Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)

2002-09-03 / 205. szám

4. OLDAL - 2002. SZEPTEMBER 3., KEDD MEGYEI KORKÉP Támogatják a családot Örménykút Mint arról hírt adtunk, augusztus 31-én az egyik örménykúti ta­nyán tragédiába torkollott egy házaspár veszekedése. Az asz- szony megszúrta a férjét, aki a helyszínen elhalálozott. A felesé­get az eset után a Szarvasi Rend­őrkapitányságon kihallgatták. Az eljárást a rendőrség a gyanúsított őrizetbe vétele mellett folytatja. Mint azt a polgármesteri hiva­tal illetékesétől megtudtuk, a házaspár tizenöt éves fiát egy­előre az Örménykúton lakó hoz­zátartozók vették pártfogásba. A helyi képviselő-testület igyek­szik enyhíteni a család temetés­sel kapcsolatos kiadásait. A költ­ségek megelőlegezéséről, esetle­ges átvállalásáról a képviselők e hét közepén rendkívüli ülésen döntenek. <ri SZAVAZÁS AZ INTERNETEN Lapunk internetes oldalán egy héttel ezelőtt arról kérdeztük Önöket: megyénket tizenöten képviselik az Országgyűlésben. Önök mennyire elégedettek a munkájukkal? A szavazás a következőképpen alakult: Túl rövid idő telt el, hogy ezt meg lehessen ítélni. Az elvártnál passzívabbak.. ■ Ebben az esetben sem lehet általánosítani: vannak, akik teszik a dolgukat, mások kevésbé hajtanak a megye felemelkedéséért. Mától arról kérdezzük véleményüket: részt vennének-e valóság-show-ban? Klikkelienek a vmw.bmhiriap.hiHa! Új távlatok a laboratóriumi diagnosztikában Vándorgyűlés és királyi lakoma a vár tövében Szombaton befejeződött Gyulán a Magyar La­boratóriumi Diagnosztikai Társaság 51. nagy­gyűlése. A négynapos rendezvény mintegy 940 résztvevője pénteken este reneszánsz lakomán búcsúzott a házigazda várostól. Gyula Húsz ország 940 képviselője, 64 előadás, 130 be­mutató poszter, negyven műszerkiállító - ezek a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság 51. nagygyűlésének sarokszámai. A részletekbe dr. Kovács L. Gábor egyetemi tanár, a társaság el­nöke és dr. Fodor Lajos egyetemi magántanár, a gyulai Pándy Kálmán kórház laboratóriumveze­tője, a rendezvény házigazdája avatta be lapun­kat. A társaság második alkalommal tartotta nagygyűlését Gyulán, óriási érdeklődés mellett. Jól érzékelteti ezt a résztvevők magas száma, s hogy az európaiak mellett a tengerentúlról, pél­dául Japánból, Ausztráliából, Indonéziából is ér­keztek érdeklődők, illetve előadók. A tanácskozás fő témája a molekuláris geneti­kai eljárások alkalmazása a laboratóriumi mun­kában. Ennek lényege, hogy a génsebészet a gyógyítás mellett a betegségek megelőzésében is megjelent. A molekuláris genetikai eljárások új távlatokat nyitnak az egészségügyben, alkalma­zásukkal megállapítható, milyen betegség veszé­lyezteti a gyermeket felnőtt korában. A korszerű kórházi laboratóriumok ma már gyárszerűen működnek, egyszerre több ezer vizsgálatra ké­pesek, és alig hasonlítanak a környezetünkből ismert rendelőintézetiekre. A nagygyűlésen a nagy kutató laboratóriu­mok is bemutatkoztak, beszámoltak az eredmé­nyeikről, s eljöttek Gyulára a műszergyártók is, hogy megismertessék legújabb termékeiket. A rendezvény résztvevői a szakmai