Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-07 / 183. szám
KÉK OLDAL /HIRDETÉS 2002. AUGUSZTUS 7„ SZERDA - 9. OLDAL Szigeti veszedelmek A Sziget Fesztivál utolsó napjain több kábítószer-fogyasztót és -terjesztőt, valamint tolvajt és rongálót kaptak el a rendőrök. A rendezvény helyszínén külön rendőrőrs teljesített szolgálatot. Budapest- A patikánál sikerült elmenekülnie annak a fiatalembernek, aki kitöltetlen vényeket csent el az egészségügyi sátorból, feltehetően nyugtatókat akart szerezni - mondta lapunknak Simon Tamás, a III. kerületi rendőrkapitányság vezetője. Az óbudai parancsnok szerint eddig 16 lopás történt. A tolvajok mindent elvisznek, ami mozdítható: pokrócokat, sátrakat, hálózsákokat, motorkerékpárt. Két tettest sikerült megfogniuk a rendőröknek, feltételezhető, hogy több eset is az ő számlájukra írható. Súlyosabb bűncselekmények nem voltak. Ez részben annak köszönhető, hogy külön rendőrőrs működik a fesztivál ideje alatt. A sziget bejáratánál azonban nincsenek biztonságban az autók. A parkoló gépjárművek közül kilencet elloptak, többet pedig feltörtek. A nyomozók egy kis csapatot elkaptak tegnap hajnalban, ezt követően megszűntek a rongálások - közölte Simon. A hétfőn fellépő olasz énekes, Jovanotti menedzserének autóját is meglovasították, ám a fekete BMW-nek nem a szigeten veszett nyoma. Az Ausztria felől érkező férfit a tolvajok valószínűleg már régóta követték az Ml-es autópályán. Amikor megállt egy benzinkútnál, azt mutogatták neki, hogy probléma van a kocsi kerekével. Amikor lehajolts, leütötték egy elemlámpával. A tettesek beugrottak az autóba és elhajtottak. A kocsiban ült a menedzser asszisztense is, őt száz méterrel később kilökték a BMW-ből, és elhajtottak.- Nincsen több kábítószeres bűncselekmény a Sziget Fesztiválon, mint tavaly, csak más típusúak - folytatta a parancsnok. 2001- ben 35 eljárást indítottak a fogyasztók ellen, idén eddig 7-et értek tetten és két terjesztőt. Egyiküket, egy jugoszláv állampolgárt már előzetes letartóztatásba helyezték. Ő egy kispárnába bújtatva próbált bejuttatni a rendezvényre 80 adag marihuánát. Egy magyar férfinél pedig speed és extasy tablettákat fedeztek fel árlistával együtt. Mindketten azt állították, hogy valaki beledugta csomagjukba a szereket. A speciális ifjúsági helyszín növeli a büntetési tételt, így a drogterjesztőkre akár 5-10 éves szabadságvesztés is kiróható. NAGY ESZTER DÓRA Díjkitűzés A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 500 ezer forintot, a Wrigley Hungária Kft. pedig szintén 500 ezer forintot ajánlott fel annak, aki a budaörsi rágógumitolvajok nyomára vezeti a rendőrséget. Mint megírtuk, július 10-én 16.00 óra és július 11-én 14.00 óra közötti időben ismeretlen tettesek Budaörsről elloptak egy fehér Iveco nyerges vontatót a hozzátartozó szürke ponyvás Schwarzmüller pótkocsival együtt. A kamion rágógumit szállított 69 millió forint értékben. A járművet az elkövetők üresen Ercsi mellett hagyták. Aki tud valamit a tettesekről vagy a zsákmány hollétérről, hívja a rendőrség a 06-80-555-111-es zöldszámát. EUROPRESS ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig HATÁRSÉRTŐK. Egy ukrán állampolgár autójának csomagtartójában 3 moldáv állampolgárra bukkantak a határőrök útlevélkezelés során a hegyeshalmi határátkelőhelyen. A moldávok legálisan érkeztek Magyarországra, azonban vízum nélkül, illegálisan szerettek volna kijutni Ausztriába. Az ukrán embercsempészt a hatóságok őrizetbe vették. Orodán Sándor határőr alezredes, szóvivő tájékoztatása szerint az elmúlt héten 313 embert fogtak el a határőrök, kétharmaduk iraki és afgán állampolgár, akiknek többsége a jugo- szláv-magyar határszakaszon keresztül próbált Nyugat-Euró- pába jutni, mti KÉMÉNYBE ESETT. Életveszélyesen megsérült az a férfi, aki tegnap munkavégzés közben beleesett a csepeli erőmű kéményébe. A tűzoltók daruval, vákuumágyban emelték ki a 10 méteres mélységből a sérültet, mti KÚTBA UGROTT. Egy 54 éves nő kútba ugrott élettársa házának udvarán hétfőn késő este Szécsényfelfaluban. Az asszonyt kihúzták a kútból, de az orvos már nem tudta újraéleszteni, mti OLAJTOLVAJ. Ismeretlen tettes megfúrta a Fényeslitkétől Százhalombattáig húzódó kőolaj-távvezetéket Tiszaeszlár és Basha- lom között. A vizsgálat jelenlegi állása szerint a tettesnek nem sikerült olajat lopnia, mert a csőhálózatra szerelt csap alig fúrta át a vezeték vastag falát. A Mól Rt. szakértője szerint az elkövetőnek a rosszul végzett fúrás lett a szerencséje, hiszen akár az életébe is kerülhetett volna a lopási kísérlet, mivel a távvezetékben a nyomás meghaladja az ötven bárt. mti Pénzt osztottak, pezsgőt ittak A bíróság súlyos börtönbüntetésre ítélte a betörőket A kevermesiek életét hosszú évek óta megkeserítik a sorozatban elkövetett betörések. „A tolvajok a szemünkbe röhögnek!” — háborog- nak a helybeliek. A higgadtabbak és azok, akiknek a portáján még nem jártak tolvajok, árnyaltabban fogalmaznak, mondván, hogy lassan őrölnek az igazságszolgáltatás malmai. Bugyi Ferenc polgármester azért bocsátotta rendelkezésünkre a Battonyai Városi Bíróság 16 oldalas ítéletét, hogy tudassa a nagyközség lakóival: a betörők előbb-utóbb elnyerik méltó büntetésüket. Kevermes Az egyik legismertebb kevermesi betörőbanda ügyét dr. Petrisor János büntető tanácsa tárgyalta Battonyán. A közelmúltban meghozott ítéletből kiderül, hogy a vádlottak egy része annak ellenére követett el újabb bűncselekményeket, hogy korábban egy másik bíróság már felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte őket. L. László, L. Zoltán és F. Attila 2001. március 9-ére virradóra gyalogosan elment a Bálint- Molnár Kft. lakatlan telephelyére. Befeszítve az ajtót, magukkal vittek egy-egy FÉG öntöttvas konvektort összesen 135 ezer forint értékben. A konvektorokat másnap Sarkadon ismeretlen személynek értékesítették. A kár nem térült meg. L. László és F. Attila 2001. április 19-én éjjel behatoltak a polgármesteri hivatal üzemi konyhájába, ahonnan 1,8 kg kenőmájassal, 2,19 kg párizsival és egy műanyag nyelű késsel távoztak. Az élelmiszert elfogyasztották, az okozott kár 3184 forint, melyből a kés 700 forintos értéke visszaadással megtérült. L. László és F. Attila még ugyanezen az éjszakán az ablakon keresztül bemászott az általános iskola tornatermébe is. Innen eltulajdonítottak 8 futball-labdát, 11 pólót, összesen 41 500 forint értékben. Elvitték a Domsik János tulajdonában lévő 3025 forint készpénzt és az Egészséges Ifjúságért Alapítvány két üveg pezsgőjét is. A pénzt elosztották, a pezsgőt megitták, a többi tárgy sorsára nem derült fény. L. László, L. Zoltán és F. Attila 2001. április 24- ére virradóra B. Kiss Béláné lakóházából leszereltek egy Hőterm 15 ESB típusú kazánt, és azt egy szintén ott tárolt Csepel típusú kerékpáron elszállították. A kazánt másnap eladták, a pénzen megosztoztak. A 72 ezer forintos kár lefoglalással és visszaadással megtérült. A trió tagjai május 8-án éjjel, hazafelé tartva a szórakozásból, bemásztak Lippai László házának udvarára. A műhely zárt ajtaját befeszítve kihoztak, majd a szomszédos, lakatlan ingatlanra vittek egy láncfűrészt, három sarokcsiszolót, egy szivattyút, egy rádiót, egy légfegyvert és egy fúrógépet, összesen 211 ezer forint értékben. Sarkadon és Medgyesegyházán a tárgyak nagy részét az orgazdaság vétségében elmarasztalt T. Tibor segítségével eladták, illetve elcserélték. T. Tibornak azt ígérték, hogy a vételárból kiadják a részét, a fuvarért 3000 forintot fizetnek neki, és meg is vendégelik. T. Tibor végül is 5 liter benzint, hamburgert és üdítőt kapott. A rendőrségi eljárás során lefoglalással és visszaadással 63 000 forint térült meg. L. László, L. Zoltán és J. Péter 2001. május 23- án a déli órákban Torma Gáspárné lakóházát próbálta kifosztani. L. Zoltán az udvaron figyelt, társai kifeszítették az udvari kiskonyha ajtaját, s magukhoz vettek 1 füstölt sonkát, 11 szál kolbászt, 3,5 tábla szalonnát, 20 kg cukrot, 1 kg kávét és 1 kg dióbelet. A társaságot valaki észrevette; L. Zoltán jelzésére a helyszínről elmenekültek anélkül, hogy bármit is magukkal vittek volna. A bíróság az ítélet indoklási részében megállapította, hogy L. László, L. Zoltán és F. Attila cselekményeiket rendszeres haszonszerzési célzattal, szándék- és cselekvésegységben eljárva követték el. A bíróság az I. rendű L. László vádlottat halmazati büntetésül 3 év és 10 hónapi, a II. rendű L. Zoltánt 3 évi, III. rendű F. Attilát pedig 3 év és 4 hónap börtönbüntetésre ítélte. Mindhármukat 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, feltételes szabadságra akkor bocsáthatók, ha a kiszabott büntetésnek legalább a 3/4 részét letöltöt- ték. AIV. rendű J. Pétert a bíróság 1 évre próbára bocsátotta, míg az V. rendű T. Tibor 1 éves fogházbüntetését 3 évi próbaidőre felfüggesztette. T. Tibor — a fogházbüntetés végrehajtásának elrendelése esetén - a büntetés 2/3 részének letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlottak kötelesek az államnak megtéríteni az eddig felmerült 116 609 forint bűnügyi költséget. Az ítélet az V. rendű T. Tibor esetében jogerős, a többiek éltek fellebbezési jogukkal, illetve elfogultsági kifogást jelentettek be. MÉNESI GYÖRGY Ez a nyár az akciók nyara a Skodánál! • • Augusztus az On hónapja a Csaba Autóháznál! Most igazán megéri új autóját nálunk vásárolni! Amennyiben most vásárolja meg új Skodáját, egy évig mi fizetjük 3. CctSCO-ját! m Ha Ön Fabiát szeretne vásárolni, akkor kérje kedvezményes, 8% körül alakuló THM-díjas hitelajánlatunkat! Számoljon velünk, megéri! Vegyen fel kamatmentes hitelt Octavia vásárlása esetén! Kérje egyedi ajánlatunkat legújabb modellünkre a Skoda Superbre! Akciós 1.9 PD TDi modellünk már 6 265 000 Ft-ért megvásárolható! ' Akciónk a Fabia Light és Fabia Eco modellekre nem érvényes! A kedvezmények nem vonhatók össze! Továbbra is tart klímaakciónk: vegye meg új autóját régi áron ajándék klímával! Akcióinkról értékesítőinktől kaphat segítséget a 66/520-920-as telefonszámon! KERESSE FEL AUTÓSZALONUNKAT * * CSABA AUTOHAZ KFT., 5600 BÉKÉSCSABA, GYULAI UT 65/2. TEL.: (66) 520-920, FAX: (66) 520-940.