Békés Megyei Hírlap, 2002. október (57. évfolyam, 229-242. szám)
2002-10-04 / 232. szám
SPORT 2002. OKTÓBER 4., PÉNTEK - 15. OLDAL A legjobbak már nem lelkesek St Andrews A skót Colin Montgomery, aki------ jelentős részt vállalt Európa Noha Tiger Woods bő egy hónap- 14,5—11,5-es sikeréből a vasárja még lelkesen támogatta a golf nap véget ért Ryder Kupán, nem felvételét a 2008-a pekingi olim- is vette igazán komolyan a felve- pia programjába, mostanra meg- tést: - Olimpia. Amatőrök játé- változtatta a véleményét, ugyanis ka... - mondta, több társához hasonlóan nehezen A NOB programbizottsága a tartja elképzelhetőnek a részvé- pekingi seregszemle műsorát il- telt. Az AFP által egy skóciai ver- letően a baseball, a softball, vala- senyen megszólaltatott világelső mint az öttusa kihagyását, illetve amerikai „önök szerint?” kérdés- a hétfős rögbi mellett a golf felvésel válaszolt arra, hogy indulna-e telét javasolja azzal a kitétellel, a játékokon: - Inkább csökkente- hogy az új sportágak elöljáróinak ném a programomat, mintsem biztosítaniuk kell a legjobbak hogy bővítsem - tette hozzá már szereplését, kicsit egyértelműbben. A NOB végleges állásfoglalása A prioritásai a közelmúltban jövő júliusban várható. _______ eg yébként is nyilvánvalóvá vál- Vancouver tak, amikor kijelentette, hogy számára sokkal fontosabb a vi- Vancouver agresszív pályázattal lágbajnoki cím és a vele járó öt- igyekszik megszerezni a 2010-es millió dollár, mint például a téli olimpia rendezési jogát, Ryder Kupa, vagyis az Egyesült ugyanakkor minden szempont- Államok és Európa hagyomá- ból betartja a szabályokat, nyos párharca. - A megengedett keretek köA nyári játékokkal kapcsolat- zött a lehető leghatározottabban ban Ernie Els, a világranglista szeretnénk lobbizni - fogalmaharmadik helyezettje csupán zott Jack Poole, az illetékes testű- annyit mondott, hogy nem ér- let elnöke. - Egyébként azt hi- dekli, míg az északír Darren szem, hogy jó esélyeink vannak a Clarke az esetleges részvételt ille- győzelemre, tőén kijelentette, hogy: „soha”. A szemlebizottság februárban - Eleget versenyzőnk így is. indul a kőrútjára. A végső dön- Az olimpia a legutolsó, amire tést 2003. július 2-án, Prágában szükségünk van - fogalmazott, hozza meg a NOB. ■ Értesítjük gerendősi fogyasztóinkat, hogy transzformátor-átépítés miatt áramszünetet tartunk a Jambrik, Sportpálya u.-i tr.-körzetben 2002. október 5-én 8.30-12.30 óráig. Érintett utcák: Jambrik, Jókai, Kossuth u, volt sportpálya környéke és a Csorvás felé eső tanyák, Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején Is teszűltség alatt állának kell tekinteni! Megközelítésük és megérintésük életveszélyes és tilos! | DEMÁSZ Rt. Főmérnökség, Békéscsaba Az EUROTEX Kft. vésztői telephelyére „Shima” kötőgépekhez KERES gyakorlattal rendelkező technikusokat, ill. programozókat. Jelentkezés a 06 (66) 477-966-os telefonon *102193* Varga Krisztinánál. PÁLYÁZATI FELHÍVÁSI CSORVÁS NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA bérlői üzemeltetésre meghirdeti a Csorvás, Táncsics u. 7. szám alatt levő ÁLLATMÉRLEG, IRODA ÉS TÁROLÓHELYISÉG működtetését. A pályázat benyújtásának határideje: 2002. október 15. (kedd) 10 óra. Ekkor történik a pályázatok bontása is. Az ajánlat benyújtásának helye: Polgármesteri Hivatal, Csorvás, Rákóczi u. 17.5. számú iroda. * Eredményhirdetés: 2002. október 17. (csütörtök) 10 óra. A részletes pályázati feltételeket tartalmazó tájékoztató átvehető a polgármesteri hivatalban. Szarvason a VAjdA Péter Gímnázíum és SzAkközÉpisko- | ; Ia ÖNTÖZÉSES NÖÉNyTERMESZTŐ qÉpÉSZ SZAkÁN VÉqZETT j ; 4/A osnÁlyos jElEN Lévő TANulóiiNAk És kár kiTŰNő taná- | ^ RÁNAk A 50 ÉVES ÉRETTSÉqi TAUlkoZÓjÁN kÉSZÜlj A fotó. j I Köszönet a szervezőknek a jól sikerült buliért! Az EUROTEX Kft. vésztői telephelyére KERES gyakorlattal rendelkező szakácsot, ill. szakácsnőt 4 órás munkakörbe. Jelentkezés a 06 (66) 471-966-os telefonon •imif Varga Krisztinánál. AKCIÓ A MEZŐKER KFT.-nél! • Ariel mosóporok, 4,5 kg 1999 Ft (444 Ft/kg) • Tchibo Family őrölt kávé, 1 kg 999 Ft • Alma, többféle 47 Ft-tól Alma rekeszes vásárlása esetén | további kedvezmény! —---------MEZŐKER KFT, Békéscsaba, ::i Orosházi ót 32. Tel; (66) 444-344/23, M£ ZORtR :j 24,25-ös mellék, (66) 327-405. Nyitva tartás: hétfőtől '—------- 6.30-17.00-ig, szombaton 6.30-13-ig. Mezőhegyesi hajtó a dobogó legfelső fokán Idehaza a kastélyparkban versenyzetek Szabadkígyós Az Újkígyósi Lovasklub szervezte azt a versenyt, amelyet Szabadkígyóson, a kastélyparkban tartottak meg. A szép idő sem volt azonban eléggé közönségcsalogató és a vártnál kevesebben látogattak ki az egész napos programra. A lovaspályán a fogathajtók és a díjugratók versenyszámai mellett a szarvasi csikósok bemutatóját is láthatták a nézők. Bemutatkozott a mindössze hatéves újkígyósi Jusztin Ágnes is, Baba nevű póniján. A kettesfogathajtók versenyében nyolcán álltak rajthoz. A sarkadi ifj. Kemecsi István folytatta az utóbbi hetek jó szereplését, mindkét számban a győztesnek járó kék szalag került fel lova kantárjára. Az akadályhajtásban rajta kívül az eleki Barna János is Lovak és lóerők Különleges csemegének ígérkezik az első békéscsabai derby. Október 6-án, vasárnap délelőtt fél tíztől a csabai repülőtéren nemcsak a lovak, hanem a lóerők is versenyeznek. A Békéscsabai Kentaur LE szervezésében ugyanis a lovasok mellett a motocrossosok is rajthoz állnak. A program a kezdő ló és kezdő lovasok részére kiírt díjugrató számmal kezdődik. Majd 11 órától rendezik meg a ,,kis derbyt”, ami 14- 16 darab 90-100 cm-nél nem magasabb akadályból és 5-6 természetes ugrásból áll. Ebédidőben bőgnek fel a motorok, két futamot rendeznek a „lóerőknek". Majd ezt követően kerül sor az első békéscsabai derby megrendezésére, amely 18-20 darab 115-120 cm-nél nem magasabb akadályból és 6-8 természetes ugrásból áll. A hagyományokat ápolva ezután az öregfiúk részére kiirt díjugrató számmal fejeződik be az évad utolsó díjugrató versenye, amely egyben egy nagyszabású lovas baráti találkozó is. Az erre az alkalomra kialakított pálya megtalálható a repülőtér mögött , Dér Tibor lovastanyája közelében, a volt katonai gyakorlótér területén. hibátlan volt az összevetésben, a sorrendben a gyorsaság döntött. A vadászhajtásban nagy harc volt az idővel, másodperceken múlt a végső helyezés. A díjugratók tíz fős mezőnyében a békéscsabai Krajnyák Attila két lovával is eredményes volt a 120 cm-es számban, az első és második helyen is ő végzett. A kezdő ló és kezdő lovas kategóriában kevesebben indultak a megszokottnál, így az évad vége felé ez talán már érthető is. Eredmények. Kettesfogatok. Akadályhajtás: 1. ifj. Kemecsi István (Olympia Trade Kft., Sarkad), 2. Sánta (Sarkadi LK), 3. Krucsai (Gyeraj Lovastanya, Békéscsaba). Vadászhajtás: I. ifj. Kemecsi István, 2. Barna (Eleki LK), 3. Szabó (Aranykalász LK, Újkígyós). Díjugratók. Kezdő lovas: 1. Cselovszki Éva, Fortuna n. 1„ 2. Fruzsa, Larissza n. 1., (mindketten Békéscsabai LK). Kezdő ló: 1. Erdélyi Sándor (Gyula), Balerina n. 1., 2. Bócsik, Pomeri n. 1., 3. Bán Nikolett, Hard Breaker n. 1. (mindketten Kentaur LE, Békéscsaba). Két- fázisos, 120 cm: 