Békés Megyei Hírlap, 2002. augusztus (57. évfolyam, 178-203. szám)
2002-08-14 / 189. szám
6. OLDAL - 2002. AUGUSZTUS 14., SZERDA T É R • K É P Jubilál az Általános Művelődési Központ Csorváson harminc évvel ezelőtt kezdte meg működését az Általános Művelődési Központ, az ÁMK. Másik évforduló is kapcsolódik az intézményhez. Éppen tíz esztendővel ezelőtt, 1992- ben vehették birtokba az azóta már elhunyt Bocsarov András tervei alapján készült új épület- együttest, ami akkor, a XX. század végén is a XXI. századi elvárásoknak megfelelő építménynek számított, s azóta is a település egyik büszkesége. A harmincéves évforduló kapcsán Baráth Lajos nyugalmazott pedagógust kérdeztük, aki bábáskodott a kezdeteknél, 1971 és 1977 között részintézmény igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátott.- Országosan 1976-ban indult el az ÁMK-k létesítésének gondolata. Néhány településen, köztük Csorváson azonban már megindult a spontán integrálódási folyamat a közművelődési és a közoktatási ágazatok között. A községben 1970-ben merült fel az ÁMK iránti igény, ami tulajdonképpen 1972-re válósult meg. Baráth Lajos elmondta, az ÁMK ügye mellé állt akkoriban a teljes település, a helyi gazdasági egységek. 1973-tól folyamatosan szerveztek 20 hetes dolgozók általános iskoláját, a TIT keretein belül számos természettudományos ismeretterjesztő előadásra várták az érdeklődőket, szakmai kiállításokat rendeztek. Az értelmiségi klub, az irodalmi klubsorozat és a fiatalok klubja vendégeiként pedig a hazai szellemi és kulturális élet nagyjai közül is sokan megfordultak Csprváson — s ez csak néhány kiragadott példa az ÁMK működéséből. Az Általános Művelődési Központ állta, állja az idők sarát, a megváltozott társadalmi és gazdasági körülményekhez alkalmazkodott. Az ÁMK eddigi igazgatói Miklya Sándor, Kiss István és Bencsik János voltak, nemrégiben pedig megbízottként Szabó Lászlónét kérte fel a képviselő- testület a feladat ellátására. Az Általános Művelődési Központ jelenéről Kasuba Istvánné, a közösségi ház vezetője számolt be lapunknak.- Az ÁMK tíz évvel ezelőtt átadott épületében egy hat tantermes iskola kapott helyet, itt zajlik a humán tárgyak oktatása. Az iskola egyébként összesen négy épületben működik, a tanulók létszáma 523 fő. Ugyancsak az új épületben helyezték el a 28 ezer kötetes könyvtárunkat is. A nyelvi laborban a pedagógusok egyszerre 25 gyermekkel foglalkozhatnak A stúdió is az új épületben található. A művelődési háznak még csak az első üteme készült el, az aula és a galéria. Itt rendszeresen szervezünk kiállításokat és közösségi rendezvényeket. A második ütem megvalósítása egyelőre még várat magára. Szeretnénk, ha mihamarabb megépülne a színházterem, hiszen száznál is több bérletesünk van, akiknek Békéscsabára szervezünk programot. Ha elkészülne a színházterem, akkor helybe hozhatnánk az előadásokat. A megvalósítás anyagiak függvénye. Az óvodánk 7 csoportban működik, 168 kisgyermekkel. A civil szervezetek az idősek otthona szomszédságában lévő közösségi házban kaptak helyet. Itt jönnek össze a pártok és egyes gyülekezetek is. Értekezleteknek, egészségügyi szűrőprogramoknak is helyet biztosítunk. Az Alapfokú Művészeti Iskola is az Általános Művelődési Központ égisze alatt működik. Három tagozatán — zenei, képző- és iparművészeti, tánc — mintegy 200 gyermek tanul, a csorvási diákok egyharmada, ami igen jó aránynak tekinthető - összegezte Kasuba Istvánné. Az Általános Művelődési Központ épülete tíz évvel ezelőtt a XXI. század elvárásai alapján készült Több mint ötszáz fiatalt várnak