Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-29 / 150. szám
16. OLDAL - 2002. JÚNIUS 29., SZOMBAT SPORT Beindult a nagy mozgás Forrásban az új csapat az Előre FC Békéscsabánál Igaz, ellenfelet nem talált még az Előre FC szombatra, mégis igyekszik Pásztor József vezetőedző máris meccshelyzetet teremteni azzal, hogy ma 9 órakor kétfelé osztja csapatát és megmérkőznek egymással a lilák és a fehérek. Mégpedig Békésen, ahol egész héten gyakorolt az Előre FC Békéscsaba immár NB I-es labdarúgócsapata. Békéscsaba S hogy miért nincs ellenfél? Nos a megyebeli kis csapatok közül szinte még egyik sem kezdte meg a felkészülést az új szezonra, így aztán nehéz e napokban még partnert találni. Azonban így is nagy a mozgás a viharsarkiak háza táján. Az már eldőlt, hogy a csapatkapitány, Balog Zsolt hallgatott a debreceniek hívó szavára és három éve szerződést kötött a cívis város első osztályú gárdájával. Ugyancsak eldőlt, hogy Simon Attila is az Újpestet választja, miként Boér Ernő is, akit ugyan haza vártak, de Boér úgy döntött, marad a fővárosi liláknál. Arról pedig már korábban szó esett, hogy Matkó kapus, Toldi, Lapsánszki, Serban, Popovits és Nagy Szabolcs szolgálataira nem számít tovább az Előre FC Kft. vezetése. Az érkezett oldalt nézve: az első osztályban is megfordult Varga Zoltán kapus kétéves szerződést írt alá a csabaiakkal. A BKV Előréből érkezett Megyesi László és Vincze Zoltán egy plusz egyéves szerződést kötött. Az egykoron Békéscsabán is szerepelt Kerényi Norbertnek a Vasassal van szerződése, de elképzelhető, hogy ismét az ország eme keleti táját választja. Persze csak akkor várják vissza, ha ingyen jöhet — erősítette meg Pásztor József. A celldömölki Cseke László igényei magasabbak, mint amit a csabaiak kínálni tudnak, ezért nem zárult le a két fél tárgyalása. Szilveszter Ferenccel lényegében mindenben megegyeztek a csabai vezetők, hétfőn érkezik a Viharsarokba, most már csak az MTK- nak kell kimondani az áment, mármint, hogy elengedik a játékost. A múlt heti próbajátékon bevált a romániai Demény Norbert, neki szerződést kínál a klub. Egy újabb név merült fel az utóbbi napokban, a zalaegerszegi, de Hévízen kölcsönjátékos- ként szerepelt Cupik Ferencé, akiről egyelőre semmi sem tudtak mondani az itteni vezetők, csak annyit, hogy tovább folynak a tárgyalások. Úgyanakkor tegnapra várták a csepeli Lukács Bálintot, aki ma már pályára is léphet az egyik csabai csapatban az első tesztmeccsen. Miként az az újabb két-két román és jugoszláv játékos, akik pénteken érkeztek próbajátékra. Mint ismert, a korábban kölcsönbe adott játékosok közül itt készül már Brlázs Gábor, Szeverényi, Czipó Péter és Lakatos. Szükség van rájuk - állítja Pásztor József, hiszen nemcsak a felnőtt csapatba kellenek játékosok, hanem a juniorba is. Persze közülük minden bizonnyal lesz, aki közvetlen a felnőtt együtteshez kerül. j. p. Egy forinthoz még egy forintot A megyegyűlés is támogatja az Előrét Mint azt tegnapi lapunkban jeleztük, a bejelentések között a soros megyegyűlés is napirendre tűzte az NBI-be jutott Előre FC labdarúgócsapatának kérelmét. Az ötvenmillió forintos, egyszeri támogatás mellett további lehetőségeket is igyekszik teremteni a testület. Békéscsaba A tegnapi megyegyűlésen Domokos László a napirendi ponthoz érve bejelentette: voltak ugyan viták a határozati javaslat előkészítésénél, ezért az eredetit módosították is, de végül félretéve a pártérdekeket, azt mondhatja: „Sok sikert! Hajrá Előre!” Ez a határozati javaslatban úgy testesült meg, hogy a következő idényre 50 millió forint támogatást kapnak a lüa-fehérek, ennek első felét a jövő hónap végéig át is utalják. Továbbá elengedik a 8 évvel ezelőtti, 2 milliós kölcsöntá- mogatás visszafizetési