előadások mellett kísérő programokon is részt vettek, s is­merkedtek a város és környéke nevezetességei­vel. Pénteken este pedig Mátyás király lakomá­ján búcsúztak a vár előtt felállított sátorban. A ceremóniát Hunyadvári József királyi fővadász celebrálta, az étkek soráról pedig Szilágyi Gábor mester- szakács gondoskpdott. íme a menü! Étkek előtti fogás: lúdmájpástétom magvakkal puffasztva, pá- colt-füstölt tinónak nyelve. Főétkek előtti fogás: cipó­ban tálalt tárkonyos szarvasapró leves tepertős galuskával. Királyi főétkek: tinónak legnemesebb része gombával töltve, sörben sült fokhagymás malac ezémer, gesztenyés-fügés- mézes pulykafi melle, sáfrá- nyos kenyértésztában sült csülök, rozmaringos ropo­gós lúdsült, kardon sült be­tyárfalatok, pityóka, vörös­boros párolt káposzta. Étek­végi fogások: mézes cipó, malosa szőlős-túrós batyu, perec, libatepertős-káposz- tás pogácsa, gyümölcsök. Italok: mézes pálinka, fehér és vörösbor, sör, ásványvíz, üdítőitalok. A jókedvről Hunyadvári József királyi fővadász (jobbról), az étkekről pedig Szilágyi Gábor mes­terszakács gondoskodott d-fotó, lehoczky péter ____________Megkérdeztük olvasóinkat_____________ A szarvasi grund fejlesztéséről Kertész Imréné, szarvasi vállal­kozó:- A Kossuth téren kulturált játszóteret ala­kított ki a vá­ros. Hétköz­nap és hétvé­gén egyaránt sok gyermek jár ide, ez is azt mutatja, igény volt rá a városban. A kicsiktől a ka­maszokig minden korosztály megtalálja itt a szórakozást. Engem a zsivaj nem zavar, imá­dom a gyermekeket. Eleinte fél­tem, nehogy az elgurult labdák után kiszaladó gyermekeket baleset érje. Ma már látom, ilyen szempontból biztonságos a játszótér. Petrás András­áé, szarvasi, gye­sen lévő anyaka:- A Kos­suth tér az utóbbi időben rengeteget fej­lődött. A gyer­mekeim na­gyon szeretik az itt felállított fa játékokat, amikor az időnk engedi, kijövünk. Jó volna, ha a közelben lenne egy nyilvá­nos vécé, és annak örülnénk, ha kicsit több lenne a pad. Az ülőkével körbevett asztalok kihelyezése jó ötlet volt, mert ezek mellett a gyermekek ké­nyelmesen elfogyaszthatják az uzsonnát. Kasnyikné Kle- mann Tímea, szarvasi rádiós munkatárs:- Jónak tar­tom, hogy a város fejleszti a grundot és a környékét. Tetszik a játszótér, a kishúgom gyakran kijár ide. A tervezők szem előtt tartották, hogy több korosztály tölthesse itt tartal­masán a szabad idejét. Bár kö­zel lakom, a zaj nem zavar, hi­szen én is voltam ilyen idős... Annak azonban örülnék, ha késő estig megvilágítanák a te­ret, figyelembe véve, hogy a fi­atalok sötétedés után is itt van­nak. Benkőné Bagdi Éva, szentesi aneszteziológus asszisztens:- Szarvason születtem és a Kossuth térhez közeli általános iskolába jártam. Abból az időből a lestrapált ját­szótérre emlékszem és a pályára, ahová a tornaórákon kijártunk. Tizenöt éve Szentesen élek, rit­kán látogatok haza. Ám amikor itthon vagyok, látom, hogy na­gyon sok gyermek játszik a téren. Most mi is kijöttünk, a hatéves lá­nyom szemlátomást jól érzi itt magát. cs. r. D-FOTÓ: VERESS ERZSI Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szívesen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, ezeket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azo­kat az utca emberének. Beküldési cím: Békés Megyei Hír­lap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. Békéscsabai Kirendeltség BÉKÉS autófényező-dukkózó 4 fő [30- 9354-936] • termékmenedzser 10 fő [20-9565-500] BÉKÉSCSABA ács 2 fő • ács 2 fő [30/9554-501] • ál­latgondozó 2 fő [30/4804-998] ■ áru­szállító B 1 fő [66/441-833] • aszta­los (rehab.) 4 órás 2 fő [30/9783- 343] • asztalos ipari segédmunkás 2 fő [06-30/9954-992] • autószerelő 2 fő [321-015] • autószerelő 2 fő [66- 435-989] • autószerelő 1 fő [66-438- 858] ■ autóvillamossági szerelő 1 fő [326-575] • autóvillamossági szerelő 1 fő [321-015] • betanított munkás 22 fő [66/445-155/127 m] • betaní­tott munkás 2 fő [446-310] • betaní­tott varrónő 3 fő [450-155/62] • biz­tonsági őr 2 fő [20/431-2797] ■ bolti eladó 1 fő [06 20 9 692 624] • burko­ló 5 fő [30/9154-124] ■ bútorasztalos 2 fő [20-9382-576] • csomagolástech­nikai szakember 1 fő [30-9580-879 325-370] • elektrotechnikus 1 fő [438-605,30-9536-277] ■ élelmiszer­bolti eladó 1 fő [66/442-477] • élel­miszerbolti eladó 1 fő [06 30 352 6886] • élelmiszerbolti eladó 2 fő [30/9351-926] • élelmiszerbolti el­adó 1 fő [20-453-0579] • épületaszta­los 2 fő [06-30-554-501] • épületasz­talos 1 fő [452-486] • épületbádogos 3 fő [30/382-8198] ■ esztergályos 1 fő [66-436-320] • felszolgáló 2 fő [06-2530-9536] • felszolgáló 1 fő [459-306] ■ felszolgáló 1 fő [435- 419] ■ felszolgáló 1 fő [30-953-7239] • festő és mázoló 2 fő [06-30-9 554- 501] • gipszkartonszerelő 4 fő [30/9129-885,436-584] • gyógype­dagógus 1 fő [30/9037-007] • gyógy­szerész 1 fő [66/325-188] • hegesz­tő 4 fő [448-442, 30/9358-558] • hi­telkártya-tanácsadó 5 fő [30-38-39­A Békés Megyei Munkaügyi Központ állásajánlatai 427] • karosszérialakatos 2 fő [66/440-122] • kisegítő 2 fő [30-953- 7239] ■ kőműves 5 fő [30/9154-124] • kőműves 2 fő [60/384-200] • kő­műves 2 fő • kőműves 1 fő [328- 455/12] ■ kőműves 2 fő [20/447- 0499] • konyhai kisegítő 3 fő [440- 475] ■ lakatos 2 fő [20/9553-610] • la­katos 1 fő [66/441-833] • lakatos 2 fő [06-30-554-501] • lakatos 4 fő [30- 9815-357] • magasépítő üzemmér­nök 1 fő [60/384-200] • magasépitő- technikus 1 fő [60/384-200] • mér­legképes könyvelő 1 fő [443-101] • minőségellenőr higiénikus 1 fő [66/445-155/127 m] • munkaügyi ügyintéző 1 fő [30-9954-167] • nyomdai gépmester 2 fő [444-554] • nyomdai segédmunkás (rehab.) 4 ó 2 fő [444-554] • pultos 1 fő [455-058] • pultos 1 fő [06-30 9550*635] • pul­tos 1 fő [449-879] • pultos 1 fő [30- 90341-52] • pultos 1 fő [455-653, 451-145 (ÜZL) ] • rakodó-targonca­vezető 1 fő [444-711] • raktáros-ta­karító 1 fő [452-486] • ruházati bolti eladó 4 fő • segédmunkás 3 fő [30/9154-124] • szakács 1 fő [443- 243 322-244] • szakács 1 fő [66/321- 014] • szakács 1 fő [30/9386-804] • számlázó 1 fő [527-880/103] • szer­vizvezető 1 fő [326-575] • szobafes- tő-mázoló 4 fő [30/9154-124] ■ szo- bafestő-mázoló 1 fő [66/441-833] • szobafestő-mázoló 7 fő • takarító 2 fő [06 30 3272170] • takarító 4 órás 1 fő [30/9839-136,430-176] • targon­cavezető 1 fő [529-640] • tehergép­jármű-szerelő 5 fő [326-575] • teher­gépkocsi-vezető C 1 fő [441- 264,453-687] • vágószabász 1 fő [437-568] • varró 4 fő [450-155/66] ■ varrónő 1 fő [435-241] • varrónő 29 fő [70/314-7745] • villamosipari technikus 2 fő [30-3825-825] • víz-, gáz-, fűtésszerelő 3 fő [30-9580-672] • üzletkötő 10 fő [441-502] BÉKÉSCSABA (MEZŐMEGYER) élelmiszerbolti eladó 1 fő [431-089 431-146] BUDAPEST 08. KÉR. elektrotechnikus 4 fő [01/313-1691] CSORVÁS asztalos 1 fő [258-392,20/9254-872] • burkoló 3 fő [325-014] • építőipari segédmunkás 3 fő [325-014] • festő­mázoló 3 fő [325-014] ■ házi gondo­zónő 1 fő [66/258-060] • kőműves 3 fő [325-014] ■ kőműves 2 fő [258- 392,20/9254-872] • villanyszerelő 3 fő [325-014] • víz-gázszerelő 3 fő [325-014] DOBOZ ács 6 fő • asztalos 6 fő • cukrász 1 fő [268-179] ■ faipari technikus 1 fő • festő és mázoló 10 fő • gipszkarton, gipszstukkószerelő 8 fő ■ kőműves 10 fő • pizzakészítő 1 fő [06-20-324- 8819] KAJÁSZÓ magyar-történelem szakos tanár 1 fő [22/455-549] KAPOSVÁR CNC gépbeállító 15 fő [82/502-100] • minőségbiztosítási mérnök 2 fő [82/502-100] • műanyagtechnoló­gus 3 fő [82/502-100] • projectveze­tő 3 fő [82/502-100] • szerszámké­szítő 8 fő [82/502-100] KÖRÖSTARCSA állatgondozó 1 fő [20/9240-386] • betanított lakatos 4 fő [30-9781-385 480-359] MEZŐBERÉNY asztalos 1 fő [06-20-9520-251] ■ be­tanított munka 5 fő [423-834] • be­tanított süteménygyártó 9 fő [06-30- 9677-978] ■ élelmiszerbolti eladó 1 fő [352-567] • esztergályos 5 fő [66- 352-422] ■ forgácsoló 5 fő [66-352- 422] • gépgyártástechnológus 1 fő [66-352-422] • hegesztő 5 fő [66- 352-422] • köszörűs 5 fő [66-352- 422] • lakatos 5 fő [66-352422] ■ mezőgazdasági gépszerelő 1 fő [352-074] • művezető 1 fő [66-352- 422] • szerszámkészítő 2 fő [66-352- 422] • üzletkötő 2 fő [20-986-2627] OROSHÁZA lakatos 5 fő [68/413-555] SZABADKÍGYÓS kőműves 2 fő [30-904-1214] • segéd­munkás 50 fő [20/468-3901] • víz­vezeték-szerelő 1 fő SZEGED húsfeldolgozó 25 fő [30412-2618] ■ kereskedelmi ügyintéző 1 fő [30/914-3690] TELEKGERENDÁS pultos 1 fő [30-218-8826] Békési Kirendeltség BÉKÉS autószerelő (műhelyvezető) 1 fő [30/9537969] • dukkózó, fémfestő 4 fő [30-333-4740] ■ egyéb lakatos 5 fő [06 30/341-2711] • festő és mázoló 6 fő [30/3666181] • gondozónő 1 fő [411-754] • hidegburkoló 5 fő [06/702784477] • kőműves 2 fő [06 30/325-5224] • kőműves 5 fő [06 30/341-2711] TARHOS ápoló 1 fő [429-161] Gyulai Kirendeltség GYULA településmérnök 1 fő [362-819] • ve­gyész 1 fő [361-833] KÉTEGYHÁZA mg.-i vontatóra vezető 1 fő [250- 070] MEDGYESEGYHÁZA (BÁNKÚT) állatgondozó 2 fő [68/442-936] Orosházi Kirendeltség CSORVÁS építőipari szakmunkás 8 fő [66/325-014,439-628] ■ segédmun­kás 3 fő [66/325-014,439-628] • víz, gáz-, olajvez.-, készül.-szer. 2 fő [66/325-014,439-628] OROSHÁZA élelmiszerbolti eladó 1 fő • esztergá­lyos 8 fő [413-555] • felszolgáló 1 fő • formázó 2 fő [413-711] • kőműves 3 fő [20/4334387] • kőműves 2 fő [06-30-232-2283] • minőségbiztosí­tási mérnök 1 fő [413-555] • minősí­tett hegesztő 2 fő [413-711] ■ minta­készítő asztalos 1 fő [413-711] ■ mű­szakvezető 1 fő [419-745] • olvasztár 4 fő [413-711] ■ pénzügyi előadó 1 fő [413-555] • segédmunkás (kőmű­ves mellé) 2 fő [06-30-232-2283] ■ sütő- és tésztaipari munkás 1 fő [30/452-3537] ■ villamosmérnök 1 fő [413-555] OROSHÁZA (SZENTETORNYA) villanyszerelő 3 fő [06-20/9443- 616] SZENTES épületasztalos 40 fő [30/435-1668] ■ szakápoló 20 fő [63/313-244] ■ szak­kórházi orvos 25 fő [63/313-244] Szarvasi Kirendeltség CSABACSŰD egyéb bolti eladó 1 fő [66/311-946] GYOMAENDRŐD (GYOMA) esztergályos (Szarvason) 3 fő [30/2074-543] SZARVAS asztalos (általános) 3 fő [66/210- 079] • egyéb lakatos 3 fő [311-132] • esztergályos 5 fő [66/312-144] ■ fegyv. erők, f.test., fiz. dóig. 2 fő [06/30/219-8773] ■ géplakatos 2 fő [66/312-144] ■ hegesztő, lángvágó 5 fő [66/312-144] • matamatika- -kémia szakos tanár 1 fő [66/311- 070] • sertésgondozó 2 fő [30/9154- 153, 313-486] • tanár 1 fő [312-104] ■ tehergépkocsi-vezető B, C, E jog. 3 fő [30/349-4704] • víz-, gáz-, fűtés- szerelő 4 fő [20/3525-777] ZALAEGERSZEG betanított operátor 50 fő [70/317- 0867] Szeghalmi Kirendeltség FÜZESGYARMAT pénzügyi tanácsadó és ügyint. 3 fő [06/30/283-5495] • segédmunkás 4 fő [66/491-991] SZEGHALOM felszolgáló 1 fő [30/998-8174] • központifűtés-, csőhálózat-szerelő 6 fő [66/472-157,60/455241] • mate­matika szakos tanár 1 fő [66/371- 151] • minőségbiztosító 1 fő [66/371-455/144] ■ minősített he­gesztő 8 fő [66/371-455/144] • rak­tárkezelő 1 fő [66/371-455/144] • segédmunkás 4 fő [06/70 284- 4473] • szabó, varrónő 10 fő [66/371-544/20] • szakács 1 fő [30/998-8174] ■ szakács 1 fő [06/20/958-0581] • szobafestő és mázoló 1 fő [66/371-485] . Gyomaendrődi Kirendeltség DÉVAVÁNYA egyéb ruházati ipari fogl. 14 fő [66/483-018] • vendéglátó-ipari el­adó 1 fő [66/484-608] • zeneiskolai tanár 1 fő [66/386-065] GYOMAENDRŐD (ENDRŐD) baromfigondozó 3 fő [30-3384-292] • óvónő 1 fő [06-20/314-55-44] GYOMAENDRŐD (GYOMA) nyomdai gépmest., nyomdagép- kez. 4 fő [386-172] ■ tehergépkocsi­vezető 1 fő [66/386-104] • váltó­kezelő, vasúti őr 1 fő [66/386-234] • villanyszerelő 1 fő [66/386- 211/141] SZARVAS Stil- es műbútorasztalos 3 fő [66/210-079] Mezőkovácsházi Kirendeltség BATTONYA cukrász v. betanított cukrász 1 fő [68/456-459] KUNÁGOTA általános iskolai tanító (ének-zene) 1 fő [68/430-595] MEZŐKOVÁCSHÁZA óvónő 2 fő [68/381-366] • varrónő 10 fő [68/381-617] • üzletkötő 25 fő [20/3905947] Békés Megyei Munkaügyi Központ Békéscsaba, Árpád sor 2/6. Telefon: 66/444-211. Fax: 66/441-221. Internet: www.bekesmmk.hu KIRENDELTSÉGEK Békéscsaba Békés Gyula Orosháza Szarvas Szeghalom Gyomaendrőd Árpád sor 2/6. Múzeum köz 1. Szt. István u. 27/B Szabadság tér 1-3. Vasút u. 40. Bocskai u. 8. Mirhóháti u. 11. Mezőkovácsháza Alkotmány u. 42. Telefon: (66) 445-269,445-560 Telefon: (66) 411-977, 411-747 Telefon: (66) 463-257,463-368 Telefon: (68) 411-519, 411-094 Telefon: (66) 312-329,311-070 Telefon: (66) 371-363,371-839 Telefon: (66) 386-705,386-212 Telefon: (68) 381-798,381-992 ügyfélfogadás: hétfő-szerda 8-16 óráig, csütörtök-péntek 8-12 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents