Békés Megyei Hírlap, 2002. szeptember (57. évfolyam, 204-228. szám)
2002-09-07 / 209. szám
16. OLDAL - 2002. SZEPTEMBER 7., SZOMBAT SPORT Hullámverés után az Előre FC-ről Ellopták a vb-órát Békéscsaba Továbbra is homály fedi, mi történt valójában a lila-fehér klub háza táján Itt ugyan nyert a lila mezes csapat a Kispest ellen, ám ezt megelőzően és követően padlót fogtak, aminek eredménye az edzőváltás volt »OTÓ: VERESS ERZSI Megesik, hogy egy botrány akkor válik igazán érdekessé, amikor az ügy rendeződni látszik. Ilyennek tűnik a Békéscsabai Előre FC vezetőedző-váltásának az ügye. Egy ideig — két héttel ezelőtti szombattól a legutóbbi fordulóig — úgy nézett ki, minden rendben. Aztán egy hete, a Videotontól elszenvedett vereség után kiderült, nem egészen így van. A vezetőedző-csere sokkal nagyobb hullámokat vet, és sokkal messzebbre hat, mint sokan gondolták. Alighanem ezúttal is a szurkolóknak van igazuk: az őszinteség a legjobb gyógyír. Még akkor is, ezt hiába várnánk el az ügy szereplőitől. A történtekről semu nem nyilatkozik. Mindenki hallgat. Van, aki tapintatból, mások úgy gondolják, felesleges és zavaró a lecsillapodott tengert felkavarni, megint mások félelemből, s nyilván vannak olyanok is, akik attól tartanak, hogy a kiboruló szennyes őket is maguk alá temeti. Érthető, a sportból, még ebből a harmat- gyenge magyar fociból is elég jól meg lehet élni. így nincs más lehetőségünk, mint az innen-onnan összekapirgált pletykákból, és kisebb részben hiteles információkból összerakni a lassan széttöredező képet. Békéscsaba Pásztor József menesztésére két verzió forog közszájon. Az egyik: fellázadtak ellene a játékosok. A másik: az egykor kiváló játékos Pásztor szétvert - immár harmadszor - egy jó képességű csapatot. A hivatalos verzió: Pásztor közös megegyezéssel, érdemei elismerése mellett távozott. Vagyis - ha lehet hinni az előző verziók bármelyikének is, hagyták futni. Mi több, az első - és mindmáig egyetlen - Pásztor nélküli győztes meccs után még az őt kritizá- lók is azt nyilatkozták a médiában: a sikerben a menesztett mester munkája is benne volt. Most nézzük a feltevéseket sorjában! Egyesek szerint Pásztor József menesztése mögött Kurucz Ferenc megyei rendőrfőkapitány (ebben az ügyben sportember) áll. Azt beszélik, hogy megorrolt Pásztorra, amiért állítólag azt mondta, hogy a fia - aki kapus az Előrénél - még egy NB III- as csapatba sem férne be. Ezért — a híresztelések szerint - Kurucz behívott magához négy játékost és rábeszélte őket, addig ne vetkőzzenek le, amíg Pásztor az edző. Kurucz Ferenc a pletykákat határozottan cáfolja. Nem tud Pásztor kijelentéséről. Különben is, szerinte ennél fontosabbak a tények. Fia egykori kapusedzője, a válogatottnál dolgozó Tamás Gyula bármelyik NB I-es csapatnak merné ajánlani a gyereket. A „kis Kurucz”, akit az év elején a Kispest-Honvéd igazolt le, s egy térdműtét miatt csak hosszabb kihagyás után tért vissza a pályára, a Nemzeti Sport osztályozása szerint tíz meccsből nyolcszor a jók között szerepelt a junior bajnokságban. A tavaszi szezon utolsó NB I-es meccsén pedig Udvarácz tartalék kapusa volt a Kispest- Honvéd- Vasas meccsen. Azt is megtudtuk, hogy a KispestHonvéddal kötött előszerződését bontotta fel, amikor a tulajdonosok hazahívták azzal, hogy számítanak rá. Ami nem lehetett véletlen, hiszen sérülését