Békés Megyei Hírlap, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-30 / 124. szám
2002. MÁJUS 30., CSÜTÖRTÖK - 15. OLDAL SPORT NB II-ben a Sakk A hét végén rendezték a sakk NB II jutásért kiírt osztályozók első mérkőzéseit. A Békés megyei bajnok Battonyai Sakk Egyesület gárdája Makón szerepelt a helyiek második csapata ellen. Mint Bajusz György csapatvezetőtől megtudtuk, magabiztos 9,5:2,5 arányú győzelmet arattak, s miután a makóiak lemondták a visz- szavágót, így a battonyaiak bejutottak az NB II-be. A battonyai csapatból győzött Dosztán (1. tábla), Chereches (2. t.), Manojkmcs (3. t.), Kelly (4. t.), Deutsch (5. t.), Szántó I. (6. t.), Farkas (7. t.), Bajusz Gy. (10. battonyaiak t.). Döntetlent ért el: Borombós Edit (8. t.), Hotorán (11. t.), Bányik (12. t.). Az előző szezonban az NB II- ben szerepelt Gyula-Dévaványa SE együttese Kiskunhalason ült asztalhoz. A találkozót a két nemzetközi mesterrel felvonultató kiskunhalasiak nyerték 8:4-re. A fürdővárosiak közül győzött Fekete A. (1. t.), Csomós R. (2. t.), Haragos K. (4. t.), döntetlent ért el: Juhász (3. t.), Gombos (8. t.). A mérkőzés visszavágóját vasárnap 10 órakor rendezik Gyulán, amelyen csak nagy bravúr árán juthat be az NB II-be a Gyula-Dévaványa SE csapata. _____________________V. L. Ne m „falból” elkezdett verseny Békéscsaba A megyeszékhelyen, a Dobozi úti Csaba Tenisz és Fallabda Centerben - a Nemzetközi Fallabda Szövetség előírásainak megfelelő két pályán - a minap rendezték meg a jövő márciusig tartó amatőr fallabda-bajnokság első fordulóját. Bár az első három helyen békéscsabaiak végeztek - sorrendben Kovács Mihály, Lipták Csaba és Kiss Károly -, de neveztek a megye több településéről, illetve a továbbiakban is várnak minden érdeklődőt, versenyzőt. A következő fordulót június 29- én rendezik. Salamon Gabriella, a tenisz és fallabda center menedzsere elmondta, hogy egyre többen hódolnak ennek a sportágnak, mivel könnyen elsajátítható, kellemes szórakozást és sportlehetőséget, sportélményt nyújt. Maga a verseny több fordulós, de az összetettben a legjobban szereplők díjazásán kívül minden egyes versenyen szolgálnak meglepeté- sekkel, ajándékokkal. _____ny.i_ Pi acenza a cél Békéscsaba Az egykori „Pasqua Del Budo” Európa és a világ legrangosabb kick-box versenye volt a hivatalos világ- és Európa-bajnokság után, amelyet Piacenzában rendeztek. Pár éve a verseny új formátumban és néven újult meg. Már az elnevezése, a „Best fighter” is jelzi azt, hogy egy vüágsztárokra számító, nagy harcművész fesztivál várja a versenyzőket. Az induló létszám megközelíti gyakran a kétezret. Tavaly például két sportcsarnokban bonyolították le. Az idén kisebb csabai küldöttség utazik Haba József, a Békéscsabai Lakótelepi SE All-Style karate és kick-box szakosztályának vezető helyettese irányításával. A legismertebb név Debreczeni Dezső egy kellemetlen és súlyos kézsérülése miatt csak semi- contactban indul, talán így „fél kézzel” is eredményes lesz. Számára a külföldi ellenfelek tesztelése miatt fontos a verseny, hiszen a június közepén megrendezendő debreceni világkupán nem tud elindulni. Az ok prózai: Debreczeni Dezső, kihasználva a főiskolai nyári szünetet, két hónapra dolgozni megy Angliába. A szombat és vasárnap megrendezendő versenyre csütörtökön utazik a csapat és hétfőn érkezik vissza. b Dreher maraton váltó Budapest Az már biztos, hogy vasárnap több ezren gyűlnek a Parlament elé, ugyanis eddig 700 csapat adta le nevezését a 9. Dreher maraton váltóra, amelyet a Budapest Sportiroda rendez. A versenyen hat