Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-25 / 146. szám
KÉK TÜKÖR 2002. JÚNIUS 25., KEDD - 9. OLDAL ŰRLAP BAROMFIT. (1) A kerítés átmászásával jutott be ismeretlen tettes Dombiratoson a Béke utca egyik házának udvarára, ahol a nyitott színből 12 tyúkot és egy kakast vitt magával. Az ellopott baromfi értéke mintegy 10 ezer forint. ÁRAMTOLVAJ. (1) A Démász Rt. jelezte a rendőrségen, hogy Mezőkovácsházán, a Sármezey utca egyik lakásában, a fogyasztóhelyen a fogyasztásmérő úgynevezett söntlemezét ismeretlen elkövető átszerelte úgy, hogy az a felhasznált villamos energiát nem méri. A bűncselekménnyel okozott kár 94 ezer forint. Hasonló eset történt Kevermesen, ahol a fogyasztásmérő berendezését szintén megrongálták, melynek használhatatlanná válása óta 40 ezer forinttal károsították meg a társaságot. LAKÁSFELSZERELÉS. (1) Egy magyarbánhegyesi lakos feljelentést tett a lánya és a társa ellen, akik a tulajdonát képező lakásból - amelybe korábban a feljelentő engedélyével költöztek be - különféle lakás-felszerelési tárgyakat, illetve több ágyneműgarnitúrát tulajdonítottak el. A rendőrség lopás vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást a költözködők ellen. MEGRONGÁLTÁK. (1) Med- gyesegyházán a közelmúlt egyik hajnalán ismeretlen tettesek megrongálták a Virágos-major transzformátor állomását, majd a transzformátor működéséhez szükséges olajat leengedték. A bűncselekménnyel okozott kár 700 ezer forint. LETÖRTE A SOROMPÓT. (ke) Közúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt indított eljárást az Orosházi Rendőrkapitányság a helybéli Z. A. ellen, aki Kardoskúton, az általa vezetett mezőgazdasági vontatóval letörte a fénysorompó csapórúdját. FEJBE VÁGTA, (ke) Orosházán, a Dózsa György utcában lévő Jusztika italboltban a helybéli V. G. vasvillával támadt egy ugyancsak helyi lakosra. V. G. azt kiabálta a sértettnek, hogy már egy hete vár arra, hogy — szavait idézzük - kinyírja, majd a vasvillával fejbe vágta. Az ütés ugyan csak könnyebb sérülést okozott a sértettnek, de az eszköz és az ütés irányultsága alkalmas lett volna súlyos sérülések okozására is, ezért az Orosházi Rendőrkapitányság V. G. ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást. MEGZSAROLTA, (ke) Gádoroson, az önkormányzat melletti parkolóban történt az alábbi eset a napokban. Ismeretlen férfi odalépett egy nagyszénási lakoshoz és becsmérlő, szitkozódó szavak kíséretében - kilátásba helyezve a testi bántalmazást is - pénzt követelt, mert állítólag a szénási férfi 4 millió forinttal tartozik neki. Az ismeretlen tettes ellen zsarolás bűntette miatt indított eljárást az Orosházi Rendőrkapitányság. KÁBÍTÓSZER-KERESKEDŐ. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói és a szerencsi rendőrök a napokban elfogtak egy dílert. A 24 éves szerencsi fiatalember Mályiban éppen kábítószert adott el T. R.-nek, amikor tetten érték őket. Sz. G. gépkocsijában 25 adag marihuánát, 29 adag fehér színű port, valószínűleg speedet), 57 ecstasy tablettát, valamint nagyobb meny- nyiségű készpénzt találtak. A lefoglalt kábítószer értéke mintegy 500 ezer forint. Az őrizetbe vett férfi hivatásos katona, így ellene az eljárást a Debreceni Katonai Ügyészség folytatja le. A vevő ellen is eljárás indult, ő szabadlábon védekezhet. EUROPRESS Feltépte a betont a kamion Három halálos áldozata van a balesetnek fotó, europress Székesfehérvár Három halálos áldozata és több sérültje van annak a balesetnek, amely tegnap hajnalban történt az M7-es autópályán. A tömeges karambolban felborult egy kamion, amely hatalmas súlya miatt az úttestet is megrongálta.- Egészen tegnap délig tartott a forgalomelterelés egy hajnali baleset miatt az M7-es autópályán, ugyanis a műszaki mentés után még az aszfaltot is rendbe kellett hozni - meséli R. Szabó Ágnes, a Fejér megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Elmondása szerint egyelőre nem tudni, mi okozta a tragédiát, annyi azonban bizonyos, hogy a Budapest felől Székesfehérvár irányába tartó sörszállító nyerges vontató jobb oldali kerekeivel a padkára hajtott. Vezetője először gyengébb, majd egy erőteljes rántással balra kormányozott, hogy visszatérjen az úttestre, de ez a mozdulat olyan hevesre sikerült, hogy a jármű keresztbe fordult és felborult. A kamionba belerohant egy Székesfehérvár felől érkező Suzuki, majd a szegélykorlátnak csapódott. A balesetben hárman haltak meg, ketten a Suzukiban vesztették életüket, egy halottat pedig egy Peugeot-ból emeltek ki, ő a csúszós út miatt lelte halálát. A kamionból kiszóródott, törött sörösüvegek cserepem, valamint a kiömlött sörön négy, ugyancsak Székesfehérvár felől érkező autó csúszott meg és ütközött. A kamion vezetője és utasa könnyebben megsérült, további két autóst súlyos sérülésekkel szállítottak a Fejér megyei Szent György Kórházba. Egyikük állapota sem élet- veszélyes.- A tehergépkocsi a borulás és a csúszás következtében 40-es lábméretnek megfelelő darabokat tépett ki az úttestből, ennek rendbetétele miatt kellett sokáig várakozni a sztrádán - mondta a sajtóügyeletes. R. Szabó Ágnes hozzátette: annak ellenére, hogy zavartalanul lehet közlekedni az autópályán, továbbra is azt kérik a járművezetőktől, hogy lehetőség szerint kerüljék ki az M7-es Budapest és Székesfehérvár közötti szakaszát a torlódások elkerülése miatt. Ez ugyanis a sztráda egyik legforgalmasabb része, az elmúlt napokban - főképp a hét végén - szinte csak lépésben lehetett haladni bizonyos távokon. NAGY ESZTER DÓRA Gyilkol a kánikula Budapest Az utóbbi néhány napban tomboló kánikula az utakon is szedte áldozatait, három nap alatt hat ember halt meg közúti balesetben. A súlyos karambolok sérültjeinek kiszabadítása, ellátása a mentők, a rendőrség, a tűzoltóság és a kórházak dolgozóit is próbára tette a rekkenő hőségben.- Aki ebben az iszonyú melegben is kénytelen volánhoz ülni, jól teszi, ha szellős, természetes anyagból készült ruhába öltözik - mondta az Europressnek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője. A szóvivő így folytatta: némi teát vagy ásványvizet is tanácsos a kocsiba készíteni, hogy a hosszú úton vagy akár egy dugóban is enyhíthesse szomját a vezető. A tapasztalt, sivatagot megjárt sofőrök szerint a tea előnye abban áll, hogy hűtés nélkül, langyosan is fogyasztható. Persze a legtökéletesebb megoldás az autóba szerelt klímaberendezés. _________________Fekete VA SÁRNAP Karambol az M7-esen Ketten meghaltak, hatan megsérültek vasárnap reggel az M7-es autópályán. A karambol a Balaton felé vezető sávban, Pákozd és Székesfehérvár között, azon a szakaszon történt, ahol a pálya felújítása miatt a forgalmat elterelik. Egy a Balaton irányába tartó Honda egyelőre ismeretlen okból áttért a szemközti sávba és belerohant a vele szemben jövő Opelbe. A Honda a szalagkortátnak ütközött, onnan visszapördült, az Opel mögött érkező Daihatsuba csapódott és fejre állt. A Honda 33 éves budapesti vezetője a helyszínen életét vesztette. Meghalt az Opel egyik hölgy utasa is. A mentők hat embert szállítottak a székesfehérvári kórházba. A körülményekA legtöbben megfeledkeznek róla, hogy a nyári kánikulában eleve megnő a gépjárművezetők reakcióideje - mondják a közlekedésbiztonsági szakemberek. A tikkasztó melegben könnyen elbágyadnak az emberek, ami a gépkocsi volánjánál életveszélyes lehet. Sokkal nehezebb ilyenkor ébernek maradni, s nemcsak maKRÓNIKA ________________ he z képest valamennyi sérült jól van, egyikőjük állapota sem életveszélyes. HÉTFŐ Halálos baleset a 4-es főúton A helyszínen életét vesztette az a záhonyi nö, akinek kocsija hétfőn reggel ütközött egy pótkocsis teherautóval a 4-es főúton Nyírtura határában. Kisbusz ütközése Halálos karambol történt a 41 -es főúton, a rohodi elágazásnál. A kisbusz szabályosan haladt Vásárosnamény felé, ám az elágazásnál egy teherautó nem adta meg az elsőbbséget, ezért összeütköztek. A busz jobb oldali ülésén utazó fehérgyarmati férfi meghalt, három sérültet a mátészalkai kórházba szállítottak. EUROPRESS gunkra, hanem a többi közlekedőre is fokozottan figyelni, mások épségére is vigyázni. Tanácsos a követési távolságot is hosz- szabbra méretezni a megszokottnál, hiszen a fékezésnél is kitolódhat a reakcióidő. Hosszabb utakon nem árt időnként - árnyas helyen - megpihenni, rövid időre kiszállni a kocsiból. Németh zsuzsa Pusztító erdőtüzek Amerikában Show Low 17 helyen ég az erdő az Egyesült Államok nyugati részén. Arizona államban 25 ezer embert kellett kitelepíteni hat helységből a lángtenger elől. Colorado államban 160 ház pusztult el a tűzben. Az eddigi legnagyobb erdőtűz tombol Arizona állam keleti részén, miután vasárnap a szárazság, a nagy meleg és az erős szél miatt egyesült két, eddig külön pusztító, hatalmas kiterjedésű tűz. A lángok már 185 otthont elpusztítottak, és mintegy 25 ezer ember kényszerült elhagyni a házát. A tűzoltóknak 80 kilométer széles frontvonalon kellett felvenniük a harcot. Immár egyetlen égő területet kell körbevenniük és eloltaniuk. Majd 1700 tűzoltó buldózer segítségével védőárkot alakított ki a Phoenixtől 240 kilométerre északkeletre fekvő kisváros, Show Low körül. A 7700 lakosú települést szombaton és vasárnap délután kitelepítették, az emberek többsége a kormány tehetetAmerika-szerte lángok pusztítják a növényzetet FOTÓ! EUROPRE lenségére panaszkodott. Jane Hall arizonai kormányzó szintén a szövetségi kormányzat elégtelen tűzvédelmi politikáját hibáztatta a kialakult helyzetért. A tűzoltók az azóta már a tűz martalékává lett településeken tehetetlennek bizonyultak a hatalmas lángokkal szemben, a házak vízzel való elárasztásán kívül már csak a visszavonulásra volt idejük. Á hőmérséklet vasárnap is magas volt, de a szél valamelyest alábbhagyott. Ma és a hét közepén negyven fok közeli hőmérséklet várható a veszélyeztetett vidékeken. Az Egyesült Államok délnyugati részén megszokottak az erdőtüzek, de az idén különösen nehéz helyzet alakult ki a szárazság miatt. Kiterjedt tüzek pusztítanak Kalifornia, Új- Mexikó és Colorado államban is. Denver városa mellett 114 ház, Colorado államban 160 épület vált a lángok martalékává. EUROPRESS-MTI Melltartópántok, topok, gatyák Nem említette, hogy a raktérben van még egy zsák A Vám- és Pénzügyőrség Délalföldi Regionális Parancsnokságának munkatársai 211 jogsértő cselekményt derítettek fel összesen 7 millió 699 ezer 429 forint értékben a június 17-étől 23-áig tartó héten. Dél-Alföld Gyulán a Románia felöl érkező magyar kamionos, D. T., áruja bejelentésekor elmulasztotta megemlíteni, hogy a raktérben van egy zsák is, amelyben 9 ezer 900 szilikon melltartópánt és 890 női top található a hozzájuk tartozó nadrágokkal együtt. A csempészet alapos gyanúja miatt indított eljárásban a vámhivatal a be nem jelentett árukat 2,72 millió forint értékben lefoglalta. Szentesen egy magánkézben lévő ruházati boltban tartottak helyszíni ellenőrzést a vámosok, s ennek során megbizonyosodtak arról, hogy M. I.-né egyéni vállalkozó csempészetből származó, hamis márkajelzéssel ellátott termékeket forgalmaz. A 350 darabos készletet, melynek értéke 216 ezer 950 forint, a vámhivatal lefoglalta, M. I.- né ellen pedig csempészet, hamis árumegjelölés és vámorgazdaság elkövetésének alapos gyanúja miatt kezdeményezett eljárást. Az egyéb szabálysértési eljárások során a vámraktárakba került még 2 ezer 201 karton cigaretta, 218 liter különféle ital, 74 liter tiszta szesz, 320 férfi alsónadrág és 39 kilogramm rágógumi. A kiszabott és beszedett pénzbírság összege 829 ezer forint volt az elmúlt héten. ménesi györoy Elfogták a sorozatbetörőt Doboz tavalyi közbiztonsági helyzetéről számolt be Marik András alezredes, békéscsabai rendőrkapitány a dobozi képviselő-testület legutóbbi ülésén. Az alezredes többször hangsúlyozta, hogy példás a helyi kmb-csoport és a dobozi polgárőrség együttműködése, s ennek alátámasztásaképpen a szanazugi sorozatbetörő kézre kerítését említette. Doboz A nagyközség közbiztonsági helyzetét értékelve Marik alezredes mindenekelőtt azt tartotta jelentős előrelépésnek, hogy az elmúlt esztendőben súlyos, öt évi vagy annál hosszabb idejű szabadság- vesztéssel büntetendő bűncselekmény nem történt a településen.