kötelezettségét, ugyanígy a két évvel ezelőtti hasonló módon adott 5 milliót is. Ezen kívül 10 millió forint, úgynevezett pontpénzt helyeznek kilátásba a 2002-2003. évi bajnokságban, fordulónként 800 ezer forintot győzelem, ennek felét döntetlen esetére. A képviselő-testület felhívással fordul a megyei településeinek önkormányzataihoz, hogy támogassák a klubot, illetve a csapatot. Képletes példával élve, ha egy forintot adnak, ehhez ugyan ennyit hozzátesz a megyei önkormányzat is - 50 millió forintot biztosítva ilyen célra jövő nyárig. Végül a képviselők elfogadták azt határozaü javaslatot is, hogy a megye parlamenti képviselői mozgósítsák kapcsolataikat az Előre FC Kft. támogatása érdekében, valamint a testület illetékes bizottsága vizsgálja felül az I. osztályban szereplő csapatok támogatási lehetőségeit a sportkoncepció keretein belül. _______________________(fábiAh) Sz abó Zsolt bronzérmes A 16 éves diák meglepte a mezőnyt a felnőtt ob-n Székesfehérvár A második napon több nagy meglepetés született Székesfehérvárott az idei felnőtt országos úszóbajnokságon. Az egyik az volt, hogy a nagy öreg, Güttler Károly kikapott 100 mellen az egri Flaskay Mihálytól. Ami viszont a Békés megyeieknek örvendetesebb meglepetés: a még csak 16 esztendős diák, Szabó Zsolt (felvételünkön), a Békéscsabai Előre Úszó Klub még csak serdülő korú versenyzője nagyon érett úszással 200 méteres pillangón berobbant a „nagyok” közé. Edzője, Budavári István megerősítette, hogy nagyon taktikusan úszott fiatal tanítványa, aki hosz- szú ideig a negyedik helyen lapátolt, de remekül osztotta be erejét és az utolsó 10 méteren befogta az egyik riválist, a 22 esztendős Bereczkit, így Szabó Zsolt 2:06,25 perccel bronzérmes lett. A számot egyébként a 21 esztendős székesfehérvári Kolozár (1:59,58) nyerte, a 19 éves ferencvárosi Szabó Géza (2:02,64) előtt, s a spartacusos 22 esztendős Bereczkinek (2:06,50) csak a negyedik hely jutott. Ma a folytatásban Szabó Zsolt a 100 méteres pillangóúszásban, Csökő Gábor pedig 50 és 200 mellen startol. ■ VÉLEMÉNY JÁVOR PÉTER Létrejött az álomdöntő A koreai-japán közös rendezésű labdarúgó világ- bajnokságot megelőzően mindenféle tipp elhangzott ismert és kevésbé ismert szakemberek szájából. A legtöbben Brazíliát, Franciaországot, Spanyolországot, Portugáliát, Argentínát, Spanyolországot és Németországot várták a legjobbak közé. Ha arra kerestünk válasz, kik játszhatják a finálét, nos bizony kevesen tippeltek brazil-német végjátékra. Nincs mit ragozni azon, hogy az imént említett hosszú névsor csapatai mikor, miért, milyen körülmények között búcsúztak az egy hónapos fieszta során. De tény, ha — két kivételtől eltekintve — a legnagyobbak már el sem jutottak a négyes döntőig, azért méltán nevezhetjük álomdöntőnek a vasárnapi derbit. S hogy ki kinek szurkol, az megint nagyon érdekes dolog. Emlékszem: négy évvel ezelőtt családi körben, egy olasz kávézó teraszán izgultam végig a döntőt. Bevallom, én a braziloknak drukkoltam, miközben Fanny lányom a franciáknak. Hol ő ugrált föl örömtáncot lejtve, hol én. De végül ismert, Fannynak adatott meg a több tánc, a nagyobb boldogság a franciák 3-0-ás győzelme után. Most sem változtatok (miként lassan negyven éve), ezúttal is a braziloknak szurkolok. Ám most is akad konkurenciám, ezúttal István öcsémmel együtt ülünk a képernyő elé. Ám már most tudom, hogy az öcsém német párti. Úgyhogy megint más és más pillanatban fogunk örömködni. Abban azonban mindketten megegyeztünk, kimondottan érdekes meccs várható. A futball két világhatalma, de két más felfogású és felkészítésű csapata csap össze. Az egyik oldalon a szamba, a trükk, a lezser és látványos megoldások, a másikon a kemény elhatározás, a nagyfokú