Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-01 / 126. szám
2002. június L, szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 13 AZ ÖTVENEDIK SZÜLETÉSNAP MINT STÁCIÓ, MEGÁLLÓ, PIHENŐHELY, AHOL AZ EMBER SZÁMOT AD ÉS KITEKINT Csuta Gyuri, az örök megújuló Tavaly júniusban, a 25 éves békés-tarhosi zenei napok keretében a Békési Galériában láthattuk a Csuta György 50. születésnapját köszöntő kiállítást. A festőművésszel a kerek évszám apropóján életműről és számadásról, valamint a festészet rangjáról beszélgettünk. Nem kerülhettük meg a kérdést, hogy valójában mit is érez az ember, amikor betölti ötvenedik születésnapját: boldogságot vagy keserűséget? Nem vagyunk egyformák, akad, aki lazán átlép a fél évszázadon, mást viszont megráz a tudat, ha a „fogyatkozó” jövőbe tekint. — Első szembesülésem az 50 évvel akkor volt, amikor elkezdtem válogatni a képeket. 1970 óta vagyok kiállító, rengeteg a képem, és úgy gondoltam, a születésnapi kiállításon a korszakaimra visszatekintő anyagot kell bemutatnom — emlékezett vissza Csuta György a készülődésre. — S ahogyan szedtem elő a régi dolgokat, valami hihetetlen páni félelem lett úrrá rajtam. Rettenetes érzés volt! Miért kell nekem visszatekinteni, az életművemet bemutatni, nem készülök én még meghalni, terveim vannak?! Annyira megérintett ez a dolog akkor, hogy szinte depressziós hangulatba kerültem. El is pakoltam mindent. Aztán úgy döntöttem, hogy a legújabb munkáimból válogatok. — Ez volt az első találkozás, aztán a következő... — Egy tévéreklámban láttam, hogy ötven fölött ezüstkor. Aki az ötvenet megérte, az már nem arany-, csak ezüstkor, akkor már leírják az embert. A barátaim, akik már megérték korábban, mondták nekem, hogy nem akármilyen születésnap. Ugyan, gyerekek — gondoltam én —, születésnap, aztán megyünk tovább, mi változik?! Most megértettem én is: akkor, ott bizony megtorpan az ember. A stációk között, amiket végigcsinálunk egy életen keresztül, fontos megálló, pihenőhely. Az ember elgondolkozik: mit tett, és mi az, amit még megtehet? Mennyi lehet hátra? — Ez a felismerés hogyan hatott a továbbiakban a munkádra; inspirált, változtatásokra ösztönzött vagy inkább lelkileg terhelt? — A jó sors úgy hozta, hogy az a júniusi kiállítás tulajdonképpen megelőzte az áprilisi születésnapomat, s az egész év az ötven esztendő jegyében zajlott. Hasznos volt a szembesülés azzal, hogy honnan indultam, meddig jutottam. Most viszont úgy érzem, valami mást kellene kitalálni; örökké megújuló ember vagyok, aki nem tud nyugodtan ülni a fenekén. A technikákból, amiket használtam, valami újat próbálok kitalálni: tájjellegű dolgokba figurákat teszek folyatott technikával. — Elsorolnád festészeted technikai stációit, korszakait a kezdettől máig? — 1970-ben végeztem Szegeden, hazakerültem és grafikusként dolgoztam 1975-ig, amikor megismertem Lóránt Jánost. A mester hívott a művésztelepre, de mondtam, hogy nem tudok menni, mert sok a dolgom a békési nyomdában. Javasolta: próbáljak meg akvarellezni, az gyors technika, igaz, nagyon nehéz, de majd meglátom. Lóránt mester mellett kezdtem megérteni, mit jelent az alkotás, a kényszer, ami belülről jön. 10- 12 éven keresztül csak akvarelleztem, '85-ben felvettek a művészeti alapba. Két helyen egyszerre, nyomdavezetőként és festőművészként száz százalékban teljesíteni azonban nem lehetett, döntenem kellett; otthagytam a nyomdát, s szabadúszó művészként kezdtem el dolgozni. Egy galériás biztatott, hogy az olajat is meg kellene próbálnom, akkor kezdődött a sárga korszakom. Úgy gondoltam, a táj alapszíneit nem használom, a kéket meg a zöldet mellőzöm a palettáról. Egy poros nyári vihar után ment le a nap, hihetetlen porfelhő volt, és a táj tiszta sárga! Ez igazolt engem. — Innen a Csuta-sárga: meleg, napfényes, barátságos... — Aztán jött a fehér korszak; kísérleteztem, hogy hogyan lehet az akvarellt, a vízben oldódó festéket úgy átvinni az olajba, mintha ez az a technika lenne. Hosszú évekbe telt, mire rájöttem a megoldásra. A fehérekből aztán visszajöttek a sárgák, s elérkeztünk a mához, az új stációhoz, amikor a tájakban megjelennek a figurális dolgok. A figurák egyébként a folyatott technikában is megjelentek korábban, ahol nem volt táj, ott a légtérben mozogtak, úsztak, lógtak. — A sárga korszak, a szenvedély, a robbanékonyság után a fehér a megnyugvást hozta? — Igen, s közben még a lila korszak! Abban az volt a különös, hogy beteg voltam, s ugyanolyan képeket később már nem tudtam újra festeni. Nagyon sok mitologikus képet is festettem, de nem a hagyományos értelemben. Mindig elképzelek egy mesét, magamat belehelyezem az egyik alakba, s elképzelem, mit hogyan csinálnék a bőrében. Ez a Csuta-mitológia. —A stációk között akadtak kitérők. — Persze. Az egyik legfontosabb talán az volt, amikor Várkonyi János barátommal és Zajácz Tamással a bőrfestmé- nyes csoportot megalakítottuk, bőrre festettünk, nagy sikert arattunk, a mai napig sokan keresik. — A bőrfestészettel régi korokban ismert művészetet elevenítettetek fel. Hagyományt teremtettél a békési táborokkal is; ide, a Bolyái utcai alkotóházba , ahol most beszélgetünk; immár tizedik éve az egész országból és a nagyvilágból visszatérnek vendégeid, művésztársaid. — 1992-ben, amikor ezt a házat megvettem műteremnek, rájöttem, hogy nagyon nagy, valamit kellene kezdeni vele. Az az ötletem támadt, hogy a régi Ló- ránt-féle alkotótáborokat, szellemiséget kellene visszavarázsolnunk, természetesen más körülmények között, és úgy érzem, ezt sikerült is. Nagyon jó visszhangja van, 15-16 országból jártak már itt művészek, visszatérők Ausztráliától Kubán keresztül Dániáig. Minden évben augusztus első két hetében rendezzük meg ezt a telepet, az idén lesz tízéves. '93-ban egy alapítványt hoztunk létre a működtetésére. Nehéz időszakban kezdtük, a rendszerváltás után, amikor mindenkinek a megélhetés volt a legfontosabb, de „bejött”. Szinte évről évre nő a fenntartó szponzorok létszáma. '97-ben a békéscsabai Képcsarnok privatizációjára kiírtak egy pályázatot, és éppen azért mertem belevágni, mert akkor már öt éve működött a művésztelep. — Manapság, és főleg az ország mostohább vidékein, olyan túl sokan nem költenek műalkotásokra. Mégsem bántad meg egyik üzleti vállalkozásodat sem, ugye? — Nem, mert mindkettő engem igazolt: az ember képes fennmaradni, sikereket elérni, új ismeretségekre szert tenni a művésztelepeken szövődött barátságok által. S főleg az inspirálja az embert, ha külföldiek kérik meg, hogy segíts már. Olaszországban, Spanyolországban, Ausztriában ma már ugyanígy működtetnek művésztelepeket azok, akik nálam kezdtek. Megerősítenek, hogy érdemes. '79-ben voltam először a hajósi művésztelepen, ahová húsz éven keresztül visszajártam, a telep vezetését, működtetését ott tanultam meg. Nagyon fontos a barátság egy ilyen kis térben, ahol harminc ember dolgozik együtt. Minden évben előfordul, hogy helyre kell tenni valamit, de már tudják, hogy kíméletlen vagyok, elküldöm az olyan embert, aki bomlasztja a társaságot. —A kíméletlen Csuta Gyurit nehezen tudom elképzelni. Amióta ismerlek, mindig a nyugalom sugárzott belőled, soha egyetlen hangosabb szót nem hallottam Tőled... Költőktől, íróktól időnként megkérdezik, hogy az irodalom vajon menynyiben tud az emberek életére, a társadalmi változásokra hatni. A festőművészek valószínűleg nem direkt, nem azonnal mérhető módon, de azért hozzájárulnak az emberek ízlésvilágának, lelküle- tének, hétköznapjainak formálásához. — Igen, próbálkozunk. Mi is gondolkodó emberek vagyunk, ki akarjuk fejezni saját elképzeléseinket. Az író leírja, az konkrétabb talán. Mi is letesszük a magunkét, de a kép sokkal elvontabb, tá- gabban lehet értelmezni. Egy példa: a választások után gyorsan festettem egy képet, nézd meg! Térkép, a mostani és a történelmi, nagy Magyarország, középen a magyar zászló. Jól bevörösödtünk, de mindannyian magyarok vagyunk! Ez a legfontosabb! — A választások kimenetele változtatott valamit azon, hogy Te hogyan állsz oda a festőállványhoz? — Abszolút nem. Mindent ugyanúgy csinálok. Van, aki kimegy az utcára és mondja a magáét, más verset ír, én oda- állok a festőállványhoz. Természetesen érdekel, mi történik körülöttem, a gyerekemmel és majd az unokámmal. A véleményemet a képben fejezem ki. —Bármilyen témáról is beszélgettünk az elmúlt években, valamilyen módon mindig leszögeztük, hogy a színvonal nem földrajzi kérdés. Neked sikerült ezt egész eddigi életműveddel bizonyítani. Kner Izidor mondta, hogy a sivatagban narancsligetet teremtett, amikor itt, a pusztaságban, az ország keleti végében nyomdát alapított. Csuta Gyuri országos és nemzetközi hírnévre tett szert. Nehezebb volt innen, mint hazánk nyugati részéből vagy Budapestről ? — Megkérdezték már tőlem párszor, hogy miért vagyok, miért rekedtem én itt, Kelet-Magyarországon, amikor a művészek általában nyugat, Párizs felé mennek. Elgondolkodtam én is ezen, és rájöttem, betelt ott már a hely. Ha véletlen az ember mégis elmegy oda és leteszi a kis székét, festőállványát, kirúgják alóla. Nincs szükség arra a mai világban, hogy az ember elmenjen a messzeségbe, a bizonytalanba. Ahol születtél, ott mutasd meg, ki vagy! S ahogyan mondtad, a minőség nem helyhez kötött. Ha van tehetséged, itt is sikeres lehetsz. —S ha az ember már kötődik valahová, azután kerül idegenként új helyre, lehet, hogy ott túl sokat kellene önmagából feladnia ahhoz, hogy elismerést szerezzen, akkor már nem biztos, hogy a korábbi teljesítményre képes. — Nagyon sok mindent fel kellene adni, s gyökeret sem tudna már verni az ember. Igaz a közmondás: öreg fát már nem lehet átültetni. Én még az öt- vennel nagyon öregnek azért csak nem érzem magam! —Mint oly sok témában, ebben is teljesen egyetértünk! Niedzielsky Katalin Videofilm-sikerlista 1. Amerikai pite 2. 2. Szajré 3. Bízd a hackerre 4. Hangya a gatyában 5. Evolúció 6. Pók hálójában 7. Halálos iramban 8. A sárkány csókja 9. Addig jár a korsó a kútra... 10. Harry Potter (Astra Videotéka) Filmajánló Már megint egy dilis amcsi film Sikerül-e Jake Wyler-nak (Chris Evans), a focicsapat csillagának bálkirálynőt faragnia az osztály fekete bárányából, Janey Briggs-ből (Chyler Leigh)? Miközben kettejük nem mindennapi története bonyolódik, klasszikus tini filmek nevezetes hősei és jelenetei idéztetnek meg a vásznon — alaposan kifacsarva. Könyv Orbán Viktor Orbán Viktor I )gfacczfini József Itt egy újabb könyv a távozó miniszterelnökről. Nem annyira hányaveti címmel — A Viktor — mint az előző, a doktor Kende-féle. Ezt a portrékötetet az MDF egykori képviselője, az időközben jobbközépre húzódó Debreczeni József írta. A szerző szerint munkája nem politikai szándékkal íródott, sem rontani, sem javítani nem akarja vele Orbán Viktor pozícióját. Csupán a megítélésében szeretne változást elérni, amennyiben tárgyilagosan és jóindulatúan igyekszik bemutatni a személyiségét. Debreczeni egy korábbi, Antall Józsefről írt könyvét a kritikusok korrektnek tartották. Nincs okunk feltételezni, hogy ezúttal másként lesz. Egyébként a mostani kötetet maga az érintett is elolvasta, alapos, szerteágazó, kitekintő, szinte minden fontos dolgot számba vevő írásnak tartja, ugyanakkor kifogásolja, hogy egydimenziós embernek ábrázolja őt. Olvassák, és döntsék el, igaza van-e Orbán Viktornak? „Lóránt mester mellett kezdtem megérteni, mit jelent az alkotás, a kényszer, ami belülről jön... ” d-fotó: lehoczky Péter Végegyházán LOSS JÁNOS és LIPTAK JULIANNA 50. házassági évfordulóját ünnepli. Szeretettel köszöntik őket Karcsi, Judit, Marika, Pisti, Attila. mákmásít 2002. május 28-án ünnepelte 50. i születésnapját, Szeretettel köszönti az egész család. 35. házassági évfordulótokon sok szeretettel gratulálnak gyermekeitek: ; Andrea, Tamás, l Sándor, Rózsa, Péter, unokáitok: Tití, Tomi, Izabella t t
