Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-04 / 78. szám

4. OLDAL - 2002. ÁPRILIS 4., CSÜTÖRTÖK MEGYE 0 R K E P Zsaru Választási tudnivalók vasárnapra A rendőr cipőjével buktak le a rablók Sapkájáért horoggal fizettek a tulajdonosnak Mielőtt a címet olvasva bárki is hatáskörtúllé­pés, uram bocsá' bántalmazás gyanúját vélel­mezné, leszögezzük: tévútra vezették gondola­tai. A történet ugyanis merőben másról szól: a sarkadi kapitányság éppen szolgálaton kívüli hivatásos állományú tagjának — a lakása elől eltulajdonított — márkás sportcipőjével „bukott le” a büntetett előéletű tettes és fiatal­korú társa. Sarkad A sarkadi B. Ferenc a közelmúltban jelentette a helyi kapitányságon, miszerint március elején egy késő délután két ismeretlen személy a pol­gármesteri hivatal előtt bántalmazta és sapkáját is eltulajdonították. A bejelentő elmondta, hogy az ismeretlenek leszólították, majd kötözködni kezdtek vele. Később lekapták fejéről sapkáját, s válaszul, amiért visszakövetelte azt, egy ököllel osztott horoggal gazdagodott az állcsúcsán. A sarkadi kapitányság munkatársai forró nyo­mon láttak a bűncselekmény elkövetőinek felde­rítéséhez. Az élet azonban produkál váratlan dolgokat. Történt ugyanis, hogy akkortájt a kapi­tányság egyik munkatársának lakása ajtaja elől tűnt el márkás sportcipője. Később akadt valaki, aki az eltűnés után tudta, hogy ki lett a csuka új gazdája. Hamarosan képbe került a sapka és a cipő el­tulajdonításával egyaránt alaposan gyanúsítha­tó, helybéli páros, a büntetett előéletű, 21 éves K. Róbert és a mindössze 14 esztendős R. M. A tettesek nyelve később megoldódott - talán hatalmába kerítette őket az igazmondás szelle­me —, s hosszú lajstrom állt össze (főként va­gyon elleni) bűneikből. A gyanúsítottak vallo­másából kiderült, cseppet sem voltak válogató­sak. Vittek mindent, ami a kezük ügyébe került. Őszinteségi rohamukban elsőre az Andi, illetve a Gólya söröző elől meglovasított kemping kerék­pár eltulajdonítását ismerték be. Majd szép sor­jában több lakásbetörés részleteit jegyzőköny­vezhették a zsaruk. Szavaikból kiderült, egy Munkás utcai lakásból szerszámosládát, mosó­gépmotort és fúrógépet „fúrtak meg”. Volt, ahonnan három szőnyeget, máshonnan PB-gáz- palackot, egy újabb helyszínről pedig kaszát, ge­reblyéz tűzifát zsákmányoltak. Máshonnan is­mét kerékpár és forgótárcsás mosógép bánta lá­togatásukat. A tettesek január óta tevékenyked­tek a hajdúvárosban. A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osztá­lya K. Róbert és R. M. ellen rablás, illetve négy­rendbeli lopás bűntettének, valamint 9 rendbeli, üzletszerűen elkövetett lopás vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást. _ both ­Ellopta a dögkút kapuját Okány HIFITORNYOT, (c) A Siketek és Nagyothallók Országos Szö­vetségének békéscsabai, Trefort utcai irodájában jártak hívatlan látogatók a közelmúltban. Egy hifitornyot loptak el 45 ezer fo­rint értékben. VÁLTÓPÉNZZEL, (c) Békéscsa­bán a Magyar király vendéglőbe hatolt be ismeretlen tettes a na­pokban. A váltópénzzel, néhány ezer forinttal oldott kereket. AKÁCFÁKAT, (c) Gerendáson a Munkácsy szövetkezet terüle­tén 47 akácfát vágtak ki és tulaj­donítottak el ismeretlen tettesek nemrégiben. Az anyagi kár 130 ezer forint. ELFOGTÁK, (c) Még február 16-án raboltak ki Békéscsabán, a Lencsési-lakótelepen egy 15 éves fiatalembert ismeretlen el­követők, és elvették kabátját, mobiltelefonját, készpénzét. A rendőrség a minap elfogta a cse­lekménnyel alaposan gyanúsít­ható, egyaránt dobozi 20 éves Sz. J.