állóképesség, a racionális futball, a kemény rakkolás. Azt mondják: álomdöntő. Olyan finálé, amelyhez foghatót még sohasem láthatott a nagyérdemű. (Az tény, vb-fináléban még sohasem mérhette össze tudását a két nemzet válogatottja annak ellenére, hogy mindkettő eddig fennállása során a mostanival együtt hétszer került be a döntőbe.) Álomdöntőt emlegetnek, pedig micsoda különbség van a két felfogás között. Persze, lehet, hogy éppen emiatt lesz álomdöntő. Egy dologban azonban már most megegyezhetünk: ezt a mérkőzést már aligha rontják el képzetlen, esetleg részrehajló játékvezetők, ugyanis egy nagy szaktekintély, és jellegzetes figura, a nem éppen dús hajáról ismert, az olasz Collina fújja a sípot. Aki most némileg jóváteheti elődei hibáit, ha ugyanolyan észrevétlen marad, mint korábbi nagy meccsein. Persze, most ne a játékvezetővel foglalkozzunk, hanem készüljünk az álomdöntőre. Derüljön ki tisztán és fekete-fehéren, ki a jobb?! A brazilok ötödször vagy a németek negyedszer?! Brazília ötödször vagy Németország negyedszer? Röviden KAJAK-KENU. Szolnokon az Ebre és vb-re készülő férfi kajak négyesek válogatóversenyén a 200 m nem hozott meglepetést: a háromrésztvevős villámszámban a tavalyi világ- és Európa-bajnokok — Fehérvári Vince, Hegedűs Gábor, Béé István és Horváth Gábor - végeztek az élen. DOPPING. A nemzetközi Sportdöntőbíróság az ügyük tárgyalásának idejére felfüggesztette a két doppingoláson ért orosz ritmikus gimnasztiká- zó, Alina Kabajeva és Irina Csascsina egyéves eltiltását, s visszaadta versenyzési jogukat. Ezt Tagir Szamoka- jev, a sportolók ügyvédje jelentette be. Hozzátette, hogy a CAS az ellenőrzés során történt hibákra hivatkozva határozott így. ATLÉTIKA. Az 1500, a 2000 és az egy mérföld világcsúcstartója, Hicham el-Guerrouj szeretné összemérni gyorsaságát Marion Jones-szal 400 méteren. A különös párharc ötlete az oslói atlétikai Golden League-verseny előtti sajtótájékoztatón merült fel. Szóba került, hogy a marokkói sztárnak mekkora előnyre lenne szüksége 100-on, hogy legyőzze a háromszoros olimpiai bajnok amerikai sprintért. ■ Sport a médiákban Csaba Tv. Június 30., vasárnap, 19.20: Sporthírek (ism.: 22.10 és július 1., hétfő, 17.30), benne képes tudósítások: a IV. korcsoportos leány és fiú kézilabda diákolimpia országos döntőről, a fogyatékosok sportnapjáról, horgászverseny a békéscsabai Csaba- tavon, 10. Adidas Streetball fesztivál; további megyei sporthírek. Orosházi Városi Tv. Július 1., hétfő, 19.20: Sporthírek. Csaba Rádió. Június 30., vasárnap, 20.15: Hosszabbítás: a hét végi sportesemények összefoglalója. Hétköznap, 17.45: Esti Újság, benne Hosszabbítás. ■ Volt egyszer egy Bohn SC Tizenkét nagygatyás (mint amilyen most újra divat) nyalka legény néz a fényképezőgép lencséjébe a könyvborítón, akik 1932. július 24-én történelmi tettet hajtottak végre a békéscsabai CSAK-pályán: hosszabbítás után 3:2- re legyőzték a győri ETO-t és országos amatőrbajnokok lettek. Békéscsaba A békéscsabai Bohn SC egetverő megyei futballsikere óta hasonlót talán csak az 1988-as lila-fehér utódok értek el, mikor kupagyőztesként ünnepelhettük őket Szolnokon, a Honvéd elleni, ugyancsak 3— 2 (minő sorsszerűség!) nyomán. De most a jaminaiakra emlékezünk, akikről a minap megjelent, A Bohn SC és utódai című kötet bevezetőjében az egyik szerző, Képíró Ferenc a következőket írja: „Az öt esztendeig létező, fekete-fehér színekben pompázó gárda sikert sikerre halmozott, hiszen két alkalommal is finálét játszott az országos amatőr bajnokságban. A nagy reményekkel életre hívott egyesület — főként a gazdasági világválság miatt - 1932-ben megszűnt.” Az 1927-ben alakult gárda (díszelnöke Bohn Mihály és Bohn József, elnöke Császár János volt), edzőjük