Csorvás Nagyközség Önkormányzata 1996-ban indította útjára a nemzetközi fúvószenekari és mazsorettversenyek hagyományát, azóta kétévente ad otthont a település a rendezvénynek. Idén már negyedik alkalommal látják vendégül a fúvósokat és a mazsorettcsoportokat. Csorvás ezen a napon valósággal „megfiatalodik”, hiszen 550 fiatal érkezik a nagyközségbe. Fúvósok és mazsorettek A negyedik nemzetközi verseny programja Csorvás Családostól zenél Szász János 1973-ban, vagyis 29 évvel ezelőtt vált az idén 30 esztendős Csorvási Ifjúsági Fúvós- zenekar tagjává. A ma 38 éves fiatalember első hangszere a triangulum volt, majd nemsokára kezébe vehette a klarinétot.- Eltelt egy kis idő, mire megtanultam rajta játszani, hiszen „nehéz” hangszer. Gyarmati János vendéglátós zenésztől tanultam meg az alapokat, ő sajnos ma már nem él. Ezután autodidakta módon képeztem magam, és aktívan jártam a zenekar próbáira. A fúvószenekar mellett egy lakodalmas zenekar tagja is vagyok - mesélt Szász János a zenéhez való kötődéséről. Ma is szívesen emlékszik vissza a zánkai utakra, ahová hétszer is eljutott. Emellett külföldön is gyakran szerepeltek. — A feleségem is a zenekarnak köszönhetem. 1976-ban egy helyes, szőke hajú kislányt ültettek mellém. Jövőre lesz tíz éve, hogy összeházasodtunk. A feleségem is játszik a zenekarban, sőt ősztől már a fiunk is. A zenekar életünk fontos részévé vált. A „legidősebb” mazsorett Farkas Mónika kezdetektől tagja a csorvási mazsorett- csoportnak. Tíz évvel ezelőtt, 12 évesen került a csoportba, s az alapítók közül egyedülf!) még ma is aktív mazsorett.- Az iskolában halottam róla, hogy lehet jelentkezni a mazso- rettcsoportba. Megtetszett a dolog, és „ottragadtam”. Miután elvégeztem az általános iskolát, Békéscsabán tanultam tovább, szakmunkás-bizonyítványt szereztem, majd Békésen érettségiztem. Ma már dolgozom, 22 éves vagyok, de továbbra is járok a próbákra és a fellépésekre. Ameddig bírom erővel és idővel, addig mindenképpen mazsorett maradok! - tudtuk meg Farkas Mónikától. A versenyt az Országos Fúvószenekari és Majorette Szövetség is támogatja. Csorváson a fúvósok és a mazsorettcsoportok együtt mérettetik meg tudásukat. Az augusztus 18-20-a között zajló fesztiválra nyolc együttes kap meghívást, közülük négy külföldi. Csorvásra jönnek a mórahalmi, nagykőrösi, kunszentmártoni együttesek és a dunaújvárosi fúvósok, akik a szeghalmi mazsorettcsoporttal fognak szerepelni. A lengyelországi Katowicéből, a romániai Uzonból is várnak fiatalokat. A mezőberényi mazsorettek a németországi Gronau fúvósaival, az olaszországi Amroggio fúvósai pedig a duna- földvári mazsorettcsoporttal szerepelnek a versenyen. A zsűri elnöke Dohos László ezredes, a Magyar Fúvószenekari és Majorette Szövetség elnöke, a mazsorettek produkcióját pedig Szalai Erzsébet koreográfus, a csorvási mazsorett- csoport művészeti vezetője értékeli. Ä szabályzat szerint ugyanis az előző verseny győztes mazsorett együttesének vezetője pontoz a következő megmérettetésen. A csorvási fúvósokat és mazso- retteket nem találhatják olvasóink az indulók között. Ennek oka az, hogy a Magyar Fúvószenekari és Majorette Szövetség szabályai szerint a legutóbbi első helyezett együttes a következő versenyen nem vehet részt, ellenben a megnyitó utáni díszműsort ők adják. Mivel legutóbb a csorvásiak nyertek, így övék a megtisztelő feladat. A koncert, mivel a fúvószenekar harmincéves, a mazsorettcsoport pedig tíz, egyben jubileumi alkalom is. A helyiek másfél órás műsorán a tradicionális indulóktól a legmodernebb könnyűzenei számokig számos darab szerepel. Mint Debreczeni Istvántól, az együttes vezetőjétől, a verseny főszervezőjétől megtudtuk, az időjárás sem zavarhatja meg a versenyt, amit, akár esik, akár fúj, megtartanak. A koncerteket ugyanis az általános iskola udvarán felállított sátorban rendezik, ahová legalább 500 néző befér. Valamennyi koncert ingyenes. 2002. augusztus 16. 13.00 Fúvószenekarok és mazsorettcsoportok érkezése. 16.00 Jubileumi kiállítás megnyitója az Új Művelődési Ház Galériájában 17.00 Fogadás a polgármesteri hivatalban a vezetők és a támogatók részére. 19.00 díszfelvonulás a Főutcán. 20.00 MEGNYITÓ a szabadtéri színpadon. (István Kir. Úti Ált. Isk. udvara) Beszédet mond: Dohos László ezredes, (Liszt-díjas karnagy, a Magyar Honvédség főkarmestere, a Magyar Fúvószenei Szövetség elnöke), valamint Szilágyi Menyhért, Csorvás nagyközség polgármestere. Az ünnep méltatása: Bereczki Annamária kabinetfőnök (Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma). 20.30 Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Csoport jubileumi koncertje 22.00 „Marinka” kézműves ruhastúdió divatbemutatója 2002. augusztus 17. 10.00- 12.00 A verseny első fordulója. (Tradicionális fúvószene kategória) 14.00- 15.30 A verseny első fordulójának folytatása 15.30 Kötéltánc 15.45 Flashdance Team Csorvás műsora 16.10 Gyermekműsor 17.00 Táncműsor Színpadi Show-műsor a versenyen résztvevő együttesek közreműködésével 18.00 Gyulai Ifjúsági Big Band koncertje- A majorette francia mozaikszó, hűen tükrözi magát a tevékenységet: fúvós zenére táncoló, botot forgató lányok csoportja. Bár szerte az országban sok mazsorettcsoport működik, legalábbis így hívják magukat, többségük nem az. Mi mindig együtt lépünk fel a fúvósokkal, talán ez is a népszerűségünk egyik titka — tudtuk 19.00 Nagykőrösi Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Csoport 20.00 Orkiesta Deta KWK „Murcki” Katowice (Lengyelország) 21.00 Kunszentmártoni Fúvószenekar és Majorette Csoport 22.00 Circolo Culturale Musicale „Verdi” S. Amroggio (Olaszország) és a Löfan mazsorettcsoport, Dunaföldvár 23.00 Dunaújvárosi Koncert Fúvószenekar és a Plastic Mozgásstúdió Majorette Csoportja, Szeghalom 2002. augusztus 18. 10.00- 12.00 A verseny második fordulója. (Show-kategória) 14.00- 16.30 A verseny második fordulójának folytatása Színpadi Showműsor a versenyen résztvevő együttesek közreműködésével 17.00 .Atlantisz” Fúvószenekar és mazsorettcsoport Uzon (Románia) 18.00 Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola Fúvószenekara és Majorette Csoportja 19.00 Posaunenchor der Erlöserkirche Gronau (Németország) és a Petőfi Sándor Művelődési Központ ..Fortuna” mazsorettcsoport, Mezőberény 20.00 EREDMÉNYHIRDETÉS 21.00 GÁLAEST A rendezvényre érkezőket széles körű étel- és italkínálattal várja a helyszínen üzemelő Liget Büfé!!! Az Új Művelődési Ház aulájában: • Jubileumi kiállítás (30 éves a Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar, 10 éves a mazsorettcsoport) ■ Szépségápolás- és tanácsadás meg Szalai Erzsébettől, a csorvási lányok művészeti vezetőjétől. A tánc és a botok forgatásának harmóniája sok-sok próba eredménye. A húsz csorvási leány szívesen jár az együttesbe, sőt a kicsikből nevelődik az utánpótlás is, hiszen a „minimazsi” csoportba 25-en, az „utimazsi”- ba pedig húsz kislány jár. Az oldal Csorvás Nagyközség Önkormányzata támogatásával készült. Szerkesztette: Kovács Erika. Fotók: Kovács Erzsébet A népszerűség titka A tánc és a bot forgatásának mestersége sok gyakorlást kíván Három évtizedes múlt, ígéretes jövő Ugyanabban az évben, amikor megalakult az Általános Művelődési Központ, egy másik álma is megvalósult a településnek: saját fúvószenekara szerveződött az azóta elhunyt Koter István vezetésével. Az Úttörő Fúvószenekar tíz éve Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar néven folytatja tevékenységét.- 1992-ig szakköri kereteken belül működött a zenekar, ma pedig a Művészeti Alapiskolához tartozik. Ha jól emlékszem, talán Pécsről érkezett a településre egy fúvószenekar. Fellépésük annyira megtetszett a csorvásiaknak, hogy felvetődött, milyen jó lenne, ha saját zenekarunk is lenne. Összefogtak a helyi vállalatok, szövetkezetek és megvásárolták az induláshoz szükséges hangszereket. Igen nagy anyagi áldozatot vállaltak - mondta Debreczeni István, aki tíz éve, 1992. március 1-jétől irányítja a zenekart. Idén ünnepük alapításuk 30. évfordulóját a csorvási fúvósok hangszeres oktatás is a településen, a gyerekeket Koter István pedagógus tanította, ő vette kezébe a zenekar megszervezését. Én 1976-ban kerültem az együttesbe. Nem volt könnyű bekerülni, úgyhogy igazi rangot jelentett az iskolások körében a tagság. Hosszú betegség után, 1984-ben meghalt Koter István. Halála után két évig az egyéni zenei oktatás folyt, a zenekar is működött, de gyakran váltották egymást a karmesterek. 1992-ben én vettem át a karmesteri pálcát. A zenepedagógiai diplomám már a zsebemben volt, s akkor jártam karmesteri szakra. Március 1-jén vettem át a zenekar irányítását, kilenc nappal később pedig megalakítottuk a mazsorett- csoportot is, azóta közösen dolgozunk. Az ország egyetlen olyan együttese vagyunk, akik csak együtt vállalunk fellépéseket. A fúvós- zenekarunk jelenleg 33 tagú, a mazsorettcsoportot pedig húsz ifjú hölgy alkotja. A Csorvási Ifjúsági Zenekart és Majorette Csoportot évente mindegy 40 fellépésen láthatja a közönség. A tíz esztendő eredményei A Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar és Majorette Csoport 1992 óta dolgozik a jelenlegi felállásban. A tíz év alatt számos kiváló eredményt könyvelhettek el. 1992-ben Gyulán a Nemzetközi Tűzoltózenekari Fesztiválon a Legjobb műsor díjat kapták, 1994- ben a show-zenekar szórakoztató program kategóriában nemzetközi arany minősítést értek el. Ugyanebben az évben Csorvás nagyközség emlékplakettet vehettek át a település kulturális fel- emelkedése érdekében végzett munkájukért. A IV. Nemzetközi Tűzoltózenekari Fesztiválról két különdíjat hoztak el, 1996-ban koncert-fúvószenekar és show-zenekar kategóriában nemzetközi arany minősítést szereztek. Az I. Csorvási Nemzetközi Fúvószenekari és Majorette Versenyen másodikok lettek. A Kömlődi Mazsorett Versenyen á mazsorett csoport menet kategóriában első lett, és az összesített eredményben is a csorvásiakat hozta ki a zsűri első helyezettként. 1997-ben az I. Országos Fúvós- és Majorette Versenyen, Debrecenben show- kategóriában második lett a két együttes. 1998-ban a VI. Nemzetközi Tűzoltózenekari Fesztiválon a Legjobb zenekamevelő karmester díjat vehette át Debreczeni István, a zenekar vezetője, a mazsorettcsoport pedig a fesztivál nagydíját nyerte el. 1998-ban, a szlovéniai Ljubljanában, a II. Majorette Európa Bajnokságon egy arany- és egy bronzérmet kapott a mazsorettcsoport. 2000-ben a III. Csorvási Nemzetközi Fúvószenekari és Majorette Versenyen elsők lettek. 2001-ben a békéscsabai Zeniten a legjobb mazsorettcsoport díjat, zenekari nívódíjat és a legjobb karmesternek járó díjat nyerték meg. Szász János r- A zenekar életre hívása előtt 1 nem sokkal beindult az egyéni 1 -----------;; .---------------------------mm