Békés Megyei Hírlap, 2002. június (57. évfolyam, 126-150. szám)
2002-06-10 / 133. szám
2002. JÚNIUS 10., HÉTFŐ - 9. OLDAL ........................ .............................. KÉ K OLDAL Hírek OSZLOPOSTÓL. (1) A MÁV Rt. rendőrségi bejelentése szerint ismeretlen tettesek több helyről is ellopták a Battonya— Mezőhegyes állomások között lévő közlekedési jelzőtáblákat, amellyel a vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt követték el. Az okozott kár mintegy 60 ezer forint. A Hungarotel Rt.-t is megkárosították ismeretlenek, mivel Mezőhegyesen, a 20-as major távbeszélő-hálózatáról elloptak két, 8 méteres oszlopot a rajta lévő 1200 méter vezetékkel együtt. A kár értéke 200 ezer forint. OLAJAT. (1) Három műanyag kannát és 130 liter gázolajat zsákmányolt ismeretlen elkövető Mezőkovácsházán, aki az Árpád utca egyik házába a lakat le- feszítésével ment be az udvarra, majd feltehetően álkulcs használatával jutott be az épületbe. A rendőrség lopás bűntett alapos gyanúja miatt megkezdte a nyomozást. ERDŐBŐL. (1) Több mint 700 ezer forint értékben vágtak ki és tulajdonítottak el 64 köbméter akácfát, 46 köbméter kocsányos tölgyet, valamint egy-egy köbméter vörös tölgyet és juharfákat ismeretlenek a Dalerd Rt. gyulai erdészetének Nagykamarás külterületén levő úgynevezett Jó- zsef-erdejéből. ÁLKULCCSAL. (1) Nagybánhe- gyesen, feltehetően álkulcs használatával ment be hívatlan látogató az István király utca egyik lakásába, ahonnan egy 500 és egy 100 ezer forintos takarékjegyeket vitt magával. Nagykamaráson, a Damjanich utca lakóházának kertjéből szedtek fel és vittek el ismeretlenek 8 tő újburgonyát. ITTASAN, (b) F. Sándor bihar- ugrai lakos a tulajdonát képező és általa vezetett személygépkocsival május végén Körös- nagyharsány belterületén közepesen ittas állapotban vett részt a közúti közlekedésben. Ellene járművezetés ittas vagy bódult állapotban vétségének alapos gyanúja miatt indult eljárás. ABLAKON ÁT. (z) Május végén a délelőtti órákban Békésen, a Báthory utcában egy felújítás alatt álló családi házban tolvajok jártak. A vakmerő tettesek - miközben a tulajdonos kint dolgozott - a nyitott ablakon át jutottak a lakásba, s ellopták a gazda irattárcáját irataival és 210 ezer forintjával együtt. VIDEO ÉS KÁVÉFŐZŐ, (z) Május végén egy délelőtt Békésen, a Kodály utca egyik családi házában tolvajok jártak, akik az ablakon át jutottak a lakásba. A hívatlan látogatók egy Philips videomagnóval és egy kávéfőzővel távoztak, 33 ezer forint kárt okozva a tulajdonosnak. GÁZOLAJ, (z) Május 25-e és 27-e között a Kamut külterületén lévő lineár öntözőberendezés motorjából ismeretlen tettesek lefejtettek és elloptak mintegy 150 liter gázolajat. A tettesek 30 ezer forint kárt okoztak a helyi szövetkezetnek. BESURRANÓ, (z) Május 28-án Mezőberényben, a Tavasz utca egyik családi házában besurranó tolvaj járt. A hívatlan látogató 6 ezer forintot lopott el. ELLOPTÁK A SZIVATTYÚT, (z) Május végén napközben Békésen, a Kikötő utca egyik családi házának udvaráról ismeretlen tettesek leszerelték és ellopták a házigazda Aujetb-80 típusú szivattyúját, s ezzel 40 ezer forint kárt okoztak. A fogdából szökött meg Bankot rabolt és gázolt Ausztriában a magyar bűnöző A karintiai Völkermarktban szombatra virradóra bankot rabolt Virág Tibor, majd a biztonsági őr elől menekülve autójával áttért a szemközti forgalmi sávba és nekiütközött egy helyi újságkihordó autójának. A szabályosan közlekedő