megelőzően az első számú kapus volt az NB I B-s mérkőzéseken, s 5-ösnél rosz- szabb osztályzatot egyszer sem kapott. A mostani, őszi szezonban pedig három alkalommal védett a junior csapatban, s a Békéscsaba— Zalaegerszeg meccsen szintén a jók között szerepelt. Annak, hogy Kurucz Ferenc találkozott játékosokkal, van valóságalapja, csak nem egészen úgy történt, ahogy a szóbeszéd tartja. A sportembert megkereste Sikesdi Gábor pályaedző és néhány játékos - gyakorlatilag a fél csapat - azzal, hogy közvetítsen a tulajdonosok felé: szeretnének velük beszélni, mert forrong a csapat. Kurucz — állítása szerint — még Belvon helyett Oláh A nyáron került vissza anyaegyesületéhez, a Békéscsabai Előréhez Belvon Attila, igaz, most már nem játékosként, hanem technikai vezetőként. Rövid ideig dolgozhatott a lila-fehéreknél, ugyanis tegnap óta már ismét Oláh Imre az egyesület technikai vezetője.- A kenyértörésre azért került sor, mert kommunikációs problémák merültek fel a vezetés és a technikai vezető között — mondja Kerekes I. Györgyné, a békéscsabai NB l-es labdarúgóklub ügyvezető igazgatója. — Másképpen képzelte el a munkát a vezetőség és másként Belvon Attila, így aztán közös megegyezéssel szerződést bontottunk és ismét Oláh Imrét bíztuk meg a technikai vezetői teendők ellátásával. Hír még a csapat háza táján, hogy ma délelőtt Garamvölgyi Lajos vezetőedző egymás közötti játékot rendez a Kórház utcai stadionban a csapat szerkezetének formálása, a csiszolás jegyében. Szeptember 10-én, kedden pedig a romániai Pécskára utazik az Előre FC, ahol 16 órától a helyi csapattal méri össze tudását a lila-fehér gárda. rádról (ahol a főkapitány korábban a városi kapitányságot vezette) igazolt át az Előréhez. Még egy megjegyzés: Kurucz Ferenc nem csak a játékosokkal, hanem Pásztor Józseffel is találkozott, a vezetőedző az egyik tulajdonossal együtt járt nála a szezonkezdet elején, kapcsolatuk tehát korrektnek mondható. A forrongó hangulatot alátámasztani látszik a következő két történet. A battonyai edzőmérkőzésre induló buszra felszálló játékosok állítólag Pásztornak odaszóltak: „Ha te is jössz, mi nem megyünk!” Aztán mégis mentek, de senki nem volt hajlandó odaülni mellé a kispadra. A másik a siófoki katasztrófa. Úgy hírlik, a meccs kifejezetten edzőbuktató volt, a játékosok elszabotálták a mérkőzést. Most tegyünk egy kis kitérőt! Értesüléseink szerint a csapatkapitány, Gabala és Sikesdi bírálták a legélesebben Pásztort - egyenesen a szemébe mondták, mi nem tetszik az edzői munkájában. Tudni kell, hogy az Előre játékosai fix fizetést kapnak, bruttó 80- 150 ezer forintot havonta. Ha győznek, akkor kétmillió forint körüli prémiumot osztanak ki közöttük. Nem nehéz belátni, hogy a sorozatos vereségek után mélypontra zuhant az öltözői hangulat. Pásztor ekkor — a hírek szerint - a lázadók menesztését kérte a vezetőségtől. Kérésének először eleget tettek (amit később visszavontak), a vezetőedző azonban a játékosok előtt már nem vállalta a döntés kezdeményezését. Most nézzük a másik verziót, vagyis, hogy Pásztor tönkretette a csapatot. Egyesek szerint a vezetőedző minden egyes távozásakor szétesett csapatot hagyott maga után. Úgy tudjuk, Pásztor a sorozatos pontvesztések miatt már a tavasszal sem élvezett teljes bizalmat a Békéscsabai Előre FC vezetői részéről. Voltak ugyan, akik ragaszkodtak