Békés Megyei Hírlap, 2002. május (57. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-23 / 118. szám
6. OLDAL - 2002. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK HÁT TÉR- BÉKÉS MEGYEI HÍRLAP Gázórától gázolásig Az eladó igazolta, hogy a szerkezet nyikorgóit és nem mért rendesen Az eleki Szántó József vett egy lakóházat meg egy tőt. Az utóbbi tudtán és szándékán kívül került a „tulajdonába”. Az épületről szabályos adásvételi szerződés, a tűről jegyzőkönyv készült. Az egyik dokumentumot Szántó József őrzi, a másik valahol Szegeden lehet, a Dégáz Rt. irattárában. Megvannak hát a papírok, megvan a ház is, és megvan a tű is. És az igazság? Hát azt bizony keresni kell! S hogy érdemes-e, döntse el az olvasó! Elek Szántó József 52 éves, 67 százalékos rokkantnyugdíjas. Feleségével és általános iskolás korú kisebbik fiával él egy tavaly májusban vásárolt régi sváb házban. — Az épület rendkívül lerobbant állapotban volt, amikor megvettük. Eddig több mint egymillió-kétszázezer forintot költöttünk a felújítására - mondja, de rögtön hozzáteszi, hogy ezekre a kiadásokra számítottak. A tulajdonosváltást kellő időben bejelentették valameny- nyi vezetékes szolgáltatónak: a Dégáznak, a Démásznak, a vízműveknek, a kábeltévének és a telefontársaságnak.- Május végén kijöttek a gázosok, felírták az óraállást, le- plombázták a készüléket. Ezután elkezdtük a felújítást, szakemberrel beszereltettünk egy gáztűzhelyt és egy konvektort. Megtörtént az új készülékek beüzemelése, de ezt követően sem az új konvektort, sem a gáztűzhelyet, sem az átalakítás miatt leszerelt régit nem használtuk. Minek is használtuk volna, amikor nyár volt, rekkenő hőség, ajtó-ablak nyitva, a friss padlóbetonnak és a falaknak kellett a huzat. Közvetlenül a fűtési szezon előtt ismét hívtam a szerelőt, most már azért, hogy ellenőrizzen valamennyi fogyasztót. Üzemképes, biztonságos készülékekkel szerettünk volna nekimenni a télnek. Ekkor vettük észre, hogy nem működik a fogyasztásmérő. Azonnal értesítettem a Dégázt. Kiküldtek egy másik szerelőt, aki lecserélte az órát, s a régit magával vitte. Szegeden bevizsgálták, és megállapították, hogy benne van egy tű, azért nem mutatja a fogyasztást.- Ön szerint ki manipulálhatta a lecseréü régi órát? — Hát én azt nem tudom. Kiküldtek 191 ezer forint büntetést, majd - mivel nem fizettem - az új órát is leszerelték, azóta nincs gázunk. Ismeretlen tettes ellen feljelentést tettem a rendőrségen, de hamarosan megszüntették az eljárást. Megjegyzem, azért fordultam a rendőrséghez, mert sem a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségen, sem a Kereskedelmi és Iparkamaránál nem jártam eredménynyel. Megkerestem egy ügyvédet, aki azt mondta, hogy széllel szemben nem lehet! Nincs ember, aki pert nyert volna a Dégáz ellen, folytatta, s azzal példálózott, hogy mindig az erősebb kutya... az esélyes. Annyira megviseltek a történtek, hogy éjszakákat nem alszom, napi két doboz cigarettánál tartok, amikor zaklatottan ügyvédet kerestem, Békéscsabán autóval elcsaptam egy bácsit...- Ezek szerint mégis van ügyvédje1- Ügyvéd nélkül nem tudom bizonyítani az igazamat. Találtam egyet, ő képvisel majd a bírósági tárgyaláson. Hogy nem fizetek, az biztos! A Dégáz kibocsátotta a fizetési meghagyást, szóban arra kértek, fizessem be a majd 200 ezer forint büntetést, s utána indítsak polgári peres eljárást a volt tulajdonos ellen. Én?! Milyen jogon? A Dégáz állt vele szerződéses viszonyban, nem én! Minden mellettem szól. Az új órával két hónap alatt, amíg le nem szerelték, 1039 köbmétert fogyasztottam, ezzel szemben a régi tulajdonos 4926 köbmétert fogyasztott hat év alatt! A számok alapján nem kétséges, hogy mikor kerülhetett a tű a gázórába. Szántó József megkereste a régi tulajdonost, aki elmondta: az óra nyikorgott, nem mért rendesen, s erről - állítólag — a Dégázt is értesítette. Amikor Szántó József rendőrségi feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, a volt tulajdonos egy tenyérnyi papíron az alábbi kézírásos nyilatkozatot tette: „Alulírott T.