Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-03 / 205. szám
OLDAL/HIRDETÉS 2002. SZEPTEMBER 3., KEDD - 9. OLDAL KEK Röviden ELVITTÉK A SZERSZÁMOKAT, (z) A napokban a köröstarcsai vágóhíd melletti géptelepen parkoló MTZ traktort törték fel ismeretlenek az éj leple alatt. A tolvajok a traktor fülkéjéből a gép kézi- szerszámait lopták el, melynek értéke meghaladja a 20 ezer forintot. ELTŰNT ÖNTÖZŐCSÖVEK, (z) A napokban hívatlan látogatók jártak Köröstarcsa egyik családi * házában. A tolvajok tizenöt alumínium öntözőcsövet tulajdonítottak el, melyek együttes értéke 40 ezer forint. ÜLÉSHUZAT, (z) Lopás miatt indított eljárást a rendőrség a mezőberényi K. Pál ellen, aki a gyanú szerint Mezőberényben, az egykori téglagyár épületeiből kialakított raktárok egyikéből eltulajdonított egy vég üléshuzat anyagot. A tolvaj a zsákmányával nem jutott messze, mert a kiérkező rendőrök tetten érték. ELMOTOROZTAK A JÁRMŰVEL (z) Augusztus 19-én Mezőberényben, a Békési úti parkolóból ismeretlen tettes ellopott egy kék, NS 51 típusú Simson motorkerékpárt. Az eltulajdonított jármű alvázszáma 516775, értéke 60 ezer forint. LÉGVEZETÉK, [z) A Démász Rt. tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik Csárdaszállás külterületén egy középfeszültségű légvezetékből három szálat 300 méter hosszan levágtak. Elvinni nem tudták az alumínium kábelsodronyokat, ugyanis a kiérkező rendőrök megzavarták a tolvajokat, akik a földön hátrahagyták zsákmányukat és elmenekültek, de így is 190 ezer forint kárt okoztak az áramszolgáltató cégnek. Kivégezték a kocsmárost Nem kizárt, hogy 13 éves nevelt lánya ölte meg az üzletembert Lelőttek egy tótújfalui vállalkozót a hét végén. A rendőrség szerint elképzelhető, hogy a 48 éves férfival 13 éves nevelt lánya végzett. A falusiak véleménye szerint a gyerek és az áldozat kapcsolata nem volt normális. Tótújfalu Meggyilkoltak egy vállalkozót Tótújfaluban. A rendőrség nem tartja kizártnak, hogy az áldozat 13 éves nevelt lánya felelős a férfi haláláért. A nyomozást vezető Pálinkás Attila őrnagy elmondta: a barcsi kapitányságot hétfőn reggel értesítették a gyilkosságról, de a szakértői vélemény kimutatta: feltehetően két nappal korábban, szombaton történt a bűncselekmény. A falusiak véleménye is ez. Többen elmondták: a hét végén a család bezárkózott, még azt a helybelit sem engedték be a házba, aki náluk dolgozott. A helyiek első perctől családi tragédiát gyanítottak. Általános vélemény, hogy a faluban nem lehettek ellenségei a férfinak, bár többen voltak, akik nem kedvelték. Ugyanakkor az emberek szerint a férfi és a nevelt lánya kapcsolata nem volt normális. A nagylányt nem engedték iskolába, magántanuló volt. Mivel az anya gyakran járt orvosi kezelésre, így sokszor egyedül maradt a férfi a kamasszal a házban. Sauberwald Vilmos kevesebb mint két éve telepedett le Tótújfaluban, ahol az egyik kocsmát üzemeltette. Négyen éltek együtt a házban, az asszony a 13 éves lányával és a kisebb, közös gyerekkel. A férfi korábban a Balatonnál, illetve Budapesten élt, ahol szintén vállalkozó volt. Az ügyben a megyei rendőrkapitányság nyomoz; tegnap délután megkezdődtek a kihallgatások. Elsőként a feleséget és a kislányt hallgatják meg. NAGY LÁSZLÓ Utazási irodákra utazott Elfogták azt a 27 éves fiatalembert, aki idén május óta több utazási irodát és egy zálogházat rabolt ki Debrecenben. A tettes minden bűncselekmény elkövetése után felszállt a helyi buszra, és eltűnt a rendőrök szeme elől. Debrecen- Volt fantomképünk az utazási irodák sorozatrablójáról, mivel a bűncselekmények során sohasem fedte el az arcát - mondta lapunknak Gyulai József rendőr főhadnagy. Á Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtó- szóvivője szerint ez lett H. Gyula veszte, ugyanis az egyik kifosztott cég alkalmazottja felismerte az utcán, és értesítette a hatóságokat. A 27 éves debreceni fiatalember 160 ezer forintos adóssággal a háta mögött úgy döntött, hogy ezentúl rablással keresi meg a napi betevőt. Az ötletet egy apróhirdetésből merítette, ahol flóbert típusú fegyverutánzatokat kínáltak. Ezek a riasztópisztolyok kereskedelmi forgalomban is kaphatóak, és még hivatalos engedélyre sincs szükség a használatukhoz. H. Gyula vásárolt egy ilyen fegyvert, és májusban kirabolta vele az egyik helyi utazási irodát. Csaknem 300 ezer forintos zsákmányából rendezte tartozását, de mivel egyéni vállalkozása ellenére nem rendelkezett keresettel, szüksége volt további forrásokra. Egy hónappal később visszatért ugyanebbe az utazási irodába, de ekkor már csak 100 ezer forintot szerzett. A következő fegyveres rablást egy zálogház és ékszerbolt ellen követte el júliusban, innen 230 ezer forintot vitt el. Végül ismét egy utazási iroda következett, itt 100 ezer forintot zsákmányolt.