nő belehalt sérüléseibe. VÖLKERMARKT - SZEKSZÁRD A korábbiakkal ellentétben ezúttal nem jogásznak, nem igazgatónak, hanem titkos ügynöknek adta ki magát Virág Tibor, akinek a kocsijában az osztrák rendőrök hamis diplomata útlevelet találtak. A hírek szerint rögtön közölte is, hogy az okirat hamis, mert ő a katonai titkosszolgálat ügynöke, és az útlevél azt hivatott leplezni. Hamis volt az autó forgalmi engedélye is. Az osztrák rendőrség az Interpol útján a magyar hatóságokhoz fordult információért. Kiderült, hogy az útlevelet mintegy két évvel ezelőtt lopták el Budapesten egy autóból. A férfi fotóját olyan tökéletesen illesztették az útlevélbe, hogy a hamisítást az e célt szolgáló automata sem ismerte fel. Mint a karintiai rendőrség közölte, a férfi a bankban már eltett 2500 eurót és a széf kulcsát, amikor a biztonsági őrök tetten érték. Az itthon már többszörösen büntetett előéletű férfi késsel támadt rájuk és csak a riasztólövés után kezdett menekülésbe. A Peugeot 307-es típusú személygépkocsival menekülő rabló az üldözés során áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő autóval, amelynek vezetője, egy 27 éves újságkihordó a balesetben életét veszítette. Mint annak idején beszámoltunk róla, a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság negyedik emeleti fogdájából séta közben szökött Virág Tibor június 1-jén, szombaton délelőtt. A nemzetközi körözés szerint Virág Tibor Sopronban született 1960. augusztus 13-án, legutolsó hazai ismert lakhelye Várpalota volt. A férfi tavaly augusztus 3-án szabadult Sopronkőhidáról, ahol 12 évet ült, egyebek között hivatalos személy elleni erőszak és lőfegyverrel való visz- szaélés miatt. Már októberben elkezdte azt a csalássorozatot, ami miatt Tolna megyében előzetes letartóztatásba került. Az idén április 27-én Ausztriából visszatérve a határon fogták el a magyar hatóságok. Még nem zárult le a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon az a vizsgálat, amelynek például azt kell megállapítania, hogy miért nem szólt a riasztó, miközben a férfi a rendőrségi fogda sétálójában felfeszítette a rácsot, majd lemászott a negyedik emeletről. ihárosi ibolya Megtévedt papok Amerikában Az USA 16 tagállamában eddig több mint 300 pert indítottak január óta, amikor kirobbant egy pedofil bostoni főpap ügye. Sokkal többre teszik az elhallgatott eseteket. Washington Az AP hírügynökség riporterei az egész országban megkérdezték a bíróságokat, hogy kiderítsék, hány pap élt vissza a gyerekek hiszékenységével, illetve hogy hol mennyi egyházi embert perelnek fiatalok megrontásáért. Információik szerint a 46 ezer püspökből eddig csaknem 250-et bocsátottak el vagy nyugdíjaztak; a valós szám alighanem ennél sokkal magasabb, de az egyház legtöbb helyen igyekszik eltussolni a gyermek- molesztálásokat, vagy pénzbeli kártérítéssel fogja be a panaszosok száját. Ahol bebizonyosodik a pedofília vádja, ott rendszerint a szülők be is perük a papokat, ugyanakkor az gyanús körülmény, hogy néhány álfámban nem tudná ilyen esetekről. Vannak viszont évek óta húzódó ügyek, s olyanok, amelyekre évtizedek múltán tettek pontot. Utóbbiak közé tartozik Don Kimball - immár nem aktív - tiszteletes pere; őt pénteken Kaliforniában 20 év után ítélték el hét év börtönre egy 13 éves kislány szexuális molesztálásáért. A legtöbb pedofíüapert, szám szerint 122-őt Kentucky államban indították; ezeknek egyharmadá- ban bizonyos Louis E. Miller a