-né K. Gy. igazolom, hogy a gázóra nyikorgott.” Aláírás és 2001. december 3-ai keltezés. A ügyet a szegedi székhelyű Dégáz Rt. szemszögéből is szerettük volna áttekinteni. Hiába hívtuk a cégnek a Csongrád megyei telefonkönyvben szereplő központi számát, egy gépi hang folyamatosan azt ismételte, hogy „A hívott szám az előfizető kívánságára átmenetileg nem kapcsolható.” MÉNESI GYÖRGY Szántó József: „Az új órát is leszerelték, azóta nincs gázunk.” D-FOTÖ: A SZERZŐ FELVÉTELE Megújult a Vésztő-Doboz közti út Két év alatt közel 180 millió forintos beruházás valósult meg A körös-sárréti térség számára kiemelten fontos a Vésztő- Doboz között húzódó közút. Jó pár észak-békési település számára ezen az úton érhető el a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház, s Békéscsabára is sokan erre autóznak. Ennek az útnak 6,4 kilométer szakasza (a tarhosi elágazástól Dobozig) az utóbbi években nagyon rossz állapotban volt. A kedvezőtlen helyzetről ma már múlt időben beszélhetünk. A tavalyi 30,4 millió forint és az idei 141,5 millió forint értékű beruházásoknak köszönhetően a teljes 6,4 kilométeres kritikus szakasz új aszfaltszőnyeget kapott. A munkálatok május 31-ére fejeződnek be. A Vésztő-Doboz közötti útnak a békési leágazástól Dobozig tartó 6,4 kilométer hosszúságú szakasza volt a legrosszabb. Ennek a szakasznak a teljes felújítása érdekében az utóbbi években a körös-sárréti településeket tömörítő Észak-Békés A Vésztő-Doboz közötti útszakasz mindig fontos volt az északbékési települések számára. Majd 2001-től még nagyobb szerepet kapott ez az út, mivel tavaly januA VÉSZTŐ-DOBOZ KÖZTI ÚT SZÁMOKBAN Az évek óta kritikus szakasz hossza: 6,4 kilométer A tavaly nyáron három részben felújított úthosszúság: bő 1 kilométer Az idén új aszfaltszőnyeget kapott szakasz hossza: bő 5 kilométer A beruházás költségei:- tavaly 30,4 millió forint -idén 141,5 millió forint A felújítás fontos indoka: az észak-békési térség betegeit a mentő itt szállítja a gyulai megyei kórházba Fontos aktualitása: tavaly megszűnt a szeghalmi szülőotthon, így a térség női Gyulára járnak szülni (is) ár elsejétől Szeghalmon megszűnt a szülőotthon. így azóta már nemcsak a körös-sárréti betegeket szállítja a mentő a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórházba, hanem az észak-békési terhes nők is Gyulára járnak szülni. Észak-Békés Megyei Önkormányzati Térségfejlesztési Társulás is többször határozottan fellépett. Azt mindenki belátta, hogy az út minősége kritikán aluli, ám az anyagi fedezetet a célra nagyon nehéz volt előteremteni. A Körös-Sáréten élők tavaly nyáron örömmel tapasztalták, hogy megkezdődött a Vésztő—Doboz között húzódó út felújítása. A Békés Megyei Közútkezelő Kht. akkor 30,4 millió forintot költhetett a Vésztő-Doboz közti út felújítására, s ebből három kisebb szakaszon (ahol legkritikusabb volt a helyzet) újult meg az aszfaltszőnyeg. A további útfelújítás idénre maradt, aminek elkészültét a Békés Megyei Közútkezelő Kht. június 30-ig ígérte. Az utóbbi napokban több körös-sárréti településen is örömmel újságolták munkatársunknak, hogy a megadott határidőnél jóval hamarabb befejeződik a Vésztő-Doboz közti út 6,4 kilométeres kritikus szakaszának teljes felújítása. — Az út műszaki átadása napokon belül meglesz, s a munkálatok teljes egészében május 31-ig befejeződnek - mondta érdeklődésünkre Vantara Gyula, a Békés Megyei Közútkezelő Kht. igazgatója. — A tavalyi és az idei beruházás során a Doboz helységtáblától a Vésztő-Tarhos elágazásig teljes hosszában új aszfaltszőnyeget kapott 6,4 kilométeres útszakasz. Tavaly 30,4 millió forintot, idén 141,5 millió forintot költöttünk erre az útra. Ezzel az idei, közel 