Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)

2002-06-10 / 133. szám

jSlfll I H C t A 1 ti Á AJ köz fűm íumAr 1 L T A T A S 2002. JÚNIUS 10., HÉTFŐ - 11. OLDAL Az eddig ki nem fizetett nyugdíj - kiegészítést tényleg írásban kell kérni a nyugdíjfolyósítótól? Nem kellett volna már rég automatiku­san utalni? 'Jogosult* (Akinek 2002. január elseje előtt állapítot­ták meg a nyugdíját, annak auto­matikusan utalták a 4,5 százalé- kot. - A szerk.) ________________ Gyulai taxiállomás. Tavasszal egy héten belül fákat ígértek, de fa az­óta sincs. Ellenben üzenem az ille­tékeseknek, a cigánybúza beérett, aratható! <M> * Igazatok van! A terület a város egyik szégyene, de a sok pozitívumot is észrevehetné- tek! Ti is sorra kerültök egyszer! Valamikor? Optimista A gépészeti rendszerinformatikus képzésének záróvizsgáján hu­szonhat hallgatóból egy diák ment át! Azt hiszem, ez az eredmény nem a tanulókat minősíti! (A gépé­szeti iskola igazgatója szerint a vizsga még nem zárult le. Az írás­belin ugyan kicsit rosszabb ered­mények születtek, de a gyakorlati vizsgán — amelyet a napokban tar­tanak - négyeseket, ötösöket kap­nak a diákok. - A szerk.) A régi típusú jogsi is a születésna­pon jár le vagy az még a beírt érvé­nyességig jó? M. V. (A beírt érvé­nyesség dátuma számít. — A szerk.) Két fiam van, az idősebb február­ban volt 20 éves, de 06. 30-ig ta­nul, jár-e még utána családi pót­lék, mert az EP nem fizet! Anci (A családi pótlék maximum húszéves korig jár. Ha a fiú főiskolára jár, a kisebbik gyerek után járó családi pótlék összege nő. - A szerk.) Én jól megvagyok Erdély nélkül, akinek annyira fontos, költözzön oda! Hello! 16 vagyok, nyáron szeret­nék dolgozni, de hol? Katy. T.: 30/380-4968. _______________________ Ma cskatolvajnak! Minek neked egy heréit, egyéves macska? Fogod olyan ellátásban részesíteni, ami­lyenben én? Vagy ha megunod, ki­dobod? Hogy kell dióbefőttet, illetve dió­pálinkát készíteni? Koszi: AnyLee T.: 70/216-6595___________________ 10 milliméteres plexit keresek. T.: 30/508-3898.______________________ Fr anciák. A franciák most azt kap­ják a vüágtól, amit mi 82 éve kap­tunk tőlük! Trianon * Nyolcvankét évet kellett várnunk, hogy a franciák is megéljék saját Trianonjukat! PP Nagyon bosszantó, ha egy körzet­ből nem érkezik születésről hír, a többiekről is megfeledkeznek. Ha szülni fogok, biztos jólesik majd, hogy a gyermekem neve benne szerepel az újságban. (A kórház­Művészeti napok Gyulán A Fővárosi Önkormányzat Gyu­lai Idősek Otthonában június 10-étől 15-éig Nyári művészeti napok címmel programsoroza­tot rendeznek. Június 10-én 9.30 órakor Széli János faragó­művész kiállítása nyílik az in­tézmény aulájában. Másnap 14.30 órakor Bagyinszki Zoltán fotóművész tart Texasról, Ame­rikáról - egy gyulai fotós sze­mével — élménybeszámolót, s a képanyagot is kiállítják. Június 12-én 14.30 órától A természet diaképeken címmel Szőke Péter békéscsabai természetfotós tart diavetítéssel egybekötött elő­adást. Június 13-14-15-én régi magyar művészfilmeket vetíte­nek a gondozási egységekben. A rendezvények nyitottak, min­den érdeklődőt várnak az idő­sek otthonában. -ö­SMS (30) 4061-110 ban megkérdezik a kismamát, sze­retné-e hogy a gyermeke neve sze­repeljen az anyakönyvi hírekben. Lehetséges, hogy elfelejtették meg­kérdezni, vagy nem tartott rá igényt. — A szerk.) Politika. T. Polgári Erők! Be kellene már fejezni a polgári erőlködést! Be kell látni, a dolgok jól alakulnak és hagyni, hogy az emberek megnyu­godjanak! Y. * B. A.