vádlott, aki azonban határozottan tagadja gyermekek elcsábítását. Massachussett államban egy pap eüen 130-an nyújtottak be keresetet. Számos olyan eset is van, amikor az egykori lelkész vagy plébános elöljáróját perük, mert laza volt a felügyelet vagy mert nem járt el a bűnbe esett pap ellen. A kirobbant botránysorozat miatt az amerikai püspökök küldöttsége Rómában is járt, s zárt ajtók mögött beszámoltak a kialakult helyzetről II. János Pál pápának is. ________________________IcbAki Vi lággá ment gyerekek A múlt héten országszerte több mint 10 gyerek nem ment haza, mert attól tartottak, hogy a szülők megbüntetik őket rossz bizonyítványuk miatt. A szakértő mégis azt mondja: nem jellemző, hogy ebben az időszakban tűnik el a legtöbb kiskorú. Budapest- A statisztika azt mutatja, hogy magasabb ugyan a félévi, illetve év végi bizonyítványosztásoknál a gyermekeltűnések száma a többi hónaphoz képest, de nem olyan kiugró ez az adat, mint ahogy először gondolnánk - mondja Kerepesiné Horváth Katalin. Az Országos Rendőr-főkapitányság fiatalkorúak eltűnésével foglalkozó rendőr századosa szerint a rossz jegyek miatt várható retorziótól való félelem csak egy ok arra, hogy a csemete nem mer hazamenni. Ilyen esetekben a gyerek barátokhoz, nagyszülőkhöz, elvált szülők esetén pedig ahhoz a félhez menekül, akivel éppen nem lakik együtt tartósan. A zászlós szerint ez a nyári időszak egy kicsit kellemetlenebb, hiszen a jó idő miatt gyakran parkokban, vagy erdőben töltik az éjszakát a kisdiákok. Ami azért is meglepő, mert az adatok szerint leginkább az általános iskola felső tagozatosai tűnnek el, havonta mintegy ötszázan.- Ez a legsérülékenyebb időszaka a gyerekeknek - folytatja Kerepesiné. - Sokszor a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a szülők azt akarják megvalósítani a gyermekeikben, amit nekik nem sikerült elérniük. Van, aki ezt nem veszi fel, mások óriási teherként élik meg. Azt is érdemes tudni, hogy míg néhány évvel ezelőtt a családlátogatások és a szülők iskolába való behívása miatt folyamatosan nyomon követhető volt a diákok tanulmányi eredménye, ma már a tanulók írják be sokszor ellenőrizhetetlenül a jegyeiket - állítja a zászlós. A szülők gyakran csak júniusban látják a sok rossz jegyet, és sokszor nem csak megbüntetik, de a felmérések szerint meg is verik a gyerekeket. Persze a helyzet nem olyan vészes, mivel a világgá ment gyerek legtöbbször saját maga hazamegy, de ha mégsem, akkor is szinte valamennyiüket megtalálják. így volt ez a múlt héten is, amikor - főként Pécsen - több diák elkószált. NAGY ESZTER DÓRA Méreg a periratokon Itália legfelsőbb bírósága nem kíván foglalkozni a per-újra- felvételi indítvánnyal, mert előbb tisztázni kívánja, mitől fertőzöttek a Gucci-ügy aktái egy súlyos betegséget okozó penészgombával. Róma A gyilkosság már hét éve történt, a nyomozás pedig igencsak elhúzódott. 1995 márciusában, milánói háza előtt a nyílt utcán lelőtték Maurizio Guccit. A világhírű divat- tervezőt szenvedélyes szerencsejátékosként ismerték, ezért a tetteseket először a kaszinók körül keresték. Később azonban meglepetésre Gucci korábbi feleségét vették őrizetbe, aki - mint kiderült - gyilkosokat bérelt fel. Bosszúból és pénzéhségből, mert tudomására jutott, hogy exférje olyan értékeket ajándékozott szeretőjének, amelyekre ő maga tartott igényt. Az elhagyott nej és felbujtó (Pat- rizia Reggiani) felvette a kapcsolatot az alvilággal. Közvetítőként a boszorkányként emlegetett Giu- seppina Auriemma szolgálatait vette igénybe. A brutális bűntettre talán sohasem derül fény, ha az elkövetők nem követelnek még több pénzt. A rendőrség viszont lehallgatta Reggiani és az egyik gyilkos telefonját. Csapdát állítottak, s az exfeleséget 26 évi fegyházra ítélték. A gyilkos kommandó és Auriemma is rács mögé került. A boszorkány az ítélet elhangzása után elátkozta az ügyészeket, bírákat, s mindenkit, akinek köze volt vagy lesz a Gucci-ügyhöz. S az átok megfogant: a per első fokú ítészei rövid időn belül sorozatban különböző betegségekkel - kiütésekkel, bőrfertőzésekkel, magas lázzal, erős rosszullétekkel kísért gyomorbántalmakkal - kórterembe kerültek. Jogászkörökben az a szóbeszéd járta: jobb távol maradni a Gucci- ügytől, mert „hat a boszorkányátok”. Az elrendelt vizsgálat ki is derítette, hogy a periratok a penészgombák egyik ritka és veszélyes változatától fertőzöttek. Most már csak az a kérdés: hogyan kerültek oda? A rendőrség persze nem átokra gyanakszik, hanem bűnös kezek közreműködésére. KOCSIS TAMÁS Az ígéret szép szó... Sokszor felhívtuk olvasóink figyelmét az olyan ügyeskedőkre, akik azzal keserítik meg mások életét, hogy hamis ígéretekkel pénzt, különféle használati tárgyakat, autót vagy rosszabb esetben lakást csalnak ki a jóhiszemű emberektől. Alábbi eseteinkben kisebb értékben ugyan, de a tettesek most is erre számítottak. Dél-Békés Úgy tűnik, az iparos mestereket is érdemes lekáderezni olykor, nehogy úgy járjunk, mint az egyik kaszaperi lakos. A történet szerint a megrendelő abban egyezett meg a helyi mesterrel, hogy kifesti a lakását, ezért a szükséges anyagok megvásárlására 50 ezer forint előleget adott. A festő azonban csak 20 ezer forint értékben mutatott fel számlát, és a fennmaradó részt a mai napig nem adta vissza, illetve a munkát sem végezte el. Mezőkovácsházán, a Dózsa utca lakója tett bejelentést ismeretlen. személyek ellen, akik azzal a szándékkal jelentek meg a házánál, hogy onnan szárnyasokat vigyenek el hitelbe. Elmondásuk szerint a kölcsönakciót előzőleg már megbeszélték a feljelentő fiával. Az elsődleges rendőri intézkedés során azonban kiderült, hogy a fiú nem beszélt meg senkivel semmit, ám a közben elvitt szárnyasokra egy másik helyi lakosnál leltek rá. A csalók mellett az úgynevezett zsebe- sekre is érdemes odafigyelnünk. Erre példa a nemrég történt kunágotai eset, ahol egy Petőfi utcai lakost károsított meg a zsebtolvaj úgy, hogy a piacon a nadrágja zsebéből váratlanul kiemelte a mobiltelefonját. H. M. Többmilliós autóval bukott A Gyulai Vámhivatal május 31-én tett feljelentést B. D. (33) német állampolgár ellen, aki az általa vezetett személygépkocsival kilépésre jelentkezett a Méhkeréki Határforgalmi Kirendeltségen. Sarkad—Méhkerék A román származású német állampolgár a gépkocsi feletti rendelkezési jogát igazolandó, egy kölcsönszerződést mutatott fel a vámőröknek. Ám tüzetesebben szemügyre véve az okiratot, egyértelműen kiderült belőle, miszerint B. D. a németországi Avis autókölcsönzőtől kölcsönzött, forintban három és fél milliót érő Renault Megane személygépkocsival csak és kizárólag az EU határain belül közlekedhetett volna. A magyar határrendészeti szervek észlelve a turpisságot, azonnal megkeresték a német társszerveket, akik az Avis autó- kölcsönzőt értesítették. Az Avis feljelentése alapján a német rendőrség az autó azonnali körözését rendelte el, s azt a Sarkadi Rendőrkapitányság, a cselekmény elkövetése után, egy nemzetközi biztosítótársaság közreműködésével már visszajuttatta az autókölcsönző cégnek. Mivel B. D. - az egyébiránt jogszerűen kialakult birtoklási helyzet során — a rábízott gépi meghajtású járművet a szerződésben rögzített egyik tulajdonosi részjogosítványt - a használat jogának korlátáit - megszegve használta, cselekményével a jármű önkényes elvételének bűntettét valósította meg. EUene a Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya jármű önkényes elvétele bűntettének alapos gyanúja miatt kezdeményezett nyomozást. B. I. Székkel, asztallal verekedtek Munkanélküliséggel és elkeseredettséggel sújtott napjainkban egyre többször tapasztalni, hogy az emberi indulatok sem ismernek határt. Különösen igaz ez akkor, ha néhány pohár íéldeci is lecsúszik a vitázók torkán. Dél-Békés A Park söröző alkalmazottja tett bejelentést egy magyarbánhe- gyesi lakos ellen, aki a helyi Kossuth utcai sörözőben különösebb szóváltás nélkül - vélhetően italos állapota miatt - felkapott egy asztalt, amit eldobott, majd a helyiségből távozóban a szomszéd épület kapuját kezdte rugdosni. Ekkor a ház tulajdonosa rászólt, mire a heveskedő személy őt arcon ütötte. Mezőkovácsházán, a Faház italkimérőben történt hasonló eset, ahol a kiszolgáló közölte a vendéggel, hogy záróra van. Erre a helyi lakos felkapott egy széket és verni kezdte vele az asztalt, majd a kiszolgáló pultot, melynek következtében több poharat és hamutálat összetört. A rendőrség mindkét esetben garázdaság vétségének alapos gyanúja miatt kezdett nyomozást. _________iy ________________ÜGYELETI NAPLÓ________________ ÉL ETVESZÉLYESEN, (f) Tegnap koraeste Körösladányban, a főutcán összütközött egy Suzuki és egy Citroen személykocsi. Ketten életveszélyesen, ketten súlyosan sérültek meg. ÉGETT A LADA. (f) Bár a riasztás után Nagyszénáson eloltották a kigyulladt Ladát a közelben lévők, a tűzoltók két autóval mégis a helyszínre mentek tegnap koradélután, mert tartani lehetett az úgynevezett visszagyulladástól. TŰZ ÉS HALÁL, (f) Vizsgálják a részleteit annak a tragédiának, amely még az elmúlt pénteken este történt Újkígyóson. A Radnótí utcban, az egyik égő házból már csak holtan tudtak kihozni egy férfit. FELBORULT.(f) Árokba borult egy 1200-as Lada vasárnap reggel Tótkomlós külterületén. Két személy súlyosan megsérült. A balesetet feltehetően ittasság okozta. MEGÖLTE. Halállal végződött egy házaspár veszekedése szombaton késő este Ibrányban. Az asszony combon szúrta férjét, s a férfi a helyszínen életét vesztette. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint nem sokkal később a nő beismerte tettét, s ellene a büntetőeljárás megindult. A nyomozás eddigi adatai szerint az asszony tette elkövetése után átment a szomszédba segítséget kérni, de mire az orvos megérkezett, a férj elvérzett, mti KÉSELÉSEK. Megölte anyósát egy férfi vasárnap délelőtt a délegyházi vasútállomáson; a gyilkosságot feltehetően hosszas vita előzte meg. A férfi nekitámadt a kerékpárjával arra haladó 58 éves asszonynak, késsel többször megszúrta. A rendőrök a helyszínen őrizetbe vették a gyilkost. Anarcson egy diszkóban került elő a kés szombaton este, egy 16 éves fiút sebesítettek meg életveszélyesen. Tiszadobon egy otthoni veszekedésben próbálták meg a vitát tettlegesen rendezni. A családi konfliktusban a feleség ittas testvére rántott kést, de szerencsére senki sem sérült meg komolyabban, europress