Békés Megyei Hírlap, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-29 / 123. szám
Politika Mag! Ha egy igazi politikus veszít, minden hiszti nélkül veszi a kalapját, ahogy Boross vagy éppen Horn tette. Nem a demokrácia történetében kell példát keresni arra, amit Orbánék műveltek. Medgyessyt meg azért látod mindig Kováccsal, mert Medgyessy nem tagja az MSZP-nek, azt Kovács képviseli. F * Az baj, hogy Orbán Viktor elment átvenni a kitüntetést, de az nem, hogy a Medgyessy-villa őrző-védő rendszere tízmilliókba kerül? Ez az első száz nap programja?! * * Egy másik üzenet a Köztársaság térre. Fiúk! Többet már ne hazudjatok, ne rabló-privatizáljatok, ne építsetek több Ml—M5-ÖS autópályát, ne csináljatok semmit, akkor talán nem ártotok senkinek! Tudva levő, hogy az MSZP állandóan azon problémák megoldásán fáradozik, amik nélküle nem is lennének. Osztályidegen * Kedves Ismeretlen! Igaz, hogy a volt „pufajkást” jelölte '98-ban az utódpárt. Azt hitték, elég lesz, mint '94-ben. Tévedtek. De a demokrácia nem sérült úgy, mint most. Reális * T. MSZP- vezetők! Ne szégyelljétek a választóitokkal a valódi győzelmet megünnepelni! Vegyétek őket is emberszámba! Nem csak a hajrá, magyarok kell! R. * ACI! Lassíts! Ne vedd át a stílusukat! A mocskolódás annak való, akinek nincs érve. Például Kövérnek, Bayernek, stb. Rodin * Egyre felhívnám az MSZP figyelmét! Három dologban ne versenyezzen a volt kormánnyal: millenniumi zászlólengetésben, kopjafaállításban és alapkőletételek meny- nyiségét illetően, mert ezekben verhetetlenek! TZ * Orbán 32 millióért utazott, Medgyessy megválasztása után száz millióba került az őrzése. Hajrá, MSZP, csak így tovább, mi lesz velünk négy évig?! * T. szoc. választók! Althoz mit szóltok, hogy Medgyessy miniszterelnök úr nem hajlandó kiköltözni villájából? Száz millió forintba fog kerülni a ház biztonságossá tétele. * Kedves F! Bocsi, de nem kevertem semmit. Az más kérdés, hogy szatirikus volt a hangvétel. Nem tudom, a másik oldal értette-e. Az utolsó mondaton van a hangsúly! Roden * MAG! A kampány idején is négy évre elosztva, folyamatos plusz emeléssel ígérték a 13. havi nyugdíjat. Pl.: Csehák Judit. Tán csak nem az fáj, hogy betartják? Reális * Nagyokos MSZP-sek! Melyik a több: a 32 millió, amit Orbán elköltött, vagy a százmillió, amit Medgyessy villájának biztonságára fordítottak? Most is méltatlankodjatok! SMS (30) 4061-110 * Y-nak! Az én ismeretségi körömben is nagyon sokan megbánták, hogy a Fideszre szavaztak! ACI * Orbán Viktor mikro diktátor sokat tanult a kommunistáktól. Most hozza létre a kommunista besúgó sejteket. Félelmetes. 96H Tisztelt Körös Volán! Nap mint nap közlekedem Orosháza és Szeged közt a 14 óra 10-es busszal. A vezetőknek üzenem, üljenek fel erre a járatra! Öreg busz, ragad a kosztól. Felháborító, hogy Csaba több középiskolájában a történelem tanárok nagyon le vannak maradva az anyaggal — olykor több mint fél évvel ! Igazgatók, ellenőrizzétek! Van még egy hely Békéscsabán kívül, ahol a versenyt feladó személyt felhívják a dobogóra? Nem csak „Vozi” sportol Békéscsabán. Motiváció Mozirajongók, figyelem! Sikolyos maszkot keresek, aki tud rajtam segíteni, küldjön egy sms-t erre a számra: 30/248-9890. Válasz a 27-ei kétegyházi ktv-s üzenetre. Tájékoztatásul. Hibabejelentés személyesen: Úttörő 26. vagy telefonon: 250-949. Nem az újságban kell hibát bejelenteni! Szeretem a Mónika-showt. Legutóbb is egy 12—13 éves korban elkövetett csalást vallott be az elkövetője a nyilvánosság előtt. De nekem csak itt van a kisördög. Mit követhetnek el a törvényalkotók ezzel a sok kiskapugyártással, mikor nem is asztalosok, hanem fuserok?! De ez mindig utólag derül ki, amikor már késő. (UN-TYU) Gyászolhat a Vasas! Tönkreteszik az egész csapatot. Ezek nélkül a játékosok nélkül a saját válogatottunk is gyengébb lesz több mint egy évig? 1 vízilabda-rajongó Miről lehet felismerni Mező- kovácsházát? A szagáról. Vidéki