Békés Megyei Hírlap, 2002. november (57. évfolyam, 255-279. szám)

2002-11-11 / 262. szám

4. OLDAL - 2002. NOVEMBER 11., HÉTFŐ MEGYEI Niki jelet ad gyilkosáról? (Folytatás az 1. oldalról) Klaus Kaltenbacherről megtud­tuk, kriminálpszichológiai terü­leten együttműködik az osztrák rendőrséggel. Arra is gondolt, hogy ezzel a kapcsolatával segít­hetne a magyar rendőrségnek, hiszen vélhetően nem azonos technikákkal dolgoznak. Klaus közben befejezte a meditációt, elmondta mit érzékelt. Niki na­gyon boldog, nyitott gyermek volt, sok baráttal. Eltűnése nap­ján hideget érzett, sötét energiát, amely attól az embertől jött, aki rosszat tett Nikivel. A hideg ener­gia két irányból jött, ezért gon­dolja, az a valaki nem egyedül volt. Mondta, erős szagot érez, amely vagy autótól vagy vegyi anyagtól származott. Esetleg mű­anyagtól. Az ismeretlen nagy energiával közeledett a szülők fe­lé. Ez az egyén — aki inkább gaz­dag, mint szegény - nem lehet messze innen, ma is figyeli Niki édesanyját. Hogy férfi vagy nő, kövér vagy sovány, arról nem ka­pott tiszta képet. Klaus a lakás­ban érzett energiáról elmondta, a szülők szeretete tartja itt. Csak az halott, akire soha nem gondol­nak. Szathmáry Sándorné, Niki édesanyja rábólintott: noha a DNS-vizsgálat igazolta, a gyer­mekcsontok tulajdonosának ők a szüleik, továbbra sem tudja el­hinni, hogy Nikit találták meg. Klaus elmesélte, a fenomének sokszor találkoznak az öngyil­kosok szellemi lényeivel. Minden kultúrában úgy tartják, a szellemi lények próbálnak segíteni. Lehet­séges, Niki szelleme segíteni fog megtalálni gyilkosát, édesanyja álmában megjelenve. Egyértelműen azonosították A tavaly nyári rendőrségi közlemény szerint, 2001. február 20-án a hulladékgyűjtést vég­ző munkások a nád torzsái között emberi csontmaradványokat találtak becsomagolva. A holttestmaradványok, a ruházat és néhány ruházat-kiegészítő tárgy növényzettel, nád­dal volt átnőve. A csontlelet gyermekholttest maradványainak felel meg. Ennek és a tár­gyaknak a Szathmáry Nikolett körözési anyagában található összehasonlításával ar­ra lehetett következtetni, hogy a kislány földi maradványai. A befejeződött DNS-vizsgálat és az eljárás eddigi adatainak figyelembe vételével egyértelműen megállapítható, hogy a február 20-án talált holttest az 1998. január 14-én eltűnt Szathmáry Nikolett földi maradványai. Klaus Kaltenbacher elmondta, az ismeretlen személytől a szülők felé áramló energiában félelmet érez. Felvételünkön balról jobbra Salamon László, a mentáltréner és Szathmáry Sándorné d-fotó: veress erzsi Míg az oszt­rák mentáltré­ner újra medi- tálásba fogott, arról beszél­gettünk, hogy a holttestet eleve a mű­anyagzsákba helyezte a gyil­kos, vagy csak később a cson­tokat. Jó lenne tudni, Niki ru­háinak szöve­teiben találtak- e testnedveket. A zsákot sűrűn átszőtte a nád. Az ismeretek Mezöberény Vakmerő tolvajok jártak keddre virradóra a mezőberényi Sweet Food Kft. Csabai úti telepén. Az ismeretlen tettesek minden bi­zonnyal alapos felderítés és elő­készítés után érkeztek a külterü­leti telepre, ahol a békési székhe­lyű Körösépker Kft. földmunka- gépei parkoltak. A tolvajok a kerí­tésen át eltulajdonítottak egy-egy JCB típusú földmunkagéphez tar­tozó iszapoló és mélyárokásó ka­nalat, melyek együttes értéke meghaladja a 600 ezer forintot. • • Ötvenezer forint jutalom a nyomravezetőnek Az ellopott tartozékok súlyos fémeszközök, egyenként is 2 má­zsa feletti a súlyuk. A gép tulajdonosa, a Körös­épker Kft. a nyomravezetőnek 50 ezer forint jutalmat ajánlott fel. Az ügyben a rendőrség nagy erőkkeljryomoz. <zi Miből adódott a keresetcsökkenés? A diákok szülei feljelentették az iskolaszövetkezetei „Kérjük, segítsen, a kutya sem törődik ve­lünk!” — kezdték levelüket a korábban pa­naszt tevő, a nyári bakuczi építőtáborban dol­gozó, a mai napig fizetés nélkül maradó diá­kok. Közben névtelen telefonokat kaptunk szerkesztőségünkben, ha jövőre nem lesz Bakucz, megüthetjük a bokánkat. Békéscsaba A táborban részt