Békés Megyei Hírlap, 2002. július (57. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-08 / 157. szám
16. OLDAL - 2002. JÚUUS 8., HÉTFŐ SPORT Elfogadható teljesítménnyel Szolnoki MÁV FC-Előre FC Békéscsaba 0-1 (0-0) Elmosta az eső a vasárnapi viadalt Rádiói Dél-alföldi strandröplabda-bajnokság Előkészületi labdarúgó-mérkőzés, Szolnok, 300 néző. V.: Gyenge. Békéscsaba: Fekete (Varga) — Gabala, Fehér (Valentényi), Bujáki — Futaki, Brlázs (Szeverényi), Vincze (Szabó S.), Megyesi (Szilveszter), Bánföldi (Szoboszlai) — Lukács (Cseke), Hoffmann (Tóth Gy.). Edző: Pásztor József. Szolnok 65. perc: gyors csabai kontratámadás végén Csekéhez került a labda, aki 15 méterről ballal a hálóba lőtte a játékszert a volt csabai kapuvédő, Csirics ezúttal nem tudott hárítani, 0—1. A békéscsabaiaknál Udvari sérülés miatt nem szerepelhetett. A lila-fehérek a felkészülés első előkészületi mérkőzését játszották, míg az NB I B-s hazaiak számára a szombat délelőtti már a harmadik találkozó volt. Az első félidőben kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, mindkét kapu többször is veszélybe került, de pontatlanok voltak a csatárok. Fordulás után Pásztor edző nyolc helyen cserélt, ekkor is kiegyenlített volt a játék. A lila-fehérek zártan védekeztek és gyors kontrákkal próbálkoztak. Egy ilyen formás támadás végén az új szerzemény a Celldömölkről érkezett Cseke a hálóba talált. A folytatásban is kiegyenlített volt a játék, a kapu előtt mindkét oldalon többször is hibáztak a labdarúgók. A békéscsabaiak szerdán 17 órakor Békésen az NB 11-es Makó együttesével mérkőznek. Pásztor József: — Két hasonló képességű csapatot küldtem szombaton pályára az első és második félidőben. Az eddig elvégzett munka után, az első komolyabb ellenfél elleni találkozón elfogadható teljesítményt nyújtottak a fiúk, de még nagyon az út elején járunk, sokat kell dolgoznunk, hogy elérjük céljainkat az NB I-ben. Hétfőn bekapcsolódik a munkába a brazil védő Braga és a jugoszláv légiós Tuska is és várjuk Valentin Miculescut, a román I. ligába most feljutott UTA Arad házi gólkirályát. Csapatban Gógék hetedikek A hét végén Győr adott otthont az idei felnőtt és junior triation Európa-bajnokságnak, amelyen a felnőtt nők csapatversenyében rajthoz állt a sérüléssel bajlódó Góg Anikó (Orosházi Eötvös DPSE). Győr Szombaton a felnőtt férfiak versenyét (1500 m úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás) a spanyol Ivan Rana nyerte 1:47,46-os idővel, a békéscsabai Ágoston Sza- 'bolcs (Buda Casch) a harmincnyolcadik lett, ideje 1:53,22. Vasárnap a csapatversenyekkel zárult az Európa-bajnokság. A nőknél ötödik helyen végzett magyar női együttesben szerepelt a békéscsabai Kiskó Anna is, aki a Debreceni Oxigén DS1 versenyzője. A felnőtt nőknél a hetek óta Achil- les-sérüléssel bajlódó orosházi Góg Anikó is elindult. Úszásban és legerősebb számában a kerékpározásban jól segítette a csapatot, ám futásban az 5 km-es táv utolsó szakaszát összeszorított fogakkal tudta teljesíteni, így a mieink a hetedik helyen végeztek. A felnőtt férfi csapat, amelynek tagja volt a békéscsabai Ágoston Szabolcs a kilencedik lett. Eredmények. Csapatverseny (750 m úszás, 20 km kerékpározás, 5 km futás). Junior férfiak, Európa-bajnok: Németország 56:15 perc, 2. Franciaország 56:32,3. Olaszország 56:35,4. Magyarország 56:50. Junior nők, Európa-bajnok: Franciaország 1:02,47, 2. Svájc 1:03,12, 3. Csehország 1:03,12, ... 