Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-23 / 222. szám
TÜKÖR/MEGYEI KÖRKÉP 2002. SZEPTEMBER 23., HÉTFŐ - 9. OLDAL KEK ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig GYÚJTOGATÁS. Három héten belül a nyolcadik faházat gyújtották fel ismeretlenek Budapesten, a gazdagréti lakótelep mellett. A rendőrség a tűzoltósággal közösen folytat az ügyben vizsgálatot, ugyanis minden esetben szándékos gyújtogatás történt, mti MEGFULLADT. Mustgáz okozta egy férfi halálát a Fejér megyei Sáregresen. Az 58 éves gazda lement a borospincébe, ahol már forrásnak indult az újbor. A férfi a mustgáz miatt összeesett, és bár felesége rövid idő múlva utánament, a pince 12 lépcsőfokán sem ő, sem a segítségül hívottak nem tudták felvinni a gazdát, mti BALESET. Halálos közúti baleset történt tegnap reggel Ceglédnél, amikor két személygépkocsi frontálisan összeütközött. A baleset során egy ember életét vesztette, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. Az eset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség, mti A vevő nem, a rendőrök igen Gyanúsnak tűnt szeptember 14- én déltájban Gyulán, a Galamb utcán a rendőröknek két középkorú férfi, akik egy mountain bike kerékpárt toltak. Valahogy nem illett hozzájuk a kerékpár. Gyula A járőrök előállították a kapitányságon a 44 éves B. J.-t és a 49 éves Sz. M.-et. A két gyulai férfi alaposan gyanúsítható azzal, hogy az Erkel Hotel elől egy lezáratlan mountain bike kerékpárt loptak el. Elmondták, úgy döntöttek - mert éhesek -, hogy biciklit lopnak, eladják és az árából lesz eszem-iszom. Próbálkoztak a piacon, de sikertelenül. A hotel előtt lopott kerékpárt a Göndöcs-kertben eldugták, mivel aznap nem tudták eladni. Másnap a Galamb utca környékét célozták meg, mivel egyikőjük azt mondta, tudja, hol kell eladni. A vevő nem jött, a rend- őrök azonban igen... ______-ő80 0 liter gázolaj Az orosházi határőrök a pusztaföldvári úton megállítottak egy magyar rendszámú, utánfutós VW Golf gépkocsit, amelyben két orosházi lakos ült, egy férfi és a barátnője. Az okmányok ellenőrzése után a határőrök az utánfutón található négy, 200 literes hordó tartalmáról is érdeklődtek. Mint kiderült, a hordókban összesen 800 liter gázolaj volt, amelynek értéke 170 ezer forint. Az eredetét azonban sem a gépkocsi vezetője, sem annak utasa nem tudta igazolni. Elmondásuk szerint egy ismeretlen személytől vették Battonya határában. Mindkettejük ellen jövedéki orgazdaság miatt tett feljelentést a határőrség - tudtuk meg Kunos Gyula századostól, az Orosházi Határőr Igazga- tóság sajtóreferensétől. k. e. Baltás disznóölés Két frissen leölt disznót talált a közelmúltban a rendőr járőr Dévaványán egy Barkas gépkocsiban. A járőr hajnali öt órakor igazoltatásra állította meg a járművet. A kocsi átvizsgálásakor talált rá a két, még meleg, csupa vér disznóra. A gépkocsi vezetője és utasa, mindketten helybéli lakosok, először azt állították, hogy az út mellett találták a disznókat. Közben a rendőrség tudomására jutott, hogy az egyik dévaványai tanya sertésállományában pusztítás történt. Kiderült, az előbb említett két férfi baltával ment a disznók közé. Többet súlyosan megsebesítettek, kettőt sikerült leteríteniük. A pontos kár megállapítása még tart. A két férfi ügyét a rendőrség bíróság elé állítással dolgozza fel. _______________m Rá galmazási ügy a „csillagos” vitából Ezúttal az önkormányzati vezetők jelentették fel a lelkészt Újabb döntés született nemrégiben a dobozi szovjet emlékmű ügyében. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal Doboz polgármesterének és jegyzőjének a helyi református lelkész elleni feljelentésére részben megtagadta a nyomozást, másrészt megküldte azt a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Pesti Központi Kerületi Bíróságnak. Doboz—Budapest Doboz polgármestere, Szatmári János és jegyzője, Kiss László idén májusban hamis vád bűntette miatt feljelentette a református lelkészt, Balogh Lajos Barnát. Mindezt azok után tették, hogy a lelkész tavaly novemberben önkényuralmi jelkép használatának vétsége, hivatali visszaélés és közokirat-hamisítás bűntette miatt jelentette fel a polgármestert és a jegyzőt. A lelkész azt állította, hogy a polgármester és a jegyző a hivatalos szerveket megtévesztették és szándékosan félretájékoztatták, amikor a polgármesteri hivatal előtt álló szovjet hősi emlékhelyről úgy nyilatkoztak: azt a '40-es években állították fel, s alatta elesett katonák találhatók, miközben tudták, 1958-ban épült, és nem nyugszanak alatta katonák. Azt is sérelmezte, hogy a község vezetői nem intézkedtek az emlékművön lévő ötágú vörös csillag eltávolításáról. A feljelentés nyomán a megyei főkapitányság vizsgálati osztályán megállapították, hogy a polgármester még 1999-ben állásfoglalást kért: a szovjet hősi emlékművön elhelyezett vörös csillaggal megvalósítható-e az önkényuralmi jelképek jogosulatlan használatának vétsége. Annak idején lapunk tájékoztatott az Igazságügyi Minisztérium Büntetőjogi Kodifikációs Főosztályának álláspontjáról, amely többek között leszögezi: nem valósít meg bűncselekményt az ötágú csillag elhelyezése. Rámutatott, a Magyar Köztársaságot kötelezi egy jelenleg is hatályban lévő 1947-es törvény, valamint nemzetközi egyezmények a más államok hősi ha- lottai síremlékeinek (emlékműveinek) ápolására, gondozására. Ezt is figyelembe vette a főkapitányság vizsgálati osztálya, s megállapította, az eljárások iratai nem tartalmaznak olyan tényt, adatot, amelyek alátámasztanák az önkényuralmi jelképek használatának ' vétáégét, így azt nem kell eltávolítani, következésképp az önkormányzati vezetők nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Az eljárás során szerették volna meghallgatni a lelkészt is, ám Balogh Lajos Barna nem jelent meg a nyomozó hatóság előtt. A megyei főkapitányság mindezekre tekintettel megtagadta a nyomozást, a határozat elleni panaszt pedig a megyei főügyészség elutasította. A történtek után a polgármester és a jegyző hamis vád, valamint nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazás vétségének megállapítására feljelentést tett a lelkész ellen. A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megállapította, hogy a lelkész azon tényállításainak valóságtartalma, melyek szerint a feljelentők a dobozi emlékműről nem távolították el a vörös csillagot, illetve erről nem intézkedtek, nem cáfolható. Hiányzik a vádolás objektív hamissága, s a vád - jogi nyelvezettel élve - nyilvánvalóan nem alkalmas bűn- cselekmény törvényi tényállásának kimerítésére. így, a szubjektív hamisság ellenére, tényállási elemek hiányában a hamis vád bűncselekménye nem valósult meg. A polgármester és a jegyző ugyancsak hamis vád miatt jelentette fel a lelkészt, mert Balogh Lajos Barna közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés bűntette miatt kezdeményezett ellenük eljárást. Ezek az állítások azonban - szögezte le a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal - nem alkalmasak bűncselekmény megállapítására. Azért nem, mert a lelkész feljelentésében, sajtónyilatkozataiban szereplő állítások sem voltak alkalmasak a közokirat-hamisítás és hivatali visszaélés bűntettének a megállapítására. Ugyanakkor a lelkésznek azokat az állításait, melyek szerint az önkormányzati vezetők szándékosan valótlanságokat állítottak az emlékműről, hogy a vörös csillag a helyén maradhasson - s ezeket a sajtóban is nyilatkozta -, a nyomozó hivatal szerint alkalmasak a polgár- mester és a jegyző becsületének csorbítására, s mivel a sajtó útján is terjedtek, a feljelentők számára ezek jelentős érdeksérelmet jelentenek. A rágalmazás miatti feljelentést a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal az illetékes Pesti Központi Kerületi Bíróságnak küldte meg az eljárás folytatására. ' ' ' ________________■________________LE. Az FHB Otthonteremtő Hitelhez még könnyebb feltételekkel, egyszerűbben, pár hét alatt hozzá lehet jutni, 3 évig csökkentett kezdőrészletek is könnyíthetik a törlesztést, a család anyagi biztonságát pedig a kölcsönhöz (további költség nélkül) járó hitelfedezeti életbiztosítás segíti. Az