fős csapatok teljesítik a távot, azaz egy csapattag 7 kilométert fut. A rajt, a váltóhely és a cél is a Kossuth téren lesz. Az idén 800 csapat nevezését fogadják el a szervezők, érdemes igyekezni, hiszen már kevés hely kiadó. A nevezési díj péntekig 12 ezer forint, a helyszínen - a Kossuth téren, az MTESZ székházi versenyközpontban - ez már 15 ezer lesz. Minden induló emblémázott pólót kap. Az indulók között 12 pár adidas sportcipőt sorsolnak ki. Minden célba érkező Dreher vagy Coca Cola, Powerade, valamint Schöller ajándékot vehet át. Bővebb információ a (1) 273- 0939-es telefonszámon kérhető, vagy a www.bpsportiroda.hu internetes oldalon olvasható, b Nyertek a Skaliczki-tanítványok Szombaton Ukrajna ellen játszik a férfi kézilabda-válogatott Az ukránok elleni világbajnoki selejtezőre készülő férfi kézilabda-válogatott Szegeden 36—26-ra legyőzte a Magyar- országon játszó légiósokból álló együttest. Szeged Magyarország—Idegenlégiósok csapata 36—26 (18—11). Ld.: Mohácsi 6, Berta, Pásztor, Rosta I., Katzirz 4-4, ill. Savon, Noris 6-6, Pavlovics 4, Bajusz A. 3. A zártkapus találkozón Skalicz- ki László szövetségi kapitány csapata eredetileg a románokkal találkozott volna, de ők lemondták a szereplést. Az idegenlégiósok csapatában pályára lépett Hodik Sándor és Bajusz Attüa, az Every Day Orosháza két játékosa is. A magyarok szombaton 17 órától fogadják Szegeden Ukrajnát, a visszavágót június 9-én rendezik Kijevben. A párharc győztese vehet részt a jövő évi portugáliai vb-n. Szerdán sajtótájékoztatót tartottak a férfi válogatott világbajnoki selejtezőjével kapcsolatban. Skaliczki László szövetségi kapitány csapatában Nagy László hasfalhúzódással, Bartók Csaba pedig térdsérüléssel bajlódik, de várhatóan mindketten pályára léphetnek már a párharc első ösz- szecsapásán is. A szakvezető hangsúlyozta, hogy Ukrajna nem ígérkezik Skaliczki László, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya magyaráz D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER könnyű ellenfélnek, a februári kontinenstomán 11., a tavalyi vb- n hetedik volt.- Nem az az igazán lényeges, hogy Szegeden mi lesz a végeredmény, csak a továbbjutás számít - tette hozzá. A szombati szegedi találkozó 17 órakor kezdődik. A magyar keret. Kapusok: Szathmári, Fazekas. Mezőnyjátékosok: Berta, Nagy, Bartók, Mezei, Mohácsi, Tóth, Rosta M., Rosta I. (Every Day Orosháza), Pásztor, Iváncsik, Katzirz, Lendvay, Laluska, Ben- dó. a Blatter maradt az elnök A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tisztújító kongresszusán a tagok úgy döntöttek: továbbra is Joseph Blatter marad a szervezet elnöke. A 66 éves svájci sportdiplomata második megbízatása újabb négy évre szól. Blatter 139:56-os szavazati különbséggel már az első fordulóban győzött, egyetlen ellenfele az 55 éves kameruni Issa Hayatou volt. ____________■ Lábteniszb ajnokság Gyula Második alkalommal kerül megrendezésre a Pepsi iskolai lábteniszbajnokság. A tavalyi indulókhoz képest az idén 50 iskolával többen neveztek be a tornára. Összesen 510 iskolából 2039 csapat jelentkezett a megmérettetésre. A bajnokságon 8156 gyerek indul, s érdekességként említhető, hogy közülük 515 lány. Békés megyéből 21 iskola 81 csapatot nevezett az eseményre. Az országos bajnokság a nevező iskolák selejtezőjével kezdődött, majd ezt követően májusban és június elején tartják a körzeti vagy megyei fordulókat. Innen kerül be az országos döntőbe huszonnégy csapat. Az országos döntőre 2002. június 16- án, Budapesten kerül sor. A megyei eseményre ma, csütörtökön 9 órától a gyulai sport- csarnokban kerül sor. a Csabai pólóslányok bronzérme Sarkadi hajtok sikere Derecske Hódmezővásárhely sik csabai vonatkozású mérkőzése, a kecskemétiek elleni találkozó elmaradt, mert az utóbbi csapat A korábbi években csak ifjúsági, ebben a bajnok- nem érkezett meg. Ezzel a viharsarki serdülő lá- ságban azonban már serdülő leány csapatot is ne- nyok a bronzérmes helyen kötöttek ki, a bajnoksá- vezett a pontvadászatba a Békéscsabai VSC vízilab- got a BVSC nyerte. da-szakosztálya. A serdülők remek évet zártak, Mivel a Kecskemét nem érkezett meg az utolsó amit elősegített a Hódmezővásárhelyen megrende- fordulóra, ezért a felszabaduló időben egy barátsá- zett utolsó fordulóbeli siker is, amikor a Dunaújvá- gos mérkőzés erejéig összemérte tudását a már bajrost 15-0-ra (!) legyőzte a következő csapat: Szabó nők BVSC és a bronzérmes Békéscsaba, amelyet M. — László B„ Török 8, Bogár 1, Tóth M. 2, Fábián meglepetésre a csabai lányok végig vezetve 8—7-re 2, Szabó E. 2, László T., Petrovszki. A forduló má- megnyertek. Török Zsuzsa (balra), a Békéscsabai VSC serdülő leány csapatának lövője nyolcszor volt eredményes d-fotó: lehoczky péter A Sarkadi Lovasklub hajtói az elmúlt hét végén Derecskén vettek részt meghívásos fogathajtó versenyen. Huszonhét kettesfogat és 6 egyesfogat indult a megmérettetésen. Az akadályhajtásban négy sarkadi kettesfogat állt rajthoz. Borsos Béla Csibész és Madár nevű lovaival második lett. Az egyesfogatok mezőnyében Szabó Sándor Szultán nevű lovával nyerte az akadályhajtást. A női hajtók versenyében vett részt és ért el szép eredményt Grósz Andrea. A klub tagjait június 1-jén Nagyszalontán várják fogathajtó versenyre. a Körös teljesítménytúrák Mezőberény Az Alföld Turista Egyesület Mezőberény június elsején, szombaton rendezi meg a Körös teljesítménytúrákat. A túrák rajtja és a cél a Mezőberényi Szabadidős Központnál lesz (Tessedik tér 1-2.). A Körös 20, Körös 30 túrák rajtja 6 és 9 óra között, a Körös 50 rajtja 5 és 9 óra között lesz. Ugyancsak ezen a napon rendezi meg a Körös 100 és a Körös 70 km-es országúti kerékpáros teljesítménytúrát a herényi egyesület. Az indítás a Körös 100 túra esetében 8 és 10, a Körös 70 túra esetében 9 és 10 óra között lesz. a Berényi és gyulai fiatalok Franciaországban A Berényi Gyermek FC és a Gyulai Kinder FC ifjú labdarúgói Franciaországban jártak, ahol mindkét csapat részt vett egy nagyszabású nemzetközi gyermek labdarúgótornán. De a megyében is több gyerekfocitornát rendeztek, nagy sikerrel. Saintfargean-Ponthiery Az 1988-89-ben született fiataloknak kiírt viadalon hat ország (Románia, Spanyolország, Portugália, Hollandia, Magyarország, Franciaország) negyvenkét csapata küzdött. Mint Kajlik Péter edző elmondta: a Párizs melletti, húszezer lakosú kisvárosban remek körülmények (műfüves, villany- világításos pályák) várták csapatukat. A herényiek két mérkőzést megnyertek, kétszer döntetlenült értek el és öt alkalommal vereséget szenvedtek. A szakember szerint megállapítható, hogy a francia együttesekben nagyon sok színesbőrű fiatal szerepel, akik gyorsak, könnyedén játszanak. A Berényi Gyermek FC végül az erős mezőnyben a tizennegyedik helyen végzett. A tornát a romániai FC Bihor csapata nyerte. A mezőberényiek utazását támogatták: Mezőberényi Gyerekfoci Alapítvány, Berényi Gyermek FC, Labdarúgó osztályok szülői munkaközössége, Orlai Petries Soma Általános Iskola, Stangli Pékség. Orosháza ________ Ne gyedik alkalommal rendezték meg Orosházán két korosztályban tizenöt csapat részvételével az „Orosháza Kupa” nemzetközi utánpótlás labdarúgótornát, amelyen a Romvest Arad és az Orosháza FC végzett az élen. Több aradi együttes is részt vett a tornán, ezzel is emelték a színvonalat. Végeredmény. 