Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-05 / 207. szám

2002. SZEPTEMBER 5., CSÜTÖRTÖK — 11. OLDAL T É R < K É P Revenues Pályázó horgászok A kevermesi horgászegye­sület 1984-ben alakult 27 tag­gal, jelenleg már 130 fel­nőtt, valamint 30 gyermek és ifjúsági tagja van. A sóderbányák néven is­mert horgászparadicsomot szabadidőparkká szeretné fejleszteni az egyesület. A tagságnak mintegy 60 százalé­ka helybeli, a többi horgásztárs a megye más településein él. - El­nökségünk minden egyes tagdíj- | forinthoz „hozzágazdálkodik” még egy forintot. Évente mintegy hárommillióért telepítünk halat: az idén 40 mázsa pontyot, 4 má­zsa afrikai harcsát vásároltunk, de hozunk még növendék süllőt és csukát is. Úgy gondolom, a megyében az 5-6. helyen állunk az egy hektárra telepített halak mennyiségét, illetve súlyát illető­en. Horgászonként 50 kilogram­mal számolunk — mondja az egyesület elnöke, Bálint János.- Szerveznek közös progra­mokat?- Hogyne! Évente két hor­gászversenyt tartunk. Az egyiket hagyományosnak nevezzük: reg­gel ötkor kezdődik, és délig tart. A másik versenyünk 24 órás, ezen több százan vesznek részt; az idén ötszázan voltunk. Mond­hatom, gyönyörű volt! Este mint­ha ezernyi gyertya égne, együtt vannak a családok, a horgásztár­sak. Ötven-hatvan bográcsban főzünk, közben sörözgetünk.-Úgy hallottam, nagy remé­nyeket fűznek egy pályázathoz.- Igen, ez egy 15 millió forin­tos Sapard-pályázat. Hatszázeze­rért elkészítettük a horgászház befejezésének a tervét. Ebben 11 j személyre lenne szállás, elébe egy 10 fős kempinget tervezünk. Aszfaltútépítés is szerepel az el­képzeléseink között, valamint a legöregebb tónak a mederkotrá­sa és környezetének a rendbeté­tele is. Döntés februárban várha­tó, nagyon bízunk a sikerben — válaszolta Bálint János. Az oldal Kevermes Nagyköz­ség Önkormányzatának támo­gatásával készült. Szerkesztet­te és fotózta: Ménesi György. Falunap: a párbeszéd pillanatai Az első kevermesi falunapon, augusztus 31-én a mezőhegyesi fúvós zenekar „ébresztette” a nagyközség lakóit. A program a római katolikus templomban szentmisével és a helyi művészeti alapiskola tanulóinak előadásával folytatódott, közben elkezdődött a kispályás labdarúgótorna is. Bugyi Ferenc polgármester 11 órakor tartotta megnyitóbeszédét a művelődési házban. A polgármester emlékeztetett arra, hogy tavaly au­gusztus 18-án a millennium alkalmából rendezték az első sokadalmat. Ez - az állampolgárok visszajel­zései igazolták - rendkívül jól sikerült, s egyben be­bizonyította: igenis van létjogosultsága Kevermesen falunapok szervezésének, megtartásának- Reméljük, hogy a mai falunappal hagyo­mányt teremtünk, s ezentúl minden évben meg­tartjuk. A mai nap legyen a felhőtlen szórakozás, a kultúra, a művészet, a sport és a kevermesiek közötti kommuni­káció napja - mondta, majd ki­emelte: a programot úgy próbál­ták összeállítani, hogy a falunap — életkortól és érdeklődési körtől függetlenül - mindenkinek em­lékezetes maradjon. A polgármester elnézést kért azoktól, akiket valamilyen okból zavarnak a rendezvények.- Ma hangosabb, zajosabb és nagyobb forgatagú a települé­sünk, mint az év többi napján. Valamennyiüknek azt kívánom, hogy érezzék nagyon jól magu­kat, és idejükhöz, lehetőségük­höz mérten vegyenek részt minél több programon, kapcsolódja­nak ki, szórakozzanak együtt családjukkal, barátaikkal! A kevermesiek tavaly, a millenniumi sokadalomban új fát ültettek a vihar által kicsavart nagy platán helyére. Ekkor ültették el a falunapok gondolatát is... Népszerűek a családi és sportvetélkedők A sportpályán játékos családi és sportvetélkedők zajlottak a falunap délutánján az Egész­séges Ifjúságért Közhasznú Közalapítvány szervezésé­ben. Tudósítónk a Hack csa­lád mókázását kísérte figye­lemmel. A vetélkedőket a nagycsaládosok­nak hirdették meg, de nemcsak azok jöttek, hanem különböző baráti csoportok is.- A mindvégig jó hangulatú vidám versenyben négyfős csa­patok indultak — tudtuk meg Lakatosné Juhász Veronikától, aki a „bójás” állomáson irányí­totta a játékot. Lakatosné azt is elmondta, hogy a felvételünkön szereplő Hack család rendszeres és aktív résztvevője azoknak a versenyeknek, vetélkedőknek, amelyeket a nagycsaládosok egyesületében tartanak. Hackék színdarabot adnak elő, versel- Szlalomozás (családi) vezényszóra, bekötött szemmel a bóják között nek, s a közös tevékenységben mindegyikőjük örömét leli, a legkisebbtől a legnagyobbig. A családi és sportvetélkedők jó hangulatát fo­kozta, hogy az Egészséges Ifjú­ságért Közhasz­nú Közalapít­vány jóvoltából „nyeretlenül” senkinek sem kellett hazatér­nie: az alapít­vány bögrékkel, pólókkal, szem­üvegekkel és egyéb ajándék- tárgyakkal jutal­mazta a résztve­vők teljesítmé­nyét. GYARMATI ÁGI KÉPEI. A kecskeméti tájfestö alkotásait a művelődési házban láthat­ták a kevermesiek. A felvételünkön látható kislányok a számukra legkedvesebb képet csodálják Nem közmondások Nehéz becsületesen élni, de jó, / Ezen röhög minden rabló. Nehéz becsületesen élni, de minek, / már nem tűnik fel sen­kinek. Hallgatni arany... A néma mit tegyen? / Szájában minél több aranyfog legyen. (Idézeteink Pelle Ferenc A sok­arcú élet című verseskötetéből valók. Megjelent Békéscsabán 2002-ben, megvásárolható a kevermesi könyvtárban) Felséges volt íze, illata Lantos Zoltánná egyik segítője, Kalló Edina A művelődési házat reggeltől estig finom süteményillat lengte körül a falunapon: az elektromos kemencében sült a fornetti, odébb a napközi konyhán pedig a pogácsa. Lantos Zoltánné süteményeinek megkóstolását (pedig alig-alig bírtunk ellenállni a látványnak és az illatoknak) feltételhez kötöt­tük: vagy odaáll a kemencéhez, hogy lefotózzuk, vagy kosarat kap tőlünk.- Jaj, hát van nálam fiatalabb és csinosabb, ő való az újságba! — szerénykedett. - Reggel kezd­tük a napot. Több segítőm volt, együtt hordtuk át a töltött tésztát a fagyasztóból. A délelőtti ün­nepségen, itt a művelődési ház­ban kosárkákból kínáltuk a ven­dégeket. Később, a többi hely­az elektromos kemence előtt színre az önkormányzat gépko­csija szállította ki a süteménye­ket. Most éppen a Millenniumi térre küldtünk egy adagot, ott tartják a roma szépségversenyt.- Hány fomettit sütöttek ösz- szesen? — Körülbelül kétezret. De nem csak mi dolgozunk ám, úgy tu­dom, hogy a napközi konyhán ötezer pogácsa készült! - mond­ta Lantosné, miközben megérke­zett egyik segítője, Kalló Edina. Villant a vaku, meglett a cikkün­ket illusztráló felvétel, s ettől kezdve semmi akadálya nem volt annak, hogy megkóstoljuk a höl­gyek felséges illatú süteményét. Ámbár öt-hat darab elfogyasztá­sára nem feltétlenül illik a „kóstolás” kifejezés. Ismét beiga­zolódott: férfiembert a hasán ke­resztül lehet megfogni! „Fantáziavirág anyukámnak” A 12 éves Ködmön Ildikóval lő munkákat: otthon rajzolok, az új iskola aulájában, a népi festek, fonok. Anyukámnak vé- játszóházként meghirdetett kony papírcsíkból virágot készí- programon találkoztunk a tettem. Eddig nem ismertem ezt délutáni órákban. az eljárást, már csak ezért is érde­mes volt eljönnöm. A többiek még javában dolgoz- — Mi a neve a virágodnak? tak, amikor Ildikó már elindult - Azt nem tudom - nevette el hazafelé, kezében egy kartonlap- magát Ildikó. - Én találtam ki, ra ragasztott papírvirággal. fantáziavirág.- Eddig nagyon jó volt a falu- - Fantáziavirág? Alkotásként nap, nekem a békéscsabai Diák- és névként egyaránt gyönyörű! tanya szervezésében megtartott Gratulálok Ildikó, édesanyád játszóház tetszett a legjobban, biztosan örülni fog az ajándék- Szeretem a kézügyességet igény- nak. így készültek a „fantáziavirágok”.... László Rita is alaposan készült a nagy versenyre. Meg is lett az eredménye, kategóriájában a második helyen végzett Százak tapsoltak a roma lányoknak A szépségversenyen összesen ötvenen léptek színpadra A Roma Közösségfejlesztők Közhasznú Egyesülete szép­ségversenyt szervezett a falunapra. Lakatos Zoltánné egyesületi elnökkel együtt izgultuk végig a lányok bemu­tatkozását, majd váltottunk néhány szót az előzmények­ről és a látottakról. Lakatosné elmondta, hogy tagja volt a falunapi szervezőbizott­ságnak. Ott vetődött fel, hogy va­lamilyen roma programot is kel­lene szervezni. A közösségnek régi terve volt már egy szépség- verseny rendezése. — Amikor eldőlt, hogy lehet ró­la szó, minden olyan házat fölke­restünk, amelyikben romák lak­nak, és fölírtuk a jelentkezőket. Három kivételével minden csa­ládból indítottak versenyzőt. Ösz- szesen ötvenen léptek színpadra - mondja egy szuszra az izga­lomtól kipirult fiatalasszony.- Hány kategóriában zajlott a verseny?- Háromban. A zsűri Krattin- ger Márton jegyző úr vezetésével kíilön-külön bírálta el a 3—6, a 7— 12 és a 13—17 éves korcsoportban induló lányokat.- Csak a szebbik nem képvise­lői indullak?- Most igen, ámbár a roma fi­úk ugyanolyan szépek, mint a lányaink. Talán majd jövőre... Visszatérve a mostani verseny­re, nagyon várták a gyerekek, és óriási volt az érdeklődés ugyan­úgy, mint korábban, a tehetség­kutató verseny iránt. Még vi­dékről is jöttek nézők: itt voltak a versenyzők rokonai és a me­gyei roma szervezetektől meg­hívott vendégek is. A gyerekek nagyon örültek valamennyien, hogy végre szerepelhetnek. A díjakat és a minden versenyző­nek járó jutalmat helyi szpon­zorok ajánlották fel, amit ez­úton is szeretnék megköszönni. A 3—6 éves korcsoport helye­zettjei a következők: I. Lakatos Anikó, II. Túró Angelika, III. Kalózkai Beatrix. A 7-12 éve­sek korcsoportjában Burai Beat­rix, Burai Kitti és Tóth Anita a győztesek sorrendje, míg 12—17 éveseknél Petrovics Mária, László Rita és Szabó Eszter lett a roma szépségverseny győzte­se.

Next

/
Thumbnails
Contents