- A rabló minden bűncselekmény után a tömegben vegyült el, így hiába értek ki a kollégák a helyszínre másfél perc alatt, már csak hűlt helyét találták H. Gyulának - meséli Gyulai József. A sajtószóvivő szerint a legtöbbször a helyi buszra ugrott fel a fiatalember. A rendőrség a rablásokat követően megerősített szolgálatot tartott, és még civil ruhás bűnügyi nyomozóval is kutatta H. Gyula nyomát. A főhadnagy elmondta: a kirabolt üzletek technikai és személyi feltételeket tekintve nem voltak kellően védettek, ezért a bűncselekményeket követően minden potenciális célpontot jobban figyeltek. A rablót az egyik alkalmazott bejelentése nyomán kapták el úgy, hogy az említett környéket a rendőrök lezárták, és tüzetesen átvizsgálták. A fiatalember beismerő vallomást tett, ami részben annak is köszönhető, hogy megtalálták nála a riasztópisztolyt. NAGY ESZTER DÓRA Kaszával szúrt 2002. augusztus 31-én 19 óra körüli időben Pusztaottlakán, a Táncsics utcában családi veszekedés során Ferkovics Lajos a nála lévő kaszával egy alkalommal lábán megszúrta nevelt lányát. A 13 éves lány a combján 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ferkovics Lajos a cselekményt követően a helyszínt elhagyta. A mentők távoztával ismét hazament, fenyegetőzött, majd meggyújtotta az ágyneműt. Ezt vette észre a szomszéd, aki átment és a tüzet eloltotta. Ferkovics ezután kerékpárjával eltávozott, utoljára Kevermesen látták. A férfi személyleírása: kb. 170 cm magas, vékony testalkatú, fogazata erősen hiányos. A rendőrségi kéri a lakosság segítségét: aki Ferkovics Lajos tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságot a 68/381-255-ös telefonszámon vagy a 107-es, illetve a 112-es se- gélyhívót. ______________ (wi Ru lett után trafik Békéscsaba Augusztus 22-én érkezett feljelentés a Békéscsaba Rendőrkapitányságra, miszerint a Csaba Center második emeletí játéktermében ismeretlen férfi a rulettgépben felejtett beíró kulccsal több alkalommal nagyobb tételt írt be, majd a játékot 300 ezer forint nyereménnyel fejezte be. A nyomozás szálai a 24 éves békési K. Sz. Istvánhoz vezettek, ezért körözést adtak ki ellene. Szeptember elsején éjjel Békéscsabán, a Madách utcai trafikban egy férfira figyeltek fel - aki a trafik tetőzetét megbontva ereszkedett a pavilonba - a járőröző rendőrök. Az elfogást követően kiderült, hogy a férfi azonos a körözött K. Sz. Istvánnal, aki ellen — őrizetbe vétel mellett — csalás bűntette és lopás bűntettének kísérlete miatt indult eljárás. ______________________________(W) Sp ortfegyvereket loptak Békés A napokban betörtek Békésen, a Hőzső utca 4. szám alatti Magyar Technikai Tömegsport Szövetség fegyverraktárába. A betörők az ablak rácsát kivágták, majd felfeszítették a lemezszekrényeket, melyekben a sportpuskákat és a sportpisztolyokat tárolták. A tolvajok eltulajdonítottak négy szovjet gyártmányú TOZ8 típusú kispuskát, melyek gyári száma: M30662, 57695, Y3033, M30563. Elvittek két cseh gyártmányú ZKM kispuskát is, melyek gyári száma: 39334,02810. A betörők magukkal vittek egy orosz gyártmányú MCM típusú sportpisztolyt is, gyári száma: 5848. __________m El lopták a méheket Egy debreceni lakos tett feljelen- donítottak négy méhcsaládot tést ismeretlen tettesek ellen, akik kaptárral együtt. A méhek értéke augusztus 18-ára virradóra 160 ezer forint. Köröstarcsa külterületén eltulaj- _______________________________in Próbálja ki nyílt hétvégénkén a Skoda legújabb modelljeit! Ismerkedjen meg a Fabia és Octavia Cool, a Fabia Style, Eco és Praktik előnyeivel! Tekintse meg a legújabb modellt, a SkodaSuperbet! Most régi autója a Fabia ECO Extra modellbe 150 000 Ft-ot ér Önnek! FHasznált autóját kortól, típustól függetlenül beszámítjuk akciós modellünkbe 150 000 Ft értékben! Extra felszereltség a Fabia Eco Extra modellhez: Biaupunkt rádiós magnó Oldalvédő díszléc Riasztóberendezés Színes programmal, akciókkal várjuk márkakereskedésünkben! Fabia Eco Extra alapára: Egy csokor újdonság Nyílt hétvége: szeptember 7-8. Csaba Autóház Kft., www.csabaauto.hu 5600 BÉKÉSCSABA, GYULAI ÚT 65/2. TELEFON: (66) 520-920. FAX: (66) 520-940.