1993—94-es korosztály (5 csapat): 1. Orosháza FC, 2: Tisza Volán Szeged, 3. Arad Glória (romániai), 4. Kiskunfélegyháza, 5. OMTK. Különdíjasok. Gólkirály: Gavra Cristián és Cuedan Flavius (Arad Glória) 7-7 góllal. Legjobb kapus: Batik Gergő (Tisza Volán Szeged). Legjobb mezőnyjátékos: Ködmön Szabolcs (Orosháza FC). 1991—92-es korosztály (10 csapat): 1. Romvest Arad (romániai), 2. UTA Arad (romániai), 3. Kiskunfélegyháza, 4. Atletico Arad (romániai), 5. OMTK, 6. Arad Glória I. (romániai), 7. Orosháza FC., 8. Arad Glória II. (romániai), 9. Tisza Volán Szeged, 10. Hódmezővásárhely. Különdíjasok. Gólkirály: Tucudean George (Romvest Arad) 13 góllal. Legjobb kapus: Bozsó Antal (OMTK). Legjobb mezőnyjátékos: Linguár Ciprian (Romvest Arad). A közönség különdíját: Szilágyi Árpád (Kiskunfélegyháza) kapta. PÁRIZS Nagy élményben volt részük a Gyula és Környéke Gyermeklabdarúgó Kinder Sportklub 12 éves nagyszénási és gyulai növendékeinek, akik Franciaországban, a Gilbert Boucel nemzetközi fut- balltornán vettek részt. A rendező Párizs SG volt és 16 nemzet 16 csapata képviseltette magát. A gyulaiak a csoportmérkőzéseket veretlenül megnyerték és a felsőágba kerültek. Itt nem kis meglepetésre egy 13 évesekből álló francia leánycsapat volt az ellenfél. A rendes játékidőben 0—0-ás eredmény született. Ezután a büntetők következtek, ahol a hölgyek jobban összpontosítottak, így ők jutottak a legjobb négy közé. A gyulaiak hatodikok lettek. A francia túra támogatói: a szülők és a segítő szponzorok, Széli Trans Kft., polgármesteri hivatal, Gazda Kft., Hajdú Péter (Nagyszénás), Ferámen Bt. (Orosháza), Farkas Tiborné (Szeged). __________Dévaványa__________ Dé vaványán Sárrét Kupa néven ötcsapatos labdarúgótornát rendeztek. A tornát az NB I-ben szereplő dévaványaiak nyerték. A további sorrend: 2. Gyulai Amazonok, 3. Karcag. Mezőberény A mezőberényi 1-es iskola és annak diáksport egyesülete rendezte meg a Barátság Kupa nemzetközi gyermeklabdarúgó-tornát. A végeredmény. 5—6. osztályosok: 1. Myslenice (Lengyelország), 2. Szeghalmi Ált. Isk., 3. Mezőberényi Orlay ált. isk., 4. Békési dr. Hepp Ferenc isk., 5. Mezőberényi 1-es isk., 6. Székelyudvarhely (Románia). Legeredményesebb játékos: Keseh Máriusz (Myslenice) 6 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Bryjah Karol (Myslenice). Legjobb kapus: Nagy Norbert (Szeghalom). 7—8. osztályosok: Békési dr. Hepp Ferenc isk., 2. Myslenice, 3. Szeghalmi Ált. Isk., 4. Mezőberényi Orlay ált. isk., 5. Mezőberényi 1-es isk. Legeredményesebb játékos: Pankotai Dániel (Békés) 6 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Pilch Tornász (Myslenice). Legjobb ka- pus: Pardi László (Szeghalomé B Cigánylakosok sportnapja Ez évben Mezőberény ad otthont a már hagyományosan megrendezett cigánylakosok megyei sportnapjának. Mezőberény A versenyre június 8-án, szombaton, reggel 8 órától kerül sor a mezőberényi sporttelepen. A férfiak és nők mellett a gyerekek (14 év alattiak) is összemérhetik tudásukat atlétika (síkfutás, súlylökés, távolugrás, kis- labdahajítás, váltó), kispályás labdarúgás és női kézilabda sportágakban. A szervezők még elfogadnak nevezéseket a nevezési díj befizetése mellett (Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa, 5600 Békéscsaba, Peter Jilem- niczky u. 3., telefon: dr. Tóth Miklósné (66) 441-291 vagy (20) 9159-003). TOMI I r *