Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-26 / 198. szám

T É R - K É P 20021. AUGUSZTUS 26., HÉTFŐ - 7. OLDAL Medgyesbodzás Nagy siker volt A medgyesbodzási falunap főszervezője Paulik Ferenc iskolaigazgató volt, aki munkatársaival és szorgos segítőivel igyekezett min­den korosztály számára megfelelő programot bizto­sítani. Bodzást és Gábortelepet szoros kötelék fonja össze, ezért a falu­napi program megtekintése ér­dekében egy menetrendszerűen közlekedő kisbusszal hozták- vitték az érdeklődő lakosságot. Paulik Ferenc terve, hogy ugyanezt a lehetőséget szeret­nék a bodzásiaknak is biztosíta­ni az októberi gábortelepi falu­nap alkalmával. A vendégek sok-sok kulturá­lis programból válogathattak. A helyi és amatőr csoportok mel­lett a Békés Megyei Hírlap által felajánlott „Slágerek szárnyán” című műsorban Búkor Csaba si­keres előadását példázza, hogy ráadásként több olyan dallal is kedveskedett a közönségnek, amelyeket már zene nélkül éne­kelt közkívánatra. Nagy érdeklő­dés követte a tombolasorsolást, amelynek fődíja egy televízió, il­letve a Hírlap által felajánlott ke­rékpár volt. A véletlenek révén a tévét Kovács Mátyás nyerte, aki a tavalyi gábortelepi falunapon is ugyanezen cég ajándékát vi­hette el. A kerékpár Szűcs Géza helyi lakos tulajdonába került. A felajánlókat dicsérő értékes ajándékok sokaságát jelzi, hogy a sorsolás közel egy órát vett igénybe. Az est fénypontját idén is az utcabál jelentette, ahol dr. Jeszenszky Géza és zenekara húzta a talpalávalót. Meglepe­tésként 20 óra 30-kor a felnőtt férfiak és nők alkotta „Kis- bodzási mazsorettek” léptek fel, akik a mexikói dallamra összeál­lított tánckompozíciójukkal fer­geteges sikert arattak. A legna­gyobb attrakciót végül az éjféli tűzijáték jelentette, amelyet Luptovics István támogatásának köszönhetően láthattak a részt­vevők. Varga Gábor polgármes­ter és a szervezők ezúton köszö­nik mindazok közreműködését, támogatását, akik a falunap si­keréhez hozzájárultak. Az oldal a medgyesbodzási polgármester és a falunap szervezőinek közreműködé­sével készült. Szerkesztette: Halasi Mária. Fotó: Kovács Fe­renc Medgyesbodzás: falunapi vigadalom Medgyesbodzáson augusz­tus 20-án harmadik alka­lommal rendeztek falu­napot, amelyre a helyiek mellett meghívást kapott Gábortelep lakossága is. Az ünnepi programsorozat elején, a délelőtti órákban megemlékezést tartottak az országalapító Szent István tiszteletére, majd hajnalig tartó össznépi vigadalommal folytatódott a nap. A medgyesbodzási falunap ünnepi programja délelőtt kos­zorúzással kezdődött, ahol a Himnusz elhangzása után Serfőző Ágnes középiskolás mondta el Váci Mihály: Nem elég című ver­sét. Ezt követően Varga Gábor pol­gármester beszédében az első magyar királyra, Szent Istvánra emlékezett. Mint mondta, ő látta meg az elsők között, hogy a nemzetnek át kell alakulnia, ehhez pedig ragasz­kodnia kell a földhöz, ahol él, és államot kell alapítania. Rövid idő alatt megtérítette nem­zetét, röghöz kötötte és földművelésre bírta népét. Iskolákat és templomot létesített, iparosokat és földmű­velőket hozott az országba. Ezzel meg­vetette az alapját annak a magyar állam­nak, amely immár több mint ezer eszten­deje dacol minden viharral. A program a római fogás és a béke katolikus templom­ban tartott szentmisével folytató­dott, ahol Farkas András org­onakíséretével Nagy Róbert, a Szegedi Tudományegyetem diák­ja klasszikus dalokat énekelt olaszul és magyarul. A kenyér­szentelés után a polgármester Varga Gábor polgármester szerint a legfontosabb az össze­köszöntőjében összefogásra és megbékélésre kérte a két falu lakosságát, valamint megkö­szönte mindazok támogatását, akik anyagiakban vagy lélekben segítették a falunap megvaló­sítását. A bodzási és gábortelepi lakosok jól szórakoztak együtt az augusztusi falunapon Képek a fantázia birodalmából Szűcs István festményei a jövőbe látó alkotások Szűcs István medgyesbodzási származású termékgrafikus 25 éve rajzol. Gyermekkorától kezdve érdekelte a festészet, a képzőművészet. Azok a fest­mények, grafikák, amelyeket a falunapi kiállításon bemutatott - sokak állítják -, csodálatosak. A képei nem szokványos olaj- vagy vízfestmények, mint inkább a természet hű mását és a képzeletet ábrázoló festett fotók. Mint mondta, egyedi műter­mében cégeknek készít termék­csomagoló mintákat, de foglalkozik reklámok, könyv­borítók készítésével és számos rajzos megoldással. Képei olyan fantázia-birodalomba vezetnek, amelyek a jövőt vetítik elénk. A kicsinyekéit „sült a banya” A „Sül a banya” zenés gyermekműsor remek szórakozást nyújtott az ifjabb korosztálynak A medgyesbodzási faluna­pon több gyermekprogram is szerepelt, amelyek első­sorban a kicsinyek szóra­koztatását szolgálták, illet­ve a gyerekek maguk is fel­léptek műsoraikkal. A „Sül a banya” című zenés, táncos műsorban nem csak a fel­lépő művészek, de a körtáncba bevont gyerekek is jól szórakoz­tak. A délután egyik látványos­sága volt a medgyesbodzási és a pusztaottlakai általános iskolá­sok tánccsoportjának bemutató­ja. A diákok alig egy éve tanulják a népi táncmesterség fortélyait, de mint láthattuk, máris magas szintre fejlődtek. A nézők nagy tapssal jutalmazták a fellépő csoportokat. Bár nem külön programként szerepelt, de az egész napos kirakodóvásár is el­nyerte a fiatalok és a felnőttek tetszését. Emellett a lakodalmas talpalávalót szolgáltató zené­szek olyan hangulatot teremtet­tek, melynek hatására a közön­ség is táncra perdült. A csoport tagjai: Fodor László zenekarve­zető (Gábortelep), Herman An­tal és Andrusik Antal (Csa- nádapáca), Mazsula László és Vigyikán Mihály (Pusztaott- laka). A menyasszony irul-pirul... Aki nem tud táncolni, menjen haza aludni! - hangoztatta a kovácsházi lakodalmas násznép „Medgyesbodzási laposon, ül a kakas a tyúkon. Medgyesbodzási legények, most kergetik szegé­nyek...” - rikkantották a mezőkovácsházi lakodalmas me­net tagjai, akik ajándékműsorral lepték meg a falunap közönségét. A kovácsházi Barátság nyugdíjas­klub és a Vadvirág népdalkor tag­jai Maczkainé Tóth Anna Piroska kinevezett vőfély irányításával percek alatt vidám lakodalmi hangulatot teremtettek az iskola előtti téren. A műsor két jelmez­be öltözött ifjú pár igazi leányké­résével, leánybúcsúztatójával in­dult, majd az esküvői ceremóniá­val folytatódott, és a magyar vir­tust bemutató báli hangulattal zárult. A násznép pedig „A menyasszony irul-pirul, lába kö­zé szorult a nyúl”-hoz hasonló pikáns beváltásokkal tette pró­bára a nevetőizmokat. Nem cso­da tehát, hogy a lakodalmas nagy sikert aratott. Helyi és vidéki támogatók segítettek A medgyesbodzási falunap meg­rendezéséhez az önkormányzat százezer forintot biztosított. Az alap tehát adott volt, ám a tervezett programok nem valósulhattak vol­na meg a helyi és vidéki támogatók segítsége nélkül, amelyet a szerve­zők ezúton köszönnek meg. Pénzbeli támogatást nyújtott: Varga Gábor, Luptovics István, Ro­mán András, Bohus Aranka, Oláh Imre, Restály László, Nagy Géza, Tóth Pál, id. Galló Ferenc, Balda Ferenc és Rakonczai Mihályné. Egyéb támogatók: Héliosz Agro Team Kft., Békés Megyei Hírlap, Ács István, Varga Gábor, Matyelka Anita, dr. Karizsné Otüakán Valé­ria, Szabó Lajos, Rakonczai Mihályné, Dobi Kálmán medgyes- egyházi péksége, a MÁV Szegedi Igazgatósága, a Medgyesegyháza és Bánkút Áfész, Pintér Zsuzsa és a céllövöldés. Paulik Ferenc szervező (balról) átveszi a medgyesbodzási Héliosz Agro Team Kft. képvise­lőjétől, Nyolcas Boldizsártól a tombolához felajánlott fődíjat, egy színes televíziót A papírmadaraktól az agyagképekig A kézilabdapálya melletti téren kora reggeltől játszóház várta a résztvevőket, amelynek felszere­léseit és kellékeit a gyerekek nagy örömmel vették birtokba. Czene Gézáné nyugdíjas, helyi lakos szervezésében - aki más alkal­makkor is szívesen segít az általá­nos iskolások programjaiban - gyöngyfűzésben, gipszöntésben, papírhajtogatásban, ragasztás­ban, festésben és számtalan kéz­ügyességet igénylő feladatban próbálhatták ki képességeiket a fiatalok. Az alapanyagokat az is­kola biztosította, míg a készülő műveknek csak a fantázia szabott határt. A kézművességben a szü­lők is segédkeztek, amelynek eredményeként a kismadártól a csokrétán át a festett agyagképe­kig sok szép emléktárgy készült. Az elkészített műveket mindenki hazavihette. Az egésznapos játszóházban a gyerekek a szülőkkel együtt próbálhatták ki a papírhajtoga­tás vagy éppen a gipszöntés területén a kézügyességüket

Next

/
Thumbnails
Contents