Ki tudja, mikor lesz Eleken normális ktv-adás? Egy előfizető T. szerk.! Kíváncsi lennék, “hogy a Lencsési erdőirtással kapcsolatos sms-re, cikkekre miért nem reagál senki. Talán csak nem tabu? Hol vannak a természetvédők? GM (Ne ránk haragudj, mi nem vágtuk ki az sms-rovatból. Több cikkünkben is nyilatkoztak a természetvédők. Egyébként a következő üzenet talán neked szól. — A szerk.) Csabán azért pusztítják a fákat városi segédlettel, mert üzlet újakat Világszervezet a teljességért A Jézusban hívők jelentkezését várják Tegnap megalakult Gyulán a Teljes Evangéliumi Üzletemberek Nemzetközi Szövetségének helyi és Békés megyei csoportja. Molnár Miklós, a szövetség magyarországi és középkelet-európai elnöke elmondta, tagjaik nem csak üzletemberek lehetnek, a hívők közössége az övék. Gyula___________ — Nem titkolt célunk, hogy az emberek Istennel megismerkedjenek, életük megújuljon, kiteljesedjen, sikeresekké váljanak erkölcsileg, szellemileg, fizikailag - mondta Molnár Miklós. A nemzetközi közösséget eddig 161 országban jegyezték be, tagjaik száma több százezer. Elnökük az örmény származású, Amerikában élő Demos Shakarian. Magyarországon 1992-ben jegyezték be a szervezetet. Azoknak, akik tagjaik sorába szeretnének tartozni, egy a feltételük: higgyenek Jézus Krisztusban. A helyi csoport egyelőre dr. Horváth Lajosné lakásán működik, a telefon- és faxszám: (66)461-707. SZ.M. Anyakönyvi hírek SZARVAS Anyakönyvi hír nem érkezett. MEDGYESEGYHÁZA Anyakönyvi hír nem érkezett. MEZŐKOVÁCSHÁZA Haláleset: Ujj Jánosné Pohorelecz Piroska (1911, Battonya). Terminál-játék Békéscsabán, a Terminál Étteremben (Szarvasi út 92.) mindazok, akik az étteremben fogyasztanak — összeghatár nélkül - sorszámozott számlát kapnak. Hetente sorsolnak, melynek alapján a szelvényt felmutató 4000 forintig fogyaszthat térítésmentesen az étteremben. Minden szerdán közöljük az előző heti nyertes szelvény számát. Figyelje szerdánként a Békés Megyei Hírlapot! Terminál Étterem, Békéscsaba, Szarvasi út 92. Telefon: (66) 446- 565. telepíteni. Lásd tavaly a Becsey utca kivégzése! A Békés megyei sport ismét bebizonyította, hogy első osztályú! Orosházi, békési kézilabda, békéscsabai foci. (Elnézést a kimaradtaktól.) Hajrá, Viharsarok! Egy sportimádó Both Imrének üzenem, már mindenki tudja, Doboz a vármegye legrégibb faluja, Sarkad pedig hajdúváros. Egy újságíró fogalmazhatna választékosabban! Egy olvasó (Naponta találkozom emberekkel, akik megkérdezik, hogy miért hajdúváros Sarkad és miért a vármegye legrégibb faluja Doboz. Te lehet, hogy mindezt már betéve fújod, de ne feledjük: az ismétlés a tudás atyja! — B. I.) Egy eleidnek: ne aggódj, Kétsopronyban sem volt gyereknap, de az önkormányzat előtt drága virágos park és a villany- oszlopokon muskátli, az igen! Sajnos ez van! Tárni A 21. heti nyertes szelvény: 2002. 05. 24. 0027. Forma-1. BNW-nek! Ha visszagondolsz egy kicsit, Ralf mit csinált Barrichellóval? Egyébként teljesen megértem a Ferrari-haragot. Ha a BMW vagy a Merd lenne eny- nyire behozhatatlan, én is ezt tenném. 360 kisgyerekeknek. * Most látszik, ki a legnagyobb pilóta az Fl-ben. Ezen a pályán a tudás és nem a lóerő számít. Éljen Coulthard! Nyolchetes kiscicák ingyen elvihe- tők. T.: 20/917-7803___________ „Rendőrök békeéve”. A közbiztonság javulását nem érezzük, tombol a rossz hangulat a főkapi- tányságon. B ______________ Ha valaki tudja, hogy Lady Remington epillálóhoz hol lehet gumit kapni, kérem küldjön egy sms-t erre a számra: 30/856-2753. Alexandriai Nagy Sándor: „A legyőződnek ugyanolyan elismerés jár, mint a győztesnek!" Ennyit az i. e.-i és a mai gondolkodásmódról! (2300 év eltelt azóta!) =Janega= Szívküldi: Egy sarkadi lánynak üzenem, hogy nagyon vonzó nő vagy, a tetkód meg kifejezetten az. 24 éves csabai fiú vagyok. Szeretnék megismerni egy romantikus, őszinte lányt, sms-ed a 20/528- 5151-es számra várom. Humor- Mi az abszolút köd?