Békés Megyei Hírlap, 2002. október (57. évfolyam, 229-242. szám)

2002-10-16 / 242. szám

8. OLDAL - 2002. OKTÓBER 16., SZERDA TERÜLETFEJLESZ TÉS/HIRDETÉS OTP-s Széchenyi-kártyák megyénkben Pénteken átadták az első Széchenyi-kártyákat megyénkben is. Az OTP Bank Rt. támogatásával létrejött esemény a megyei iparkamara épületében zajlott le, Hódsági Tamás, a kamara megyei elnöke köszöntötte a vendégeket. Első körben három vállalkozás kaphatta meg a gyors hitellehetőséget tartalmazó bankkártyát. Az OTP részéről Mag István, a bank regionális ügyvezetőigazgató-helyettese, dr. Vízhányó Júlia Békés me­gyei igazgató és Viczián Lászlóné, a békéscsabai igazgatóság osztályvezetője jelent meg. Az ország öt­ven Széchenyi- kártya kiadásra jogosult irodá­ja közül a me­gyei iparkama­ra volt az ötö­dik, amely máris rendel­kezésre bocsá­totta a helyben elsőként az OTP Bank által kiadott hitel­kártyát. A kártyát és a hozzá kap­csolódó hitelt a vállalkozás ér­dekében felmerült és elszámolha­tó kiadások kiegyenlítésére lehet felhasználni. A hitel igénybevéte­lére a folyószámlahitel felhaszná­lásának szabályai vonatkoznak, így a hitelkeretből vásárol­ni, kézpénzt lehívni, átutal­ni, vagy egyéb módon le­hívni is lehet. Az igénybe vehető összeg 500 ezer vagy egymillió forint, mely­nek futamideje egy év (365 nap). A kamatfizetést ne­gyedévente, az időszak utolsó napján kell megten­ni. Törleszteni negyedéven­te szükséges, az igényelt hi­telkeret ötven százalékáig feltöltési kötelezettség áll fenn, a negyedév utolsó munka­napját követő 15 háptári nap bár­melyikén, illetve a hitel véglejár­takor pedig az igénybe vett teljes összeget vissza kell fizetni. Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt., Dél-Alföldi Régió, Békéscabai Igazgatóság Békéscsaba, Szent István tér 3. Telefon: (66) 442 722 Fax: (66) 448 440 Kártyát igé­nyelni kizárólag a területileg ille­tékes kereske­delmi és iparka­marák, illetve a VOSZ helyi iro­dáiban hozzáfér­hető nyomtatvá­nyon lehet, az OTP Bank köz­vetlenül nem fo­gadhat be hitel- kérelmet. A kártyához kapcsolódó pénzforgalmi számla e-Forint típusú bank­számla. A napi készpénzfelvételi limit maximum 100 ezer forint, a vásárlási limit az engedélyezett hitelkeret erejéig biztosított, amely kívánságra szűkíthető. A termékcsomag elemei OTP e-Forint vállalkozói pénzforgalmi bankszámla, OTP direkt internetes szol­gáltatás, OTP direkt telefonos ügyintézői szolgáltatás, OTP direkt automata telefo­nos szolgáltatás, üzleti kártya. A termékcsomaghoz kapcsolódó kiegé­szítő szolgáltatások: OTP direkt mobilte­lefonos szolgáltatás, kártyaszámlák, OTP direkt automata átutalási szolgáltatás. A Széchenyúkártyát igénybe vehetik a belföldi kis- és közép- vállalkozásnak minősülő gazda­sági társaságok (rt.-k kivételével) és az 1995. CXVII. törvény sze­Három vállalkozás, a békéscsabai Fodrász- kellék Bt., Barra Éva egyéni vállalkozó Bé­késcsabáról és a képünkön látható Nagy Im­re, gyulai egyéni vállalkozó kapta meg első­ként a Széchenyi-kártyát Békés megyében rinti egyéni vállalkozók. Az igénybevételhez szükséges a VOSZ- vagy ipari és kereskedel­mi kamarai tagság; legalább egy­éves működés; igazolás arról, hogy nincs harminc napot meg­haladó köztartozás; a működés­hez szükséges engedélyek. A kártyát az OTP azon ügyfeleknek ajánlja, akik nyitottak az elektronikus szolgáltatások irányába és akik fontosnak tartják, hogy bármely időszakban el tud­ják intézni bankügyeiket. A számlanyitás költség- mentes. A számlanyitáshoz a következő dokumentu­mok szükségesek: egyéni vállalkozó esetén vállalko­zói igazolvány és személyi igazolvány; társas vállalko­zás esetén társasági szerződés (a módosításokkal együtt), cégbíró­sági bejegyzés vagy 3 hónapnál nem régebbi cégkivonat, közjegy­zői aláírási címpéldány. ▼ Értesítjük az orosházi fogyasztóinkat, hogy hálózatátépítési munkák miatt áramszünetet tartunk: 2002. október 19-én és október 20-án 7.30-16 óráig, az Árpád u.-i tr.- körzetben (Árpád u. -Bajcsy-Zs. u. egy része). Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség alatt állónak kell tekinteni! Megközelítésük és megérintésük életveszélyes és tilos! DÉMÁSZ Rt. Főmérnökség, § Békéscsaba f Édesítjük az orosházi fogyasztóinkat, hogy hálózatátépítési munkák miatt áramszünetet tartunk: 2002. október Iáén és 19-on 7.30 és 8.30 éra között, valamint 15.30 és 16.30 éra között az Aradi, Bajcsy, Katona, Árpád, Tél, | Nyár, Kerek, Teleki utcákban. P Hálózati berendezéseinket a kikapcsolás idején is feszültség alatt állónak kell tekinteni. Megközelítésük és megérintésük életveszélyes és tilos! DÉMÁSZ Rt Főmérnökség, Békéscsaba ST/HL VIKING Szaküzletünk kínálata: erdészeti, kertésze­ti, építő­ipari kisgépek teljes választéka. Fűnyíró gépek, rotációs kapák, vízszivattyúk, áram- fejlesztők, fűrészláncok, vezető­lemezek, lánckerekek, reszelők... Alkatrészek, tartozékok, kiegészítő felszerelések. GÉPKÖLCSÖNZÉS (láncfűrész, bozótvágó, talajfüró). jkmi.iCM.nk kínálata: gépi fűrész- láncélezés, benzinmotoros és elektromos kisgépek garanciális és fizető javítása, láncfűrészek évenként kötelező rezgés- zaj-biztonságtechnikai felülvizsgálata a munkavédelmi előírások alapján. HITELLEHETŐSÉG! Agrártámogatás egyes típusokra igénybe vehető! DANSZKI-CSISZÉR Kft. | Kisgépszaküzlet és Szerviz, r Gyula, Béke sgt. 54. Tel.: (66) 561-770, 06 (30) 9551-531, (30) 3032-676. Fax: (66) 561-771. E-mail: stihl_gyula@bekesnet.hu PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Telekgerendás Község Önkormányzati Képviselő-testülete pályázatot hirdet Telekgerendás község közigazgatási területén a települési szilárd és a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás végzésére. A két szolgáltatásra együtt és külön-külön is lehet pályázni. A pályázat részleteivel kapcsolatos felvilágosítást dr. Domokos Sándor jegyzőtől lehet kérni, Telekgerendást Polgármesteri Hivatal, Dózsa u. 13. szám alatt, hivatali munkaidőben, vagy a (66) 482-147-es telefonszámon. A pályázat beadási határideje: 2002. november 10. A pályázatot a testület a 2002. novemberi soros ülésén bírálja el. ANGRG ÉLELMISZER­NAGYKERESKEDELEM Cheetos, 60 g (sajtos) Kalapcsomagoló Sertés vékonybél, 10 m-es 2 tekercses kéztörlő 95 Ft 210 Ft/kg 116 Ft 110 Ft Olympia táblás csoki, 100 g, 4 íz 116 Ft Békéscsaba/ Kétegyházi ál 7. Tel./fax: (66) 520*790. Nyitva tarfás: hétfőtől péntekig 8-16 óráig. s Csak viszonteladókat szolgálunk ki! ? S.O.S. TINI TELEFONOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT Várjuk hívásodat iskolai napokon 16.30—19.30-ig a (66) 447-750-es telefonszámon. A hívás vezetékes telefonról ingyenes az egész megye területéről (a 68-as körzetből is), írhatsz is nekünk a következő címekre: sos.lelkisegely@axelero.hu vagy 5601 Békéscsaba, Pf. 305. A gyulai logisztikai központ kiépítése és megyei hatásai A Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács koordinálásában kilenc programcentrum végez a dél alföldi régió fejlesztésével kapcsolatos feladatokat. Az egyik programcentrum többek kö­zött a három érintett megye logisztikai fejlesztését segíti. A Bé­kés Megyei Önkormányzat feladata a Békés megyét érintő lo­gisztikai feladatok összehangolása, a fejlesztést szolgáló javas­latok kidolgozása. Ennek részeként — a megyei önkormányzat véleménye szerint — célszerű lenne Békés megyében is kiala­kítani egy logisztikai központot. Békés megye sokrétű fejlődése kí­nálja annak lehetőségét, hogy a Békés Megyei Önkormányzat el­készíttesse ennek a logisztika központnak a megvalósíthatósági tanulmánytervét. Létjogosultsá­gát alátámasztja az új tiszaugi híd megépítése, a 44-es számú főút négynyomúsítása, a békéscsabai repülőtér regionális repülőtérré fejlesztése, Gyula város idegen- forgalma, az új határátkelőhely Kedden Domokos László, a megyei közgyűlés elnöke és Orosz Zita, a Békés Airport Kft. ügyvezetője elhelyez­ték a békéscsabai repülőtér korszerűsítése első ütemének alapkövét. A Békés Megyei Önkormányzat felada­ta a megyét érintő logisztikai feladatok összehangolása, Így a békéscsabai repülőtér és a határ melletti logisz­tikai központ kiépítése jól kiegészítik egymást kiépítése és a Gyulát, valamint Békéscsabát elkerülő út forgalma. Gyula közigazgatási területén (a 0598/11 és 0598/12 helyrajzi szá­mú telkeken), a felsorolt helyszí­nek, objektumok mértani közép­pontjában, az elkerülő út két ol­dalán helyezkedik el az a mintegy 10 hektár nagyságú terület, ahol a majdani beruházás megvalósul­hat. A logisztikai központ megvaló­sításának célja: folytatni azt az infrastrukturális és gazdasági fej­lődést, amely az elmúlt években új erőre kapott Békés megyében. Ennek egyik legké­zenfekvőbb eszkö­ze lehet az áruk, ter­mékek, szolgáltatá­sok és az azokra igényt tartó fizető­képes kereslet tér­beli és időbeni kon­centrációja. Továb­bi cél, hogy a logisz­tikai szolgáltatások területén jelenleg Békés megye és az ország más megyéi között fennálló kü­lönbséget csökkent­sék. Békés Megye Képviselő-testülete Önkormányzati Hi­vatala egy olyan megvalósíthatósági tanulmánytervet készíttetett, amelyet mind a hazai, mind az európai uniós pá­lyázati kiírások kap­csán eséllyel adhat­nak be a későbbiek­ben. A tanulmány tar­talmazza a központ alegységei elhelye­zésének helyszín­rajzát. Ezen felül ki­tér — az önkor­mányzat javaslatán Az országhatár melletti logisztikai központ megvalósításának célja: folytatni az infrastrukturális és gazdasági fejlődést, amely az elmúlt években új erőre kapott Békés megyében. A logisztikai központban elhelyezésre kerülnek: raktárak, szálloda, étterem, büfé, üzemanyagtöltő állomás, au­tómosó, kamionmosó, kamionparkoló, pénzváltó, bank, idegenforgalmi tájékoztató szolgáltató iroda, vámszabadterület, csomagoló-feldolgozó üzemek stb. (A fenti látványterven az alsó épületsor a második ütem beruházásait míg a fölötte lévő ingatlanok az első ütemet ábrázolják) túlmenően - a tervező saját elképzeléseire, az ellátó egységek elhelyezé­sének indokoltsá gára, és az összes objektum várha­tó kihasználha­tóságára, a fej­lesztési lehető­ségekre, a mű­szaki lehetősé­gekre, korlátok­ra. Várhatóan az aláb­bi ellátó egységeket szükséges elhelyezni a logisztikai központban: raktárak, szálloda, étte­rem, büfé, üzemanyagtöltő állo­más, autómosó, kamionmosó, ka­mionparkoló, pénzváltó, bank, idegenforgalmi tájékoztató szol­gáltató iroda, vámszabadterület, csomagoló-feldolgozó üzemek stb. Békés megye rögzítette, tanulmánytervet és an­nak CD-ROM változatát a békéscsabai szék­helyű MEGINA Építész Stúdió Kft. készítette. A tervező cég elő­zetesen min­den érdekelt hatósággal egyeztette a ta­nulmányterv részleteit. Ennek megfelelően a beru­házás megvalósításának jogi akadálya nincs. Gyula Város Önkor­mányzata határozatban hogy a későbbiekben úgy módosítja a város rendezési tervét, hogy a helyszínen tárgyi be­ruházás megvalósulhasson. A tanulmányterv elkészültével már a befektetők felkutatása a fel­adat, amihez a Békés Megyei Ön- kormányzat együttműködő part­nereket vár. Ennek érdekében - a program útjára indításaként - a tanulmánytervet a vállalkozói kör rendelkezésére kívánja bocsátani. A tervdokumentáció megte­kinthető a Békés Megyei Önkor­mányzati Hivatal Pénzügyi Beru­házási és Vállalkozási Osztályán (Békéscsaba, Derkovits sor 2.). A további részletekről Kovács Mi­hály osztályvezető ad tájékozta­tást személyesen, vagy telefonon: (66) 441-731. írásunk a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács és a Békés Megyei Önkormányzat támogatásával készült.

Next

/
Thumbnails
Contents