Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-16 / 191. szám
4. OLDAL - 2002. AUGUSZTUS 16., PÉNTEK KÉK OLDAL/TER ÖLETFEJLESZTÉS RONGÁLOK, (z) A Démász Rt. tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik augusztus 8-án a Tarhos és Vizesfás közötti nagy- feszültségű távvezeték transzformátorát megrongálták, abból eltulajdonítottak olajat is. A tolvajok 924 ezer forint kárt okoztak az áramszolgáltató cégnek. VIRÁGTOLVAJ. (z) Egy békési vállalkozó tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik betörtek az udvarán lévő virágüzletébe. A hívatlan látogatók eltulajdonítottak 66 ezer 200 forint értékű virágot, a rongálási kár meghaladja a 17 ezer forintot. FOGVA TARTOTTÁK, (z) Egy békéscsabai fiatalasszony tett feljelentést a békési H. Zoltán ellen, aki június 22. és július 7. közötti időben lakásán fogva tartotta és több alkalommal prostitúcióra kényszerítette. Az ügyben folyik a nyomozás. FÁT LOPTAK, (z) Lopás vétsége miatt indított eljárást a Békési Rendőrkapitányság Ny. Zoltán mezőberényi és K. Lajos Sándor békési lakos ellen, mert Mező- berény egyik erdejében fát vágtak ki és tulajdonítottak el. A „privatizált” fa értéke 24 ezer forint. ELTŰNT A CSERÉP, (z) Egy mezőberényi lakos tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki augusztus 3-án a délelőtti órákban bement az egykori II. számú téglagyár területére, leszedte az egyik színről a szalagcserepet, majd elvitte. Az eltulajdonított cserép értéke 20 ezer forint. LASSÍTÁS HELYETT, (r) A for galomlassítónak szánt fekvőrendőrt akarta kikerülni Szarvason egy fiatalkorú nő, ám a manőver közben elvesztette az uralmát a jármű felett. Elütötte az ott haladó két gyalogost. A baleset következtében egy osztrák és egy magyar állampolgár súlyos sérülést szenvedett. A trükkös csaló autót vásárolt Az egyik vidéki városban alkudott Murony Egy agyafúrt csaló ellen tett feljelentést az egyik pénzintézet. H. István muronyi lakos az elmúlt esztendőben az egyik pénzintézettől gépkocsi vásárlására jelentős kölcsönt vett fel, ám a pénzt más célra fordította. A bank felszólította, hogy a törlesztést fizesse, aminek viszont hősünk nem tett eleget, ám gondolt egy merészet: vásárolt egy 900 ezer forint értékű személygépkocsit - szabálytalanul, vagyis trükkösen. A gépkocsira az egyik vidéki városban alkudott s vásárolta meg más nevére kiállított adásvételi szerződéssel, majd fizetés nélkül elautózott a járművel, amit aztán a saját nevére íratott egy újabb, hamis adásvételi szerződéssel. A gépkocsi eladója feljelentette a vevőt, hogy a megadott határidőre nem fizette ki a kocsit, a szabálytalanságra, a csalásra hamar fény derült. Az ügyben folyik a rendőrségi vizsgálat. _______________________________________m Ub orkát hozott és aranyat Fantasztikus értékek egy török gépkocsivezetőnél Tizenegy kilogramm 14 és 22 karátos aranyból, valamint fehéraranyból készült ékszereket foglaltak le a Tompái Vámhivatalban összesen 40 millió 753 ezer 809 forint értékben egy török gépkocsivezetőtől augusztus 14-én. en a sofőrök egyike magáénak vallotta a szállítmányt, s elmondta, hogy a nyak- és karláncokat, gyűrűket, függőket Németországban szerette volna értékesíteni. A vámhivatal csempészet bűncselekménye miatt tett ellene feljelentést, ügyében a Vám- és Pénzügyőrség Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Hivatala folytatja az eljárást. MÉNESI GYÖRGY Összetűztek a sátorlakók Együtt italoztak, majd a mulatozás verekedéssel végződött Augusztus 14-én 16.15 órakor a békéscsabai Réthy Pál kórházból érkezett a bejelentés, hogy a délután folyamán a mentők beszállítottak egy hajléktalan férfit súlyos, életveszélyes fejsérülésekkel, eszméletlen állapotban. A mentőket a sérült társa értesítette, akivel hosszabb ideje együtt lakott egy szabadban felállított sátorban. Megállapították, hogy a sértett koponyasérülése erőszakos úton, bántalmazás következtében alakult ki, ezért a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság forrónyo- mos csoportja nagy erőkkel kezdte meg a tettes felderítését. A kitartó és szisztematikus adatgyűjtés eredményeképpen az ismeretlen tettest a rendőrség felderítette. A bűncselekmény elkövetésével a sértett társa, D. Z. hajléktalan gyanúsítható, aki kihallgatása során elmondta, szombaton délután együtt italozott S. 1.-vel, aki közös sátrukban végezte el szükségleteit, ezért őt egy alkalommal megütötte. A sértett hanyatt esett és beütötte a fejét. D. Z.-t a Békés Megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya őrizetbe vette, ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt folyik eljárás. .yyvr:-"--:rm-u.í-r ____.........'__JS Meg kérdeztük olvasóinkat Kell-e szennyvízcsatorna? I Balda János, I végegyházi 1 nyugdíjas: I - Jónak tar- I tóm, hogy sok I év után Végegy- I házán is meg- I kezdték a szennyvízberuházást. Örültem a lehetőségnek, hiszen ez a falu fejlődését szolgálja. A csatornahálózatot felénk, a Táncsics utcában is kiépítették, amelyhez csatlakozni szeretnénk. Az úgynevezett csonkot egészen a telekhatártól egy méterig biztosították, így a lakások rákötésére jó lehetőség van. Szerintem kényelmesebb és jobb lesz, mint állandóan szaladgálni a szippantós kocsiért. Hogy a rendszer miként fog működni, az a jövő titka, de remélhetően a kedvünkre. Mikula István, végegyházi mezőgazdasági gépszerelő:- A Petőfi utcában, ahol lakom, nem vezették el a szennyvízcsatornát. Úgy tudom, a második ütemben kerül rá sor. Úgy ígérték, hogy a beruházásra folyamatosan pályáznak és a kimaradt részeket is bekötik. Jó lenne minél előbb! Kedvezőnek tartom az infrastruktúra fejlesztését, hiszen ez nem csak környezetvédelmi elvárás, de a fejlődést is szolgálja. Nagyon várom a lehetőséget, mert bár két aknánk van, de a szennyvizet már alig tudjuk hová tenni. Igaz, az ivóvíz és a szennyvíz, mint együttes szolgáltatás drágább lesz, de a jövőnkért megéri. Loss János, végegyházi nyugdíjas: Nagy szükség volt a csatornázásra, mert olyan alacsony területen lakunk, hogy két éve éppen hogy nem jött fel a talajvíz. A korszerű életformához hozzátartozik a környezetkímélő megoldás. Szerencsére településünk is elindult a fejlődés útján. A feleségemmel a község központjában lakunk, és amikor meghallottuk, hogy rá lehet kötni a szennyvízcsatornára, az első jelentkezők között voltunk. Nem bántuk meg, hisz korábban a nagymosáskor vödörrel hordtuk ki a vizet. A költségek nem alacsonyak, de hosszú távon megéri a befektetés. Szilágyi Lász- lóné, végegyházi szakács: — Felénk, a József Attila utcában teljes hosszban épült szennyvízvezeték. Az önkormányzat a gázvagyon egy részét erre költötte, így a lakosságnak nem került pénzébe. A vezetéket a kapuig kiépítették, ahonnan saját költségen lehet a lakásba bevezetni. A bekötést ki-ki maga végzi, vagy szakemberrel csináltatja. Nálunk elég kicsi a szennyvízakna, ezért gondoltuk, hogy ha anyagi lehetőségeink engedik, még az idén rácsatlakozunk. A szippantott megoldás sem köny- nyebb, másrészt a községnek is haladnia kell a korral. H. M. D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET A megyei területfejlesztési tanács hatéves munkájáról Békés az 1999-2001. években 6026 millió