1. Krajnyák Attila (Favorit LK, Békéscsaba), Zita n. 1„ 2. Krajnyák, Grünberg Nazaret n. 1., 3. Szöllősi (Orosházi LE), Nick n. 1. Izsák A Magyar Köztársaság 2002. évi kettesfogathajtó egyéni és csapat- bajnokságát rendezték meg Izsákon. A Sárfehér Napok keretében tizedik alkalommal megszervezett versenyen a Mezőhegyesi Ménesbirtok SE hajtója, Papp János és a Gádorosi Lovas Kör versenyzője, Kovács Bence tisztes helytállással mutatkoztak be a rangos országos mezőnyben. Sőt, Papp János a Dél-alföldi régió csapatának tagjaként a dobogó legfelső fokára állhatott, a bajnok Nyúl Zoltán és az izsáki Csernák Gábor társaságában. 1985 óta nem volt megyei hajtó, aki a mezőhegyesi Krizsán Sándor bajnoki aranyérmét megismételte volna, most a fiatal mezőhegyesi hajtó - ugyan csak csapatban - aranyéremmel tért haza. A Békés megyei hajtők kellemes meglepetést okoztak egyéniben is. Az összetett eredmény alapján Papp János a hatodik helyen fejezte be a versenyt, Kovács Bence tizenkettedik lett. A díjhajtásban egyre javuló mezőhegyesi fogat a hetedik volt. A gádorosiaknak nem erőssége a díjhajtás, ez megmutatkozott a huszonötödik helyben is. A maratonhajtás viszont Kovács Bence kedvenc száma, ami sikert is hozott a hajtónak, hiszen a nagyon erős mezőnyben hatodik helyen zárt. Papp János kilencedik helye a maratonhajtásban - a huszonhét induló között - szintén dicséretes. Az akadályhajtás pályáját mindössze egy hajtó teljesítette hibátlanul, Kovács Bence egy verőhibával (rögtön az egyes akadályt verte le) az előkelő harmadik helyen végzett. Eredménye értékét növeli, hogy a holtversenyben mindössze a négy másodperccel rosszabb ideje miatt lett harmadik. Papp János az akadályhajtást a hatodik helyen várta, de ebben a számban még nem igazán jó a fogat, most is becsúszott két verőhiba és két másodperc időtúllépés, ami a tizenkettedik helyhez volt elég. A „szerencse” csak az volt, hogy mások is hibáztak, így a mezőhegyesi hajtó meg tudta tartani az összetett hatodik helyét. SZABÓ ZSUZSA Aranyos aranyosok Kegyeleti váltó futás a vértanúk emlékére A tavalyi sikeres nyitány után az idén immáron második alkalommal rendezték meg csütörtökön délután Békéscsabán, a kegyeleti váltófutást az Aradi vértanúk emlékére. Békéscsaba Mint a rendezvény főszervezője, Laduver Ferenc, a békéscsabai Arany János Középiskolai Kollégium igazgatója elmondta: céljuk a történelem és a sport ösz- szekapcsolása, az atlétika népszerűsítése volt a fiatalok körében. A rendezvényt természetesen támogatta a Békéscsabai AC és a Békés Megyei Atlétikai Szövetség. Már tavaly is sikeres volt a váltófutás, s most bővült a résztvevők köre. Az idén öt fiú és első ízben három leány váltó vágott neki a háromezer méteres távnak. Az egyes váltókban tízen futottak és egyenként háromszáz métert teljesítettek. Az Arany János Kollégiumtól rajtolt a mezőny, majd rendőri felvezetéssel a Berzsenyi utcán és a Gyulai úton haladtak a fiatalok az Ifjúsági Ház előtt lévő Körös-parton lévő kopjafákig. Itt a felsorakozott csapatok előtt Orgoványi János, a Békés Megyei Önkormányzat intézményfelügyeleti osztályának csoportvezetője emlékezett meg az aradi vértanúkról, majd a jelenlévők megkoszororúzták a kopjafát. Valamennyi elindult és a célba beérkezett váltó oklevelet kapott, a lányoknál a győztes a békéscsabai Arany János Kollégium lett, megelőzve a Kossuth Zsuzsa és a Jókai Mór Kollégium futóit. A fiúknál az Arany János Kollégium csapata győzött, második a Jókai Mór Kollégium, harmadik a Trefort utcai Középiskolai Fiú Kollégium váltója lett. Mindkét győztes a Békés Megyei Atlétikai Szövetség által felajánlott kupát vehette át. Rajtol a kegyeleti váltófutás mezőnye. Az idén bővült a résztvevők köre. Az idén öt fiú és első Ízben három leány váltó vágott neki a háromezer méteres távnak. Az egyes váltókban tízen futottak és egyenként háromszáz métert teljesítettek _____ _______ D-TOTÓl LEHOCZKY PÉTER Spo rthírek röviden KÉZILABDA. Every Day Oros- háza-Pick Szeged 33-25 (18- 10). NB I-es ifjúsági kézilabdamérkőzés, Orosháza, 300 néző. V.: Katzenbach, Tapodi. Jó játékkal megérdemelten nyertek az orosháziak, akik első ízben győzték le a Tisza-partiakat. Az orosháziak legjobb dobói: Berta, Kocsis 11-11, Csikós 5, Bánfi 3. ÖKÖLVÍVÁS. Bírósághoz fordult Mike Tyson ex-felesége, mert a korábbi nehézsúlyú profi ökölvívó világbajnok nem utalta át időben a januári váláskor megállapított 10 millió dollár első részletét. A botrányhős sztárnak július 31-ig hatmilliót kellett volna fizetnie. Monica Turner Tyson eddig várt, s most elküldte a feljelentést. A bokszoló peren kívüli megegyezést szorgalmaz. SÚLYEMELÉS. A kínai Liu Hszia 135,5 kg-os világcsúcsot lökött a puszani Ázsia Játékokon, a 63 kg-os nők súlyemelő versenyében. A korábbi rekordot Natalija Skakun tartotta. Az ukrán klasszis idén áprilisban, az antalyai Európa-bajnokságon 135 kg-ot emelt fel. KOSÁRLABDA. Két héttel azután, hogy a Kínában rendezett vb-n bronzérmes lett, megérkezett és már túl van az első edzésen Allison Tranquilli, a Pécsi VSK női kosárlabdacsapatának új, ausztrál válogatott játékosa. A legutóbbi bajnokságban 2. helyen végző együttes irányítói a múlt héten térdmütéten átesett Béres Tímea felgyógyulásának várható időtartamától teszik függővé, hogy igazolnak-e újabb külföldi kosarast, vagy sem. TENISZ. Óriási meglepetéssel folytatódott Moszkvában az 1,22 millió dollár összdíjazású női tenisztorna: a 2. fordulóban kikapott az első helyen kiemelt Venus Williams. Áz amerikai sztárt a bolgár Magdalena Maleeva győzte le 2:6,6:1, 7:6-ra. LABDARÚGÁS. „Csodálatos Lyon” főcímmel és Govou fotójával a címlapon jelent meg csütörtökön a L'Equipe. A világ egyik legismertebb sportnapilapja nagy terjedelemben számol be az Internazionale elleni BL-sikerről, az első csoportkor harmadik fordulójának legnagyobb meglepetéséről. A 2-1- es vendéggyőzelem a francia szakírókat is meglepte, az AFP értékelése szerint például a Lyon „váratlanul jól és hatékonyan játszott, míg az Intemazi- onale nem találta a ritmust”. LABDARÚGÁS. Valóságos mozgalom indult Hector Chum- pitaz szabadon bocsátása érdekében: Cipriani ayacuchói érsek után Teófilo Cubillas, minden idők egyik legjobb perui futballistája is síkra szállt az egykori sztár házi őrizetének megszüntetése érdekében. A 111-szeres válogatott játékost tavaly augusztus 12-én tartóztatták le, mert 30 ezer dollárt fogadott el Vladimiro Montesinos volt kémfőnöktől, majd nem sokkal később elrendelték házi őrizetét. Montesinost júliusban kilenc évi börtönbüntetésre ítélték, miután bűnösnek találták hatalommal való visszaélés vádjában. RÖGBI. A magyar rögbiválogatott számára szombaton a lettek elleni idegenbeli mérkőzéssel megkezdődik a „harmadosztályú” Európa-bajnokság selejtezősorozata. A letteken kívül a jugoszlávok és a moldovaiak lesznek még ellenfelek, a cél: a bentmaradás. A kvartett első helyezettje a kontinens második vonalába tartozó országokhoz csatlakozhat, míg az utolsó a Divízió 3. B-be, azaz a negyedik kategóriába csúszik vissza. Mivel a lett válogatottat profi játékosok alkotják, az amatőrökkel felálló magyaroknak nincs sok esélyük ellenük a nyitányom ________________ ■