150 millió forinttal ez az útfelújítás lett az ez évi egyik legnagyobb útfenntartó beruházásunk - közölte Vanta- ra Gyula. _______ MAG YARI BARNA Békétlenségek a fürdőövezetben (Folytatás az 1. oldalról) A fürdőnek fizetendő magas bérleti díjak miatt ez a terület két hasonló profilú vendéglátóegységet nem bír el. Sajnálom Simoné- kat, de üzleti szempontból nem tűrhetem, hogy közvetlen mellettem, valamint az általam bérelt területen azonos profilú üzlet létesüljön! Hajlandó vagyok a megállapodásra a várfürdővel, továbbra is szeretném üzemeltetni az éttermemet, természetesen a tisztességes határok között. Annak ellenére, hogy befalazták a büfémből az úgynevezett gödörre nyíló ajtómat, amelyen a kerthelyiség - asztalok, székek - tisztán tartását végeztem, a helyiséget megnyitom. Megkerestük Cséfán Lajost, a Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatóját, aki egy köteg dokumentumot mutatott arról, hogy az ügy nem minden előzmény nélküli.- Igaz, hogy ezen a megkeresésen keresztül, de legalább köszö- netemet fejezhetem ki a fürdő területén lévő több mint 50 bérlemény üzemeltetőjének, akik az elmúlt három év fejlesztései idején szimpátiával és együttműködéssel segítették azok megvalósulását. Végre sikerült elérni azt, hogy hároméves bérleti szerződést megkötve, méltó körülmények között, a fürdővel együtt tervezhetik a jövőjüket. Sajnos, a két nyilatkozó bérlő tevékenységével az elmúlt időszakban a többitől eltérően rengeteg probléma adódott. Megdöbbenéssel fogadom a Simon úr által elmondottakat, hiszen a több hónapos, két ügyvédi iroda által is képviselt munka eredményeképpen létrejött bérleti szerződés valamennyi pontját teljesítette a vár- fürdő. Ugyanez nem mondható el Simon úrról. Jelenleg folyamatban van a bérleti szerződés felülvizsgálata, mert a rá vonatkozó kötelezettségeknek nem tett eleget. A Simon úr által említett százezer forint plusz áfa 11 százalékos kamattal követelés nevetséges, hiszen erről a május 7-én kötött megállapodásban már lemondott! Az általa említett két bérlő szerződése - akik állítólag akadályozzák kipakolásukkal az üzlete működését -, egyértelműen tartalmazza, hogy a saját üzletük előtt összesen két négyzetméter felületre pakolhatnak ki. Eddig fölöslegesnek éreztem ennek érvényt szerezni, hiszen Simon úr még nem nyitotta ki üzletét. Nem felel meg a valóságnak az, hogy a nyári főbejáratánál a Dobrotka Károly által bérelt területre épültek a pavilonok. Dobrotka Károly bérlő az általa is említett és most megszüntetett ajtón keresztül többszöri felszólításom ellenére illegális belépési pontot „üzemeltetett”, szerintem több százezer forint kárt okozva a fürdőnek. A Széchenyi-terves beruházás része a nyári főbejárat átalakítása. Ekkor nyílt lehetőség arra, hogy a rendezetlen kérdést megoldjuk. Az 1993-ban megkötött tízéves bérleti szerződés utolsó éve az idei, emiatt a szerződés miatt nem halaszthatta el a fürdő a nyári főbejárat, ületve a Dobrotka úr által üzemeltetett étterem kerthelyiségének új térburkolattal ellátását. Dobrotka úr elfelejtette megemlíteni, hogy az eltelt kilenc év alatt semmüyen, az egyébként a szerződésben is kötelezővé tett állagmegóvási, illetve színvonal- emelő munkálatot nem végzett. Az általa üzemeltetett Strand étterem - sajnos - megjelenésében, a kiszolgálás színvonalában mélyen alatta marad a fürdő többi éttermének. Csak példaként szeretném megemlíteni, hogy többszöri felszólításom ellenére sem cserélte le a több évtizedes, rozsdás vas asztalokat és elhasználódott, töredezett műanyag székeket. Sajnos, mind a mai napig nem keresett meg azzal az elképzeléssel, hogyan üzemeltetné a kerthelyiséget a fürdő zárása után, holott a beruházáshoz kapcsolódóan erre a lehetőségre már hónapokkal ezelőtt felhívtam a figyelmét. Miután a beruházásnak köszönhetően teljesen megváltoztak az üzemelési feltételek a bérbeadáskori állapothoz képest, ezért a Gyulai Várfürdő Kft. felkérte Dobrotka urat a bérleti szerződés teljes áttekintésére. A fürdő ragaszkodik az árusítás megszüntetéséhez az úgynevezett gödör felé, akár a bérlőnek az ebből adódó kára megtérítése árán is. így Simon úr panasza tárgytalan - nyilatkozta Cséfán Lajos. SZŐKE MARGIT Evangélikus kórusok találkozója A VÁROSI SPORTCSARNOK. ZÖLDÖVEZETÉBEN 2SOO m'-es Bajor sörsátorban A tavaly nagy sikerrel megrendezett Csabai Sörfesztivál idén ismét rendkívüli szórakozási lehetőséget kínál. Május 23. és 26. között a békéscsabai városi sportcsarnokban és környezetében, 2500 négyzetméteres sátorban 35 fajta csapolt sörrel várják a vendégeket. Közben a megyeszékhelyen igazi, régi pesti söröskocsiról mérik majd az Arany Aszokot, a megye útjain pedig egy Csepel teherautóról Soproni Ászok nedűt osztogatnak. Egyébként Magyarország valamennyi sörgyára képviselteti magát a mindennap fergeteges műsort és sztárokat felvonultató rendezvényen. MÁJUS 23., CSÜTÖRTÖK 16.00: Ejtőernyős bemutató, megérkezik az első söröshordó, amelyből ingyen megvendégelik a közönséget. 16.20—17.30: Tehetséges megyei fellépők műsora. 17.30: Új AD Stúdió. 18.20: Hivatalos megnyitó. 18.35: A sörkultúra játék sorsolása. 19.00 órakor fellép Anita, a Dáridó sztárja. 19.50: Pécsi Szalon sörivó verseny. 20.15: A színpadon Szikora Robi és a Gidák. 21.15: Mulassunk Kadlott Karcsival! 23.00: Folytassuk a bulit a Viczián- Kékegyi kettőssel! MÁJUS 24., PÉNTEK 16.00—18.00: Tehetséges megyei fellépők műsora. 18.00: Füsti Fecskék. 18.50: Amstel sörivó verseny. 19.15: Zalatnay Sarolta. 20.30: Az Éva fehérneműbolt és az Elit Angels manöken csoport divatbemutatója. 21.00: Komár László. 22.30: Kefirbirkózó hölgyek a férfiak örömére. 23.15: Déjá Vu, a csabai sztáregyüttes. 0.20: Nosztalgiabuli hajnalig. MÁJUS 25., SZOMBAT, az Arany Ászok támogatásával 15.00-16.00: Tehetséges megyei fellépők műsora. 16.00-19.30: Igazi müncheni Oktoberfest, sramlizenével, a kitűnő Martiny zenekarral. (Ezenbelül: 17.00: sörkostolóverseny, 17.30-kor I. Bora-Patrick shidokan-thaibox kupa. A ringben Lechner Zsolt, Niedermayer Zsolt, Szőke Róbert, Kiss Károly és ellenfeleik.) 19.30. Liszter Sándor és a Vadrózsák - cigányshow a javából. 20.30: Arany Ászok sörivó verseny. 20.45: A Marina női és a Roberto férfi divatáru üzlet bemutatója. 21.00: Dupla Kávé. 22.30: Chippendale a hölgyeknek. 23.15: A Martiny zenekar bulija korhatár nélkül. MÁJUS 26., VASÁRNAP 10.00: Sörrel bográcsban készítendő ételek vetélkedője. 10.30: Családi nap, gyermeknap. Házigazda Dévényi Tibor. 11.00: Gyermeknapi Három kívánság műsor. Fellép a Fresh. Nem csak gyerekeknek. 12.30: Jó ebédhez szól a nóta. Sztárvendég Kiki. 16.30: Békés megye legszebb sörpocakja választás. 17.00: Szurkolói ankét az Előre FC vezetőivel, sportolóival. 18.00: Soproni Ászok sörivó verseny. 19.00: A Róma női divatáru üzlet bemutatója. 20.00: Cserháti Zsuzsa. 21.00: Demjén Ferenc. 22.00: Dévényi diszkó hajnalig. Legyen ön a megye ,,sörpocakja”! A vasárnap megrendezendő Békés megye legszebb sörpocakja választásra a rendezők még várják a jelentkezőket a (66) 432 345-ös telefonszámon. SZERVEZŐK Újra egy ingyenes rendezvény a városban zott be színvonalas műsorával. Zárszóként Feyér Sándor lelkész szlovákul énekelte el a Miatyánkot, majd magyar nyelven mondott áldást. A program megrendezését támogatta a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Alapítvány. m kozóját. A résztvevők egyperces csenddel adóztak a móri tragédia áldozatainak, majd megkoszorúzták az egyház néhai, nagy tiszteletnek örvendő lelkészének, id. Jeszenszky Károlynak a szobrát. A találkozón hat kórus mutatkoMezöberény Május 17-én ötödik alkalommal rendezte meg a mezőberényi szlovákok szervezete és a II. kerületi evangélikus egyházközség hagyományosnak mondható kórustalál——r----:--------> ;---------: