Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-27 / 226. szám

16. OLDAL - 2002. SZEPTEMBER 27., PÉNTEK SPORT A hazaiak az esélyesek Losonci arany-repítés Orosháza A férfi kézilabda NB I harmadik fordulójában az Every Day Oros­háza a nyáron Grebnyevvel és Krivokapiccsal megerősített, ed­dig százszázalékos Dunaferr ott­honába látogat pénteken 17 óra­kor. A találkozó érdekessége, hogy a hazaiak kispadján a ko­rábbi orosházi edző, Biiday Fe­renc ül, míg az orosházi csapatot az előző szezonban a Dunaferrt irányító Ökrös Csaba vezeti. Az esélyekről a következőket mond­ta a fiatal szakember: - Nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, ha jó játékot nyújtunk és így szenve­dünk vereséget már akkor is elé­gedett lehetek, de nem feltartott kézzel lépünk pályára. Most szá­munkra a nagy csapatok követ­keznek, így kíváncsian várom mi­re lehetünk képesek ellenük. Lát­tam az újvárosiakat a Pestszent- lőrinc ellen, ahol határozottan vé­dekeztek, támadásban pedig Kuzmicsov jól irányította a gárdát. A hazaiak jelentős súlytöbblettel rendelkeznek velünk szemben, elsősorban Grebnyevre és Rosta Miklósra gondolok. Nálunk saj­nos Gúnya biztosan nem léphet pályára, de kérdéses Pásztor játé­ka is, aki hét közben szemsérü­lést szenvedett, Harsányi és Dayka viszont felépült sérülésé­ből. A mérkőzést a Herczeg, Südi nemzetközi minősítésű játékve­zetői páros dirigálja. Békés — Tisztes játékot várok Cegléden, s bízom abban, hogy nagy küz­delmet hoz vendégszereplésünk- kezdi Gávai Ferenc, a békésiek vezetőedzője a pénteki (18 óra) Cegléd-Békés NB I-es férfi kézi­labda-mérkőzés előtt. - Úgy vé­lem, több az esélyünk a pontszer­zésre, mint a Fotex Veszprém el­len volt, de az is tény, jó játékos- állománnyal rendelkezik a ven­déglátónk, amely ráadásul már rutinnal is fel van vértezve az első osztályban. Nálunk Moldován to­vábbra is sérült, hiányozni fog a lövő, s vélhetően Czegle sem lép­het pályára, hiszen még a hét kö­zepéig nem edzett. Ennek ellené­re nem megyünk ki feltartott kéz­zel a pályára, annál is inkább, hi­szen a ceglédieknek van veszíteni valójuk. Nagy öröm lenne, ha leg­alább egy pontot el tudnánk hoz­ni a Pest megyei csapat oroszlán­barlangjából. A találkozó játékvezetői: Hor­váth, Marton. ■ Elmaradt az előkészületi Halasztottak Békéscsaba Szerdán 18 órakor Békésen vil­lanyfényes előkészületi labdarú­gó-mérkőzést tervezett az NB I- es Békéscsabai Előre FC az NB III-as házigazdák ellen. A délután lehullott hatalmas mennyiségű csapadék miatt estére a békési pályát víz borította, emiatt a talaj játékra alkalmaüan volt, így az előkészületi találkozó elmaradt. Ám Garamvölgyi edző tervezi, hogy pénteken este azért tart még egy villanyfényes edzést Bé­késen, hiszen a soros bajnokit is este játssza az Előre FC. Újság még a lila-fehérek háza tá­járól, hogy a szombaton 18 órakor kezdődő MTK—Békéscsabai Előre FC NB I-es bajnoki labdarúgó-mér­kőzést élőben közvetíti az m2. ■ Az NB I-be jutásért játszanak Békéscsaba Békéscsabai Villámok—Nemes­vámosi Tigers 16:8 NB Il-es baseballmérkőzés, Békés­csaba, 50 néző. V.: Laurincz. Villámok: Bíró, Bozó, Miklós A., Pálvölgyi, Kato­na Tibor, Surinás, Jacomino, Csarnai, Papp, Krizsán, Kéringer, Ponta, Kovács E. A békéscsabai együttes megér­demelten győzött a fiatalokat szerepeltető vendégek ellen. Jászberény Jászberény Stinky Sox—Békés­csabai Villámok 12:4 NB Il-es baseballmérkőzés, Jászberény. A tartalékos, fiatalo­kat szerepeltető békéscsabai együttes a bajnokság záró fordu­lójában elvesztette veretlenségét. Az NB Il-es bajnokságot a Villá­mok csapata nyerte, a Budapesti Players és a Jászberény előtt. Ez a három együttes, valamint az NB I utolsó helyezettje, a Debreceni Dinamitok a rájátszásban dönti el, hogy melyik csapat lesz tagja jövőre az NB I mezőnyének. A csabaiak a hét végén Debrecenbe látogatnak, a hazaiak a rájátszás első fordulójában kikaptak a Bp. Players együttesétől. Támogatók: Burkolóház, Gólya Sö­röző, Sarokház Söröző, Gyulai Várfür­dA Többlettámogatás a csapatnak Orosháza Az ETTU Kupa jövő hétvégi kö­zépdöntői miatt elhalasztotta a Tolna elleni NB I A csoportos bajnoki női asztalitenisz-mérkő­zését az Orosháza Hungarotel ASE. Az október 5-ére kiírt talál­kozót november 1-én, pénteken 18 órakor pótolja a két együttes. Hír még az orosházi csapat háza tájáról, hogy a hét végi Szekszárd Kupa I. osztályú fel­nőtt női ranglistaversenyen Szvitán Krisztina és Kacsándi Rita indul egyéniben, párosban a Li Bin, Szvitán és a Kacsándi, Lippai duó áll asztalhoz. m Botyánszki meghívása Békéscsaba A napokban megtisztelő levelet kapott a Magyar Atlétikai Szö­vetségtől Botyánszki Mátyás, a CSASE fiatal atlétája, amelyben értesítik, hogy beválogatták a szeptember 29-én, vasárnap, a horvátországi Eszéken megren­dezendő nemzetközi viadal ma­gyar utánpótlás-válogatottjába. Botyánszki az vasárnap délelőtti eseményen diszkoszvetésben rajtol._________________________b Taekwon-dós toborzó CSANÁDAPÁCA- Többéves vágyunk teljesült. A Csanádapácai Előre FC a megyei III. osztályból felkerült a másod- osztályba. Az előrelépéssel meg­növekedtek a költségeink is, hi­szen plusz csapatot kellett felállí­tani, az utaztatás és a felszerelés­vásárlás is jelentős összegbe ke­rül. Éppen ezért a sportkör veze­tése szponzorokat keresett a megnövekedett kiadások fedezé­sére. Köszönjük a Körös Volán, a Kardoskúti Agrár Rt., az önkor­mányzat és a helyi vállalkozók támogatását is — mondta Kanász József, a klub elnöke. Mórocz Lászlótól, Csanádapá- ca polgármesterétől, az Előre FC elnökhelyettesétől pedig arról ér­tesültünk, hogy az önkormány­zat a költségvetés átcsoportosítá­sával 450 ezer forintos többlettá­mogatásban részesítette a csapa­tot, amely eddig jól szerepel a megyei II. osztályban: a hetedik forduló után 14 ponttal az ötödik helyen állnak. Szombaton egy ré­gi „motorost”, a Nagyszénást fo­gadják otthonukban a csanáda­pácai labdarúgók. k. e. Békéscsaba A Békéscsabai Lakótelepi SE Taekwon-do szakosztálya várja a küzdősportok iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését. A foglal­kozásokat Krajcsó István háromdanos mester vezeti. Je­lentkezni lehet az 1. Számú Ál­talános Iskolában hétfőn és csü­törtökön 16.30-tól 18 óráig, a Szabó Pál Téri Általános Iskolá­ban kedden és csütörtökön 18- tól 19.30 óráig, a Gépészeti Szakközépiskolában szerdán és pénteken 16.30-tól 18 óráig. B A világbajnok Nagy Csaba lába kétszer is megremegett Az újdonsült gyulai ifjúsági világbajnok, Nagy Csaba d^otó: lehoczky péter Minden bizonnyal sokan hallottak már a gyulai modellezők elmúlt évtizedekben halmozott Eb- és vb-sikereiről, elsősor­ban a körrepülő sebességi (F2A) kategóriában. A nyár vége fe­lé pedig a rokon repítésben, a szabadon repülő (FIA) kategó­riában ért el első ízben hasonló sikert fürdővárosi versenyző az ifjúsági világbajnokságon, egyéniben Nagy Csaba aranyér­mes teljesítményével. Gyula Az egykori felvidéki magyar vá­rosból, Losoncról érkezett akkori­ban az arany-hír, amiről akkor rögvest tudósítottunk. Korábbi beszámolónkat most néhány ér­dekes adalékkal egészítjük ki a ti­zenhat esztendős világbajnok fia­talember, Nagy Csaba segítségé­vel, akivel a Vár kupán találkoz­tunk újfent.- A hét startból álló sorozatot vitorlázó kategóriánk kezdetén herendi csapattársunk, Szentpé- teri László indította még kellemes időjárási viszonyok közepette. Én már szemerkélő esőben húztam fel a modellemet, Mihály Balázs (az idei és tavalyi ob-győztes, ugyancsak gyulai versenyző) pe­dig már folyamatos esőben raj­tolt. Elképzelésünk a jó csapathe­lyezésünkre kissé elúszni lát­szott, mivel a víz különleges el­lenfél. Ilyenkor a géptest fa szer­kezetét átáztatva nehezül a repü­lő súlya és az alkatrészek is nehe­zebben engedelmeskednek. így történt, hogy „madaram” a futam végén faágak között landolt. Sze­rencsémre felkészítőnk és kísé­rőnk „Papa” - azaz Guti József, aki a felnőtt válogatott keret tagja macska ügyességgel teljesített mentőszolgálatot a folytatáshoz. A kellemetlen esőzés makacsul kitartott, ami az egész mezőnyt zavarta és a negyedik start után már az előkelő nyolcadik helyről várhattam a folytatást. Hozzáte­szem, ekkor még elképzelni sem tudtam, hogy az élen végezhetek. Az ötödik, hatodik felhúzás sem hozott változást. Teljesítettem a repítési szintidőket, miközben vetélytársaim közül az egyik né­met fiú harminc másodpercet hi­bázott, amivel sokat javultak esé­lyeim. A döntő ütközetnek szá­mító befejező hetedik start során az addig százszázalékos amerikai esélyes 86(!) másodperces rontá­sával az érmes helyezésektől is távol került, miközben én is hi­báztam, huszonnyolc másodper­cet veszítettem. Nagy dilemmák közepette kifele ballagva a pályá­ról, bátorító jelzést kaptam telefo­non dobogós esélyeim lehetősé­géről...- Mégis, mikor tudtad meg, hogy,,változás" állt be? — A teljes meglepettség akkor bizsergetett meg, amikor az ered­ményösszesítő táblára kiírt nevek sorában a sajátomat pillantottam meg az első helyen. Kis csapa­tunk nagy ovációja és a gratuláci­ók közepette derült ki az aranyat jelentő különbség, ami kettő má­sodperc volt teljesítményem és német ellenfelem ideje között. 1232, illetve 1230 másodperc.- Innentől már minden sínen volt... — Nem egészen. Az örömteli perceket az szakította meg, hogy a dobogósok gépeinek kötelező technikai ellenőrzésekor az első mérési eredménynél majdnem megszabadítottak várva várt, bár még meg sem kapott érmemtől! A lábaim is beleremegtek, ami­kor a szabályosnál 1,2 négyzet­centiméterrel nagyobb szárnyfe­lületet hoztak ki modellemnél. A kontroli-mérés is kötelező, amit szerencsére már pontosabban végeztek és kiderült, hogy három tized négyzetcentiméterrel a sza­bályos határon belüli a szárny­9,01%* ' EBKM 5.000.000 Ft fWutti lekötött összej; eseten, eves knmnt 8,89%. Az akció 2002. szeptember 16-tol október TI ir tort 1 A hank a bamnJvnltoztntas jogot fenntartja 06 40 555 444 méret. Elképzelhető, mekkora kő esett le a szívemről, amit két nap alatt a gumimotoros és robbanó­motoros kategóriák küzdelmei alatt pihenhettem ki a hétvégi díj­kiosztásig. Bár még ekkor sem akartam elhinni, hogy enyém az aranyérem. Izgalommal vettem át a medált és a győzelmi diplo­mát, a díszes