-nak! Köszö­nöm az sms-ben leírtakat. Röviden megfogalmazva, óriási elismerés lett. Mindig reméltem, de most már tudom, értik az emberek, miről be­szélek. Agg-aggódó * Ó, azok a má­jus 1-jék! Jelszavak: rothadó kapita­lizmus, virágzó szocializmus, a megbonthatatlan barátság. Med- gyessy, Kovács, Horn stb. integet­nek, s mondogatják, hogy itt min­den a munkásoké. Pedig ők már tudják, hogy a rendszer megbukik, készülnek a rablóprivatizációra. Most is a választóik vállát ütögetik, közben a zsebükben kotorásznak. Osztályidegen * Én is sajnálom, hogy a kereskedelmi tévéket nem sikerült megszüntetni! Jó lett volna minden adón csak szeretett vezé­rünket látni, mint Romániában '98 előtt. Éljen Viktor! * Osztályidegen! Gyenge a felfogásom! Azt írod, un­dorodsz a komcsiktól! Akkor miért tetszik az a párt, ahol több a komcsi vezető, mint a másikban? A régi komcsi módszert követték. Az el­lenfél (ellenség) nélküliség is kom­munista elképzelés! Ez is jó, mert fideszes? R * Nekem úgy tűnik, a jobboldalon egyetlen normális, ko­moly, a választóit nem hülyére vevő párt az MDF! Nem úgy, mint a Fi­desz vagy a MIÉP! Roden * A go­nosz komcsik átadták az országot 5,2 százalékos gazdasági növeke­déssel! Szeretett vezérünk visszaad­ta 2,9-cel! Még négy év kellett vol­na, és ha így haladunk sikerül a 0,6 százalék! Éljen Viktor! T. szerk.! Nem hiszem, hogy lenne még egy sms-firkászuk, aki ilyen széles témakörű skálán mozog mint én. Ezért, ha nem férek bele a lapba, ne a hátsó felemet közöljék. ZVO (Gratulálunk a széles skálához, de lila gőzünk nincs, melyik üzenetedet húztuk meg, és miért? Lehet, hogy rossszul vette át a gép, lehet, hogy hosszú volt, lehet, hogy nem illő az eleje, de az is lehet, hogy másnapo­sak voltunk. Bocs. - A szerk.) Az egyik üdítőgyár június 8-ától csak eldobhatós üdítőt palackoz — ez az igazi „szemétség”! A kör­nyezetet ilyen „semmiségek” — több millió palack, több tonna sze­mét — teszik tönkre. Kívánom annak a Nivásnak, aki Kétegyházán lassítás nélkül elütöt­te a spánielemet, hogy ő is úgy szenvedjen, mint a kedves kis ba- rátom! In memóriám Regina! Tandíj. '98 szeptember óta nincs állami tandíj. Az a négy-öt száza­lék, aki rosszul, de nem nagyon gyengén felvételezik, tanulhat pénzért. Régebben esélyt sem kap­tak. Oktató * Ha valaki elérte a fel­vételi ponthatárt, az első diplomá­ja tandíjmentes! Bokros terve sze­rint ez ma évente kétszázezer fo­rint. Tehát tandíj helyett diákhitel. A Kádár alatti szociális juttatáso­kat — a lepusztult gazdaság miatt — előnytelen hitelekkel fedezték. Ennek a levét isszuk, ezért ment tönkre minden szocialista ország. Ezekkel az eredményekkel buta­ság dicsekedni, kedves F. Osztály­idegen! „Az uralom a központi tűzben van, melyet az Isten, mintegy a dolgok gerincét, az egész gömb­nek élére állított.” Philolaosz (A 17b) _________________________ Sz anazug. Miért akarnak a gyulai strandra pluszba bezsúfolni egy csomó, Szanazugból kitiltott em­bert méregdrágán? Valami bűzlik itt, de nagyon. Korrupció szagú az egész. Mi lesz a szanai üdülőkkel, ha nem lehet ott strandolni??? Sz.K * Ha Szanazug az utóbbi években sem volt hivatalosan kije­lölt fürdőhely, milyen engedélyek alapján fizettünk belépőt, ha úsz­ni akartunk? Talán kemping? * Mi az, hogy nem lehet fürdeni Szanában? A gyulai