Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-17 / 139. szám
KÖRKÉP 2002. JÚNIUS 17., HÉTFŐ - 9. OLDAL KEK OLDAL/ i GYEI Hírek JÁTÉKGÉPEK, (esz) Az elmúlt héten három játékgépet is felfeszítettek Békéscsaba körzetében. Ötödikére virradóra a mezőmegyeri Napsugár presszóból hatvanezer forintot, nyolcadika reggelére a Berényi út 23. szám alatti italboltból 250 ezer forintot, két nappal később pedig az újkígyósi Dreher sörözőből 140 ezer forintot vittek el. Mindhárom helyre betörtek. ERŐSÖDŐ BETÖRŐK, (esz) Két és fél millió forint értékű táplálék-kiegészítőt vittek el a békéscsabai California Fitness üzletéből, ahová ismeretlen tettesek június 5-ére virradóan törtek be. TÜZÉP-BETÖRÉS. (esz) Betörők jártak a békéscsabai Delta Tüzép-telepen június 5-ére virradóan. Gázolajat, rádiósmagnót és szeszes italt vittek el ötvenezer forint értékben. FEGYVEREK, (esz) Június 5-én a rendőrség őrizetbe vette a 39 éves telekgerendási S. J.-t, aki engedély nélkül tartott a lakásában fegyvereket. A rendőrök állampolgári bejelentés után tartottak nála házkutatást, amely során pisztolyt, sörétes fegyvert, kispuskát és az utóbbihoz készített két hangtompítót találtak. A rendőrség lefoglalta a fegyvereket, amelyeknek — a férfi saját bevallása szerint — egyik felét a piacon vette, a másikat maga alakította át. ELKEREKEZETT. (1) Leemelte az ajtót, így jutott be ismeretlen Mezőkovácsházán, a Széchenyi- lakótelep egyik tömbjének alagsorában a kerékpártárolóba, majd onnan egy mtb-kerékpár- ral távozott. Ugyancsak Mezőkovácsházán történt az Árpád utcában, hogy az egyik családi házból, eddig ismeretlen körülmények között valaki ellopott egy mtb-kerékpárt. SZIVATTYÚT. 0) Egy medgyes- egyházi lakóház bekerítetlen kertjéből ismeretlen tettes Thomas benzinmotoros szivaty- tyút zsákmányolt úgy, hogy levágta róla az öntözésre szolgáló csövet. A lopással okozott kár 50 ezer forint. Mezőhegyesen, a Hild utca egyik lakója tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki a lakóház pincéjéből vitt el egy 16 ezer forint értékű háti permetezőt. PÉNZT ÉS IRATOT. (1) Ismeretlen körülmények között tűnt el Mezőkovácsházán, a Deák utca egyik családi házából 60 ezer forint készpénz, amelyről a tulajdonos értesítette a rendőrséget. A kovácsházi Kinizsi utca egyik lakója is feljelentést tett a kapitányságon, mivel a mezőhegyesi vasútállomás várótermében valaki eltulajdonította a pénztárcáját, amelyben 9000 forint készpénz és személyes iratai voltak. RONGÁLÁS. (1) Az Antenna Hungária Kft. jelezte a rendőrségen, hogy a battonyai tv-átjátszó állomás konténerét ismeretlenek megrongálták, majd a benne tárolt két széket magukkal vitték. A rongálási kár 70 ezer forint. Dombiratoson, a Széchenyi utcában a Pörgő büfé bejáratán feszítette le a lakatot, majd benyomta az ablakot ismeretlen látogató, de nem tulajdonított el onnan semmit. Hamar lebuktak Két nagyrédei fiatalember a közelmúltban éjjel feltört Szarvason egy személygépkocsit. Az autóból ellopták a magnót, a hangfalakat és a rádiótelefont. A zsákmányt bepakolták a közelben parkoló kocsijukba, majd az autóban ülve vártak az egyik szórakozóhelyen tartózkodó ismerőseikre. A két fiatalember nem sokkal utána lebukott, ugyanis a járőröző rendőrök igazoltatták őket, s közben észrevették a kocsiban a lopott holmikat. Kiderült, az elkövetők további bűncselekményekkel is gyanú- síthatók. iri Ha betörtek a lakásba... A legfontosabb, hogy ne veszítsük el a fejünket Az emberek többsége szerencsére egész életében nem szembesül azzal, hogy betörtek a lakásába. Ugyanakkor nem árt, ha mindenki tudja: mi a teendő, ha mégis megtörténik a baj. Budapest Az Országos Rendőr-főkapitányság szakemberei arra figyelmeztetnek, hogy lehetőleg senki ne menjen be a lakásba, ha betörésre utaló nyomokat tapasztal. A tettenérés veszélyes lehet, a nyomok véletlen megsemmisítése pedig hátráltathatja a nyomozást. A legfontosabb tehát a rendőrség gyors értesítése a 107-es telefonszámon. Amennyiben a betörő bent van a lakásban, csak akkor ajánlatos megpróbálkozni az elfogásával, ha valaki képes felmérni az erőfölényét, és még a szomszédok révén segítőkre is számíthat. Nem mindenki adja meg magát csak azért, mert rajtakapták. Előfordul, hogy a tettes megadást színlel, ám egy alkalmas pillanatban támad vagy elmenekül. Tanácsosabb valahogy elzárni, eltorlaszolni a bejárati ajtót addig, amíg a rendőrség a helyszínre nem érkezik. A felesleges erőszak magát a sértettet is bűncselekmény elkövetésébe sodorhatja. A nyomozást a károsultak, illetve a szemtanúk azzal segíthetik leginkább, ha minden körülményt alaposan megfigyelnek: az elkövetőt, menekülési útvonalát, s hogy mit vitt magával. A lakásban nem szabad a helyszínelésig semmihez sem nyúlni. Segítheti a bűncselekmény felderítését egy házilag készült leltár a lakásban található értékekről, műszaki cikkekről. Ha ugyanis az ellopott tárgyak nyomára bukkannak, akkor könnyebb leleplezni a bűnelkövetőt. NÉMETH ZSUZSA Német autómárkák veszélyben Budapest A tolvajok előszeretettel lopják a külföldiek autóit. A nyelvi problémák és a helyismeret hiánya miatt többnyire a rendőrség késlekedve értesül a történtekről, ezért egérutat nyerhetnek a bűnözők. A szakemberek szerint az autótolvajok kedvelt célpontjai a német gyártmányú személygépkocsik és a terepjárók. A rendőrség jelentős erőket mozgósít a gépkocsüopások visszaszorítására. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gepárd csoportja a 06-80- 20133^es zöldszámon éjjel-nappal ingyen hívható. A szakemberek ugyanakkor azt ajánlják, hogy minél korszerűbb védelmi eszközöket építsünk be az autókba. Különösen hasznosak az egyedi, a tolvajok rutinmunkáját megnehezítő mechanikai biztonsági berendezések. A nagyobb városokban pedig érdemes inkább őrzött parkolóra, mint az utcai parkolóórákra költeni. Németh Megfelelő védelem nélkül akár egy drót is elég fotói europress/kallus györgy KORÁBBAN DÍJAZOTT, MOST „VEZETŐI” STAND. Mácsai Sándor (középen) cége, az építőanyag-forgalmazó Politerm Plusz Kft. számtalan - vásár-, közönség- stb. - díjat nyert az eddigi Csaba Expókon. Felvételünkön a Grand Ács Kft. képviselőjével tárgyalnak: ezután a Politerm Plusz lesz a cég által kifejlesztett és gyártott tetőszerkezetek kizárólagos forgalmazója Békés megyében. (A Politerm Plusz standjának képen látható kupolája a Grand Ács eljárásával készült.) ▼ Kaszkadorshow Az akciófilmek névtelen hősei, halált megvető bátorságú kaszkadőrök ♦ Magyarországon először: AUTÖZÁS KÉT KERÉKEN. ♦ Cross-motoros ugrások autókon át. ♦ Autós ügyességi bemutatók, törés, zúzás, forgás. ♦ Úriás kerekű autószömyek bemutatója. ♦ 70 perc lélegzetelállító izgalom. Gyula június 15-16-án 19 órától, salakmotorpálya. Sarkad június 17-én 19 órától, piac területe. Békés június 19-én 19 órától, vasútállomás mellett. Békéscsaba június 21-22-23-án 19 órától, Kórház utcai stadion melletti salakpálya. BALLAGÁSI AKCIÓ! Minden diákjegy 500 Ft. JZSS't llÚ tWlR wMl Tárlat a terebesi kastélyban A szlovák kapcsolat újabb állomása A kiállítás megnyitóján (balról jobbra) dr. Juraj Zadansky, Novák Attila, Gyucháné Veres Krisztina és Ando György A békéscsabai Békési Úti Közösségi Házak és a terebesi (Szlovákia) Honismereti Múzeum szakmai kapcsolatai mintegy tíz évre nyúlnak vissza. Az intézmények az eltelt időszak alatt számos kölcsönös kulturális rendezvényt bonyolított le, melyek a két város, a két ország kulturális életét jelenítették meg. Az együttműködés nemrég újabb állomáshoz érkezett. Május 22-én a terebesi Andrássy- kastélyban helyt kapott múzeum falai között nyílt meg Novák Attila békéscsabai festőművész kiállítása. A csabai szlovák származású alkotó - mint a rendezvényen fogalmaztak - realitástól elrugaszkodott, belső énjét bemutató festményeit állította ki a szlovákiai nagyközönség számára. A tárlatot Ando György, a békéscsabai szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke nyitotta meg: beszédében a példaértékű