ólomkristály tiszte­let díjjal együtt a nemzetközi szövetség és a verseny vezetőitől. A Himnusz és az árbocra felkú­szó magyar lobogó bizsergető ér­zéseit az ünneplés pillanatai kezdték feloldani... Természetesen itthon sem ma­radt el a folytatás, a családi fogad­tatás, klubban és a városházán egyaránt, ismerősök és ismeretle­nek jókívánságaival együtt. A tréner, avagy a felkészítő klub kitűnő team-munkáját meghatározó fiatal egyénisége, Guti József, azaz „Papa” többre vágyik, miként a fentiek kiegé­szítéseként megérdemelt győze­lemként értékelte Nagy Csaba aranyas teljesítményét. Opti­mizmusát jogosan alapozza a három fiú tizenhat esztendős korára, hiszen két esztendeig még ennek a korosztálynak lesznek a szereplői. Már pedig jövőre kontinensbajnokság, majd 2004-ben a soron követke­ző korosztályos világbajnokság­ra érthetnek be igazán a váloga­tott tagjaiként. CHRISTIAN LÁSZLÓ Stefáni vagy Tihanyi? Sportműsor Ez az első számú tétje az or­szágos salakmotoros bajnok­ság holnap, szombaton dél­utáni, fél 4-kor kezdődő ötö­dik fordulójának, amelyet Gyulán, a salakmotoros pá­lyán rendeznek meg. Gyula- A pálya kitűnő állapotban van, ha esik az eső, azonnal leszívat­juk a vizet, így remélhetőleg reá­lis körülmények közt dőlnek el a helyezések a szombati viadalon- válaszolta tegnap érdeklődé­sünkre Szilágyi Sándor, a rende­ző Gyulai Speedway Club elnö­ke. Ami a szombati esélyeket il­leti, izgalomra bőven akad ok, hiszen idén - különösen Nagy Róbert sérülés miatti kiesése után - Tihanyi Sándor és Stefáni Attila vív éles párharcot az élen. Legutóbb a nagykállói „piheember” hazai pályán is legyőzte a mezőny legtapasz­sport! első a sportban taltabbját, az immár GP—s múlttal is rendelkező Tihanyit (Simon&Wolf), így most a két 60 ponttal rendelkező salak­motoros egyike hárompontos előnyt is szerezhet - és aztán jöhet a mindent eldöntő, októ­ber 12-ei debreceni záró fordu­ló. Gyulán az is érdekes lehet, hogy a bronzéremért folytatott harcban a 40 pontos Szatmári László (Simon&Wolf), és a 34 ponttal rendelkező Magosi Nor­bert (Hajdú Volán) között ho­gyan alakul a helyzet. A gyulai Hell Csaba (Gyepes Team) a ha­todik helyezésnél már aligha lép­het előrébb. f. i. péntek ATLÉTIKA. Békés Kas Kupa országos minősítő pályaverseny, Békéscsaba, Kórház utcai stadion, 13.30. KÉZILABDA. NB I. Dunaferr SE- Every Day Orosháza, férfi, Dunaújvá­ros, 17.00. Cegléd—Békési FKC, férfi, Cegléd, 18.00. SZOMBAT ATLÉTIKA. Luxor Amazon Futógála, Békéscsaba, Bessenyei utcai sporttelep. Gyülekezés 8.00. Alsó tagozatos fiúk és lányok, táv: 1500 méter, rajt: 9.00. Felső tagozatos fiúk és felnőtt férfiak, táv: 2800 méter, rajt: 9.10. Amazon futás, felső tagozatos lányok és felnőtt nők, táv: 2100 méter, rajt: 9.20. BASEBALL. Rájátszás az NB I-be ju­tásért. Debreceni Dinamitok—Békés­csabai Villámok, 14.00. KÉZILABDA. NB I B. Békéscsabai Előre NK-Bőcs KSC, női, Békécsaba, városi sportcsarnok, 16.00. Fehérgyar­mat-Újkígyós KC, férfi, Fehérgyarmat, 17.00. NB II. Kondorosi KK-Algyő KE, férfi, 10.45. Nagyszénás-Orosháza KSE-Domaszéki SK, női, 16.00. Szarva­si NKK—Csorvási SK, női, 10.00. Makó KC-Gyulai SE, női, 14.00. Megyei baj­nokság. Nők: Mezőberény-Vésztő- Békés, 16.00. Kétsoprony-Gádoros, 14.30. Férfiak: Köröstarcsa-Every Day Orosháza,16.00. KOSÁRLABDA, 25. Erkel Kupa férfi felkészülési torna, Gyula, sportcsar­nok, 9.00. LABDARÚGÁS. NB I. MTK—Békés­csabai