-t és R. J.-t. A RÓZSAFÁBÓL, (c) A megye- székhelyen a Degré utcai Rózsa­fa sörözőbe törtek be ismeretlen elkövetők a közelmúltban. A já­tékgépet feszítették fel és tartal­mával, 50 ezer forinttal távoztak a helyszínről. SZÁZEZRES KÁR. (c) Do­hányárut és készpénzt zsákmá­nyoltak azok az ismeretlenek, akik nemrégiben Békéscsabán a Kis-Tabán utcai élelmiszerboltba hatoltak be. A kár 100 ezer forint. GARÁZSBÓL, (c) Békéscsabán a Pásztor utca egyik házának ga­rázsába törtek be ismeretlenek a minap. Autógumikat tulajdoní­tottak el, az anyagi kár 20 ezer forint. FENYEGETTE, (b) A Kötegyán határőr-telepi K. Imre saját fivé­re, K. Béla ellen tett feljelentést a közelmúltban, mondván, hogy az a saját lakásán fenyegette meg. A rendőrség K. Béla ellen veszélyes fenyegetés miatt kez­deményezett eljárást. ŐRIZETBEN, (b) A Sarkadi Rendőrkapitányság bűnügyi osz­tálya több bűncselekmény - egyebek mellett többrendbeli lo­pás, illetve rablás bűntettének ala­pos gyanúja miatt — vette őrizetbe a helybéli K. R.-t és R. M.-et. SAJÁT HÚGÁT, (b) Március vé­gén névtelen telefonáló jelentet­te a sarkadi rendőrségen, hogy a volt Rakéta presszó előtt egy fér­fi ver egy lányt. Mint utóbb kide­rült, a helybeli Cs. László (20) saját húgát, a 15 esztendős Cs. T.-t bántalmazta. Az ügyet a rendőrségi vizsgálat tisztázza. Dögkúttól lopott kaput egy férfi a minap Okányban. A Körös-Sárréten a korábbi években olyan esetek már történtek, hogy dögtelepről elhul­lott állat húsát próbálták elvinni bi­zonyos személyek. Olyan azonban még nem fordult elő, hogy a tette­sek kapuval távozzanak. Csorvás közbiztonsági hely­zete is napirendre került a márciusi testületi ülésen. Az elmúlt év értékelése témájá­ban kiderült, Csorvás, más te­lepülések bűnügyi adataival összehasonlítva, csak kissé fertőzött település. A rend­őrök célja a bűnözés további visszaszorítása. Csorvás A település, földrajzi elhelyezke­déséből adódóan, csomóponti szerepet játszik az utazó bűnö­zők mozgási útvonalán. A vasút­vonal környéke bűnügyi szem­pontból is kiemelkedő jelentő­séggel bír. A településen áthaladó személy-, teher- és vasúti forga­lom ellenőrzése az egyik biztosí­téka a település rendjének fenn­tartásában. Ebből adódóan a tele­pülés közigazgatási területe a rendőri ellenőrzések fontos hely­színe - hangzott el a testületi ülésen.- Március 29-én kaptuk a beje­lentést, hogy az okányi polgár- mesteri hivatal kezelésében álló dögkút bejárati kapuját ismeret­len tettes eltulajdonította - kezd­te tájékoztatását Kovács Krisztina rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferen­se. Az adatgyűjtések eredmé­Előrelépést jelent a biztonság tekintetében, hogy — néhány ki­vétellel — a település intézmé­nyeit riasztóval szerelték fel. A képviselők beszámolót hallhattak a csorvási körzeti megbízotti csoport műműködé­séről is. Január 15-étől négy fő­vel dolgozik az egység. Csorvás mellett Gerendás és Telekgeren­dás területét is folyamatosan el­lenőrzik. A körzeti megbízotti csoport jó kapcsolatot ápol a he­lyi polgárőrséggel, a vadásztár­sasággal és a mezőőri szolgálat­tal. Csorváson 2001-ben össze­sen 74 bűncselekmény vált is­mertté. A legnagyobb számban - 36 esetben - lopás történt, 12-szer pedig betöréses lopás. Súlyos, a lakosságot leginkább irritáló bűncselekmények (em­berölés, rablás) nem történt a településen - derült ki a beszá­molóból. ____ K. I. ny eként a rendőrök elfogták és előállították a cselekmény elkö­vetésével alaposan gyanúsítha­tó okányi Ö. E.