos és egyértelmű válasz minden szinten elmaradt.- Vagyis az Ön helyzete azon parancsnokéhoz vált hasonlatossá, akit seregével együtt bekerítettek, fő erőitől elvágtak - és akihez felmentő sereg helyett vezérkari rádióüzenet érkezett: „ Cselekedjék belátása szerint. ” És Ön belátása szerint cselekedett, talán éppen az általam felsorolt katonai erények valamelyikétől ihletve. Nem győzött, de nem is kapitulált! Élete kockáztatásával reménytelen helyzetben is kísérletet tett egy igaz ügy megvédelmezésére...- Köszönöm a meleg méltatást. De mielőtt felterjeszt valamilyen kitüntetésre, elmondanám a magam emlékeit a „hőstettemet” megelőző másfél-két óráról. Már túl voltunk a Mindszenty- beszéd megvitatásán, belefáradtunk a rádióadók hol lehangoló, hol reményt keltő híreinek értékelésébe, amikor egyszerre valami nyomasztó érzés: talán félelem, talán desperáltság vagy elveszettség kerített hatalmába. Benne volt ebben felnőtt életem nagyobb felének veszendősége, fiatal feleségem és kétéves kisfiam magukra maradásának rémképe. És persze őrparancsnoki felelősségem beosztottaimért, kiknek legtöbbje 20 év körüli gyermekember... Riadalmam egy régi megfigyelésemet dobta tudatom felszínére.,A laktanya Hatatl más telkének Vécsey utcai oldalán talán megvan még az a rozzant, használaton kívüli kapu, melyen át vészhelyzetben a rám bízott sorkatonákkal együtt magamat is kivonhatnám a barbárok csapásai alól... Tűzpárbaj a támadókkal Önkínzó gondolataimtól kimerülve, ruhástól ledőltem és elszende- redtem az ügyeleti szoba kanapéján. Szendergésemből irtózatos robaj ébresztett: nehézfegyverek lövedékei, aknavetők repeszgrá- nátjai tőlem mintegy 10-15 méterre feltépték az épület falát, detonációjuk bezúzta az ablakok üvegtábláit. Dermed ten hallgattam a szovjet tüzérség fülsiketítő pusztítását, és minden elszállt a fejemből, amit e támadás esetére embereim menekítéséről éjszaka elgondoltam. Csakis a becsületében sértett katona kötelessége szólalt meg bennem, amikor lerohantam a földszintre és tűzparan- csot adtam a fegyveres őrségnek. Katonáim géppisztolyukat és egyetlen golyószórójukat a laktanyába betört szovjet tankokra és a mögöttük lopakodó lövészekre irányították, s azokat két-három percig - lőszerük fogytáig - tűz alatt tartották. A rövid tűzpárbajt a támadók számbeli és haditechnikai fölénye eldöntötte. A laktanyát birtokba vevő szovjet csapatok a honvédeket lefegyverezték, a tiszteket néhány órán át őrizetben tartották, az ávó- sokat fogságukból kiszabadították. Őrszemélyzetünk a rövid tűzharcból sértetlenül került ki. Én az összecsapás nyomán támadt zűrzavart és a sötétség leplét felhasználva eltávoztam a laktanyából. Sorsom későbbi alakulása már egy másik történet.- Talányos dolog a hősiesség. Nemcsak a derék Bedő Tiboré. Hogy is mondta a Názáreti: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem... LŐCSEI PÁL (A súlyosan beteg Bedő Tibor 2002 márciusában elhunyt. Özvegye most járult hozzá a fenti írás közléséhez.)
