Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-27 / 199. szám
10. OLDAL - 2002. AUGUSZTUS 27., KEDD SZOLGA L T A T Á S SMS (30) 4061-110 Politika. Maci! Olvastad Orbán budaörsi beszédét? A köszönésen kívül az MSZP-t gyalázza benne. Ez volt aztán az emelkedett hangulatú, felelős politikushoz méltó beszéd! F * Memberhez! Sajnos az ingyenélők, és történelmet nem ismerők most többen voltak. A bankár most az inflációt kedve és segítőinek igényei szerint szabályozza, így híznak. * HUN! Mikor kaptál ingyen tankönyvet Orbántól? KZ. * Erdős Norbert ország- gyűlési képviselő Békéscsabán tartotta a sajtótájékoztatóját. Messze van neki Békés, Bélmegyer. Megint jól „beválasztott” az okos-dolgos békési ember. Mami * Ezentúl már az ATV-t sem nézem, annyira átstrukturálták műsoraikat. Félek, ha nézném, az agyam biliárdgolyó simaságúvá válna és egy elkeseredett pillanatomban lehet, hogy átmásznék az orosz nagykövetség kerítésén politikai menedékjogot kérni. Úgy gondolom, Putyin országában nagyobb a demokrácia, mint nálunk most, a visz- szarendeződés után. PP (Mint Schuster Lóri a szombati Magyar Nemzet szerint; ő is mászni akar. - A szerk.) T. szerk.! Te is Szili Katalin környezetéhez tartozol? Értsd jól! Nem Szili Katalin kezével van bajom... (Jobb választ vártam. Különben pedig nem tartozom a környezetéhez, csupán arról van szó, hogy a tesvérem és annak felesége testi hibás, és ízlésem ellen való, ha Sziü Ka- taün zsebre tett keze okán akarod elverni egy politikai kurzuson a port. - A szerk.) SMS-rovat. Tisztelt szerkesztő! Miért nem adnak ki egy mellékelt rovatot az sms-üzenetek számára? így mindenki beleférne. Tisztelettel: V8 * Sok sms- választ nélkülözhetne a lap, ha az olvasó az értelmes, célzott írást nem értené félre. Azok zömmel nem az olvasót érintik, hanem az érinthetetleneket. Azaz a felkenteket. De nem Isten, hanem ember által. Vonatkozik ez az exminisz- terelnök úrra is. Ugye, HUN? Zvolo * Ezt már sejtettük! Nem szabad sok sms-t küldeni, beleszólt a hatalom, nem tetszik a D-209-esnek. A főszerkesztő úr félti a lapját. „Battonya” * Árpási úrnak nem tetszenek az sms-ek, vagy valaki másnak! Igaz, főszerkesztő úr? Nincs hely az újságjában? (Nem azt írtuk, hogy kormányt bíráló sms-eket nem közlünk, hanem, hogy pár napig ne küldjétek üzenetet, mert nagyon feltorlódtak. Nem mindenki szereti a rovatot, ezért a terjedelmét nem tudjuk bővíteni. Külön- ben pedig nem majrézunk! - Á. Z.) Mindenki kap kiegészítő családi pótlékot, vagy csak a csabaiak? Egy kíváncsi vidéki (Mindenkinek jár, akinek a családjában az egy főre jutó kereset nem haladja meg a nettó 20 100 forintot. — A szerk.) Mi az oka annak, hogy néhány marketban (Penny, Profi) nem lehet bankkártyával fizetni? Zol (Egyelőre túl sokba kerül. - A szerk.) Öthónapos kisbaba hogy kaphatott 13. havi családi pótlékot, ha önök szerint csak iskolásoknak jár? (Már többször megírtuk, hogy minden családi pótlékra jogosult család dupla családi pótlékra jo- gosult. - A szerk.) _________________ Felháborító, hogy Békéscsabán az OTP sorra szünteti meg az automatáit! Kilométereket kell gyalogolni, és még így sem biztos a siker, mert az automaták feltöltetlenek! (A biztonságosabb működés miatti felújítások alatt szünetelteti automatákat novemberben-december- ben újra üzembe helyezik. Addig türelmet kémek. — A szerk.) A piacnál ingyenes a parkolás, csak sajnos a piac tűnt el. Koszi városatyák! ILU (A piac nem tűnt el, csak a vásárlók száma csappant meg, mivel a Tesco ugyanazt az árut kínálja sokkal színvonalasabb körülmények között. Nagy az elszívó hatása, próbálnak versenyben maradni, ezért újítják fel - többek között - a csarnokot is. - A szerk.) ___________ Az új közalkalmazotti bértábla vonatkozik arra is, aki újonnan került közalkal- mazotti állományba? (Igen. — A szerk.) Középfokú írásbeli állami nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamot keresek, angol nyelvből, Békéscsabán. T.: 20/497-7574. Árpási Úr! Kérem közölje, hogy mitől agrárgerilla valaki? Vagy csak úgy játszásiból? És hol marad az Önt eddig jellemzett jó modor? Csalódott (Kedves Csalódott! Köszönöm, hogy jómodorúnak tartott - legalább eddig. Az ,,agárgerilla" kifejezést nem én találtam ki, többen Karsai doktor egykori szövetségesének és harcostársának, a később rá megorroló Torgyán Józsefnek tulajdonítják. A szót 2000. február 11-e óta többször leírtuk a lapban, a Karsai Józseffel készített interjúk kérdéseiben is rendszeresen szerepelt, amin az érintett soha nem sértődött meg. - Á. Z.) Gratulálok a Békés megyei FM-hivatal „lelkiismeretes” munkájához! Szabadságuk után remélem hónapok óta húzódó ügyintézésünkre is sor kerül! Egy türelmetlen T. Szerk.! Miért nem közölték le Bordás Sándornak címzett sms-emet? Konkrét választ nem kaptam, pedig sokakat érint és érdekel! Emese (A kérdést elküldtük a dokinak, várjuk a válaszát. Türelmet kérünk, meri szabadságon van. Addig légy óvatos! - A szerk.) Béla Vali. Az augusztus 22-én megjelent véleményével teljes mértékben egyetértek, hozzátenném azt, hogy nem kell Ausztráliába menni azért, hogy a bumeráng jól működjön. * Igaza van! Ennek ellenére jó lenne, ha ő sem a 30 évvel ezelőtti képe alatt írna, hanem az aktuálist tenné ki! Egy rajongója (Egy rajongónak tapintatosabbnak illenék lenni. A kép egyébként 2001 decemberében készült. - A szerk.) Négy gyermekem nagy örömére gyakran utazunk Békéscsabára, ahol örömmel használják a Damis üzlet előtt álló szamarat. Az örömbe üröm is vegyül, mivel hét végén többen is várakoznak rá. Ez gyakran a félórát is meghaladja, s közben sírnak a várakozó gyerekek. Nem lehetne legalább hét végére még egy szamarat beállítani, s pénzváltásról gondoskodni? Nagyon megköszönnénk! Önkormányzati választások. Ha egy képviselőjelölt, aki függetlenként indul, elküldheti a programját úgy, hogy azt le is közük? Független (Nem, csak a polgármester-jelöltek bemutatására tudunk vállalkozni, függetlenül attól, hogy függetlenként vagy pártjelöltként indulnak. — A szerk.) A Pa-dö-dő szerinted beképzelt csapat. Talán?! (Györgyi és Mariann énekesi pályafutásuk elején, amikor még Bécsbe jártak „seftelni”, ott leálltak bratyizni az utca emberével.) Igaz-e, hogy a gyulai piacot áthelyezték a várfürdő nyári bejáratához? <Sz. J.> Horgászok! Ha valaki halat tud fogni a Fás-tóban, az már művész. Ha fogtál, írd meg! Süllőt fogott-e már ott valaki? * Azért nem fogok halat a Fáson, mert vödörszámra szórjátok a vízbe a kukoricát. Két nap alatt berohad a fenéken és a halak messze elkerülik az etetett helyünket. Irány a tó közepe, ahol nem poshadt a víz. Ha ilyen sok a kukoricátok, neveljetek inkább malacot, a poty- káknak elég két marékkal. Szaki * A Jován-tavon remek fogás van, 2000 forintért 3 kárászt fogtam. Jó üzlet, mi? Egy horgász. * FF-nek! Nem azokról a fiatalokról szól a fáma, hanem a Csárda 1-es tanyán történtekről, aki akkor kint volt, annak tudni kell, ki érintett az ügyben. „Egy horgász” A Nappal az éjszakai életben című cikkhez: kíváncsi vagyok, mivel foglalkoznak a 14 éves srác szülei, hogy 20 ezer forinttal indul el szórakozni. Egyelőre megteheti... Zitának üzenem: Mezőkovácsházán lép fel a Bikini este 7-kor a Kovácsházi-napokon. 140 forintos kilónkénti ár nem kevés a nyúlért? Pásztor József. Észrevehetné, hogy rossz a taktika, meg hogy pár játékos osztályozhatatlant nyújt. Hajrá, lilák! Böfi * Pásztorral nem megy a csapatnak. A vezetőség és a BMH is hallgat. Ha nem meritek elküldeni, akkor álljatok ki mellette! Hajrá, Csaba! Hajrá, Pásztor Józsi! —GYÚRÓ— * Pásztor Józsinak mennie kellett, vele biztos kiestünk volna. Az edzőbuktatás nem volt szép dolog, de szükség volt rá. Lila * Pásztor Józsi! Ne búsulj. Ha megint gatyába kell rázni a Csabát, ismét megkeresnek! Szurkoló. Foci. Miért volt csupán 14 ezer ember a Puskás-stadionban a magyar- spanyolon, amikor egy Fradi—Csaba meccs 15 ezer szurkolót is vonz a Kórház utcába: ennyivel jobbak vagyunk. Mi nem az adófizetők pénzéből eltartott válogatottat preferáljuk, hanem adózott forintjainkból vásárolt jegyárból kívánunk fenntartani egy élvonalbeli csapatot! PP * Miért ilyen rossz megyénkben a játékvezetés? A dobozi meccsen kész röhej volt a bíró. Néha ő se értette, miért fújt, de a lapokat tudta osztani a semmiért. Az MLSZ-nek el kéne gondolkoznia, meddig tűri a hozzá nem értő játékvezetést! Vannak megyénkben egyáltalán ellenőrök? MEX. * Knézy! Milyen duma ez, hogy „lesznek még gondok Békéscsabán"!? Talán már el van döntve, hogy nem szabad bentmaradnunk? Milyen infói vannak Jenő bának? Különben a mi kerítésünk kolbászból van! Hajrá, lilák! SAAB * Ha valakinek problémája van a lilákkal, telefonáljon nekünk, és összeüthetünk. Vidékre is megyünk. Szám a szerkesztőségben. * Realfannak! 1. Ha tökrészeg voltam, akkor hogy jutottam be a stadionba, hogy másztam be a pályára, hogy futottam le a rendezőket? 2. Ha verekedni akartam, miért álltam meg hátratett kézzel két méterre Lipcsei komád előtt? 3. Gerincesebb lett volna, ha valamelyik meccsen odajössz a szurkolótáborba, és elmondod a véleményed. Bár tényleg látványosabb és könnyebb a sajtóban személyeskedni. Gratulálok, te hős vagy! A szánalmas, részeg vadember Tesco. Iskolás társaim! Sikerült a nejlonborítóval beborítani a tescós füzeteket? Egy tescós füzetszívó. * Nem csak kritizálni kell! Köszönet illeti a Tesco üzletláncot, az országos véradó nap megszervezésében nyújtott segítségért! A véradó napon 16 órakor vásároltunk és majdnem az összes pénztár üzemelt. Végre várakozás nélkül lehetett fizetni! Köszönet az áruház vezetőinek! További sikeres munkát! Egy elégedett vásárló ______________________________ Egyedülá lló anya a szintén hánytatott sorsú testvérével és gyerekével miért nem vehet családi jegyet Gyopároson? Még ki is oktatják, hogy csak apával ér- vényes a jegy. _____________________ Beles zólhat-e a szülő abba, hogy ki legyen az osztályfőnök 5. osztályban? Kötegyáni (Nem. - A szerk.) Battonyán hiába vártuk az autóbuszt 7.30-kor, Gyulára nem jár hét végén? Lányok! A Grátisz szépe versenyre szebb és jobb képeket küldjétek be! Robi Mezőkovácsháza-Battonya és a határátkelő közötti úttest mellett a padkán és az árokban nagy a fű, le kellene vágni! A közúti jelzések szintén hiányosak. ATLASIB_________________________ Miért terhelték Csanádapácán a szociális segélyt a házakra, amikor az összeget az állam adja? Hogy lehet, hogy van, aki mindent kap, mások semmit! Ki tudja, hol lehet Csabán jógázni? 70/265-5212 ____________________ A gyomai önkormányzat mikor óhajt valamit tenni a Danzug-holtágon, hogy a telektulajdonosok végre levágják a telkükön az embermagasságú parlagfüvet? Rájöttem, hogy kaphatsz végkielégítést, hogy ne érezze meg az ország. Majd minden árucikk ára 9-re végződik. Csak egyszer ne adjanak vissza 1 forintot, máris megvan 10 milla, azaz egy kópé lóvéja. ZVOLO* _______________ HU N! Ha te a mennyországba jutsz ezzel az arrogáns, nagyképű stílusoddal, akkor én inkább a poklot választom! ehe Dobermann kiskutyák ingyen elvihetők! Törzskönyvesek. T.: 30/447-4292. Tisztességes embert miért zavar a nyilvánosságra hozott ítélet? Divat lett vagy kampányra, vagy politikára fogni, ami kényelmetlen! A látni nem akaró szemüveget a rendőröknek a polgármester adja? Vagy bízzuk mindenkinek a fantáziájára? Ki tudja a választ? Ki tudja, hol raknak DAEWO MATIZ-ra vonóhorgot? 20/365-0973 ___________ Mező kovácsházán hányadikán lesz a ■ vásár? 20/444-8841________________ Vonalban vagyunk... A szeptember 31- éig érvényes bérletekkel Gergely pápához is célszerű fordulni, hátha ismét megreformálja azt a fránya naptárt! NN. (Bocs, természetesen 30. — R. G.) 23 éves, gyulai lány budapesti albérletbe betársulna. T.: 30/261-6495. Debreceninek! Ne menj messze, itt sok gólya nevelkedett az idén. Nálunk hat fecskefészek van. Háromszor költöttek. Sőt, tudok körülbelül 50 partifecske- odúról is. Útitársat keresek Kölnbe, a Photokina- ra, szeptember 24—27. T.: 30/419-0727. Igazad van, az okmányiroda már kilenckor sem ad sorszámot! Miért van az, hogy ha képüzenetet vagy lógót szeretnék lekérni, akkor vagy nem lehetséges mobilról vagy pedig dupla áron, mint ha vonalasról hívnánk? Ezeket nem a mobilosoknak találták ki? Csak azoknak, akik a céges telefonjaikkal vagy az interneten keresztül bármit el tudnak érni? Didro Köszönet a csanádapácai polgármesternek az egyszeri tízezer forintos támogatásért! Szlvküldi Szerintem akik sms-en ismerkednek, azok csak egy csinos cicababát akarnak, akit mutogathatnak. Saját tapasztalatom alapján írom! A szimpátia szerintem fontosabb! D. (Tévedsz, sok jó kapcsolat alakult ki a rovat segítségével. - A szerk.) Szlvküldi-felhívás! Olyan lányok jelentkezését várjuk, akiket érdekel a zene és a rádiózás! T.: 30/513-9612. Hívjatok esténként 19.45-től hajnali 1.45-ig. Keresem azt a szőke hölgyet, aki a vésztői birkafőzésen a zsűriben volt. 20/562-9803 ______________________ Bé késcsabai, 175 cm magas fiú 16-18 éves csabai, változatos, mozgalmas egyéniségű lányok ismeretségét keresi minden szinten. T.: 70/259-1719. Sziasztok! 16 éves, Békés megyei lány vagyok. Szeretnék sms útján megismerkedni 18—25 év közötti fiúkkal. írjatok! A számom: 70/248-4961. 17 éves, orosházi srác megismerkedne környékbéli lányokkal. Ha lehet, csak sms-ben. T.: 20/380-6807. A 20-ai csabai tűzijátékon fehér nadrágban, virágmintás felsőben voltál, alacsonyabb, fekete hajú, szemüveges barátnőddel. A fekete pólós fiú várja sms-ed. T.: 20/587-3581.__________ Ke resem azt a fehér ruhás lányt, aki szombaton hajnalban Gyulán, a Macho Pub-ban az emelvényen táncolt! Te a barátnőddel, én a barátommal voltam! Kérlek írj! T.: 30/229-8023.__________ Té ged szeretnélek megismerni, ha komoly gondolkodású, 28 év körüli, gyulai férfi vagy. Az én paramétereim: 160/48/26 év, szőke ha, zöld szem. T.: 70/241-6732.______________________ 26 éves, komoly gondolkodású lány olyan társat keres, akire mindig számíthat, és aki nem vágja át. Lehetőleg diplomás és békéscsabai legyen. Csak annak válaszolok, aki bemutatkozó sms-t küld. Idős urak, kalandorok kíméljetek! Először csak sms: 70/271-4095. 28 éves, békéscsabai srác vagyok. Diszkózenét kedvelő leányzóval szeretnék ismerkedni. T.: 30/513-9612. Hívható: minden este 19.45-től hajnali 1.45-ig. 28 éves, csabai srác vagyok és még mindig a nagy őt keresem. Várom helybeli lányok hívását: 20/552-8749. Egy herényi srác keres egy rossz kislányt egy kis hancúrozásra! Én 175/63/19. Korhatár nincs! Bemutatkozó sms-t a 30/545-4824-es számra várok. Vonalban vagyunk, Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...”. A felmondási idő alatti béremelésről Létszámleépítés miatt felmon- Viktort kérdeztük. A válasz a kö- dási idejét töltő pedagógust is vetkező, megilleti-e a szeptemberi bér- A Munka Törvénykönyve, va- emelés? - szólt az olvasói kér- lamint a közalkalmazottak jogál- dés. lásáról szóló törvény a felvetett A Békés Megyei Munkaügyi problémára konkrét rendelkezést Központ jogászát, dr. Kálmán nem tartalmaz. Véleményünk szerint, mivel a felmondási idő a munkaviszony része, a béremelésnek nincs jogi akadálya. Munkáltatói rendes felmondás, illetve közalkalmazotti felmentés esetén a felmondási idő felének megfelelő időtartamban a munkáltató köteles a munkavállalót a munkavégzés alól felmenteni. A felmentés időtartamára a dolgozónak az átlagkereset jár. Az átlagkereset számításánál időbér esetén a személyi alapbért az átlagkereset esedékessége időpontjában érvényes összegben kell figyelembe venni. Ennek megfelelően, ha az esedékesség időpontjában - jelen esetben a felmondási idő alatt —, béremelés következik be, az átlagkereset összege is ennek megfelelően alakul. B Lapunk terjesztéssel kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MOZI: 17.45-kor: Beépített szépség (m. b., sz., am. krimikomédia) * 20.00-kor: A. I. — Mesterséges értelem (am. sci-fi). BÉKÉSCSABA, CENTERMOZI: 15.30,17.45,20.00- kor: Wasaby-Mar, mint a mustár (francia, japán akcióvígjáték) * 14.30, 16.45-kor: Scooby Doo - A nagy csapat (am. vígjáték) * 15.00, 17.15, 19.00, 21.00- kor: Rettegés arénája (am. akció-thriller) * 19.30- kor: Az ember, aki ott sem volt (am. dráma) * 20.30-kor: Vidocq (romantikus kalandfilm) * 16.00, 18.15-kor: Driven - Felpörgetve (m. b„ sz., am. akció-thriller). GYULA, PETŐFI MOZI: 17.45-kor: Na végre, itt a nyár! (magyar vígjáték) * 20.00- kor: Monte Christo grófja (am. kalandfilm). OROSHÁZA, APOLLÓ MOZI: 17.45, 20.00- kor: Penge 2. (am. sci-fi). PÓSTELEK, AUTÓS MOZI: 20.30-kor: Már megint egy dilis amcsi film (am. vígjáték). Telefondoktor A lovasterápiáról kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól szeptember 1-jéig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjelnappal hívható. Lottónyeremények Az ötös és a a hatoslottón sem volt telitalálatos szelvény. Az ötöslottón a négyesek nyereménye 1 millió 117 ezer 735 forint. A hármasok 16 ezer 57, a kettesek 981 forintot érnek. A hatoslottón egy darab öt plusz egy találatos szelvény volt, nyereménye: 9 millió 335 ezer 458 forint. Az ötösökre 158 ezer 228, a négyesekre 3 ezer 766, a hármasokra 782 forintot fizetnek. A Jokeren nyereménye: 14 millió 355 ezer 791 forint. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Születések: D. Nagy József és Makovei Ildikó fia Joel, Bilinszky Zoltán Attila és Kiszely Ilona Eszter leánya Atina. SARKAD Anyakönyvi hír nem érkezett. Várható időiárás: Békés megye /*^\ (£3 Lac. Szeghalom derült napos felhős 3ip * :í8$i e£b Gyomaendröd > 31° párás ködös borult Sarkad ^ rn 29° j # <£> zápor zivatar esős Békéscsaba ,,, A 31 ° -tt<£> <£5 v- y GyuI3—• havas eső hózápor havazás < Orosháza 31° í>:Mezokovíjisháza 29° Ma még döntően meleg, száraz levegő alakítja a térség időjárását, így sok-sok napsütésre, igazi nyári melegre lehet számítani, nem egy helyen 30 fok közeli csúcshőmérséklettel. A napsütést csak kevés go- molyfelhő zavarja meg a déli, kora délutáni órákban. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Fronthatás ugyan nem várható, de a sokfelé 30 fok közeli meleg augusztus végén sokunk szervezetét megterheli. Pályázati lehetőség kis- és közepes vállalkozások támogatására! 2002. július 30-án meghirdetésre került a Vállalkozások Innovációs Tevékenységének Támogatása a Dél-Alfóldön című - az Európai Unió és a magyar kormány által finanszírozott - pályázat, amelynek keretében két programelemre - „A” elem: Innovációs központok kialakítása és „B” elem: A régió kis- és közepes vállalkozásainak innovatív tevékenységének támogatása - nyújtható vissza nem térítendő támogatás. A pályázat várható feltételeinek ismertetésére a VATI Területfejlesztési Igazgatóság és a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség tájékoztató rendezvényt szervez, melyre ezúton hívunk meg minden érdeklődőt. A rendezvény időpontja: 2002. augusztus 28. „A” elem: 10 óra, „B” elem: 14 óra. Helyszíne: MTESZ-székház, Szeged, Kígyó u. 4 2002. augusztus 27., kedd - Rádióműsor Kossuth ÍKH-AM 540 kHz; URB-FM 67,4 MHz) Petőfi iurh-fm 98,8 »agy 96.7 MHz) 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök...” (magazin). 17.00 Közlekedés. 17.05 Európa klub. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.00 Közlekedés. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek - Válogatás a sorozat legsikeresebb darabjaiból. 20.35 Anno... - Böjtidö. 21.05 Vallási híradó. 21.35 Hagyományápolók. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idő. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Önarckép - hangokkal 8.45 Sportreggel. 9.00 Petőfi-délelőtt. 9.16 Ri- port-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Apró-cseprő. 10.10 A véleményszabad... 10.45 Kelet kapujában. 11.10 Gordiusz plusz. 11.38 Zöldjelzés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.05 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. A nap legjobb percei. 20.00 Váltóhang. 21.04 Rádiószínház: Nepáli kolostorok 1.22.00 Bon-bon. 23.00 Sporthíradó. 23.15 Tele-stúdió. 24.00 Éjfél után... 3.03 Kedvelt melódiák. 4.03 Operaénekesek nótafelvételeiből Helyi rádiók Csaba Tv CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) * CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) * RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) * RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) * RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) * RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) * SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) * START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (FM 96 MHz) *T0R0NY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 18.00 Műsorismertetés 18.05 Mese 18.35 Háttér (ism.) 19.00 Fesztiválfilm 19.30 Szivárvány-sztár 20.00 Békés kék ege alatt, 6. 20.15 Tűzoltók, 7. (ausztrál sorozat) 21.00 Mr. Hamburger (amerikai film) 22.30 Békés megye európai uniós szemmel, 16. 22.45 Képújság