Előre FC, 18.00, Bede (Ábrahám T„ Heibl). NB II. Bőcs KSC-Orosháza FC, 16.00, Veres L. (L. Tóth, Vékony). NB III. Alföld csoport: Kondorosi TE- Túrkeve, 16.00, Mózes S. Lancast me­gyei I. osztály: Mezőhegyes-Tótkom- lósi TC, 16.00, jv. Csongrád megyéből. Békésszentandrás—Szeghalom, 16.00, Erdmann. Gádoros—Battonya, 16.00, jv. Szolnok megyéből. Orosházi MTK-Rá- kóczi-Gyomaendrőd FC, 16.00, dr. Christián. Békésnet II. osztály: Tar- hos-Füzesgyarmat, 16.00, Vereska. Sarkadkeresztúr-Elek, 16.00, Rácz. Csanádapáca—Nagyszénás, 16.00, Pet- rovszki, Csorvás SK-Mezőberény FC, 16.00, Mikula. Gyula Köröstáj MSE— Csabacsüd, 16.00, Korim. Dévaványa- Doboz, 16.00, Tóth M. Kamut-Mezőko- vácsháza, 16.00, Hegedűs. III. osztály. Északi csoport. Bucsa-Gerla, 16.00, Ács. Okány-Szarvasi LSZK, 16.00, Góg. Mezőberény-Berény-Color-Zsadány, 16.00, Enyedi. Csárdaszállás-Kétsop- rony, 16.00, Valach. Déli csoport. Dombegyház-Kétegyháza, 16.00, Sza­bó Gy. Békéscsabai Előre FC fU-16)— Kardos-Örménykút, 16.00, Kotolák. NB I-es ifjúsági bajnokság, 19 évesek: Bé­késcsabai Előre FC-Újpest, 14.00. NB I- es ifjúsági bajnokság, 17 évesek: Bé­késcsabai Előre FC-Újpest, 12.00. Ba­rátságos öregfiúk mérkőzés. Szarvasi Öregfiúk-Békéscsabai Előre Öregfiúk, 15.30. SAKK. Megyei bajnokság. OMTK II.-Gyula-Dévaványa SE II., 9.00, Me- zőberény-Battonya II., 9.00, Békési TE II.-Gádoros, 9.00. SALAKMOTOR. Országos egyéni bajnokság V. fordulója, Gyula, városi sporttelep, 15.30. TEREMLABDARÚGÁS. Futsal női NB I. Csoportmérkőzések a Dévaványa részvételével, Szolnok, Olajbányász sportcsarnok, 10.00. VÍZILABDA. OB IB. Neptun-Békés- csabai VSC, Budapest, 15.00. OB II. I. forduló, Szeged. Békéscsabai VSC II.— Kecskemét, 11.00. Szeged-Békéscsabai VSC II., 13.00. VASÁRNAP KERÉKPÁR. „Két keréken a környé­ken” kerékpártúra. Gyülekezés: szep­tember 29-én, 8.30 órától Békéscsabán az Ifjúsági táborban. Rajt: 9.00. Útvo­nal: Ifjúsági tábor-Kerékpárút-Gyulai- Dobozi bekötő út-Békés Dánfoki tábor és vissza, Békés—Dobozi út-Békéscsa- ba Trefort Á. iskola. KÉZILABDA. NB I B. Derecske- Szeghalmi NKC, női, 18.00. NB II. HC Szarvas-Delfin KC, férfi, 17.00. Tisza- földvári VSE-Újkígyós FDSE, női, 10.00. Algyői KE-Megyesegyházi SE, női, 16.00. Megyei bajnokság. Nők: Sarkadkeresztúr—Jamina-Doboz, 11.00. Főiskola-Élőre—Békésszentandrás, 18.00, Férfiak. Gyulai SE-Nagyszénás, 12.00, Mezőhegyes—Csorvás, 10.00. LABDARÚGÁS. NB I-es juniorbaj­nokság. MTK-Békéscsabai Előre FC, 13.00. , ifj. Kóródi. NB II. Gyulai Termál FC-FC Szeged, 16.00, Fábián (Kujbus, Márkus). NB III. Alföld csoport: Gyo- maendrőd-Rákóczifalva, 16.00, Fülöp Z. Jamina SE-Harta, 16.00, Gyertyás Zs. Békési FC-Szarvasi FC, 16.00, Kö­kény. Lancast megyei I. osztály: Med- gyesegyháza-Vésztő, 16.00, Simon. Magyarbánhegyes-Szabadkígyós, 16.00, Bíró. Méhkerék-Körösladány, 16.00, Maginyecz. Újkígyós-Sarkad, 16.00, Dajka. Békésnet II. osztály: Ka- szaper-Kunágota, 16.00, Klembucz. III. osztály. Északi csoport Békéscsa­bai MÁV SE-Kötegyán, 15.00, Náfrádi. Déli csoport: Lökösháza-Pusztaföld- vár, 15.00, Vidiczki. Gerendás-Telek­gerendás, 15.00, Brusznyiczki. Békés- sámson-Medgyesegyháza II., 15.00, Bí­ró. LOVASSPORT. Meghívásos díjugra­tó- és fogathajtó verseny, Szabadkí­gyós, Kastélypark, 9.00. TEREMLABDARÚGÁS. Futsal női NB I. Csoportmérkőzések a Csanádapá­ca részvételével, Ercsi, sportcsarnok, 9.30. ■

Next

/
Thumbnails
Contents