együttműködést hangsúlyozta, továbbá bemutatta Novák Attila művészetét is, aki Szlovákiában egy breznói tárlaton már bemutatkozhatott. A Békési Úti Közösségi Házak igazgatója, Gyucháné Veres Krisztina tárgyalásokat folytatott a Honismereti Múzeum igazgatójával, dr. Juraj Zadanskyval a további együttműködés lehetőségeiről. A két intézmény éves tervében szerepel több kiállítás és rendezvény lebonyolítása, például a terebesi filatéliai klub tárlata vagy az ottani rock and roll világbajnokságot nyert tánccsoport bemutatkozása. V. J. Sárkányeregetés családoknak Immáron ötödik alkalommal rendeznek sárkányeregető családi napot a békéscsabai repülőtéren június 23-án, rossz idő esetén június 30-án. Békéscsaba A sárkányeregetős vasárnap szervezője most is a békéscsabai KIT Makett Klub, mely nádat és papírt biztosít az érdeklődőknek. Fekete László klubvezető tegnapi tájékoztatóján elmondta, hogy a résztvevőknek csupán egy gombolyag vékony, erős spárgát, széles tixo ragasztószalagot, valamint ollót kell magukkal vinniük. Célszerű a spárgát már előre áttekerni egy seprűnyéldarabra a könnyebb reptetés érdekében. A sárkányépítést Szelezán András és Ducsai Barnabás profi sárkányreptető vezeti a KÍT Makett Klub tagjainak és a jelenlővő hozzáértőknek a segítségével. Fekete László kitért arra: a rendezvény célja idén is az, hogy a család apraja-nagyját megtanítsák arra, miként lehet kevés pénzből, egyszerű eszközökkel papírsárkányt építeni és reptetni. Mindemellett sárkányépítő versenyt is meghirdetnek a www.papirsarkany.hu vállalkozás felajánlására, ennek a fődíja egy kétzsinóros, irányítható, Para- tex típusú sárkány. __________nyj_ Fe lújítják a Malom-kertet Gerendás ismét bekapcsolódott a Virágos Magyarországért mozgalomba. A kistelepülés az elmúlt években sokat szépült, jelenleg a Malomkert felújításán dolgoznak. A település vezetése a strandfürdő fejlesztését is tervezi. Gerendás- A Virágos Magyarországért mozgalom zsűrije nem csak a vi- rágosítást pontozza, hanem a település összképét értékeli. Ezért arra kérem Gerendás lakóit, tegyék minél szebbé környezetüket, hogy eredményesen szerepeljünk a versenyen, amit csak közös munkával érhetünk el - mondta Gajdács János, Gerendás polgármestere. A településen jelenleg is tart a Malom-kert felújítása, amely kétmillió forintos beruházás. Az összeg felét pályázaton nyerte az önkormányzat. Fákat ültettek, a régi fákat megmetszették, sebeiket kezelték, füvesítettek, gyeprácsos parkolót alakítottak ki. Készül egy úgynevezett zöldszínpad is, mely szabadtéri rendezvények lebonyolítására lesz alkalmas. A Malom-kertben padokat is elhelyeznek. A tervek szerint a búcsúra, augusztus 20-ára készül el a Malom-kert, akkor avatják fel egy szabadtéri kulturális rendezvénnyel. A fürdő fejlesztését is tervezi az önkormányzat. 1930-ban 366 méter mély kutat fúrtak a településen, amiből gázos, 32-34 Celsius fokos melegvíz tört fel. A gázt a kút szomszédságában lévő malom működtetésére használták. Ez volt Magyarország második, gázzal hajtott malma. A víz pedig a fürdő létesítését alapozta meg. A strand kezdetben kádfürdőként működött, majd megépült a nagymedence és a pancsoló is. A gerendási strand közkedvelt fürdőhely, nemcsak a településen élők, hanem a környező települések lakói is gyakran keresik fej nyáron. A strand vize nemrégiben ásványi víz minősítést kapott. Gajdács János polgár- mestertől megtudtuk, egy új medencét szeretnének építtetni, amelynek már készülnek a tervei. A megvalósításhoz pályázaton próbálnak forrást szerezni. Gajdács János polgármester arról is beszámolt, hogy továbbra is szeretnék felújítani a művelődési ház épületét, ám az eddigi pályázataik sikertelenek voltak, önerőből pedig nem tudja az elképzeléseket megvalósítani a település. Amennyiben megújulna a művelődési ház is, a település központjában egy igazi kulturális és szórakoztató egységet alkotna a három létesítmény, a fürdő, a Malomkert, valamint a művelődési ház. KOVÁCS ERIKA l I