Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-06 / 130. szám

2002. JÚNIUS 6., CSÜTÖRTÖK - 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP Elismerések a pedagógusok ünnepségén Béremelés szeptembertől, magasabb pótlék 2003-tól Az Eötvös József Emlékérmet a települések ajánlásai alapján adományozták a pedagógusoknak D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Az ötvenedik pedagógusnap alkalmából Eöt­vös József Emlékérmet adtak át pedagógus szakszervezeti tagoknak, dolgozóknak, illet­ve segítőknek tegnap a megyeszékhelyi Hotel Fűimében rendezett megyei ünnepségén. Békéscsaba Szeptember 1-jétől jelentősen növekszik a peda­gógusok bére — mondta Varga László, a pedagó­gusok szakszervezetének érdekvédelmi titkára, miközben beszámolt az utóbbi hetek tárgyalása­inak eredményeiről is. Mint kiderült, a kormány ígérete szerint a pótlékokat 2003 januárjától szin­tén emelik, bár a szakszervezet szeretné, ha már a 2003-as költségvetési év kezdetétől, azaz 2003 január 1-jétől magasabb összeget utalnának. Szeptembertől visszaállítják az eredeti tanítási évet, így a tanítás egységesen szeptember első munkanapján - idén szeptember 2-án - kezdő­dik, és a június második hetének utolsó munka­napján ér véget. Ez évente 183-185 tanítási napot jelent. Az oktatási törvény módosítása után a ta­nítók hetente ismét 21, a tanárok 20 órában oktat­ják a diákokat. A titkár beszéde után átadták az Eötvös József Emlékérem arany, ezüst és bronz fokozatú emlék­érmeit, amelyről a megyei ügyvezető testület dön- tött a települések ajánlásait követve. f. o. k. Élményfíirdő, óriáscsúszda az Árpádban ELEKI KÖNYVHÉT, (esz) Az eleki városi könyvtár vendége június 6-án este hattól Banner Zoltán költő, művészettörténész lesz az ünnepi könyvhét alkal­mából. Az est házigazdája Elek Tibor, a Bárka című folyóirat fő- szerkesztője, Gémes Nikolett pedig verseket mond. GRAFIKAI BIENNÁLE. (y) A XIII. Országos tervező grafikai biennálé június 8-án 11 órakor nyílik a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban. A tárlaton a kétévenként ismétlődő ren­dezvény egy korábbi kamara­kiállítása is látható, ahol a fődí­jas alkotók Marcell Tamás, Orosz István, Rozmann Ágnes és Simon József műveit állítják ki. A megjelenteket Pap János polgármester és dr. Bendzsel Miidós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke köszönti. FILMKLUB, (y) A multikul­turális filmklub ma 17 órakor az Eső előtt című macedón-angol- francia filmet vetíti Milko Mancsevszki rendezésében a békéscsabai ifiházban. ÖSSZEJÖVETEL (g) A békés­csabai Cukorbetegek Klubja pénteken délután 3-kor, a Réthy Pál Kórház és Rendelőintézet ebédlőjében tartja soron követ­kező összejövetelét. A találkozó témái: szív- és érrendszeri szö­vődmények cukorbetegeknél, valamint az elkövetkezendő fel­adatok ismertetése. Előadók: dr. Lakatos Ferenc főorvos és Berta­lan Sándor titkár. IZZOTT A LÁBAS. (f) Sarkadon csaknem konyhatüzet okozott az Ár­pád fejedelem tér egyik házában, amikor a tűzhelyen felizzott egy lá­bas. A tűzoltók még időben érkeztek. GÁZVESZÉLY, (f) Lakossági riasz­tásra a tűzoltók mellett a rendőrök és a Dégáz szakemberei is kivonultak tegnap délután a Penza lakótelep egyik lakásához Békéscsabán, mert gázszag érződött. Védősugár kísére­tében behatoltak a lakásba, de a ve­szély nem volt nagy. KÉT ÉVE KERESTÉK, (f) A szabad- kígyósi szakiskolából még 2000-ben elloptak egy MTZ-traktort. Tegnap őrizetbe vették a hódmezővásárhelyi V. Jánost, valószínű ő a tettes. OLAJTOLVAJOK, (f) A szeghalmi rendőrök lefüleltek két gázolajtolvajt. Gy. B. és B. F. egyelőre gyanúsított. VISSZAÉLT, (f.) Engedély nélkül tar­tott lőfegyvert a telekgerendási S. Já­nos, ezért őrizetbe vették. ÖNBÍRÁSKODÓK. (f) A gyulai B. Ákos és az eleki K. Norbert megvert egy embert kedden éjjel Gyulán, ezért a helyi rendőrkapitányság jár­őrei őrizetbe vették. ■ „SEMMI SEM FÁRASZT­HATJA KI ÚGY AZ EM­BERT, MINTHA ÁLLANDÓ­AN HÁLÁLKODNIA KELL.” (Ed Howe) (Folytatás az 1. oldalról) Azonban a látogatóknak némi áldozatot és megértést is kell ta­núsítaniuk, hiszen egyszerre nem lesz, nem lehet minden szép, kényelmes, csak fokozato­san - jegyzi meg Cseke Andrea. Július 25-én már átadás követke­zik, az érdeklődők birtokba vehe­tik a strand- és tanmedencét, az óriáscsúszdát, beleértve a nyári öltözőket is. Ottjártunkkor éppen a gyer­mekmedence helyét tűzték ki - ez is része ugyanis az első na­gyobb ütemnek. A gyermekme­dence csobogóval, szökőkúttal, enyhe lejtésű csúszdával egészül ki, míg a jelenlegi termálmedence helyett teljesen új ülőfürdő épül. A hátsó fertályon megépülő, úgyne­vezett tanmedencét pezsgőágyak, hidromasszázs, továbbá sodrófo­lyosó és kis pihenősziget teszi még vonzóbbá. Talán mondanunk sem kell, minden medence feszí­tett víztükörrel üzemel majd. A műanyag csúszda már csak amiatt is megér egy külön mon­datot, mert 73 méteren keresztül kígyózik lefelé (hogy ingyen lesz- e használható, még kérdéses). Az építkezés és az új létesítmények nagy területet igényelnek, de sok régi fát meghagynak, hiszen na­gyon sok szép és idős egyed talál­ható a fürdő területén, sőt a régi­nél is nagyobb zöldterületet alakí­tanak ki. Augusztus elsejétől már csak egyetlen bejárat lesz ezen a nyá­ron, az Árpád sor felőli bagolyvár mellett. Ez a régi épület egyéb­ként új köntöst kap és benne köl­csönzőt alakítanak ki. Újabb állomást augusztus else­je jelent, amikor bezárják az 50 méteres uszodát. A téli fürdőt már májusban átadták a kivitele­zőnek. Az eddig is betöltött funk­ció mellett az emeleten vízgyógy­ászati egységgel bővül, és fantá­zianeve is lesz: Jázmin Egészség­center, és leginkább egy régi tö­rök fürdőre emlékeztet majd. Noha nem tartozik szorosan az utak, a környezet rendbe ho­zásához, az Élővíz-csatorna men­tén és az Árpád soron is kellő szá­mú parkolót alakítanak ki. Októ­ber elsején lép be a látogatható részlegek sorába az említett Jáz­min Egészségcenter, egy hónap­pal később pedig ismét felhúzzák a sátrat és visszaáll a régi üzeme­lési rend. Télen a kintí termálme­dencék is gyógyítanak, hiszen gő­zölög föléjük a víz, vagyis nyitva lesznek. FÁBIÁN ISTVÁN Nemes Roland Ybl-díjas tervező és csapata a 21. századnak megfelelő fürdőkomplexumot álmodott meg d-fotó: lehoczky Péter Lelőtték az egymilliót érő madarat A fejlődés töretlen Öt év alatt négyszeres forgabmbővülés a Claas Hungáriánál (Folytatás az 1. oldalról) Tehát sérülten nem repülhetett tovább. Az elpusztult túzokot egy fa közelében találták. Azt, hogy ott lőtték-e meg, vagy valaki később vitte oda, egyelőre nem tudni. A cse­lekményt na­gyon elítél­jük. Szeren­csére a