Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-23 / 196. szám
10. OLDAL — 2002. AUGUSZTUS 23., PÉNTEK T É R - K É P Háromezer résztvevő A becslések szerint több mint háromezren fordultak meg kedden délután és este a termálfürdő előtti téren, a nagybánhegyesi paprikafesztiválon. Az augusztus 19-én és 20-án megtartott paprikafesztivál szervezője, a nagybánhegyesi ön- kormányzat, az elmúlt évek legsikeresebb rendezvényének könyvelheti el az ideit, hisz soha ennyi látogatót nem vonzott a településre egyetlen helyi program. Az ünnepi megnyitó, a csorvási mazsorettek, a helyi taekwon-do klub és a Hupikék Törpikék már hétfőn délután sokakat csalogatott a fürdő parkolójába, ám a csúcsot a kedd este jelentette. Igaz, 19-én a viharos széllel érkező eső kissé megtépázta a felállított sátrakat, de ez senkinek sem vette kedvét. A vasárnap délelőtti napsütésben mindenki önfeledten szórakozhatott a nemzetközi labdarúgótornán, vagy a délutáni játékos vetélkedőkön. Emlékezetes műsorral mutatkoztak be a tótkomlósi fúvósok, majd nagy izgalmat váltott ki a Kunhegyesről érkező konok-kunok játéka, továbbá a lecsófőzőverseny, a paprikafigura-készítés és a paprikakiállítás. A gyerekeknek mindkét napon ingyenes óriáscsúszda, rodeóbika és kirakodó vásár állt a rendelkezésére. A fesztivál csúcspontját a sokak által várt Apostol együttes bemutatkozása jelentette, akik a tömeg hangos biztatására fél órával tovább játszottak a színpadon. A fesztivál hátteréről a művelődési ház munkatársai, a szorgos szervezők, illetve az ebédről, vacsoráról, vendéglátásról a helyi vállalkozók és a napközikonyha önzetlen, kitartó dolgozói gondoskodtak. A programsorozatot esti utcabál, majd tombolasorsolás és látványos tűzijáték zárta. Az önkormányzat nevében Jancsó Ottó polgármester köszöni mindazok közreműködését, akik valamilyen formában hozzájárultak a fesztivál sikeres lebonyolításához. Az oldal a Nagybánhegyesi Önkormányzat támogatásával készült. Szerkesztő: Halasi Mária. Fotó: Veress Erzsi. Hirdetési tanácsadó: Kmetykóné Molnár Márta Nagybánhegyesi Paprikafesztivál 2002 Nagybánhegyes képviselőtestülete, folytatva a megkezdett utat — ám a hagyományoktól kissé eltérve —, a Bánhegyesi napok helyett paprikafesztiválra invitálta augusztus 19—20-án a lakosságot és a vendégeket. A helyszín a termálfürdő előtti tér volt...- A paprikafesztivál megrendezése új lehetőséget nyit számunkra, hiszen elmondható, hogy több évtizedes hagyománya van községünkben a paprikatermesztésnek. Nem szerénytelenség, de több településen, a mi fejlődésünket megirigyelve, döntöttek úgy többen, hogy maguk is megpróbálkoznak ezzel a nem könnyű kertészeti feladattal. A jövőben évente megismétlődő rendezvénysorozattal szeretnénk öregbíteni községünk hírnevét, valamint a kulturális és sportszórakozás mellett hasznos Jancsó Ottó polgármester méltán büszke a község lakosaira, akik a paprikatermesztés délbékési elterjedésében úttörő szerepet vállaltak tanácsokat nyújtani a papriká- zók részére - fogalmazott megnyitójában Jancsó Ottó polgár- mester. — Az itt élők ötlete alapján indult útjára a paprikafesztivál — mondta, majd köszönetét fejezte ki azért, hogy a lakosok a sikeres megrendezéshez erkölcsi és anyagi támogatást nyújtottak. Mindez annak bizonysága, hogy szükség van az ilyen jellegű rendezvényekre, és példát mutat arra, hogy milyen sokat ér az ösz- szefogásban rejlő erő. - Ez a növény megérdemli azt, hogy a dolgos hétköznapok után jöjjön néhány nap, amikor ünnepelhetjük e vitaminokkal telt, finom termést. A vállalkozó szelleműek elhozhatják a kertjükből a legszebb növényeket, faraghatnak belőle figurákat, valamint a bőségesen rendelkezésre álló alapanyagokból elkészíthetik a mindenki által kedvelt ételt, a lecsót. Aki pedig ezekhez nem érez magában kellő lelkesedést, vagy emellett is szeretné kipróbálni ügyességét, benevezhet a játékos versenyekre. Erről, valamint a vidám, pihentető kikapcsolódásról, a kötetlen szórakozásról szólt, és remélhetően szól a jövőben is ez az ünnep — hangoztatta Jancsó Ottó. A termesztésről A kulturális programok mellett a szervezők szerették volna a helyi lakosság és a környező településen élők figyelmét ráirányítani a paprikatermesztésre is. Az első nap szakmai előadásokon és bemutatókon vehettek részt az érdeklődők. A paprikatermesztés, mint általában minden kézigényes zöldségféle, nehéz és fáradságos munkát igényel. A növény fóliás és szabadtéri előállítása másmás technológiát és növényápolást jelent. A fesztiválon bemutatkozó cégek között volt, aki a legújabb paprikafajtákkal, mások a hatékony növényvédelemmel, a talaj- és növényanalízissel, a tápanyag-utánpótlással, a különféle öntözési rendszerekkel, a biostimulátorokkal és termésnövelő anyagokkal ismertették meg a hallgatóságot. A bemutatón magukat az eszközöket, a különféle