a korát messze megelőző Jánossy Béla vezényletével, 3 ezer néző előtt a következő felállásban hódította el a serleget: Szabó - Gottre, Mágori, Kliment, Odrobi- nák Botyánszky, Szigeti, Uhrin, Szaniszló, Engelhardt, Sipos. A Bohn góljait Szigeti (11-esből), Mágori és Engelhardt szerezte. A másik döntőt a Budapest- bajnok Törekvés ellen játszották, két évvel korábban, amikor 4:1- re alulmaradtak a Kórház utcában. Ezzel együtt is a vidék legjobb gárdája volt már akkor is a csapat, a számos, nemzetközi porondon elért eredményéről nem is beszélve. Aki egy kicsit is szurkol a futballért, illő tisztelettel emlékezik az elődökre, érdekes csemegeként forgathatja a számos fotóval tűzdelt könyvet. Ami pedig a jelenlegi Kórház utcai utódokat illeti, talán szentelhetnének egy emlékezetes percet a Bohn SC-nek is a 2002— 2003. évi NB I-es nyitányon, bizonyára szívmelengető lenne kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Újoncként a legjobb megyeiek lettek Mérlegen a Kondorosi TE labdarúgócsapata A labdarúgó NB III Alföld csoportjában jól helytállt az újonc Kondorosi TE csapata, hiszen harminckét ponttal, 24—24-es gólkülönbséggel a hatodik helyen végzett. Ezzel a Békés megyei csapatok közül a legelőkelőbb helyet szerezték meg. A kondorosiak kilencszer győztek, ötször döntetlenül végeztek és nyolcszor vereséget szenvedtek. Az együttes szerepléséről Halász Ferenc edzővel beszélgettünk. Kondoros- Milyen tervekkel vágott neki az újonc az NB lll-as idénynek, mi valósult meg a tervekből?- Amikor a vezetők benevezték a csapatot az NB III-ba, alapvető célkitűzés a biztos bennmaradás kivívása volt. A bajnoki rajtra kialakult játékos kerettel és annak ismeretében, hogy az Alföld csoportban csak tizenhárom csapat maradt, úgy gondoltuk, hogy van esélyünk az első nyolc hely megszerzésére. Reálisan mértük föl a lehetőségeinket, fordulásnál a hetedik helyen álltunk, a bajnokság végére pedig sikerült még egy hellyel előre lépni.- Mely mérkőzéseken nyújtott jó teljesítményt a csapat, mikor okozott csalódást?- Mérkőzéseink többségén jó teljesítményt nyújtottunk. Kilenc győzelmünkből hazai pályán a Szentes és Rákóczifalva, idegenben a Kalocsa ellenit tartom bravúrgyőzelemnek. Természetesen voltak olyan találkozóink is, ahol nem ment a játék, de a hozzáállással akkor sem volt gond. A tavaszi szezonban hazai mérkőzéseinken mindössze egyetlen gólt kaptunk, igaz ezzel a vendégek el is vitték a három pontot. Ez a vereség kínos, mert mégis csak a sereghajtótól kaptunk tó.- Egyénileg kik nyújtottak jó teljesítményt, kik okoztak csalódást? Hogyan alakult a házi góllövőlista?- A bajnokság során végig egységes csapatot alkottunk, mindenki tette a dolgát tisztességgel. Nem csak a játékosokra gondolok, hanem azokra a vezetőkre, szponzorokra, segítőkre, akik biztosították, hogy a csapat nyugodt körülmények között készülhessen. Kurucz Gyula a bajnokság végén visszavonul az aktív játéktól. Az ő jó teljesítményéhez külön gratulálok, mert méltó befejezése volt több mint húszéves kondorosi pályafutásának. A házi góllövőlistát az NB Il-t is megjárt Janis, valamint Lipták M. vezeti négy-négy góllal, a további sorrend: Pusztai 3, Kiszely, Jan- sik, Jánosi 2-2, Dián, Osan, Varga J., Varga T., Gombár, Palyusik 1-1 gólt szerzett.- Mi lesz az együttes programja a rajtig, mikor kezdődik a felkészülés?- Változott az elnökség személyi összetétele. Szeretnénk együtt tartani a csapatot. A szerződésem lejárt, a hogyan továbbról tárgyalunk a vezetőkkel - mondta befejezésül a szakvezető. V. L. A legeredményesebb NB lll-as Békés megyei csapat, a Kondoros (világosabb mezben) Jaminában is nyerni tudott a legutóbbi bajnokságban OFOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET