Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-05 / 79. szám
KÖRKÉP 2002. ÁPRILIS 5., PÉNTEK - 5. OLDAL MEGYEI MINISZTER, (s) Dr. Turi- Kovács Béla környezetvédelmi miniszter tegnap Az agrár-környezetvédelem helyzete és lehetőségei a térségben címmel rendezett lakossági fórumokon vett részt Újkígyóson és Gyulán. A megjelentek Újkígyóson többek között a Fidesz—MDF közös listáról — amelynek színeiben indul a választáson - faggatták a minisztert, továbbá mint kizárt kisgazdát, a Torgyán-féle párt helyzetéről és az agrártámogatásokról is kérdezték. LELKÉSZBEIKTATÁS. (ö) Szombaton a 11 órakor kezdődő istentiszteleten, a gyulai evangélikus templomban Jakab Bélát, az egyházközség eddig helyettes lelkészét iktatja be hivatalába Kondor Péter, a Kelet-békési Evangélikus Egyházmegye esperese. Igét hirdet Kende György volt gyulai, jelenleg budapesti evangélikus lelkész. Jakab Bélát február 3-án választotta meg a gyülekezet teljes jogú lelkésznek. TÁNCHÁZ, (ö) Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban ma 19 órától mezőségi, moldvai, gyimesi, széki táncokat tanít János Hajnalka és Kardos György. Muzsikál Botos József és Árvái Kálmán. GÖRÖG TÉMA. (i) Aggott Noémi görögországi témájú festményeiből nyílik kiállítás április 6- án 16 órakor a füzesgyarmati művelődési házban. Megnyitó- beszédet mond dr. Szentesi Károlyné. A kiállítás április 14- éig mindennap 13-18 óra között tekinthető meg. SZÜNET-PROGRAMOK, (s) Simon Rózsa festőművész Örömöm kertje című kiállításának megnyitóját ma 17 órakor tartják a békéscsabai Szü-NET internetkávézóban. Ugyanitt április 7-én kivetítőn követhetők majd nyomon a választási események, a kávézó által szervezett nonstop interaktív „közvetítésen”. PÁLYÁZAT, (ö) Az Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége pályázatot hirdetett a hazai tömegkommunikációban dolgozóknak az írott sajtó, a televízió, a rádió és a fotó kategóriákban a szövetség által alapított Médiadíj elnyerésére egymillió forintos díjalappal. Pályázni lehet terjedelmi és technikai megkötöttség nélkül minden olyan anyaggal, amely 2001. március 1. és 2002. március 1. között jelent meg, hangzott el. További információ: telefon: (72)312-965, e- mail: hcfpecs@mail.datanet.hu, honlapcím: www.hach.hu. HÁRMAS FOGÁS, (zs) A közel múltban tört be Békéscsabán, az Andrássy úti Mob-tel üzletbe az a három tolvaj, akiket tegnap vett őrizetbe a rendőrség. A boltból kétmillió forint értékben tulajdonítottak el mobiltelefonokat. „AZ EGYÉN SZABADSÁGA ELENGEDHETETLEN AZ EMBERI MÉLTÓSÁGHOZ ÉS A BOLDOGSÁGHOZ.” (Edward Bulwer-Lytton) NAGY BÉLA, az SZDSZ képviselőjelöltje 2002. április 5-én, pénteken 17 órától Mezőkovács- házán a művelődési házban jelölttársaival közös vitafórumon vesz részt. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! MEGHÍVÓ! Tisztelt Választó- polgárok! TÓTH IMRE, a Fi- desz-MDF országgyűlési képviselő-jelöltje 2002. április 5-én 18 órától Sarkadon tartja kampányzáró estjét, melynek helyszíne: Bartók Béla Művelődési Központ. A rendezvény nyilvános, minden érdeklődőt tisztelettel várunk. ERDEI EMLÉKHELY, (ő) A Dél-alföldi Erdészeti Részvénytársaság és az Országos Erdészeti Egyesület Békés megyei csoportja erdei emlékhelyet avatott tegnap Doboz-Szanazugban. Itt helyezték el a Dobozról indult, nemzetközi elismertségévé vált erdőmérnök- tudós, dr. Papp László hamvait és rá emlékeztető kopjafát állítottak. Dr. Papp László december 3-án hunyt el Budapesten, kívánsága szerint helyezték el hamvait az itteni erdőben. A tudóst dr. Szőnyi László erdőmérnök búcsúztatta (felvételünkön jobbról), az erdei emlékhelyet Puskás Lajos, a Dalerd Rt. oktatási igazgatója avatta fel (felvételünkön balról) ____________p-fotó: lehoczky péter Má r megéri rendőrnek lenni (Folytatás az 1. oldalról) A személyügyi szolgálat vezetője szólt arról, hogy az említettek miatt is egyre többen jelentkeznek rendészeti szakközépiskolába, a rendőrségi szakra. A jelentkezés alapfeltétele az érettségi, a korhatár a 33. életév. Természetesen a jelentkezőnek át kell esnie a különböző alkalmassági vizsgálatokon, szűrőkön. A kétéves nappali tagozatos képzést követően a főkapitányság a végzős hallgatók számára a szakképzettségnek megfelelő beosztást biztosít. Lényeges tudnivaló az is, hogy akit felvesznek, az a rendészeti szakközépiskolában letudhatja a sorkatona szolgálatot. Az alezredes kiemelte: a rendészeti hallgatók ösztöndíjat kapnak, és számukra szállást, étkezést is biztosítanak az intézményekben, melyekbe augusztusig folyamatosan várják a jelentkezéseket a megyei főkapitányságon. Ösztönző lehet az is, hogy a jelenlegi létszámhiány 80 százalékát a tiszthelyettesi és zászlósi beosztások teszik ki a megyei fő- kapitányságon belül. Ezenkívül kisebb arányban betöltetlen tiszti beosztások is vannak, melyekre egyetemet, főiskolát végzett fiatalok pályázhatnak. Nekik 10 hónapos speciális rendőrszervezői szaktanfolyamot kell elvégezniük. Dinók András kitért a megyei rendőrségen belül dolgozó közalkalmazottak helyzetére is. Bár a minimálbér-emelés következtében ezen a területen is emelkedtek a juttatások, ez komoly feszültségeket kiváltó bértorlódással párosult. A túlnyomó többség 50-64 ezer forintot keres havonta, és a hivatásos állományhoz történő „felzárkózás” az érintettek véleménye szerint csak a kilátásba helyezett közalkalmazotti életpályamodell bevezetésével valósulhat meg, nyemcsok László Plakát- és transzparensháború A 6. számú választókerület szocialista alapszervezetei a helyi választási bizottsághoz fordultak, mivel úgy tudják, hogy dr. Varga István, a Fidesz—MDF országgyűlési képviselőjelöltje választási transzparensei engedély nélkül kerültek fel a települések főbb kivezető útvonalai fölé, két villanyoszlop közé kifeszítve. A kormánypárti kampányfőnök azonban úgy nyilatkozott, semmit sem tesz engedély nélkül. Orosháza Varga Zoltán, dr. Vastagh Pál kampányfőnöke rendkívüli sajtó- tájékoztatót hívott össze, ahol elmondta, felelőtlenség volt kihelyezni a transzparenseket, mivel a nagy szélben igen balesetveszélyesek. - Éppen ezért kell hozzá az engedély, amit a polgármesteri hivatal adhat ki a DÉMÁSZ hozzájárulásával. Utánajártunk, ez nem történt meg. A törvény a kormánypártiakra is vonatkozik, ezért fordultunk a helyi választási bizottsághoz, akik hatáskör hiányában elutasították panaszunkat. Pleskó Pál, a kormánypárti képviselő kampányfőnöke kérdésünkre válaszolva elmondta, engedély nélkül soha semmit sem tesz, most is kért engedélyt, de nem árulta el, kitől. - A transzparensek kihelyezése megfelel a villamos- és közlekedés-biztonsági előírásoknak, szakemberek helyezték ki. Egyébként akár a szocialista polgármester és kettes számú tanácsnoka is kirakhatta volna, hiszen mindkettejüknek villanyszerelő a szakmája. Ez egy kiváló ötlet, ami nem nekik jutott eszükbe! Az üggyel kapcsolatban megkérdeztük a választási bizottság elnökét, Hocz Jánost is. - A transzparens feliratának tartalma nem kifogásolható, ezért nem foglalkoztunk a kérdéssel. A kifüggesztés nem ránk, hanem az önkormányzatra és a DÉMÁSZ-ra tartozik. Természetesen a DÉMÁSZ Rt. illetékesét, Samu József üzemmérnökség-vezetőt is felhívtuk, engedéllyel vagy engedély nélkül kerültek ki az ominózus transzparensek? - A kormány- párti képviselőjelölt kampánystábja kért engedélyt a kihelyezésre, de nem kapott. A DÉMÁSZ Rt. ugyanis üzletpolitikai megfontolásból 2002. január 1-jétől senkinek, sem politikai pártoknak, sem pedig vállalkozásoknak nem ad ki engedélyt a villanyoszlopokon történő hirdetésre. Tehát engedély nélkül kerültek ki dr. Varga István transzparensei, de a többi párt plakátja is, aminek a letakarítása a választások után sajnos, valószínűleg ránk marad. KOVÁCS ERIKA VÉLEMÉNY NIEDZIELSKY KATALIN Vidéki mókamester flörtöl? Nem törvényszerű, hogy ennyire várjuk a kampánycsendet; hogy mégis így van, annak oka egyrészt a főszereplőkben és a hangnemben, másrészt a választópolgárokban keresendő. Azt mondják, amíg nem folyik vér, a kampány nem durva, legfeljebb hangos. Szerintem viszont szavakkal is lehet rombolni, ölni — országképet festeni. Milyen szép is lenne, ha a kampány programról, tervekről szólna! Akár eredményekről, önkritikusan (nagyvonalúan) hibákról, kurdarcokról. Ehelyett? Se program, se önkritika, annál inkább a másik bírálata, mocskolása. Nem valami bölcs taktika. Aki érdemi összegzést vár, csalódik; aki undorodik az erőszaktól, megretten, vagy mind a kettő. A szavazatgyűjtési hadjárat visszájára fordul: a híveket elbizonytalanítja, esetleg az ellentétes táborhoz löki. Sokan elfordulnak a közélettől. A Time szerint a választókat főSzavakkal is lehet országképet festeni. leg a miniszterelnök személye, „nyers, konfrontativ stílusa” osztja meg, irritálja vetélytársait és nyugtalanít jó néhány külföldi vezetőt. Pedig „Orbán az utóbbi száz év legtehetségesebb magyar politikusa”, miközben Medgyessy közepes osztályzatot érdemel. Tipikus kelet-európai kampány a miénk, mert országaink az uniós tagság küszöbén még mindig a „zivataros múltjuk foglyai”. A Der Standard „hihetetlenül erősnek ítéli Orbán pártján belüli hatalmi pozícióját”, Medgyessy viszont, bár „elegáns, nincs szilárd háttere”, ennek ellenére iránta nagyobb a rokonszenv. „Vidéki mókamesternek” nevezi a Der Spiegel a miniszterelnököt, aki a nemzeti populistákkal és idegengyűlölőkkel flörtöl. Veszélyes a német lap szerint, hogy erősödik nálunk a zsidóellenesség. „Magyarország elindult a protekciózás és a nacionalista szellemi terror által megosztott irigy társadalom felé.” Három idézet világlapokból - valamelyest tükrözik a hazai állapotokat, és hozzájárulnak a rólunk külföldön festett országképhez. Bizonyítottak a végzősök A békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában tegnap rendezték, a végzős diákok hagyományos szakmai bemutatóját. A vizsgamunkák nem az iskolában, hanem a gyakorlati munkahelyeken készültek el. Pincér szakmában első Csepregi Judit, második Szucsik László, harmadik pedig Zöld Gábor és Kojtor Mihály 12/D- s hallgató lett. A szakácsoknál Szabó Attila 12/3, Tóth Gábor 12/4, Hajdú Gábor és Mellár Balázs 12/C osztályosokat díjazta a zsűri. A Kihasználták Békés Szerdai számunkban Küszöbön a plakátháború? címmel beszámoltunk arról, hogy két párt aktivistái egyik-másik ellenlábas jelölt plakátját leragasztgatják, s a település műemlék jellegű belvárosában, egy korábbi önkormányzati döntés értelmében, nem engedélyezték a választási plakátok elhelyezését, ezzel szemben két párt jelöltjének plakátjai színesítik a belvárost. Pataki István polgármester elmondta: már a bejelentés előtt vizsgálatot rendelt el az ügyben. Több esetben megállapították, cukrászok között Makai Gyula és Szűcs Attila 12/3, Vass Erika és Vass Ildikó 12/C osztályosok nyerték el a díjkiosztók tetszését. Szállodai makettépítésben nyolc különdí- jat kapott a 13/B osztály. A díjakat az iskola szülői munkaközössége, az intézmény, valamint az iskola alapítványa ajánlotta fel. Nemcsak az ételkészítés, az asztalterítés mesterfogásaiban, hanem a szakmai rendezvények profi szintű szervezésében és lebonyolításában is bizonyíthattak a végzősök. ____________s.r.o. a joghézagot hogy az említett területen a pártok és a jelöltek nem tartják be az irányadó önkormányzati rendelet ide vonatkozó rendelkezéseit. Az önkormányzat 25 darab, ingyenes, a város frekventált pontjain lévő hirdető-berendezés elhelyezéséről intézkedett. A vizsgálat joghézagot talált, melyet az érintett pártok kihasználtak jelöltjeik népszerűsítésére. A polgármester elmondta: az említett területen a plakátokat a választások után - amennyiben a kihelyezők nem veszik le — az önkormányzat eltávolíttatja, a számlát az érintetteknek benyújtja. _______________________!*S Pé ldát mutathatna az ország Hanó rágalomnak nevezi Gyulára, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzatának székházába látogatott tegnap dr. Pusztai Erzsébet, a Centrum Párt alelnöke dr. Rúzsa György országgyűlési egyéni képviselőjelölt meghívására. Pusztai Erzsébet elmondta, nincs kétségük, a Centrum parlamenti párt lesz és megvan az esélye, hogy a harmadik legnagyobb párt legyen. Gyula Pusztai Erzsébet szerint a demokrácia nem lövészárokásás, hanem tisztességes verseny a politikában és a gazdaságban egyaránt. Nem vennének részt olyan koalícióban, álról szélsőséges pártok vállalnak szerepet. Készek arra is, hogy konstruktív ellenzéki pártként tevékenykedjenek. Az egészségügyben az ellátórendszert egyenletessé kell alakítani. A rekonstrukcióknál hitelfelvételt tennének lehetővé, az egészségügyben dolgozók bérét felzárkóztatnák úgy, hogy a béremelés az első évben 20-30 százalékos lenne. Szeretnék, ha Magyar- ország egészségügyi rehabilitációs szolgáltatóvá válna. El kívánják érni, hogy az európai biztosítótársaságok itt fizessék a betegellátást. A gyógyvíz, a termálvíz komplex hasznosításában gondolkodnak. Lapunk kérdésére az alelnök elmondta, nyugodtabb, kevésbé megosztott politikai közéletre van szükség ahhoz, hogy konszenzust lehessen teremteni a kisebbségek parlamenti érdekképviseletében, hiszen ehhez kétharmados törvény kell. Nagyon sok terv, törvényjavaslat készült, már majdnem eljutott a szavazásig, de a szándék nem valósult meg. — Úgy gondolom, ebben nekünk szerencsés lenne példát is mutatni. Azon dolgozunk, hogy megoldjuk a kérdést — fogalmazott Pusztai Erzsébet. SZ. M. Újra Csabai Páholy Békéscsaba Az idei évadban negyedik alkalommal rendezi meg április 6-án a Békés Megyei Jókai Színház a már hagyományosnak mondható Csabai Páholy szórakoztató estjét. Szombaton 19 órától Vár- konyi Mátyás és Miklós Tibor Sztárcsinálók című rockoperáját látják, majd előadás után zenés partin vehet részt az egymást már jó ismerősként üdvözlő közönség. A rockoperát követően Maksa Zoltán humorista műsorát láthatja a közönség. Az est főszponzora a Pannon GSM Távközlési Rt. Házigazda Mohai Gábor, a Magyar Televízió bemondója lesz, a jó hangulatról a Fantázia zenekar gondoskodik. B. O. ZS. Tegnapi számunk egy rövid mondatában megírtuk, hogy a 7. választási kerület több településén az egyik képviselő- jelölt, Hanó Miklós politikai múltját firtató szórólapokat juttattak el a lakossághoz. Hanó Miklós kérte, hogy álláspontját ismertessük olvasóinkkal. Mezőkovácsháza Hanó Miklós úgy találta, hogy a kis röplap mocskolódó hangnemű és valótlan állításokat tartalmaz.- Hogy csak egyet említsek az állítások közül, s egyben cáfoljam is azt: soha nem voltam az MSZMP tagja - folytatta Hanó Miklós. - Úgy gondolom, akinek már nincs más mondanivalója, csak az ilyen aljas rágalmazás, az a tisztességes kampányt félre lökve, mindenáron nyerni akar. Ráadásul a mocskolódását helyesírási hibáktól hemzsegő röplapon, nevének elhallgatásával teszi. Komoly ellenfél lehetek a számára, ha ennyire személyem ellen irányul a támadása. A tizenegy rágalmazó ponttól eltérően elmondható: nem szavaztam a dél-békési térség fejlesztése ellen, sőt a Kunágotán létesülő mentőállomást éppen a támogatásommal építik. Ez tíz település gondját orvosolja. A küzdelem a mi kerületünkben is a bal- és a jobboldal között folyik, kiszámítható tehát a támadás iránya. Amúgy akár meg is köszönhetném a röplapot: lehetséges, hogy általa a baloldali szavazók is engem választanak... ________________ __________K. A. J. 1