5. Magyarország (Nagymihály Adrienn, Kiskó Anna, Gyenesei Judit, Márta Melinda) 1:05,07. Felnőtt férfiak, Európa-bajnok: Csehország 53:00,5, 2. Spanyolország 53:00,6, 3. Franciaország 53:39,7, ... 9. Magyarország (Kuttor Csaba, Ágoston Szabolcs, Kaldau Szabolcs, Héczey András) 54:30,60. Felnőtt nők, Európa-bajnok: Németország 59:22,7, 2. Svájc 59:35,1, 3. Oroszország 59:40,1, ... 7. Magyarország (Góg Anikó, Molnár Erika, Walkó Andrea, Danka Olga, Sza- bó Zita) 1:00:53,85. ________________■ Tó thék aranyérmesek A Totó 27. heti eredményei 1. Sochaux—Z. Vilnius........................... .........2-0 1 2. Co leriane—Troyes ............................. .........1-2 2 3. 18 60 München—BATE Boriszov .... .........0-1 2 4. V illarreal-Hafnarfjördur.................. .........2-0 1 5. F ulham-Haka ................................... .........0-0 X 6. Ge nt—St. Patricks............................... .........2-0 1 7. V fB Stuttgart—Lokeren...................... .........2-0 1 8. T orino—Bregenz................................. .........1-0 1 9. K rilja Sz.—Dinaburg ........................ .........3-0 1 10 . Teplice-Santa Clara ........................ .........5-1 1 11 . Willem II—St. Gallen........................ .........1-0 1 12 . FC Zürich—L. Maardu...................... .........1-0 1 13 . Synot—Helsinborg............................. Plusz egy mérkőzés: .........4-0 1 14 . S. Belupo—Belenenses...................... .........2-0 1 Csapatban mezőhegyesi siker Basaharc A Mezőhegyesi Ménesbirtok SE együttese fölényesen győzött szombaton a díjugrató országos bajnokság csapatversenyében. Eredmények: 1. Mezőhegyesi Ménesbirtok SE (Szabó Attila, Hatvani Lajos, Fodor Gábor, Szász Attila) 40,30 hibapont, 2. Pest megye II. 69,40, 3. Bács-Kiskun megye 135,42. Az egyéni bajnokságban Szász-Túri párharc alakult ki az elődöntő és a középdöntő során. A háromnapos jól szervezett viadal utolsó napján, vasármap délután a döntőben sajnos a mezőhegyesi Szász Attila ütött, s ezzel a korábban már három magyar bajnoki címet nyert kiváló lovas nem tudta megvédeni bajnoki címét, Királymező nyergében ezúttal a negyedik helyet szerezte meg. Az idei év bajnoka a válogatott Túri József (Jáki LK) lett, Nightlife nevű lovával. ■ A hét végén a Gyulai Várfür dobén a Rádiói Dél-alföld strandröplabda-bajnokság második fordulójának küzdelmeit bonyolították le. Szombaton a férfi párosok versenyét megrendezték, ám vasárnap az eső miatt elmaradt a viadal. Gyula Szombaton a viadal első napján a férfi párosoknál huszonkét pár, két pályán küzdött a helyezésekért. A végső győzelmet a szegedi Trenka Zoltán, Hajnal Attila duó szerezte meg a sarkadi Pásztor, Takó kettős előtt. A Trenka, Hajnal páros az összetettben is átvette a vezetést. Vasárnap az időjárás közbeszólt. Mint Prohászka Zsolt a fürdővárosi verseny főszervezője elmondta: tizenkét vegyes páros várt kilenctől tizenkét óráig, ám mivel mindkét pályát víz borította, így a szervezők közösen a sportolókkal úgy döntöttek, hogy elmaradt a forduló a hölgyek és a vegyes párosok számára. A 2. forduló eredményei. Férfi páros (22 induló): 1. Trenka Zoltán, Hajnal Attila (Szeged), 2. Pásztor T., Takó F. (Sarkad), 3. Márkus G., Csima Á. 4. Páder B., Tátrai S., 5. Hajdú T., Temesvári Z. (mindhárom Szeged), 6. Balogh A., Nagy A. (Sarkad, Gyula), 7. Hegedűs T., Szalai M. (Szeged), 8. Jónyer G., Kézi Z. (Kazincbarcika, Dévaványa). Az összetett verseny állása két forBékéscsabai aranyeső Úszó vidékbajnokság a Somogyi fővárosban A fehér mezes gyulai Nagy Attila és a sarkadi Balogh Attila duó küzd a szegedi Hajdú, Temesvári kettős ellen d-fotó: kovács Erzsébet Somogy megye székhelyen a hét végén befejeződött az idei korosztályos és felnőtt úszó vidékbajnokság, amelyen a Békéscsabai Előre ÚK és a Gyulai SE úszói is rajtkőre álltak. _________Kaposvár__ ____ Bu davári István, a Békéscsabai Előre ÚK vezetőedzője elmondta: a korábbi évekhez hasonlóan jól szerepeltek fiataljaik. A szakosztályok közötti pontversenyben immáron negyedik éve a békéscsabaiak bizonyultak a legjobbnak, ezúttal 388 ponttal győztek megelőzve a Dunaferrt. A békéscsabaiak eredményei. Lányok. 100 m gyors. Gyermek: 6. Polonka K. 1:08,17,10. Csökő E. 1:09,21. 50 m pillangó: 5. Polonka K. 33,41. 100 m pillangó. Felnőtt: 8. Solymosi N. 1:09,92. Gyermek: 2. Polonka K. 1:13,42. 200 m pillangó. Felnőtt: 5. Solymosi N. 2:28,02. Gyermek: 8. Balogh K. 3:00,03. 50 m mell. Serdülő: 6. Szekeres 0.37,62. Gyermek: 2. Hanyecz N. 38,33, 3. Polonka K. 38,34. 100 m mell. Gyermek: 2. Polonka K. 1:22,06, 3. Hanyecz N. 1:23,50. 200 m mell. Serdülő: 9. Szekeres 3:04,98. Gyermek: 2. Hanyecz 2:57,16, 4. Polonka 2:58,38. 50 m hát. Gyermek: 3. Bozó D. 35,17. 100 m hát. Gyermek: 3. Bozó 1:15,31, 9. Szabó N. 1:19,97. 200 m hát. Gyermek: 6. Bozó D. 2:42,35, 9. Szabó N. 2:52,88. 400 m gyors. Felnőtt: 8. Solymosi N. 4:48,42. 100 m pillangó. Felnőtt. 8. Solymosi N. 1:09,92. Gyermek: 2. Polonka 1:13,42. 200 m vegyes. Gyermek: 2. Hanyecz N. 2:43,52.4x50 m leány gyorsváltó. Serdülő: 7. Bcs. EUK 2:06,36. Gyermek: 1. Bcs. EUK (Bozó Dóra, Szabó Lilla, Csökő Erika, Polonka Krisztina) 2:07,42. 4x50 m leány vegyesváltó. Serdülő: 7. Bcs. EUK 2:22,61. Gyermek: 1. Bcs. EUK (Bozó Dóra, Hanyecz Nóra, Polonka Krisztina, Csökő Krisztina) 2:19,43. Fiúk. 50 m gyors. Serdülő: 3. Szabó Zs. 26,36. 100 in gyors. Serdülő: 2. Szabó Zs. 56,21, 7. Solymosi T. 1:00,28. 200 m gyors. Serdülő: 1. Szabó Zsolt 1:58,89, 3. Pertich 2:05,13, 8. Solymosi T. 2:11,08. 400 m gyors. Serdülő: 1. Szabó Zsolt 4:08,27,2. Pertich B. 4:26,52,3. Solymosi T. 4:31,68. Gyermek. 9. Szécsi T. 4:47,16. 1500 m gyors. Serdülő: 1. Szabó Zsolt 16:29,07, 2. Solymosi T. 17:30,78, 3. Pertich 17:34,96, 4. Csökő G. 17:56,75, 6. Jamb- rich 18:41,21. 50 m pillangó. Serdülő: 1. Szabó Zsolt 27,39, 9. Solymosi T. 30,22. Gyermek: 10. Szegedi Sz. 31,44. 100 m pillangó. Serdülő: 1. Szabó Zsolt 59,49, 6. Jambrich M. 1:05,64, 8. Csökő G. 1:07,99. Gyermek: 8. Szegedi Sz. 1:08,46.200 m pillangó. Serdülő: 1. Szabó Zsolt 2:12,50, 6. Jambrich 2:36,66. Gyermek: 9. Szegedi 2:33,37. 50 m mell. Serdülő: 1. Csökő Gábor 32,36, 7. Szabó Zs. 35,25.100 m mell. Serdülő: 1. Csökő Gábor 1:09,12, 7. Balázs 1:18,84. 200 m mell. Serdülő: 1. Csökő Gábor 2:29,13,9. Balázs G. 2:53,74. 50 m hát. Serdülő: 2. Pertich B. 31,41, 5. Szabó Zs. 32,28, 8. Solymosi T. 33,16. Gyermek: 2. Balog 33,92, 8. Pauló B. 35,52. 100 m hát. Serdülő: 4. Pertich 1:07,42, 6. Solymosi T. 1:09,19, 8. Szabó Zs. 1:11,84. Gyermek: 4. Balog 1:12,23. 200 m hát. Serdülő: 4. Szabó Zs. 2:25,43, 5. Solymosi T. 2:30,36, 6. Pertich B. 2:30,40. Gyermek: 7. Balog 2:34,84, 10. Pauló B. 2:38,39. 200 m vegyes. Serdülő: 2. Szabó Zs. 2:21,08, 5. Csökő 2:24,62. Gyermek: 8. Szegedi 2:34,87,10. Balog 2:37,24.200 m mell. Serdülő: 1. Csökő Gábor 2:29,13. 4x50 m fiú gyorsváltó. Serdülő: 1. Bcs. EUK (Pertich Bence, Csökő Gábor, Szabó Zsolt, Solymosi Tamás) 1:47,47. Gyermek: 2. Bcs. EUK (Szegedi, Szécsi, Pauló, Hunya) 1:57,27. 4x50 m fiú vegyesváltó. Serdülő: 1. Bcs. EUK (Solymosi Tamás, Csökő Gábor, Szabó Zsolt, Pertich Bence) 1:58,75. Gyermek: 3. Bcs EUK (Balog, Szegedi, Molnár, Szécsi) 2:12,48. A gyulaiak eredményei. Lányok. 50 m pillangó. Ifjúságiak: 10. Ludvig 32,10. 100 m pillangó. Ifjúságiak: 6. Ludvig 1:08,9. 200 m pillangó. Ifjúságiak: 6. Ludvig 2:28,92. 50 m hát. Gyermek: 6. Szász 37,63. 100 m hát. Gyermek: 10. Bagdi 1:22,02. 4x50 m női gyorsváltó. Felnőtt: 10. GYSE 2:04,95. 4x50 m női vegyesváltó. Felnőtt: 8. GYSE 2:20,78. Fiúk. 100 m gyors. Gyermek: 4. Nagy I. 1:00,61. 200 m gyors. Gyermek: 2. Nagy 1. 2:10,53. 100 m pillangó. Gyermek: 10. Nagy 1. 1:09,14. 200 m pillangó. Gyermek: 4. Nagy I. 2:28,79. 100 m hát. Serdülő: 9. Tóth S. 1:12,95. 50 m mell. Gyermek: 9. Nagy 1.36,53.100 m mell. Serdülő: 8. Tóth S. 1:19,09. Gyermek: 3. Nagy I. 1:17,24. 200 m mell. Serdülő: 7. Tóth S. 7. 2:48,54. Gyermek: 1. Nagy Imre 2:41,41, 7. Bagdi 2:49,93. 200 m hát. Serdülő: 8. Tóth S. 2:36,90. 200 m vegyes: 3. Nagy I. 2:26,72. ■ M. Schumacher diadala Michael Schumacher (Ferrari) nagy fölénnyel nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat csapattársa, a brazil Rubens Barrichello, valamint a kolumbiai Juan Pablo Montoya előtt. A négyszeres világbajnok német csillag pályafutása 60. diadalát aratta. SlLVERSTONE Barrichello nem tudott elindulni a felvezető körre, így a 2. hely helyett csak a mezőny végéről kezdhette a Brit Nagydíjat. Rajt: simán elment a mezőny, Montoya (BMW-Williams) megőrizte az 1. helyet a Schumacher- fivérek, Michael és Ralf előtt. 12. kör: az egyre hevesebb eső miatt a legjobbak kimentek a boxba, Montoya és M. Schumacher kerékcseréje is 9,6 mp-ig tartott. 16. kör: Montoya hibázott, M. Schumacher az élre vágott. 19. kör: Barrichello a célegyenes végén simán megelőzte Mon- toyát, s már a 2. helyen száguldott. 40. kör: Barrichello és Montoya kiment a boxba, a brazil végzett hamarabb. 46. kör: Barrichello erőszakosan visszaelőzte Montoyát, a 2. helyen haladt tovább. Cél: a dobogósok sorrendje: M. Schumacher, Barrichello, Montoya. Brit Nagydíj, nem hivatalos végeredmény: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:31:45,015 óra, 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 14,578 mp hátrány, 3. Montoya (kolumbiai, BMW-Williams) 31,661 mp h„ 4. Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 1 kör h., 5. Panis (francia, BAR-Honda) 1 kör h., 6. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 1 kör h.A Forma-1-es világbajnokság állása a 10. futam után. Pilóták: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 86 pont, 2. Barrichello (brazil, Ferrari) 32, 3. Montoya (kolumbiai, BMW-Williams) 31, 4. R. Schumacher (német, BMW- Williams) 30, 5. Coulthard (skót, McLaren-Merce- des) 26, 6. Ráikkö- nen (finn, McLaren-Merce- des) 11. Konstruktőrök: 1. Ferrari 118 pont, 2. BMW- Williams 61, 3. McLaren-Mercedes 37,4. Renault 14,5. Sauber-Petronas 10, 6. Jordan-Honda 6. Michael Schumacher a verseny előtt koncentrál FOTÓ: AMBER PR Filyó és Kun győzelme Győr A kisalföldi megyeszékhelyen ORV atlétikai versenyt, egyben nemzetközi meghívásos MÁSZ- viadalt rendeztek a hét végén, amelyen három sportoló indult a Békéscsabai AC-ból. Kellemes meglepetést okozott a 19 esztendős Filyó Tibor, aki a férfiak magasugró számában három centit javított eddigi Iegjobbján és az ORV viadalon aranyérmes, az felnőttekkel összevont versenyben pedig második helyezett lett. Adorján László edző tanítványa 211 centimétert teljesített.- Bíztató Filyó Tibi teljesítménye a július 25—26-ai országos bajnokság előtt - mondta Adorján tanár úr. — Ha ott is megismétli a mostani 211 centit, sőt, esetleg túl is szárnyalja, akkor akár a dobogóra is kerülhet junior kora ellenére, de minimum dobogó közeli helyezést érhet el. A női 400 méteren Kun Alice és Bobcsek Emese is rajthoz állt. Az előbbi az élen végzett 53,20 másodperccel, Bobcsek negyedik lett 56,29-cel. — Jól futott Alice, de még javulnia kell ahhoz, hogy Eb-szintet teljesítsen - mondta edzője, Erdős Péter. - Még négy lehetősége van erre, bízom benne, hogy sikerülni fog. Egyébként Győrbe vonattal utaztunk, nagyon hosszú volt az út, ráadásul a triation Eb miatt gyalog kellett kimenni az atlétikai pályára, ugyanis szinte semmilyen közlekedési lehetőség nem volt, még taxi sem. Kun Alice egyébként pénteken a Honvéd versenyén, vasárnap Szombathelyen, július 20-án a Margitszigeten, s végül az országos bajnokságon, Debrecenben, július 25-26-án teljesítheti még az 52,50-es szintet. ■ dúló után: 1. Trenka Zoltán, Hajnal Attila 32, 2. Hegedűs T., Szalai M. 24, 3. Márkus G., Csima Á. 20, 4, Pásztor T., Takó F. 19 pont. Nemesik Zsolt, Fodor Kende, Decsi Tamás összeállítású kardcsapat. a vívó Európa-bajnoksá- gon. Aranyérmet szerzett a Mincza Ildikó, Király Hajnalka, Hormay Adrien és a Békéscsabáról indult Tóth Hajnalka összeállítású női párbajtőrcsapat. m Moszkva Ezüstérmet szerzett a Nagy Orsolya, Csaba Edina, Sznopek Gabriella, Nagy Annamária összeállítású kardcsapat a moszkvai vívó Európa-bajnokságon. Bronzérmes lett a Ferjancsik Domonkos,