- A nagyközség lélekszámát figyelembe véve - összehasonlítva a rendőrkapitányság illetékességi területén a hasonló nagyságú települések bűnügyi adataival — elmondható, hogy Doboz bűnügyüeg közepesen fertőzött. Az ismertté vált bűncselekmények döntő hányada azonban a lakosság biztonságérzetét közvetlenül befolyásoló vagyon elleni bűncselekmény volt - részletezett Marik András. A kapitány szavaiból az is kiderült, hogy a településen - földrajzi fekvéséből eredően - szerepet játszik az utazóbűnözés, mely Békéscsaba irányából Dobozon keresztül a méhkeréki határ- átkelőhely irányába halad át. Marik András kiemelte: a dobozi polgárőr csoport tavaly 36 taggal működött, s összesen 2 ezer 376 órát töltöttek szolgálatban. Ebből önállóan 1758 órát teljesítettek, a fennmaradó időt a Túrák József rendőr zászlós megbízott csoportvezető irányításával működő helyi kmb-csoport tagjaival közösen.- Tavaly a polgárőrök 4 alkalommal derítették fel bűncselekmény, illetve szabálysértés elkövetőjét. Ezek között szerepel a szanazugi sorozatbetörő ismertté válása is — fogalmazott a Békéscsabai Rendőrkapitányság vezetője. Tavalyelőtt 22, míg tavaly 17 személyt fogtak el a rend őrei Dobozon. Az előállítottak száma valamelyest emelkedett, hiszen a tavalyelőtti 22 helyett tavaly 28-at állítottak elő. A szabálysértési feljelentések száma viszont ugrásszerűen emelkedett 95-ről 228-ra. A közlekedési szabálysértések miatt tett feljelentések száma a 2000. évi 67-ről tavaly a felére csökkent, viszont 165-ről 193-ra emelkedett a helyszíni bírsággal sújtottak száma. Tavalyelőtt 215 alkoholszondából 5 „zöldült be”, tavaly 329 szondából 8 esetében lett pozitív eredmény. A nagyközség közlekedési baleseti helyzetét elemezve elmondható, hogy a személyi sérüléssel végződő közúti közlekedési balesetek száma az előző évhez képest nem változott jelentősen, az okozók között továbbra is a gépkocsivezetők vannak túlsúlyban. A balesetek közel kétharmada lakott területen kívül történt.- A polgárőrségen túl napi munkakapcsolatot sikerült kialakítanunk a Kettős-Körös menti vadásztársasággal, de a helyi ciIÍI6SELEHÉITEK DOBOZON ZIM. ZNI. Ismertté vált bűncselekmények 82 83 Lopás: 41 37 Betöréses lopás: 20 21 Rongálás: 7 4 Ittas járművezetés: 5 8 Csalás:2 Sikkasztás:Tartás efenuiaszfása: 3 2 Súlyos testi sértés: 1Garázdaság: 5 8 Jármű önkényes elvétele:Rablás: Iliimgány kisebbségi önkormányzattal is együttműködtünk a tűzifabeszerzés törvényes mederben tartása érdekében - zárta gondolatait Marik András. Ketten súlyosan sérültek Verekedéssé fajult a családi veszekedés Két súlyos sérültje is lett annak a családi konfliktusnak, amely a minap Vésztőn történt. A nézeteltérés szóváltással indult, de az indulatok hevében tettlegességre is sor került. Az ügyben a Szeghalmi Rendőrkapitányság folytat eljárást. VÉSZTŐ- A Vésztői Rendőrőrsre július 14-én érkezett bejelentés az ügyeletes háziorvostól, hogy az orvosi ellátásra jelentkezett vésztői P. M. nyolc napon túl gyógyuló sérülései bántalmazásból származnak - tájékoztatta lapunkat Komróczki Edina őrmester, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A rendőri intézkedés során kiderült: P. M. közepesen ittas állapotban szóváltásba keveredett a vele egy háztartásban élő, ugyancsak helybéli Sz. Zs.-vel. P. M. egy 25 centiméter pengehosz- szúságú konyhakéssel hadonászni kezdett és véletlenül megvágta az őt fékezni akaró lányát, P. A.-t. Ezt követően a ház udvarán Sz. Zs. többször arcul ütötte P. M.-et. Az orvosi vélemény alapján P. A. és P. M. sérülései súlyosak, nyolc napon túl gyógyuló- ak. Az ügyben súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított eljárást a Szeghalmi Rendőrkapitányság. * i k A.