Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-03 / 180. szám
A Békés Megyei Hírlap magazinja 2002. AUGUSZTUS 3., SZOMBAT X A nyugdíjas kandidátus megyénk agmr- történetét kutatja 8. oldal Ónodi Esztert meglepte a hirtelenjött népszerűség 9. oldal Legnépszerűbb szerzeménye A kockás fülű nyúl zenéje — A magyar tűzoltózenekarok — önkéntesek és hivatásosok — a fúvószenei palettánknak mindig sajátos része voltak. Sajátosak, mert mind a mai napig mint egy keresztmetszet őrzik a magyar fúvós muzsikálás történetiségét — fogalmazott a gyulai tűzoltó-zenekari fesztiválokkal kapcsolatban Balázs Árpád Erkel-díjas zeneszerző, a fesztiválok zsűrielnöke, a Magyar Fúvószenei Szövetség örökös elnöke, akit a napokban az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagjává fogadtak. — Léteznek ma Magyarországon olyan fúvószenekarok, melyeknek muzsikája 200-250 évvel ezelőtti állapotot tükröz ma is. Száz-százötven éves régi kottából játszanak, illetve „fül után” tanulták meg, hagyományozták egymásra, apák a gyermekeikre, nagyapák az unokáikra- mondta Balázs Árpád. - Ilyen az Ózd- hódoscsépányi zenekar, vagy a Megya- szói Fúvószenekar. Az élő, hangzó zenei múzeum másik pólusa, amikor zeneiskolákkal dolgoznak együtt az együttesek, erre példa a Gyulai Junior Fúvószenekar. Miért tűzoltózenekarok ezek? Mert a tűzoltóság zenei hagyományát ápolják, fejlesztik tovább. Az országban mintegy 50-60 önkéntes tűzoltózenekar dolgozik. Van, amelyik jó anyagi háttérrel rendelkezik és van, amelyik csak a maga örömére muzsikál együtt, s Gyulára sem könnyen jutott el. Ha nem segített volna a gyulai tűzoltóság és Gyula városa, nem jutottak volna el ide. Az eddigi nyolc fesztivál közül a mostani volt az első, amikor az országos központ - most már katasztrófavédelmi központ - egyetlen fillért sem adott, ígérete ellenére. A gyulai tűzoltóság parancsnokának, Dudaszeg Józsefnek a vezényletével nagyon okosan úgy szervezték a fesztivált, hogy ne a magyar zenekarokat kelljen visszamondani, hanem inkább a külföldről érkezőket. Pedig például kiváló görög zenekarnak tapsolhatott volna a közönség. Bízzunk benne, hogy két év múlva méltányolják - ahogy korábban elismerték - a törekvést, hogy a tűzoltóság imázsához ez a fesztivál hozzátartozik. Mint muzsikus, aki a zsűrielnök tisztét töltöm be kezdettől, elismeréssel és köszönettel tartozom azoknak, akik a fesztivált a tűzoltósági munka mellett megszervezték a gyulai önkormányzat jelentős támogatásával. Mellettük meg kell említsek egy nevet, Bora Imre békéscsabai vállalkozóét, aki önzetlenül, nagy összeggel segítette a fesztivált. A régió vállalkozói is segítettek a tűzoltóknak, nem „állam bácsi” állt melléjük. A muzsikát, a zenei rendezvényt támogatni áttételes hasznot hoz, a profit nem jön közvetlenül vissza, de erkölcsileg kétszeresen is megtérül.- A tűzoltó-zenekari fesztiválok között milyen helyet foglal el a gyulai?- A legjelentősebb magyar tűzoltó-zenekari fórum. Alapításakor egy volt az akkor létező néhány tűzoltó-zenekari találkozó közül, de a többi sorra elsorvadt. A gyulai egyedül maradt, kiterebélyesedve és szakmailag, formailag gazdagodva létezik. Mint meghívott örökös zsűrielnök figyelemmel tudom kísérni a folyamatot.- Önt nemrégiben az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagjává fogadták. — Elsősorban zeneszerző vagyok, szorgosan dolgozom. Nemsokára bemutatják a fúvószenekarra és cimbalomra írt versenyművemet. Koncert fúvószenekarra és cimbalomra még senki nem írt versenyművet. A kiváló művésznő, Herencsár Viktória játssza a cimbalomszólót. Nagyon megtisztelő, hogy az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagjává fogadott Salzburgban. Negyedik zeneszerzőként kerültem a testület- be, egy kiváló né- met, egy lengyel és VH egy olasz kolléga mellé. Ez a magyar zenének is az elismerését jelzi VI személyemen keresztül. A latin nyelven felolvasott beszédben az állt, hogy zeneszerzői munkásságom ^ az európai örökség részének tekinthető. Felsorolták a műveimet, igen jól tájékozottan nemcsak a kórusműveimet. Ez utóbbiak számos nyelvre lefordítva végigjárták a különböző országokat, de zenekari darabja- j im, hangszerszólóim is ismertek. Az életművemet jéj nem számolom, nem nézegetem, mióta dolgo- ] zom. Most mondom el először, hogy 1953 jú- JÉ i j liusában hallgatta meg Kodály Zoltán az első ” \ " kórusművemet, amikor 16 éves voltam. Ko- é ™ dály jóvoltából egy év múlva diákként ,* „visszatanulhattam” tankönyvből a saját Hajnali köszöntőmet: „Ébred már, ragyog a világ...” Most leszek 65 éves október elsején. A Zeneakadémián, a KÓTA központi rendezvényén, a zene világnapján meglepetést tartogatnak nekem - amiről nem lenne szabad tudnom -, köszöntenek a születésnapomon műveimmel. A Kórusok Országos Tanácsának rendezvényén mindig a legjobb együttesek szoktak fellépni, születésnapomon Balázs-műveket adnak elő Balázsnak. Két szerzői estem is lesz Keszthelyen és Kiskunfélegyházán.- Melyik a legkedvesebb műve?- A legnépszerűbbet nevezném meg előbb, ez A kockás fülű nyúl című rajzfilm zenéje. Az egyik legnagyobb kézitelefon-társaság zenei szignáljává választotta. Megyek Budapesten, itt is, ott is a kockás fülű nyúl dallamai... Az Alföld expresszen mellettem ült egy hölgy, akit másodpercenként hívtak. Egyébként nagyon bosszantott volna a dolog, így azonban örült a lelkem. Nem tudta, hogy a zeneszerző ott ül mellette. Jelenleg A kockás fülű nyulat 80 ország televíziója játssza. A legkedvesebb művem Illyés Gyulával készült, a Tél lebírása című oratórium és a közelmúltban a szlovákiai Komámóban bemutatott oratóriumom, a Sem csellel, sem erővel címmel, Komáromi ének alcímmel, \ amely Klapka dicsőségéről és a szabadságharc utolsó periódusáról szól. Olyan vagyok, mint az anyuka: ha kilenc gyermeke van, mind a kilencnek örül, de ha a tizediket várja, akkor az a legkedvesebb... Szőke Margit Munkásságát az európai örökség részének nevezték Salzburgban O-FOTÓ-. VERESS ERZSI Operett Pestbudán Gyönyörű ez a titkosszolgálati színjáték. Igazi operett, a Brodway-n lenne a helye. A műsorra akár belépőt is lehetne szedni, furább színpadi történetet Molnár Ferenc sem talált volna ki. Hogy hány hulla bukkan még föl a múlt szennyes vizéből, igazán már nem is érdekel. Inkább foglalkoztatnak a világ legjobb sakkjátékosait meghazudtoló húzások, a jog csavarása a pillanatnyi érdekek szerint. Itt van mindjárt a titokgazda személye, aki feloldja a titoktartási kötelezettség alól a miniszterelnököt. Egyfelől a belügyminiszter, másfelől a titkosszolgálatokat felügyelő poli- , tikai állam- Színjáték. titkár (har- Az, CL javából. madfelől, ..............................................„ „ egyelőre mé g talonban a honvédelem első embere). A miniszter és a politikai államtitkár most feloldotta a kormányfőt a titoktartási kötelezettség alól. Aki ugye őket kiválasztotta, s alkalmasint menesztheti. Feloldják-e Medgyessyt, ha ő nem akarja, vagy megtagadják-e a feloldást, ha a kabinet feje beszélni szeretne. Aligha. Színjáték? Az, a javából. Más. Egy veszprémi fideszes képviselő — mellesleg az állambiztonsági múltat vizsgálóparlamenti bizottság tagja - felháborodásának adott hangot, amiért az újságból tudta meg, hogy az előző kormányok tagjai között többen ügynökösködtek a proletárdiktatúra állambiztonsági szolgálatánál. Szerinte a kiszivárogtatás jogszabályba ütközik, s ha már Medgyessy Péter miniszterelnököt nem lehet tisztára mosni, akkor mindenkit be akarnak sározni. Mégis mit gondolt, K. Z. képviselő úr? Azt hitte, hogy az angol kisasszonyokkal áll szemben? S miből hitte, hogy a Medgyessyt kompromittáló dokumentum megjelentetése nem kiszivárogtatás, és nem besározás. Úgy tetszik, egy operettben a naiva szerepét is el kell játszania valakinek. Úgy néz ki, az operett fináléját a szocialisták játsszák. Bejönni látszik ugyanis a nagy húzás: az Antall-, a Boross- és az Orbán-kor- múnyban csak fennakad egy-két politikus a totális átvilágítási rostán. Akkor aztán elmondhatják: pofa be, ti sem vagytok különbek a Deákné vásznánál, annak idején a tieitek is ott taknyoltak az állambiztonsági szolgálatnál. Az operett tehát várhatóan hepienddel zárul. A siker, a szűnni nem akaró vastaps borítékolható. Már csak az a kérdés, ki húzza szét a függönyt, s hányán maradnak a világot jelentő deszkákon? Árpási Zoltán Hírtéotéfél Lopez fizet. A szépséges Jennifer Lopez rövid házassága gyorsan véget érhet, mert Chris Judd 12 millió dolláros lelépé- si pénzért cserébe nem gördít akadályt a válás elé. Jennifer Lopez és Cris Judd válása a szórakoztatóipar nagy meglepetésére rendkívül simán zajlik. A brit Daily Star szerint a pár ügyvédjei között gyorsan lezajlott a tárgyalás. Lopez és Judd már meg is egyeztek abban, hogy hogyan osszák szét közös vagyonukat, melyek között van egy 10 millió dollárt érő ház Miami Beachen és egy Los Angeles-i birtok. Magyar siker a diákolimpián. A magyar diákok három arany, egy ezüst és egy bronzéremmel az ötödik helyen végeztek a napokban Indonéziában, a Báli szigetén megrendezett 33. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián. A versenyen 67 ország diákjai mérték össze tudásukat. Az öttagú magyar csapatot mindössze négy ország előzte meg: Irán, Kína, Korea és Oroszország, közvetlenül diákjaink mögött végzett Indonézia, India, Tajvan és Románia. A nyertes diákok debreceni, fővárosi, csongrádi, pécsi és barcsi középiskolák tanulói. Lemaradás az informatikában. Komoly mértékben lemaradtak az EU- tagjelölt országok a jelenlegi tagok mögött az információ-technológiában - ez áll az Európai Unió brüsszeli bizottsága által nyilvánosságra hozott felmérésben. A tanulmány szerint a tagságra pályázó 13 országban átlagosan hét személyi számítógép jutott száz lakosra tavaly, ez negyede az uniós és hatoda az amerikai átlagnak. Az uniós bizottság elismeri ugyanakkor, hogy a tagjelöltek átlagát erősen lehúzza a jelentős népességű Törökország, amely még nem kezdte el a hivatalos csatlakozási tárgyalásokat, valamint Románia és Bulgária, amelyek nincsenek benne az első körös bejutásra esélyes tízes országcsoportban. Távúszó labrador. Csodával határos módon menekült meg egy labrador, miután kiesett gazdájának csónakjából a dél-angliai partok előtt. A kétéves kutya kompok, tartályhajók és jachtok mellett elúszva hat óra alatt 16 kilométert tett meg a hullámzó tengeren és gazdájának legnagyobb örömére épségben partot ért a Beaulieu folyó torkolatánál. A rendőrség a parton az állat fülében lévő mikrochip segítségével már könnyen rátalált az úszórekorder ebre. Állatorvosok szerint egészen rendkívüli, hogy egy kutya ekkora távolságot tudjon úszva megtenni, különösen tengeren. Távoli civilizációk. A távoli értelmes lények után kutatók szerint nem kizárt, hogy huszonöt év múlva pozitív választ kapunk a nagy kérdésre, és Földön kívüli értelmes lényekre bukkanunk valahol a vüágegyetemben. A bizakodás alapja az, hogy az elkövetkezendő években várhatóan szédületes fejlődésen mennek keresztül a távoli csillagok kutatására alkalmas eszközök. A tudósok felhívták a figyelmet arra: ha intelligencia nyomára bukkannak, nem biztos, hogy a lények kommunikálni akarnak velünk. Ha bele is botlanak egy távoli civilizációba, az üzenetváltás éveket vesz majd igénybe a fényévekben mérhető távolságok miatt. Gyógybogarak. Ausztrál tudósok szerint a rovarok szervezete — amely rengeteg fehérjét és enzimet termel - kiváló alapanyagot szolgáltathat bizonyos gyógyszerekhez. Miközben a kutatók évek óta kísérleteznek, hogyan nyerjenek gyógyszer-alapanyagokat a világ mintegy 250 ezer növényfajtájából, a több mint 4 millió rovarfajta, mint lehetséges beszerzési forrás eddig elkerülte a figyelmüket. A vizsgálatok során kiderült, hogy a teafilterhez hasonlóan leforrázott rovarok némelyikében bizonyos molekulák képesek antibiotikumot termelni és felvenni a küzdelmet a rákos sejtek ellen. Depardieu kritikája. „Nem küzdők az amerikanizmus ellen, de meggyőződésem, hogy Hollywood lassan és csendben tönkretesz minden alkotót” — jelentette ki Gérard Depardieu legújabb filmjének bemutatója előtt Spanyolországban. A francia mozi egyik legmeghatározóbb személyisége szerint a problémát nem az amerikai moziipar jelenti általában, hanem Hollywood, amely a filmek terjesztésére is nagy befolyással van. Ami a jövőt illeti, az 53 éves Depardieu tele van ötletekkel, tervekkel. A filmforgatások mellett továbbra sem szeretne lemondani hobbijáról, a bortermelésről. Névjegy Balázs Árpád zeneszerző Szentesen született 1937. október 1-jén Családi állapot: nős, fia, Ádám szintén zeneszerző Tanulmányok: Zeneművészeti Főiskola (1959-64), Csajkovszkij Konzervatórium, Moszkva, (1967), Santa Cecilia Konzervatórium, Róma, (1970) Életút: 1973-90-ig a Magyar Zeneművészek Szövetségének szakosztályi titkára, majd elnöke. 1985-90- ig a KÓTA alelnöke, 1990-99-ig a Magyar Fúvószenei Szövetség elnöke, 1999 óta örökös elnöke, 1990-től a Zenei Szervezetek Világszövetsége magyar szekciójának vezetője, 2002-től az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, Szentes és Letenye díszpolgára Főbb művei: számos zenekari mű, kantáta, oratórium, kórusmű, hangszer- szólók, kamaraművek, színpadi művek, filmzenék, népdalfeldolgozások, pedagógiai darabok szerzője Hobbi: a kortárs magyar képzőművészet