vett diákok kifizetéseinek tisztá­zására három héttel ezelőtt összehívott második fórum Hap Péternek, a Szombathelyi Profi Iskola- szövetkezet elnöké­Részlet a fiatalok leveléből nek a távolléte mi­att maradt el. A szö­vetkezet vezetője akkor - miután te­lefonon Romániá­ban sikerült utolér­nünk — azt ígérte, ha visszatér Ma­gyarországra, je­lentkezik, hogy a csoportvezető taná­rok részvételével egyeztessünk új ,,lgy utólag kihasználtnak és becsapottnak érezzük magunkat. Több hónapos várako­zási idő után sem kaptunk választ kérdése­inkre. Véleményünk szerint, ha nem lenne mit takargatniuk az illetékeseknek, akkor el mertek volna jönni a megbeszélésre. Na­gyon sajnáljuk, hogy egyetlen illetékes szerv sem lépett az ügyünkben. Reméljük, azért minden jóra fordul és kemény munkánkat - ha utólag is - kifizetik. Becsapott bakuczi diákok.” időpontot a kifize­tések ügyének megvitatására. Eltelt három hét, de nem történt semmi. A szülők és a diákok hiába várták Hap Péter hívását. Megkerestük telefonon az iskolaszövetkezet elnökét, aki elmondta, rendkívül sok elfoglaltsá­ga miatt nem tudott eddig jelentkezni. Hangsú­lyozta, azért nem fizet több-pénzt a diákoknak, mert szerinte a fiatalok az elvégzett munka után megkapták a nekik járó összeget, másrészt nem is lenne miből utalni. Kérdésünkre, hogy megér- te-e a szövetkezetnek megszervezni az építőtá­bort, megjegyezte: senki sem dolgozik ingyen. (A Hidasháti rt. dokumentumai szerint Hap Pé­ter a háromhetes építőtábor megszervezéséért csaknem 2,5 millió forint jutalékot kapott - a szerk.) Azt is hozzáfűzte, hogy a szövetkezet több helyen is szervezett diákmunkát a nyáron. Kifejtette, tavasszal ismét megpályázza a bakuczi tábor megszervezését a Hidasháti rt.- nél. Ha nyernek, biztosan új megoldást keresnek a kifizetésekre. A jövőben arra törekszenek, hogy a diákok rögtön a munkavégzés után, egy összegben kapják kézhez a pénzüket. A történethez hozzátartozik, hogy időközben a diákok szülei a munkaügyi felügyelőségen és a bíróságon, valamint a rendőrségen is feljelentet­ték a szövetkezetét. Békéscsabán vasárnap délelőtt találkoztunk a Hidasháti rt. vezetőivel. A vállalkozási szerződé­sekből, a tábor működéséhez szükséges engedé­lyekből, jegyzőkönyvből, a szövetkezet elszá­molásaiból kiderült, az rt. a tavalyihoz képest hektáronként 25 száza­lékkal többet fizetett, és 77 százalékkal költött többet a tábor működé­sére. Az összes bruttó diákbér 16 millió 359 ezer 200 forint volt, pon­tosan az előző évi dup­lája, míg a lecímerezett terület csak a másfélsze­resét tette ki. Egy hektár címerezésére a tavalyi­hoz képest az idén 39 százalékkal többet fizettek. Ennek ellenére a di­ákok összességében rosszabbul kerestek, mert a tavalyi 5 naphoz képest a nyáron csak majdnem nyolc nap alatt tudtak lecímerezni egy hektárt. A társaság vezetői a kisebb béreket a diákok ta­pasztalatlanságával, ebből eredően lassúságával is magyarázták. A társaság megállapította, hogy a diákok egy napra jutó keresetcsökkenése - a szövetkezettől beérkezett elszámolások, jelenléti ívek alapján - nem az iskolaszövetkezet vezetésének és nem a társaságnak róható fel. Az rt. vezérigazgatója ki­jelentette, hogy amennyiben jogerős bírósági íté­letben elmarasztalják a Szombathelyi Profi Isko­laszövetkezetét a bakuczi táborral kapcsolatban, a Hidasháti Mezőgazdasági Részvénytársaság nem kíván többet együttműködni a szervezettel. S. RÁCZ GABRIELLA A gyimesi csángók hagyományai A gyimesi magyarság ha­gyományait elevenítették fel tegnap Újkígyóson, az Ipolyi Arnold Népfőiskola Kulturális Egyesület se­gítségével. A tíz éve tartó sorozatot ebben a hónap­ban a gyimesi tradíciók egyik kutatója, Lükő Gá­bor tiszteletére rendez­ték. Újkígyós Kultúrájában a gyiipesi ma­gyarság megőrizte azokat a középkori vonásokat, amelyek az ország nagy részében már a XIX. században eltűntek. Az ötven-hatvanéves előadók gyermekkorukban még való­ban ebben a világban éltek: a férfiak vastag övét és kivetett inget hordtak, a nők lepel­szoknyát viseltek. A globa­lizáció Magyarország legmagasabb földrajzi pontján élőket sem kerülte el, bár keleten, a magas hegyek között elszigeteltebben élnek az emberek. A nép­táncok megőrizték a legősibb tánc jellegét, vagyis körbe állva járták azokat, de figyelemmel követhető az is, ahogy a kör előbb négyes, majd kettes cso­portokra szakadt szét. A gyimesi dallamvilág is felidézi az elmúlt háromszáz év válto­zásait.- Lükő Gábor Békés megyei kötődésű, Kossuth-díjas tudós szívesen kutatta a gyimesi ma­gyarság kultúráját. Az ő emléké­re szerveztük a délutánt — mondta Harangozó Imre nép­rajzkutató, a Ipolyi Arnold Nép­főiskola Kulturális Egyesületé­nek elnöke. Tegnap nyolc gyimesi ha­gyományőrző ének, furulya és tánc segítségével vezette be az érdeklődőket a csángó kultúrá­ba, miközben Harangozó Imre a gyimesi csángók néprajzát, Keszey Tivadar pedig a vokális és hangszeres zene hagyatékait ismertette. F. G. K. A gyimesi csángók megőrizték a néptánc hagyo­mányait D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER Kétszáz év krónikája A szarvasi evangélikus ótemp- lomban az egyházmegye gyű­lése 1802-ben határozott a Vaj­da Péter Gimnázium jogelődje alapításáról. A tanintézet 200. évfordulójáról szombaton ugyancsak az ótemplomban emlékeztek meg. ______ Szarvas Az ótemplomi ünnepségen dr. Kepenyes János, a Vajda Péter Gimnázium igazgatója foglalta össze az iskola történetét. Az 1802-től Mezőberényben működő iskolának 1834-re ellehetetlenült az anyagi helyzete, s a tanintéze­tet áttelepítették Szarvasra. Tudós tanárok és jeles életutat bejárt ta­nítványok sorával büszkélkedhet a gimnázium. A régi diákok egyik jelese, Melis György Kossuth-díjas operaénekes, a város díszpolgára is jelen volt az ünnepségen. Az igazgató a gimnázium jövője szempontjából meghatározó isko­la-felújításra és -bővítésre is felhív­ta a figyelmet. A hatszázmillió fo­rintos állami támogatással megva­lósuló beruházássorozat 2004- ben zárul. A rendezvényen közéleti sze­mélyiségek mondtak köszöntőt, továbbá volt iskolaigazgató és volt diák emlékezett a régmúltra, s azokra az alapértékekre, amelye­ket a gimnázium máig képvisel. Dr. Harmati Béla püspök az ün­neplőket arra kérte, gondoljanak hálával a régi tanárokra és a mai pedagógusokra, akiknek hivatása a léleképítésről, a közösségépítésről és az ismeretbővítésről szól. A püs­pök szerint a mostani tanároknak és tanulóknak a közjó előmozdítá­sában és a jövő építésében nagy a feladata. Eredményt csak akkor re­mélhetünk, ha a különböző nyel­vű, kultúrájú, nemzetiségű és párt­állású emberek megbecsüléssel fordulnak egymás felé és képesek együtt munkálkodni. _______cs. r. A gimnázium évfordulós ünnepsége istentisztelettel kezdődött. Felvételünkön Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség lelkésze, Harmati Béla püspök és Ribár János esperes d-fotói lehoczky péter Jegyelővétel A—-------­1 A 90^ BEMUTATJA: SÍIÉ Békéscsaba, sportcsarnok, 2002. nov. 15., 19 óra Fellépnek: KOZMIX * SUB BASS MONSTER* PICASSO BRANCH * PATAKY ATTILA * GANXSTA ZOLEE ÉS A KARTEL ÉS MÉG SOKAN MÁSOK! /egyek elővételben 550 Ft-éit kaphatók (helyszínen 700 Ft): BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP HIRDETÉSFELVÉTELI IRODÁJA (Békéscsaba, Munkácsy u. 4.), TERJESZTÉSI ÜGYNÖKSÉGE (Gyula, Városház u. 20/A), VÁROSI SZERKESZTŐSÉGE (Orosháza, Kossuth u. 6-8.) szerint csak csontok, ruhák és haj volt benne. Klaus a második meditációt is befejezte. Mondta, amit ezúttal látott, több mint egy érzés. Egy férfi kíváncsi vagy se­gíteni akarna, miközben érezhe­tő a hidegség, a sötétség és vala­mi fény. Niki szeretne valamit mondani, jelet szeretne adni. Úgy gondolja, Niki édesanyja itt­hon tapasztalja majd ezt és jó ér­zés lesz neki. Klaus Kaltenbacher tovább szeretne segíteni. Márciusban visszatér, Békéscsabára. Vala­mennyien egyetértünk azzal, amit Salamon László mondott: amíg nincs a mondat végén pont, nem lehet nyugodt senki. _____SZŐKE MARGIT

Next

/
Thumbnails
Contents