oldalon sem? Eddig nem volt ott a tüdőszanató­rium? Kezdek ideges lenni! * Mi van, félnek, hogy a felújított csa-’ bai strand pang majd? Ezért kel­lett betiltani a fürdőzést Szanában? * Szanazugban azért nem lehet fürödni, mert kell a strandoknak az árbevétel. Autósok, rendőrök! A Tinódi utcai, parkolót valaki autóbontónak né­zi! ___________________________________ Sz őke Margitnak ígérem, a de­monstrációra viszek magammal legalább még két gyulait, ha vala­kik megszervezik. Tam MAG! A családi pótlékot senki nem szüntette meg, csupán annyit változtattak rajta, hogy igényelni kellett, mert sokakat irritált, hogy olyanok is kapták, akiknek magas a jövedelmük. F Szívküldi 29 éves, 178/82 békési fiú vagyok. Keresem a barátnőmet kedves, csi­nos, szeretni és a szeretetet elfo­gadni tudó lány személyében. Küldj sms-t: 30/309-0116. 06. 06-án 19 óra körül a Trefort ut­cán „mellém repült” egy napsze­mű, egy ezüst, tanuló, VW Póló­ból. Ha magadra ismersz, keress: 20/532-4593. Fémkeresős kincskeresők Muzeális értékű tárgyakat ta­láltak a vámosok Röszkén, egy Jugoszlávia felől Magyar- országra érkező német há­zaspárnál. K. S. és felesége, K. Z. autójából különféle fémkereső eszközök is előke­rültek. Röszke A házaspár BMW típusú sze­mélygépkocsija vasárnap, a dé­li órákban gördült be a röszkei határátkelőhelyre. A vámvizs­gálatkor K. S. és K. Z. úgy nyi­latkoztak, hogy a szokásos útiholmin kívül mást nem hoz­tak magukkal. A tételes vizsgá­lat során azonban muzeális ér­tékű, ásatásból származó tár­gyak kerültek elő a ruhafélék közül, illetve a nő kézi táskájá­LUXOR ból. Az összesen 182 darabból álló „gyűjteményben” volt egy XV. századból származó kard, egy saraboló alakú fémtárgy, huszonnégy - feltehetőleg ős­kori eredetű - cseréptöredék, huszonnyolc, különféle korok­ból származó pénzérme, két nyílhegy és százhuszonnyolc egyéb ásatási anyag. A csoma­gok között megtalált fémkere­ső eszközök azt bizonyítják, hogy a német házaspár kifeje­zetten kincskeresési céllal uta­zott külföldre. A Röszkei Vám­hivatal a muzeális értékű tár­gyakat lefoglalta, és bűncselek­mény elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást kezde­ményezett a két német állam­polgár ellen. MÉNESI GYÖRGY A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 23. já­tékhéten megtartott Luxor-játékban a következő számokat sorsolták: E hétre érvényes határszám: 33. A nyerőszámok húzási sorrendben: 62, 37, 50, 58, 38, 19, 49, 31, 7, 42, 36, 12, 75, 74, 10, 71, 59, 29, 1, 51, 2, 27, 14, 39, 66, 6, 40, 13, 24, 34, 21, 9, 55, 30, 26, 47, 15, 69. Az Első Képet a 18 kisorsolt nyerőszám után ér­ték el. Az Első Keretet a 34 kisorsolt nyerőszám után érték el. A Luxort (telitalálatot) a 38 kisorsolt nyerőszám után érték el. A nyeremények nyerőosztályonkénti darabszáma és nettó nyereményösszege: Nyerőosztály Hl. Luxor III. Első keret IV. Első kép V. Keret VI. Kép Nyeremény 1 darab 1 darab 51 darab 20 darab 10.273 darab Nettó nyeremény 13 765 369 forint 1 966 481 forint 28 919 forint 196 648 forint 2 154 forint A következő heti számsorsolás határszáma: 34. A következő hétre átvitt jackpot nettó összege: 11 573 040 forint. Pályázatra jogosító szelvényszám végződések a június 3. és június 8. között vásárolt Luxor szelvé­nyeknél az alábbiak: 13,16, 31, 36, 61, 63. Vonalban vagyunk.. Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdések­re válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tart­hatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtö­kig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...". A gyes-ről és a gyet-ről- Igaz-e a hír, hogy a gyes-ben il­letve gyet-ben részesülők egysze­ri kiegészítő támogatást kapnak?- kérdezték olvasóink. A hír igaz. A Békés Megyei Te­rületi Államháztartási Hivatal iro­davezetője, Purcsi János a kér­déssel kapcsolatban a következő felvilágosítást adta:- Azok, akik április hónapra gyermekgondozási segélyre vagy gyermeknevelési támogatásra még jogosultak voltak - a vissza­menőleges nyugdíjemelés kereté­ben egyszeri, 10 500 forintos támogatást kapnak. Az összeget a májusi gyet illetve gyes összegé­vel együtt, várhatóan június 10- 11-én kapják kézhez a kiegészí­tésre jogosultak. A támogatás összege sem a bankszámlán, sem a postautalványon nem jelentke­zik külön tételként. A májusi kor­mányrendelet értelmében azok is jogosultak az egyszeri 10 500 fo­rintos támogatásra, akik áprilisra még kapta rendszeres fogyaté­kossági támogatást. Ők nem az ellátással együtt, de még - a tör­vény előírásainak megfelelően — júniusban megkapják az említett összeget. Lapunk terjesztéssel kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. ____________Olvasóink írják____________ Ba yer Zsolt tótkomlósi fórumáról A választási eredmények alakulása fordított helyzet­ben: a MIÉP jut be fél százalékkal, és az SZDSZ ma­rad ki fél százalékkal. Ez az állás Bayer Zsolt szem­szögéből nyilván jó eredmény lenne, és ak­kor nem is firtatná a választások tisztessé­gét. Érdekes módon a választási kampány során Tótkomlóson éppen a baloldali kép­viselőjelöltek transzparenseit lopták el, il­letve festették le tiltott önkényuralmi jelké­pekkel ,, ismeret len" tettesek. Pintér Sándor belügyminiszter a válasz­tásokat korrektnek és törvényesnek minő­sítette. Bayer Zsoltnak - ha európai mó­don gondolkozna - el kellene fogadnia és nem illene vitatnia a végeredményt. Kíváncsian teszem fel a kérdést, vajon tudja-e, hogy május 13-án olyan szervezet meghívásának tett eleget Tótkomlóson, amely szervezet vezetőjé­ben egy volt tótkomlósi MSZMP pártszervezet titká­rát köszöntheti? Nem gondolja, hogy épp az ilyen alkalmak teszik sokak számára hiteltelenné a médiaszerepléseit1 Véleményem szerint Bayer Zsolt Tót­komlóson megfogalmazott gondolatai továbbra is a település lakosságának megosztását szolgálják, holott a válasz­tások elmúltával a közös tenni akarás, a békés együttélés kell, hogy mindannyi­unkat vezéreljen, ami több évtizeden át jellemezte településünket. Matajsz András, Tótkomlós Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők elő­zetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Anyakönyvi hírek GYOMA- ENDRŐD Haláleset: Kovács Károlyné Joó Piroska (1926). SZEGHA­LOM Születés: Czirok Gá­bor és Komróczki Ida leánya Enikő (Körösladány). ___ Lottószámok____ A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 23. játékhéten az 5/90-es lottó nyerőszámai a következők: 3, 25, 51, 80, 86. * A Jokerszám: 944535 * A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 23. játékhéten a 6/45-ös lottó nyerőszámai a következők: 9, 10, 12, 21, 22, 41. A pótszám: 28 Telefondoktor Függőbetegségek (alkoholiz­mus) címmel kaphatnak tájékoz­tatást a telefondoktortól június 16-áig a 441-308-as telefonszá­mon, amely éjjel-nappal hívható. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MO­ZI. Nagyterem: 15.45, 17.45-kor: Star Wars II. — A kiónok támadá­sa (m. b„ sz„ am. sci-fi), 20.00- kor: 40 nap és 40 éjszaka (sz., am.). Kisterem: 17.00-kor: Szem­besítés (sz., magyar), 19.00-kor: Rollerball (sci-fi akciófilm), 21.00- kor: Angyali szemek (romantikus thriller). GYULA, PETŐFI MOZI: 18.45-kor: Valami Amerika (sz., magyar), 21.00-kor: Pánikszoba (sz., am. thriller). OROSHÁZA, APOLLÓ MOZI: 18.45,21.00-kor: Már megint egy dilis amcsi film (sz., am. vígjáték). PÓSTELEK, AUTÓS MOZI: 21.30-kor: Egy csodálatos elme (sz., am.). Békés megye Sarkad 21o Békéscsaba _ 21- <£>) 0 <£b derült napos falhős ssÉáá&i pilis ködős borait 4» zápor <2> zivatar <£> esős ham eső 0 hózápor # havazás Készítette: Ma többnyire erősen felhős lesz felettünk az ég, legfel­jebb délután szakadozik fel a felhőzet. Többfelé számít­hatunk esőre, záporesőre, néhol zivatar is kialakulhat. Napközben egyre többfelé megerősödik, olykor viha- rossá is fokozódik az észa­ki, északnyugati szél. KőzMtedésneteorottsla az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Ma hidegfronti hatás terheli szervezetünket. Sokfelé nedvesek, csú- ¥' szósak lehetnek az utak, és egyre erősebb lesz az északias szél. 2002. június 10., hétfő - Rádióműsor Kossuth (kmm 540 kHz; URH-FM 67,4 MHz) Petőfi (urh-fm 98,8 «agy 96,7 MHz) 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Evangélikus félóra. 14.04 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarország­ról jövök...” (magazin). 17.00 Közlekedés. 17.05 Pénz, piac, profit. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.50 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Szabó Magda író. 20.35 Heródes napjai - Sütő András naplójegyzetei. 21.05 A Szabó család. 21.35 Értsünk szót! 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Pályám emlékezete - Görgey Gábor Író 2. 23.00 Kenó. 23.04 Le­mezmúzeum. 24.00 Közlekedés 8.45 Sportreggel. 9.16 Riport-interjú-stúdióbeszélgetés. 9.52 Ap­ró-cseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.30 Sport - Tudósítás a labdarügóvb-ről. 10.45 Szimbólumok hétről hétre. 11.10 Gordiusz plusz. 11.15 Élj jól! 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 12.55 Sport. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelen­tés. 14.00 Kívánságműsor. 16.32 Labdarúgó-vb híradó. 17.00 Ház­tól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.15 Uni­kum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Zeneközeiben. 22.00 Önazonos. 23.15 Pécsi Kulissza. 24.00 Éjfél után... 3.03 A legszebb filmze­nékből. 4.03 Verbunkosok, csárdások Helyi rádiók Csaba Tv CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) * CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) * RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) * RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) * RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) * RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) * SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) * START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (FM 96 MHz) *T0R0NY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 17.00 Műsorismertetés 17.05 Mese 17.30 Sporthí­rek 18.00 Orosházi hírmagazin 19.00 Híradó 19.15 Háttér (közéleti magazin) 20.00 Híradó 20.15 Prérifarkas (amerikai film) 22.05 Híradó 22.20 Orosházi hírmagazin (ism.) 23.20 Képújság

Next

/
Thumbnails
Contents