Otthonteremtő Hitelt az FHB úgy találta ki, hogy azt mindenki a számára legmegfelelőbb célra használhassa fel. Az új támogatási rendszer így igénybe vehető: • új otthon építésére, • új (értékesítés céljára épített) otthon megvásárlására, • használt lakás vásárlására, • használt lakás korszerűsítésére és bővítésére. Az FHB lakáshiteleinek köszönhetően a következő előnyökkel számolhatnak az otthonravágyók: • alacsony kamat (új lakásra 2,9 %, használt lakásra 4,5 %), • az optimálisan megválasztott (akár 35 éves) futamidőből adódó alacsony havi törlesztőrészletek, • csak elvétve van szükség kezesre, • a hitel aránya - megfelelő ingatlanfedezet mellett - a vételár vagy építési költség 60-80, de akár 100 %-át(!) is elérheti, • köztisztviselőknek további kedvezmények, • építésnél, vásárlásnál és bővítésnél igénybe vehető az évi max. 240 ezer forint adókedvezmény, • arra is van lehetőség, hogy jövedelemvizsgálat nélkül vegyen fel az FHB ügyfele hitelt. További információ: Az FHB képviselője 06-60-452-172, a bank 06-40-200-115-ös hitelvonala www.fhb.hu • m1 és RTL Klub képújság 508. oldala. <9 FHB OTTHONTEREMTŐ HITEL AZ FHB-TÓL ÉS PARTNEREITŐL A történelmi folytonosság jelképe Domonkos Béla érdi szobrászművész alkotását Domokos László (balról) és Dankó Béla leplezte le d*otó-. lehoczky péter Kossuth Lajos születésének kétszázadik évfordulója előtt szoborállítással tisztelgett Kondoros. Domonkos Béla érdi szobrászművész alkotását tegnap a Kossuth téren avatták fel. Kondoros Az emlékünnepségen Dankó Béla polgármester köszöntötte az esős idő ellenére is szép számban megjelenteket. Domokos László országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés elnöke beszédében kiemelte, Kossuth Lajos a reformkor idején a polgári átalakulás, a nemzeti függetlenség jelképe lett. A rendkívüli tisztelet jeleként sok település választotta díszpolgárává, s szinte nincs is olyan helység, ahol ne őrizné utca vagy tér az emlékét. A Kossuth-kultusz az alföldi mezővárosokban teljesedett ki igazán.- Kossuth a fejlődést és a nemzet eszméjét elválaszthatatlannak tartotta, a politikai sikere ebben rejlik — fogalmazott Domokos László. A reformer további érdemeként említette, hogy az iparvédelem elkötelezett híve volt. Vallotta, a jövő gazdasági sikerének záloga a hazai iparvállalatok megerősödése. Az elnök emlékeztetett rá, Kondoros a múlt század elején már avatott egy Kossuth-szobrot, ami sajnos rövid életű volt. A mostani szoborállítás a történel- mi folytonosság jelképe. car. Autó helyett tandemmel A borongós, esős idő ellenére is sokkal kevesebb autó tűnt fel tegnap Békéscsaba utcáin, mint más vasárnapokon. Annál többen szálltak viszont kerékpárra, vagy húztak görkorcsolyát, sőt ügyességi vetélkedőn is sokan részt vettek a szeptember 22- ei európai autómentes napon, amelyen a Volán buszai ingyen szállították az utasokat. Békéscsaba Plakátok ugyan nem hirdették, de a jól értesültek tudták, Pap János, Békéscsaba polgármestere idén is meglepetéssel készül az autómentes napra. A város első embere tavaly görkorcsolyával, tegnap kétszemélyes tandemmel közlekedett. A kétszemélyes kerékpárt bárki kipróbálhatta, egy házaspár például a kerékpáros gyorsasági versenyen második helyezést ért el a nem mindennapos biciklivel. Az időjárás meghiúsította a Jaminába hirdetett programsorozatot, kellő időben bepótolják. A kajak-kenu versenyt szintén elmosta az eső, a megmérettetést márciusra, a víz napjára halasztották. A békéscsabai családsegítő szolgálat a rossz idő ellenére is kitartott, és várta a megunt görkorcsolyákat, rollereket, gördeszkákat, kétkerekűeket, hogy az összegyűlt „járműveket” eljuttathassák a rászoruló gyermekeknek. Azok, akik nem adták le a kiselejtezett játékokat, de .szívesen tennék, a héten még elvihetik a polgármesteri hivatalba, de a családsegítő iroda munkatársai is elmennek érte, ha értesítik őket. ______________ F. G. K. Pa p János polgármester másoknak is kedvet csinált a kerékpározáshoz __________________________________________________________________IVFOTÓi UHOCZKY PÉTIK