hozzá, de legalább annyian szívesebben láttak volna mást az NB I-be felkerült csapat kispadján. Egy-egy jókor jött győzeelőttük felhívta az egyik tulajdonost, és jelezte neki, hogy a csapatnak rossz a hangulata, hábo- rognak a fiúk. Csak mellesleg jegyezzük meg, hogy Kurucznak sokak szerint igen jó a kapcsolata a játékosokkal, két okból is: a fia révén, és mert több focista Csongtehetségekhez nyúlni. Végezetül csapnivaló volt a játékosok állóképessége, ami - bár új vezetőedző ült már az Előre kispadján - a Honvéd elleni meccsen a pesti játékosok edzőbuktatása miatt még nem, de a Videoton elleni mérkőzésen be is bizonyosodott. Sokak szerint meglehetősen szerencsétlennek bizonyult az NB I-es csapat újjászervezése is. Miközben új játékosok tömegét hozták - az NB I B nyolcadik helyezett BKV Előrétől öt, a szintén NB I B-s Celldömölktől egy, Romániából egy, és Jugoszláviából két focistát, sőt még egy brazilt is, akinek játéktudását állítólag csak videofelvételről mérték le - az itt felnevelt, tehetséges fiatalok közül többet elengedtek vagy nem játszatták őket. Balog Zsolt a Debrecenbe, Kovács Péter Orosházára, Simon Attila az Újpestbe távozott, az utánpótlás és olimpiai válogatott Szabó Sándorra, valamint Tóth Györgyre és Ursz Józsefre pedig nem számított Pásztor, helyettük idegenlégiósokat és alsóbb osztályból vásárolt futballistákat tett a csapatba. Az említett átigazolásokra két elképzelés létezett. Az egyik szerint sok olcsó játékost kell vásárolni, aztán belőlük biztosan beválik néhány. A másik szerint 3- 4 drágább, de meghatározó játékost kellett volna venni. Sokak szerint az előző valósult meg azzal, hogy alsóbb szintről — az Előrénél hátrább álló csapatokból „erősítettek” - így a végeredmény meglehetősen vitatható. Ráadásul idővel klikkek alakultak ki, ellentétek feszültek a Pestről, a külföldről igazolt és a csabai csapattagok között. Ezeket az ellentéteket Pásztor nem tudta feloldani, kezelni. Három elvesztett mérkőzés, a játékosok forrongása után mindenki belátta: nincs toSPORT első a sportban vább, Pásztornak fel kell állnia. Legnagyobb meglepetésre azonban nem az állítólag előzetesen „megfűzött” Dajka érkezett, nem is a Kispest-Honvéd elleni győztes mérkőzésen a kispadon ülő Sikesdi, aki állítólag egy drámai pillanatban még arra is hajlandó volt, hogy Pásztor helyett edzéstervet készítsen, hanem a nemkülönben sikeres Garamvölgyi Lajos. Utóbbi mellett értesüléseink szerint az szólt, hogy nem hozott játékosokat, szinte senki nem kötődik hozzá a keretből. Emellett jó eredményeket mutatott fel korábban Debrecenben és Zalaegerszegen, és kiváló trénernek tartják, a játékosok máris elfogadják. ti ti ti Eddig a Békéscsabai Előre FC drámai története hallomások és névvel nem vállalt hiteles információk alapján. Jó lenne, ha az érintettek mégis megszólalnának. Ha másért nem, hát okulásul, hogy soha többé ne ismétlődhessen meg, ami most történt. A tíz-ti- zenötezer szurkoló ugyanis nem érdemli meg, hogy a háta mögött, mutyizva intéződjenek el dolgok. Nem érdemli meg, hogy elhitessék vele, minden rendben van, győzelem győzelmet követ. S nem érdemli meg Pásztor József sem, aki annyi örömet szerzett az elmúlt évtizedekben a csabai lelátó közönségének, és a futballszerető magyaroknak. Ha az ügy felelős szereplői időben és nyíltan intézkednek, neki sem kellene most elbujdosnia. ÁRPÁSI ZOLTÁN Az egykori FIFA játékvezető, Németh Lajos szomorúan kereste fel szerkesztőségünket, majd a következőket mondta: - Csütörtökön a munkámat végeztem a Békés Megyei Sportszövetségek Peter Jilemniczky utcai székházában. Szokásomnak megfelelően a karórámat letettem az asztalomra és folytattam a különböző pályázatok elkészítését, amivel megbíztak. Amikor végeztem, lehetett vagy fél tizenkettő, azonban hiába nyúltam volna az órámért ahova tettem, az asztalon nem találtam ott. Vélhetően délelőtt 10 és 11.30 óra között vihette el valaki, annyit láttam, hogy a délelőtt folyamán több idegen is járt a házban. Számomra ez az óra nagyon értékes, hiszen 1986- ban a mexikói labdarúgó világ- bajnokságon kaptam ajándékba három európai játékvezető kollégámmal együtt az egyedi, Seiko típusú órát, amely azóta is kifogástalanul működött. Nincs üyen óra még egy az országban. Egyébként jártam a rendőrségen is, ahol ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem - fejezte be a volt FIFA játékvezető. Aki tud valamit az órával kapcsolatban kérjük telefonon jelezze a sportszövetségek székházában: (66) 441-291. m Sport a helyi médiákban Csaba Tv. Szeptember 8. vasárnap, 19.20 (ismétlés 22.10 és szeptember 9., hétfő, 17.30): Sporthírek, benne képes tudósítások a Békési FKC felkészüléséről, a Gyula-Tiszaújváros NB Il-es labdarúgó-mérkőzésről, a Békéscsabai AC sajtótájékoztatójáról, a kézilabda játékvezetők felkészüléséről, további megyei hírek. Szeptember 10., kedd, 18.40: Gyula-Tiszaújváros NB Il-es labdarúgó-mérkőzés. Orosházi Városi Tv. Szeptember 9., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Szeptember 8., vasárnap, 20.15: Hosszabbítás: a hét végi sportesemények összefoglalója. Hétköznap, 20.30: Hosszabbítás. ■ TONDACH MAGYARORSZÁG A TONDACH MAGYARORSZÁG A BNV 2002. ŐSZI KIAL VALAMENNYI KERÁMIA TETŐCSEREPÉT AKCIÓS ÁRON CSAK NÉHÁNY PÉLDA AKCIÓS KÍNÁLATUNKBÓL: TANGÓ/CSARDAS natúr, engóbozott KERINGO/POLKA natúr, engóbazott Ft/m2 -tői PALOTÁS natúr, engóbazott Akciós ár: 1.259,Ft/m2-tői CSORNAI HÓDFARKÚ és HORNYOLT ÍVESVÁGÁSŰ natúr, engóbozütt Akciós ár:-49r 1.712,Ft/m2-tői DAKOVÓI HÓDFARKÚ és HORNYOLT ÍVESVÁGÁSÚ natúr Akciós ár: » ' lem, döntetlen, no meg a riválisok botlásai hozzájárultak a csapat feljutásához és Pásztor megmentéséhez. A vezetőedzővel szembeni leggyakoribb kifogás az volt, hogy defenzív rendszerben játszatja a csapatot. A legfőbb vezérelv: gólt nem kapni, a támadások másodlagosak. Emellett nem találta meg a hangot több játékossal, a vidékről és külföldről igazolt focistákat helyezte előtérbe, nem mert kellő bátorsággal a fiatalokhoz, a helyi 1Ft/m2 -tői Ráadás akció! TONDACH % Az akció Időtartama: 2002. szeptember 9-22-ig. Az akciós termékek megtekinthetők I R* J L 11 v a BNV kiállítás „D” szabadterületén, WSjWTHrí'] illetve megvásárolhatók márkakeres- kedőinknél az ország egész területén. NEM KERÁMIA Az árak az ÁFÁ-t nem tartalmazzák! TETŐKIEGÉSZÍ TUNING /AMINA TÉGLA- ÉS CSERÉPGYÁRTÓ RT. JOSHÁ/1 ÚT 88. * TEL.: 66/441-670, 66/447-211 * FAX: 66/441*658 - E-MAIL: JAMINAkbTONDACH.HU CSORNA BELED CSERÉPGYÁRTÓ RT. m • 96/262*1 U, 96/261 008 ► FAX: 96/261-009 * E-MAIL: CSORNAmONDACH.HU BUDAPEST KERESKEDELMI KÉPVISELET io. • TEL.: 1 248-2600 ► FAX: 1/248-2610 ► E-MAIL: BUDAPEST@TONDACH.HU AfWW.TONDACH.COM * WWW.TONHACH.Hll * WWW.TETOCSEREP.HLJ