-t, aki a kihallga­tás során beismerő vallomást tett Ö. E. ellen lopás vétsége miatt indított nyomozást a Szeghalmi Rendőrkapitányság. ________________________M.B. El tűnt a síremlék díszes kerítése Békés Vannak, akik már a temetőket sem tisztelik, s onnan is lop­nak. A napokban a helyi görög­keleti egyház temetőjében jár­tak tolvajok. Ismeretlen tette­sek eltulajdonították az egyik, több mint százesztendős csalá­di síremlék kovácsoltvas keríté­sét. A síremlék kerítése egyedi, kézi munkával kialakított, dí­szes kivitelű volt, valóságos ipa­ri remekműként állt a temető­ben. A tolvajok szakszerűen szerelték szét az elemeket, a bontás során a szegecseket nagy szakértelemmel vágták le az 1,2 méter magas és 16 méter hosz- szúságú díszkerítésről, melynek értéke — szakértői vélemény szerint — 1 millió 40 ezer forint. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tolvajokat. _________________________1*1 A b űnözés visszaszorításáéit Egyéni jelöltre és területi listára szavazhatunk Mádl Ferenc köztársasági el­nök az országgyűlési képvi­selőválasztást április 7-ére tűzte ki. (A második forduló időpontja április 21.) Most vasárnap reggel 6-tól este 7- ig kétféle szavazólapon dönthetünk legjobb belátá­sunk szerint. Az egyiken egyéni jelöltre, a másikon a területi pártlistára voksolha­tunk. Békés megye Megyénk hét egyéni választóke­rületében a törvényes határidőig 51 képviselőjelöltet vettek nyil­vántartásba a választási bizottsá­gok. Ez 14-gyel kevesebb, mint 1998-ban volt. A közelmúltban Békéscsabán, a megyeházán nyilvánosan kisorsolták a Békés­ben listát állító pártok sorszámát is. Az április 7-ei választáson a Békés megyei listás szavazóla­pon a pártok az alábbi sorrend­ben szerepelnek: 1. Fidesz- MDF, 2. Munkáspárt, 3. SZDSZ, 4. Centrum Párt, 5. MIÉP, 6. MSZP, 7. FKGP. Dr. Biri Istvánnál, a megyei területi választási iroda vezetőjénél tegnap a legfonto­sabb választási tudnivalókról ér­deklődtünk.- Mindenki abban a szavazó­helyiségben voksolhat, amely a részére korábban megküldött ér­tesítésen szerepel - mondta Biri István. — A szavazásra célszerű elvinni az értesítést és szükséges elvinni olyan igazolványt, amely­ből megállapítható a személyazo­nosság és a lakcím.- Melyek az elfogadható iga­zolványok?- Ilyen például a „régi” típu­sú személyi igazolvány, az „új” típusú igazolványkártya és a lakcímigazolvány együttesen, az útlevél vagy a 2001. január 1- je után kiállított, kártya formájú vezetői engedély, sorkatonáknál a katonai igazolvány. Ezek mindegyikéhez be kell azonban mutatni a lakcímigazolványt is. A választópolgár a szavazóhe­lyiségben a szavazatszámláló bizottságtól kapja meg a szava­zólapokat, amelyeket az átadás­kor bélyegeznek le. A szavazó­lap átvételét a névjegyzéken alá­írással kell elismerni. A vokso­lás titkosságának biztosítására szolgálnak a szavazófülkék. Ezek igénybevétele viszont nem kötelező.- Miként kell a szavazatot le­adni?- Érvényesen szavazni csak tollal lehet az egyéni jelölt mel­letti körben, illetve a listás szava­zólapon a pártlista feletti körben elhelyezett X vagy + jellel. A sza­vazólapot a választópolgár vok­solás után borítékba teszi és el­helyezi az urnában. Ha a válasz­tópolgár az urnába helyezés előtt jelzi, hogy a szavazólapot elrontotta, egy esetben kérhet a rontott helyett új szavazólapot. A mozgásában gátolt — például be­teg - választópolgár kérheti, hogy számára mozgóurnát bizto­sítsanak. Ilyen esetben a szava­zatszámláló bizottság felkeresi őt a mozgóurnával. A titkosságot ugyanakkor ilyenkor is biztosíta­ni kell.- Mikor számít érvénytelen­nek vagy eredménytelennek a vá­lasztás első fordulója?- Akkor érvénytelen, ha a vá­lasztásra jogosultak fele vagy ennél kevesebb voksolt. Ered­ménytelen az első forduló az egyéni választókerületben, ha a választásra jogosultak több mint fele szavazott ugyan, de egyik jelölt sem kapta meg a voksoknak a több mint 50 szá­zalékát. A második fordulóban az érvényességhez elegendő, ha a választópolgárok több mint egynegyede szavazott, és az a jelölt nyer, aki a legtöbb voksot kapta. A szavazást megelőző nap 0 órától a szavazás befeje­zéséig tilos választási kampányt folytatni. NYEMCSOK LÁSZLÓ Költőnő az osztályfőnöki órán Békés Rendhagyó osztályfőnöki órát tartottak tegnap délelőtt a békési Farkas Gyula Mezőgazdasági, Ipari Szakképző Intézet és Gim­názium 11. E., közbiztonsági gimnáziumi osztályában. A diá­kok Varróné Labancz Julianna helyi cigány költőnőt hívták meg osztályfőnöki órára. A költőnő nem először fordult meg az isko­lában, aki mindenekelőtt önma­gáról beszélt, az elmúlt ősszel megjelent verses kötetéről, hang­súlyozva, az etnikum soraiban is vannak értékes emberek. Mint mondotta, a negyedik iksz kü­szöbén ült ismét iskolapadba, s szerzett kereskedelmi végzettsé­get. A költőnő több versét mondta el, három roma fiatal gitárkísére­te mellett. Varróné Labancz Juli­anna verseiben nagy hangsúlyt kap a szeretet, az értékek megőr­zése, a jó és a szép tisztelete, gyermekkora emlékképei, az em­beri tartás, valamint a cigány sors vállalása. Pataki László, az iskola tanára, aki a randevút megszervezte, el­mondta: a találkozónak lesz foly­tatása, a gyerekek nagy figyelem­mel hallgatták a vendéget, aki készségesen, őszintén válaszolt kérdéseikre. __________________________(*1 Településeink krónikája Tisztelgés Köröstarcsán A helyi művelődési ház és könyvtár a közelmúlt­ban Szabó Károlynak, annak a tárcsái származású '48-as szabadságharcosnak, történész-bibliográ­fusnak a nevét vette fel, akiről már 1929-ben utcát neveztek el szülőfalujában. A művelődési ház fa­lán az önkormányzat emléktáblát helyezett el, a te­lepülés lakói így is tisztelegnek a falu híressége előtt. A művelődési ház egyébként átalakítás alatt áll: az intézmény száz négyzetméterrel bővül. A föld­szinten iroda, vizesblokk és raktár épül, az emele­ten kap otthont a kábeltévé stúdiója. A régi épület- egységet is átalakítják, illetve felújítják. A beruházás 12 millió forintba kerül, a költségekhez a területfej­lesztési tanácstól 8,1 millió forintot nyert az önkor­mányzat. |Z1 Dobozi iskolások sikere A Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Szervezete és az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság a víz vi­lágnapja alkalmából A víz és fejlődés címmel pályá­zatot hirdetett általános, illetve középiskolás tanu­lók részére. A dobozi általános iskola diákjai közül Herpai Attila (5. a), Dobi Imre és Takács Attila (mindketten 7. a osztályos tanulók), valamint Ba­logh Márta és Dézsi Anita (8. a osztályosok) küldte el dolgozatát. A pályamunkák közül a bírálóbizott­ság Herpai Attila dolgozatát második helyre és kü- löndíjra érdemesnek találta. A dolgozatok megírásá­ban segítséget nyújtó felkészítő tanár, a matemati­ka-kémia szakos Boros Lászlóné ugyancsak külön- díjban részesült. ____________________________________B. I. Fásítás Mezőkovácsházán Négyszáz facsemetét kapott nemrég a mező­kovácsházi önkormányzat, amelyet Szelekovszky László megyei főtanácsos közreműködésével a gyulai tüdőszanatórium kertészetéből szállítottak a városba - mondta Bálint Ferenc környezetvédel­mi szakértő. A tölgyhöz hasonló vasfákból 80-at az Ifjúsági lakótelepen Szűcs Károly képviselő irányí­tásával a közmunkások ültettek el, míg 100-at a horgászegyesület vett át és a horgásztó környékét díszítik majd. Szabó István, az egyesület elnöke el­mondta, április 6-án újabb nagyszabású társadal­mi munkát terveznek a bányatónál a tagok részvé­telével. A maradék fákból az önkormányzat 200-at a Battonyai úti szociális otthon bekötőútja mellé telepít, míg a fennmaradókat az emlékparkba ülte­tik ki. _________________________________________iy Fe jlesztések a könyvtárban Az orosházi Justh Zsigmond Városi Könyvár pályá­zatot nyújt be a Nemzeti Kulturális Örökség Minisz­tériumához könyvállomány gyarapítása támogatá­sára. Az orosházi könyvtár az elmúlt évben az or­szágos átlagnál (120 forint/lakos) kevesebb pénzt tudott könyvvásárlásra fordítani, lakosonként mind­össze 62 forint 50 fillért. A pályázathoz az önkor­mányzat 50 százalékos önrészt, 500 ezer forintot vállalt. Egy másik pályázat segítségével pedig olyan bejáratot szeretne a városi könyvtár kialakítani, amit a mozgássérültek is használhatnak. Az átalakí­tás 1,2 millió forintba kerülne, amihez az önkor­mányzat 650 ezer forint önrészt biztosít. Kastélyfelújítás Szarvason Idén is folytatódik a szarvasi Mitrovszky-kastély fel­újítása. Az önkormányzat az épület udvari homlok­zatának helyreállításához a Békés Megyei Terület­fejlesztési Tanács Nemzeti Örökség Program célelő­irányzatához pályázott támogatásért. A program az épített örökség megóvását és a felújításokat támo­gatja. A kastély udvari homlokzatának felújítása 12,9 millió forint. A megyei forrásból március köze­pén hatmillió forint pályázati támogatást igényelt a város, a 6,9 millió forint saját erőt az idei költségve- tésében biztosítja. __________________________^ Ké miából kitűnőek A napokban rendezte a TIT Körösök Vidéke Egyesü­lete a Hevesy György országos kémiai verseny 2002. évi megyei fordulóját. Eredmények. 7. évfolyam: 1. Körösi Márton (Békéscsaba, 9-es Számú Általános Iskola, felkészítő tanára Vargáné Nagy György Kata­lin), 2. Sódar Barbara (ÁMK, Mezőkovácsháza, fel­készítő tanára Molnár Józsefné), 3. Faragó Bettina (Gerendási Általános Iskola, felkészítő tanára Csiz­madia Zoltánná). 8. évfolyam: 1. Máté László (Orosháza, 4-es Számú Általános Iskola, felkészítő tanára Tóth Andrásné), 2. Krizsán Gergely (Gerendási Általános Iskola, felkészítő tanára Csiz­madia Zoltánná), 3. Seres Rozália (Békéscsaba, 10- es Számú Általános Iskola, felkészítő tanára Palotai Emília és Seres Jánosné). B

Next

/
Thumbnails
Contents