növényvédő szereket, illetve a cégek kínálta termékeket élőben vagy szóróanyagok formájában láthatták, olvashatták a résztvevők. Néhány jelenlevő cég a legközelebbi Agrárhíradónkban is bemutatkozik. A lecsófőzés tudománya A zsűri sem tudott dönteni: kié a legfinomabb lecsó Molnárné Iván Éva és férje, László kedvderítőnek jóféle meggybort is hozott a fesztiválra. Sőt amíg a lecsó készült, frissen szedett ringlószilvával kínálgatták a vendégeket. Éva szerint a jó lecsóhoz le kell forrázni a paradicsomot, hogy lehántható legyen a héja. A paprika lehet többfajta, ám a vastag húsú több levet ereszt. A hagymát sertészsírban fonnyasztotta, majd az összevágott kellékeket sóval hintve rakta a bográcsba. Amikor a levét majdnem elforrta, karikára vágott lecsókolbásszal és tojásokkal dúsította az ételt. A leírt forma csupán egy a sokféle lecsóétel közül, hiszen a tótos tarhonyás, a rizses vagy a házikolbászos is nagyon finom. A paprikafesztivál zsűrije sem tudott dönteni a le- csófőzők helyezései között, így Demkó Mihály, Molnár Lászlóné, Fekete Zsolt, valamint Pintér Lajos és társa is első díjat kapott. Csigabiga és a beszélő cipő Sok látogatója akadt a legszebb paprikák, valamint a paprikafigurák szabadtéri kiállításának Aki nem látta, nem hinné el, hogy mi mindent lehet paprikából kiformálni. A paprikafesztivál kiállításán azonban a fantáziának semmi sem szabott határt. Volt itt egérke, bálna, versenyautó, paprikából formált család, tulipános virágváza, tekergő kígyó, gyertya és mobiltelefon ugyanúgy, mint királynő, pingvin, csigabiga, cigarettát tartó kéz, vagy beszélő cipő. Szilveszter Gyula helyi termelő például azt hozta el a paprikafigura kiállításra, amit a kertjében a természet rendellenesre formált. Ő csak beleálmodta és kiegészítette a fantáziájával a figurákat. Mint mondta, a termésversenyt jelentő „Legszebb paprika” címre is benevezett. Az összesített eredmények alapján a figurakészítő verseny első helyezettje László Zsanett, 2. és egyben különdíjas Szák Kocsis László, 3. Bartha Elvira lett. A legszebb paprika címet sorrendben Rezi Ferenc, Juhász Zoltán és Kormányos Józsefné nyerte el. A játékos konok-kunok A gyerekek nagy örömére fáradhatatlannak bizonyult a fesztivál „vad” rodeóbikája, amelyre felülve bárki kipróbálhatta a háton maradás tudományát A nagybánhegyesi paprikafesztiválon számtalan játékos feladat és verseny várta a résztvevőket, ahol mindenki vérmérséklete szerint próbálhatta ki erejét, ügyességét, vagy éppen a söröskorsók tartalmának elfogyasztásában való gyorsaságát. A konokkunok összeállításban hordólovaglásban, karikahajtásban, íjászatban és ördögszekérhúzásban lehetett megmérkőzni. A hordó- lovaglás francia eredetű játék, ahol a szappannal bekent rúdon levő hordóban kell a versenyzőnek előre húznia magát. Az ördögszekér a nagybánhegyesi motoros fiúk találmánya. Egy folyton körbeforgó hordót ketten húznak bekötött szemmel úgy, hogy a hordóban ülő irányítja őket a bóják között. Az összesítés szerint: 1. helyezett Urbán János csapata, 2. Szőke Mihály csapata, 3. Papp László csapata. A sörivó verseny győztesei Murvai Tibor, Kitzinger Lajos és Drahota György voltak. ÓRIÁSCSÚSZDÁN. A paprikafesztivál óriáscsúszdáján a két nap alatt sohasem volt üresjárat. Mindez a legifjabb korosztály szórakozását szolgálta Barátság, határok nélkül Nagybánhegyes önkormányzata két testvértelepüléssel tart kapcsolatot, a szlovákiai Vágfarkasddal és a romániai Pankotával. A paprikafesztiválon az ön- kormányzat meghívására mindkét település delegációja együtt ünnepelhetett a helyiekkel. Vágfarkasd polgármestere, dr. Czibula József elmondta, hogy a testvértelepülési kapcsolat - mely a lakossági kitelepítés okán jött létre - még Sztankó István polgármester idejére nyúlik visz- sza. Vágfarkasdot Nagybán- hegyessel számos családi és rokoni kapcsolat fűz össze. Mindkét részről igény volt, hogy a rendszerváltás után a két ország között baráti szálak is szövődjenek. Jelenleg sport és kulturális téren gyümölcsöző az együttműködés, amit szeretnének a gazdaság területére is kiterjeszteni. Ehhez a Széchenyi-terv támogatásaira is számítanak. Vágfarkasdról 130-150-en érkeztek, köztük a négytagú önkormányzati delegáció és az edzőként Erdélyi Pál református lelkész vezette focicsapat. Retter Josif pankotai polgár- mester és Metzner Tamás tolmács szintén a kölcsönös kapcsolatépítést tartják fontosnak. Négy éve folyik baráti párbeszéd a romániai településsel. Pankotáról héttagú delegáció érkezett és egy ifjúsági focicsapat, mely a kulturális és sportkapcsolatot erősíti. Mindketten elismerően szóltak a fesztivál megrendezéséről és kiemelték a lakosság részéről tapasztalt baráti fogadtatást. A LÁTOGATÓK. A fesztivál kulturális műsorai ás az esti koncert sok helyi és vidékről érkező látogatót vonzott a fürdő melletti térre