- Amikor a rendőr a jelzőlámpa tetejéről kiabálja a színeket. *- Mi az abszolút kellemetlen?- Ha a hülyeség akaraterővel és szorgalommal párosul. 0- Ki az abszolút diplomata?- Aki úgy el tud küldeni a fenébe, hogy alig várod az indulást. 0- Ki az abszolút lusta lovag?- Aki felmenteti magát lovagi torna alól. 0-Mi az abszolút szlogen?- Az alkohol az emberiség ellensége. Aki pedig megfutamodik az ellenség elől, az gyáva. 0- Mi az abszolút legjobb fizikai megfigyelés politikusoktól?- Az üres fejnek jobb az akusztikája. 0-Ki az abszolút naív kismama?- Aki a szülőszobában kinyittatja az ablakot, hogy be tudjon repülni a gólya. 0- Ki az abszolút bombanő?- Aki ha bemegy a spájzba, a kolbászok mind felállnak. 0-Ki az abszolút szexmániás nő?- Aki - ha banánt vásárol - megkérdezi, hogy hol a próbafülke. 0- Ki az abszolút papucsférj?- Akinek otthon keveset szabad, de amit szabad, azt muszáj. Vonalban vagyunk.. Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...”. Nem az okmányiroda a felkészületlen- Június 30-án lejár a vállalkozói igazolványok cseréjének határideje. Kíváncsi lennék, hogy a határidőt az okmányiroda hogy tudja betartani, amikor már hajnali 4-kor kígyózó sorban állnak az emberek számra várva! A fél hétkor beüzemelt gép, a bekapcsolástól számított 15 percen belül már nem tud újabb számot adni arra hivatkozva, hogy kimerült az aznapi ügyfélszámkeret. Többször próbálkoztam én is a cserével, de az az igazság - azon kívül, hogy tülekedtek, arrébb löktek, sorszámért verekedtek a várakozók -, hogy az én türelmem is elfogyott! Szerintem több ezer igazolványt nem tudnak majd kicserélni az okmányiroda felkészületlensége miatt — szólt az olvasói panasz. Megkérdeztük az iroda vezetőjét, dr. Szombatyné dr. Nagy Mar- gitot a felvetett problémával kapcsolatban:- Nem az iroda felkészületlen! Már 2000 novembere óta lehet cserélni az igazolványokat. Arról nem mi tehetünk, hogy a vállalkozók az utolsó pillanatban kapkodnak. Három ügyintézőnk csak azzal foglalkozik, hogy b szedje az okmányokat. A kollég im éjjel-nappal azért dolgoznál hogy ne csússzunk ki a határidi bői. Naponta 40-45 ügyfelet fog. dunk. Az elmúlt másfél héten postán beérkezett kérelmeid« együtt közel 600 vállalkozó adt tait fogadtuk. Nem győzzü hangsúlyozni, hogy postai úton i eljuttathatják hozzánk a kérelme két. A nyomtatvány nálunk sze rezhető be, és nem sorszámköte les. A kitöltött űrlaphoz csatoln kell a teljes vállalkozói igazol vány, valamint a személy igazol vány bejegyzést tartalmazó oldalainak másolatát és a küldemény! a Békéscsaba, Szabadság tér 11- 17. szám alatti címre kell eljuttatni. Ajánlva adják fel a kérelmeket, hogy így is tudják bizonyítani, időben léptek. Ha valaki kicsúszik a határidőből, a vállalkozói igazolványa július elsejétől érvénytelen. Arról nem is beszélve, hogy a július-augusztus folyamán kiváltott igazolványok már 5 ezer forint illetékkötelesek. Lapunk terjesztéssel kapcsolatos gondjaikkal hívják ingyenes, zöld számunkat: 06/80/922-012. Olvasóink írják Szür-real-izmns, ó! (Egy kiállítás nyomában) Már végigcsengett az esti kisharang, amikor végiggördültünk az Allén és keresztül József-majo- ron. Az elvadult szőlőindák között ott pávásko- dott a filagória. A pálinkás tivornyák tanúja mellett zötykölődtünk. Vincellérház. A régi pörkölt- szagú majálisok elillantak, a gesztenyefák túlnyílott virágai citálták csupán. Az út, amelynek vonala Korozsma mellett egész Medgyesig folytatódott, kihalt volt. Az átvágott Koleradomb mellett a dinnyefóliák ezüst bordája futott a föld felett. Akár egy sci-fi-ben. A szivattyúk zümmögő szúnyogként szipolyozták a földet. Csak Frigyesig mehettünk, a kőút, az aszfaltcsík elfogyott. Idejártunk lovagolni hajdanok hajnalán. Tovább csak emlékeimben folytattam az utat Apátyi- puszta felé. Az iskola, a szentély már rég nem áll. Emlékeket, mint olajos hajópadlót téptem föl, és alóla áradt a hevített homok penészlő pora. Nyiszorgón a rozsdás szögek fejvesztve adták meg magukat. Gyerektalpak nyoma, spaletta és a kereszt. Hova bontották ezt az iskolát? Pedig Jeszenszkyné, Antal Arany tanítónő, a Szánthó tanító házaspár micsoda emberminőséget hoztak létre! Megláttam a Centerben. Láttam, ahogy a kökényes Naggyöp a 67-es őrház mellett Siklóig nyúlt. Láttam, megette képsor a teret, győzve a pláza felett. Bizony voltunk, vagyunk, leszünk csupor mellé esett virágok, csendes éjbeit árvácskák. Sajnos, préselt estékben sokat sírok. Sorokat is ríva róttam, és lelkem hídlásán dobrokolt a Napcsikó. Balogh Botond Balázs Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MOZI. Nagyterem: 15.45, 17.45, 20.00-kor: Star Wars II. - A kiónok támadása (m. b„ sz„ am. sci-fi). Kisterem: 17.00-kor: Más világ (sz„ am.), 19.00-kor: Szerelem a végzeten (sz„ am.), 21.00- kor: Az ígéret megszállottja (thriller). GYULA, PETŐFI MO- Zl: 18.45-kor: Pán Péter - Visszatérés Sohaországba (m. b., sz„ am.), 21.00-kor: Az igazság nevében (sz„ am.). OROSHÁZA, APOLLÓ MOZI: 18.45-kor: Üldözési mánia (sz„ am.), 21.00-kor: A pokolból (sz„ am.). PÓSTELEK, AUTÓS MOZI: 21.00-kor: Amerikai pite 2 (m. b„ sz., am.). Békés megye SZÍNHÁZ Békés Megyei Jókai Színház Május 29-én, ma 19.00 órakor CIGÁNYBÁRÓ Pécsi-bérlet # é ö derült napos falhős # • <Eb párás ködös borult <ß 0 & zápor zivatar esős (ß) (0 0 havas eső hózápor havazás Gyakran lesz erősen felhős, illetve borult az ég, többfelé várható újabb eső, zápor- eső, zivatar. Emellett rövid időszakokra azért előbukkan a nap. Eleinte fülledt marad az idő, majd az északnyugatira forduló, egyre erősebb széllel kissé szárazabb levegő érkezik. Készítette: Hidegfronti hatás várható ma. Az ország nyugati felén a viharos széllökések, keleten a záporok, zivatarok nehezítik a közlekedést. 2002. május 29., szerda - Rádióműsor Kossuth (KH-AM 540 kHz; URH-FM 67,4 MHz) Petőfi íurh-fm 98,8 vagy 96,7 MHz) 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Református félóra. 14.04 Zene-szóval. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövök...”. 17.05 Digitális. 17.45 Kékbolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.49 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Kertész Imre. 20.35 Ünnepi könyvhét - 2002 - Oravecz Imre: A megfelelő nap. 21.05 Kossuth-klub. 21.55 Szóló - Cserhalmi Imre olvassa fel Írását. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Mérleg. 23.00 Kenó. 23.04 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek. 8.45 Sportreggel. 9.00 Fétőfkiélelött. 9.16 Riport-interjú-stúdió- beszélgetés. 9.52 Aprócseprő. 10.10 A vélemény szabad... 10.45 Társalgósarok. 11.05 Sporthírek - A kihívás napján. 11.10 Gordiusz plusz. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Sport. 12.05 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Zeneszerda. 16.30 Könyvről könyvért. 16.40 Túlélők klubja. 17.00 Háztól házig. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Számit a technika. 19.04 Sportpercek. 19.15 Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.04 Köztér. 22.00 (Óhajok hídja. 23.15 Tele-stúdió. 24.00 Éjfél után... 2.23 Rádiószínház. Helyi rádiók Csaba Tv CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) * CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) 0 RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) * RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) * RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) * RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) * SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) * START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (FM 96 MHz) *T0R0NY RÁDIÓ, BÉKÉS (FM 94,4 MHz) 18.00 Műsorismertetés 18.05 Eurogazda (magazin) 18.30 Filmszemle (mozi-magazin) 19.00 Híradó 19.15 Megyei Tükör (közéleti magazin) 20.00 Híradó 20.20 Állami Áruház (magyar film) 22.05 Megyei Tükör (ism.) 22.30 Thallassa (ismeretterjesztő film) 22.55 Képújság