terüle­tünkön nem jellemzőek az efféle „túzok­vadászatok”. Az utóbbi tíz évben mind­össze még egy hasonló eset történt. Akkor Szeg- halom-Várhe- lyen találtunk lelőtt túzokot — közölte érdeklődésünkre Kurpé István, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Dévaványa-ecsegi Puszták Táj­egységének vezetője. A Claas magyarországi leány- vállalata, a Claas Hungária Kft. forgalma öt év alatt meg­négyszereződött, és a török­szentmiklósi gyárban biza­kodva tekintenek a jövőbe — hangzott el a cég sajtótájé­koztatóján. T ÖRÖKSZENTMIKLÓS Európa egyik legjelentősebb me­zőgazdasági gépgyártója, a Claas 1997. június elsején vette át a Szolnoki Mezőgép Rt. török­szentmiklósi gyárát, ahol már ko­rábban is gyártottak a német cég­nek különböző komponenseket. Dr. Thomas Lorf, a Claas Hungá­ria Kft. leköszönő ügyvezető igazgatója elmondta, a gyárban öt év alatt 3,3 milliárd forintot költöttek beruházásokra, ennek köszönhetően folyamatosan bő­vült a termékpaletta, megújultak a gyártócsarnokok, a termelő­berendezések. A Claas Hungária forgalma öt év alatt a négyszeresére nőtt, ta­valy meghaladta a 6,8 milliárd forintot, idén pedig 9,4 milliár­dos árbevétel szerepel a tervek­ben. A hazai piacon immár három évtizede jelenlévő Claas Törökszentmiklóson szereli ösz- sze 1999 ősze óta az összes do­bos fűkaszát, 2000-től pedig itt készül az új fejlesztésű bálacso­magoló is. A legfontosabb ter­mék azonban a kombájn vágó­asztala, a különböző típusokból évente 3600-at állítanak elő, de a következő évtől itt készül vala­mennyi Claas arató-cséplőgép vágóasztala. ____________LL MAG YARI BARNA Fizetnek a fészekmentésért Kurpé István elmondta: területükön az embe­rek által elkövetett túzoktojás-pusztitások sem jellemzőek. Sőt, sokkal inkább a fészekmen­tés tapasztalható. Igaz, a tojásokért és a fé­szekmentésért egyaránt fizet az illetőnek a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Dévaványa-ecsegi Puszták Tájegysége. Ha a feltalált fészekben a madár visszaül a tojásra, akkor sértetlenül hagyják a fészket. A terme­lésből kivont területért pedig pénzt kap a föld tulajdonosa. A legfontosabb tudnivaló: ha tú­zokfészket találunk, ne nyúljunk semmihez, hanem azonnal értesítsük a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Dévaványa-ecsegi Puszták Tájegységét. VÉLEMÉNY BEDE ZSÓKA Ment-e a könyvek által... A tudományok és a szellem, no meg a szórakoztatás szent házába, a megyei könyvtárba látogattam tegnap, megszállott visszajáró­ként, könyvet válogatni. Fantasztikusan gazdag választékot talál­tam szinte a legújabb könyvekből. Csak azért vérzett a szívem, amit már nem tudtam kikölcsönözni. Nyilván ott is a legérdeke­sebb darabokat tették a közönség elé, hiszen tegnap volt a 73. ün­nepi könyvhét megyeszékhelyi megnyitója. Hónom alatt a hatal­mas csomaggal kiballagtam a Korzó térre, ahol az árusok kápráz­tattak el a könyvhét gazdag kínála­tával. Ezeket azonban többnyire csak áhítattal lapoztam, néztem, vágyakoztam utánuk. Kedves könyvárus ismerősöm megértőn szólított meg: „Hát, ez a mi bánatunk is. Akik nagyon sze­retik a könyvet, az olvasást, nem­igen tudják a 2-3-5 ezer forintba kerülő szépséges érdekességek garmadáját venni. Akik pedig ve­hetnék, azok messzire kerülnek bennünket.” Sajnos, ilyen mai világunk, drágább minden, a nyomtatás, a könyvek forgalmazása, a pénzünk pedig ezen az égtájon nemigen gyarapszik. Emlékszem, diák- és fiatalkoromban a könyvek hetén az elsők között rohantunk bevásárolni a sorozatokat (féláron), a Szép Verseket, a Rivaldát, a Körképet, s az írószemmel évről évre megjelenő köteteit. Tragédia lett volna bármelyikről lemaradni. Szatyornyi könyvet cipeltünk haza, s ha szabad félóránk akadt, lel­kendezve kutattuk, melyikben kit találunk, miről írt. Találgattuk, mely darabok öröklődnek utódainknak klasszikusként. A világ változtán később már nem lehettek a mieink. Vagy egyszerűen ki­adásuk maradt abba, vagy már a pénztárcánk volt lapos a beszer­zéshez. Most is viszontlátunk klasszikus értékeket, kedves íróink köny­veit, Moldovát, Vámost, Müller Pétert, számtalan fiatal tehetséget, s a standokon elégtétellel vételeztem szemre megyei tehetségeink alkotásait, fiatalt, időset egyaránt. Előre sejtem, lánykám az idén is alaposan bevásárol. Vajon honnan a késztetése? ■ Tragédia lett volna lemaradni... Torgyán trükkel marad? A Magyar Kisgazda és Polgári Párt vezetői tegnapi békés­csabai sajtótájékoztatójukon az országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága elnökének mezőhegyesi megjegyzését idézték fel: mint mondták, nem úgy szólt a kormány­pártok választási ígérete, hogy csak az EU-ba való belé­pésig tiltott a jogi személyek földvásárlása. Békéscsaba A kisgazda politikusok azt mondták, hogy az adott fejezet előző kormány általi lezárása kódoltan ezt a helyzetet tartal­mazza, ám az új kormánytól el­várják, hogy újratárgyalást ér el, mely során a jogi személyek földvásárlásának ügyében a ti­lalom fenntartásában állapod­nak meg. Azt is szóvá tették, hogy a mezőgazdaság ígért jö­vedelmezőségének teljesülése — különösen vidékünkön - szinte reménytelennek tűnik a rossz gazdasági szabályozók, az aszály, s az időnként vissza­térő belvíz miatt. Ma e régióban megfelelő haszonnal működő mezőgazdasági tevékenység szinte nincs - fejtette ki Hanó Miklós. Kifogásolták a sertés­hús önköltség alatti felvásárlási árát/ SÜ exporttámogatás meg­szűnését. Markó István, a párt országos elnöke kijelentette, hogy az előző kormány utolsó pillanatban történt osztogatása a kisemberekre üt vissza: a ki­ürült kasszára hivatkozással az új vezetés felfüggesztheti a tá­mogatások folyósítását. Kisgazdaügyekről szólva le­szögezték: a parlamentben ma nincs kisgazda-képviselet. Torgyán újraválasztását jósolták, mondván: megsegítik majd őt a „Zsil-völgyi bányászai”. Állás­pontjuk szerint határozatképte­len lesz az országos nagyválaszt­mány, s ez a körülmény elodáz­hatja az elnök távozását... K. A. J. FORD TRANSIT € Békéscsaba, Szaivasi út 79. Telefon: (66) 520-300. mart 500 000 Pt-ért beszámítjuk! Hozza el nekünk öreg, kiszolgált haszongépjárművét 2002. március 1. és június 30. között, és mi 500.000 forint értékben beszámítjuk bármelyik új Ford Transit árába. Ha még habozik, íme, egy kis segítség: 0ÓL VÉGZETT MUNKa [3 0 a Ford Transit az egyik leghosszabb szervizintervallummal (25 000 km) rendelkező haszongépjármű 0 152 változatban elérhető 0 Magyarország legkedveltebb haszongépjárműve 0 a legalacsonyabb üzemeltetési költségekkel rendelkezik* régi furgonja most kincset ér * Forrás: Dekra-Expert Műszaki Szakértői Kft. I

Next

/
Thumbnails
Contents