forint támogatáshoz jutott 1996-ban alakult meg a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács, amelynek 1998-tól Domokos László az elnöke. A munka- szervezeti feladatokat a megalakulástól kezdve a Békés megyei önkormányzat hivatala látja el. A Tanács működésének két jól elhatárolható szakasza van: az első a kezdetektől 1999-ig tartott, amikor a szervezet a hagyományos területfejlesztési források pályázati úton történő fel- használásával foglalkozott... A területfejlesztési tanács működésének első szakaszában készült el a megye területfejlesztési koncepciója és az arra alapozott program. A másik szakasz azzal kezdődött, hogy Békés megye - első alkalommal — bekerült a kiemelten támogatott megyék közé. Ez 2000-ben a pályázati források jelentős növekedését és a területfejlesztési tanács feladatainak gyarapodását is jelentette. A lényeges feladatbővülés és az ezzel együtt járó létszámfejlesztés miatt a feladatellátás belső szervezeti struktúráját átalakították a területfejlesztési tanács titkárságán. Olyan szervezeti forma valósult meg, amely alkalmas a pontosabb feladatelhatárolásra, a hatékonyabb munkavégzéshez szükséges jobb belső információs rendszer működtetésére, a felelősségi viszonyok pontos rögzítésére, a munkatársak közötti együttműködés kereteinek tisztázására. A területfejlesztési tanács titkársági teendőit ellátó csoportnál végrehajtott létszámbővítéssel nagyobb hangsúlyt kapott a korábban támogatott pályázatok ellenőrzése, valamint az ügyfelek szélesebb körű tájékoztatása. Ez utóbbi célt szolgálja a Területfejlesztési Tanács Információs Szolgálata, a tanács ingyenesen hívható zöldszáma (06- 80-922-200) és internetes honlapja (www.bhn.hu/tefe). A titkárság feladata a tanács, mint testület kiszolgálása: az előterjesztések elkészítése az ülésekre, a jegyzőkönyvek vezetése, a határozatok nyilvántartása. A tanács pályázatok útján juttatja el a támogatásokat a nyerteseknek, így a munkaszervezet feladata a pályázati rendszerek működtetése is. A munkát több együttműködő partner is segíti, akik a pályázatok döntés-előkészítésében, mint szakértők vesznek részt. A tanács pályázatairól A hagyományos pályázatok három pályázati konstrukciót jelentenek: céljellegű decentralizált előirányzat (CÉDE), területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás (TEKI) és a területfejlesztési célelőirányzat (TFC). A CÉDE-t valamennyi, a megyében működő önkormányzat a saját fejlesztési célú feladatainak finanszírozására veheti igénybe. A TEKI-re csak a területfejlesztés szempontjából kedvezményezett település önkormányzata pályázhat. Ezt a forrást csak fejlesztésre, a termelő infrastruktúra feltételekben meglévő különbségek mérséklésére lehet felhasználni, működési kiadások fedezésére nem. A TFC-t az önkormányzatok mellett a megyei vállalkozások, civil szervezetek is megpályázhatják. Ágazati többletforrások A Széchenyi-terv pályázataihoz igazodva történik az elkülönített források felhasználása, így a gazdaságfejlesztési célelőirányzat (GFC), az aktív foglalkoztatás cél- előirányzat (AFC), a turisztikai cél- előirányzat (TC), a kis- és középvállalkozói célelőirányzat (KKC), a munkaerő-piaci alap (MPA). Az Oktatási Minisztérium által kiírt Műszaki Fejlesztési Célelőirányzat (MFC) elkülönített forrásának felhasználása decentralizált pályázati rendszerben történik. A Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatai, a közmunkaprogramok és a szociális válság- kezelő programok, amelyek elkülönített forrásból, a minisztérium által folyamatosan végzett megyei programok folytatására, új programok indítására vannak felhasználva. A Nemzeti Kulturális Örökség Program Célelőirányzatból elkülönített keret felhasználására a tanács feladata volt a pályázati rendszer működtetése. Az elkülönített forrás felhasználása a megyei fejlesztési koncepció, program és feladatterv, valamint a célelőirányzat felhasználását szabályozó jogszabályok figyelembevételével történik. A Közlekedési és Vízügyi Minisztérium által meghirdetett, vízügyi célelőirányzatból elkülönített keret, amelyet a célelőirányzat központi pályáztatási rendszerére benyújtott megyei pályázatok többlettámogatásként kapnak meg. Az útfenntartási és fejlesztési célelőirányzat esetén az elkülönített keret tekintetében a tanács önállóan hirdetett pályázatot. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium területfejlesztési célfeladatok előirányzatára a források a területfejlesztési célelőirányzatra vonatkozó rendelet alapján használják fel. A vidékfejlesztési célfeladatok (VFC) terhére elkülönített keret felhasználása pedig az erre a célelőirányzatra vonatkozó rendelet alapján történt. Mező- gazdasági alaptevékenységek beruházási támogatása előirányzatból elkülönített forrásra a tanács jelentetett meg pályázati felhívást. A megállapodásban rögzített agrártámogatások felhasználására vonatkozó feltételeknek megfelelően a tanács a következő célokra és feltételekkel hirdetett meg pályázatot: ültetvénytelepítés, terménytárolók és -szárítók építése és új mezőgazdasági gépek, technológiai berendezések vásárlásának többlettámogatása. Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatására a pályázati felhívást a tanács jelentette meg, a megállapodásban rögzített feltételeknek megfelelően meliorációs beruházások és öntözési beruházások többlettámogatására. Erdőtelepítés, erdőszerkezet átalakítás és fásítás előirányzatból elkülönített keretre vonatkozóan a tanács önálló pályázatot nem jelentetett meg, a pályázatot országosan egységes hatállyal az FVM írta ki. A Környezetvédelmi Minisztérium Környezetvédelmi Alap Célfeladatok előirányzatból decentralizált keretre, a minisztériummal megkötött megállapodás szerint, a tanács - a Békés megyei terület- fejlesztési programhoz illeszkedő - környezetvédelmi célú feladatok támogatására hirdetett meg pályázatot. A területfejlesztési tanács a megállapodás szerint a megye számára biztosított keret fel- használása érdekében támogatási javaslattal élhetett a miniszter felé, a célelőirányzat felhasználásáról, a pályázatok támogatásáról a miniszter döntött. Összegezve az elmúlt, lezárt és végleges adatokkal rendelkező három év legfőbb adatait, kimutatható, hogy a területfejlesztési tanács 1 602 pályázatot bírált el, ebből 999 pályázat részesült támogatásban. A tanácson keresztül 1999-2001. években 6026 millió forint támogatáshoz jutott Békés megye, mellyel 28 716 millió forint összköltségű beruházási érték előállítására nyílt lehetőség. A Békés Megyei Területfejlesztési Tanács jelentős munkát végzett el fennállásának hat éve alatt (középen Domokos László, a tanács elnöke) írásunk a Békés Megyei Területfejlesztési Tanács támogatásával készült. Németországba. A kockázatelemzés módszerét alkalmazó vámos indokoltnak látta a tételes vizsgálatot, ezért kisorolta a kamiont. A 11,094 kilogramm, papírdobozokba csomagolt arany a vezetőfülkében kialakított rejtekhelyről került elő. A megtalálást követő____________Tompa__ A t örök rendszámú „aranyos" kamion július 14-én 13 órakor gördült be a tompái határátkelőhelyre. A két török állampolgárságú sofőr — az okmányok szerint — uborkát szállított Törökországból