Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)
2002-04-20 / 92. szám
2002. április 20., szombat A Békés Megyei Hírlap Melléklete Hol támadnak a kullancsok? A vérszívók a magas páratartalmat kedvelik A kémek az életüket kockáztatták Titokzatos legendák övezik személyiségüket Benny humora soha nem hal meg Élete végén visszavonultan, elfelejtve élt Kuba — egy teljesen más világ Kubában jártam. Igaz, csak egy órára és nem repüló'gép, hanem Prekop János keramikus és Kalmár Zsolt képi gondolkodó szavai repítettek ebbe a szegény, ám gyönyörű országba. De Kuba mindenhogy Kuba — még fényképek és diák alapján is. Engedjék meg, hogy a szűk kis utcákon most önöket kalauzolják a világutazók. A metróbusz a helyi közlekedési eszköz. Az személyautók húsz-harminc évesek, de az állami járművek újak — Az igazi látványosságot az utca kínálja — kezdi Prekop János. — Hogy mást ne mondjak, a banánfák sora. Ä boltok üresek, holott a gyümölcs ott valóban az utcán terem. A piacon jegyrendszerben árulnak, de az eladók USA dollárt is elfogadnak. Eleinte féltünk nyíl téren vásárolni, hiszen mi van, ha mi dollárral fizetünk, ők pedig kubai pénzzel adnak vissza, de szerencsére mindig amerikai pénzt nyomtak a kezünkbe — meséli. Kattan a diavetítő, és már be is ugrik a követező kép: keskeny utca tűnik fel, gyerekek játszanak. Néger kisfiú kezében hungarocell, bár ők biztos nem így nevezik... — Kubában a baseball igazi népi játék. A fiatalok igen találékonyak, bármivel elfoglalják magukat. Sokszor ha csak fa vagy hungarocell darabbal is, de ütik a labdát, vagy hullámlovagolnak, esetleg a felnőtteknek az utcán zenélnek. Konzervdobozból és vödörből tákolnak hangszert, az emberek pedig a nyílt utcán szambáznak a zenéjükre. Alkalmi idegenvezetőnk, Pavel Ortega Garciá, szintén gitározik. — Pavel? Ez egészen orosz hangzású név. — Pavel neve nem egyedi, a szülőket gyakran a „Nagy testvér” hatása ihleti névadáskor. Pavel bemutatta a zenész barátait, akiknek előadtam magyarul a Guantana Merát. Teljesen elérzékenyül- tek. Utána viszont ők játszották el ugyanezt a dalt. Fantasztikusan hangzott! A zenekarok a házak fő helyiségében, a nappaliban próbálnak. A lakásban ide érkezünk először, ebből indul a hosszú folyosó, ahonnan a szobák nyílnak. A Kellemes klíma berendezés igen szegényes, a falak feketék a szúnyogirtó szertől, ezzel az esetenként halálos kimenetelű Dengue-lázat próbálják megelőzni. Az utcák romosak, mégis ez adja szépségüket. Az épületek a spanyol kolónia idejéből maradtak fenn. Gyönyörű kovácsoltvas kapukkal, erkélyekkel, díszítésekkel találkoztunk. Az új házak bejárata viszont egyetlen keskeny vasajtó. A város tulajdonképpen bejáratok halmaza, kirakatok sem színesítik a képet. Ettől függetlenül az óváros méltán a világörökség része. — Ha nincsenek kirakatok és csak bejáratok sorakoznak egymás mellett, mi díszíti a várost? — Hihetetlen, de nagyon sok szobrot látni az utcákon. Még osztrák zeneszerző arcmásával is találkoztunk. Coimar- ban Hemingwaynek is emléket állítottak, ugyanis innen származik az a férfi, aki Az öreg halász és a tenger történtét ihlette. A halász egyébként most halt meg néhány hónapja száznégy évesen. — Az utcákat ellepi a szemét. A szobrok azonban tiszták, az emberek ruhája is frissen mosott. — Hogy ezzel a közhellyel éljek, tiszta, egyszerű de nagyszerű ruhákban járnak. Az állami intézményekben nem is lehet máshogy megjelenni. A gyerekek iskolában egyenruhát hordanak, azon kívül persze pólót, rövidnadrágot viselnek. Mi viszont még akkor is nyakig felöltöztünk, ha negyven fok fölé kúszott a hőmérő, féltünk a szúnyogcsípéstől. A vetítővásznat legalább húsz mosolygó gyerek képe tölti be. Hihetetlenek! — Ez a kép a Marties de Humboldt nevű általános iskolában készült, ahova azért mentünk be, hogy elhozzuk a kiállítás anyagát, amelyből szeptemberben a békéscsabai 9-es Számú Általános Iskolában kiállítást szervezünk. Havannában pedig magyar gyerekek tárlata nyílik. Az iskolában ezren rohantak meg minket, ez is mutatja a kubaiak barátságos magatartását. Egyébként nagyon jószívűek, kérés nélkül is mindenüket odaadják, amijük csak van. A következő dián nagy sárga autó villan fel, talán a busz és a teherautó keresztezése lehet. Mint kiderül, ez a metróbusz. — Ezek a tömegközlekedési eszközök meglehetősen zsúfoltak — mesélik a világjárók. — Többnyire kerékpárral és lovas kocsival járnak, de azért akad egy-két személyautó is, ám azok nagyon régiek, minimum harminc-negyven évesek. Amikor a főváros környékén kirándultunk, Pavel szerzett nekünk egy kocsit. Mielőtt azonban elindultunk, körbelátogattuk a rokonságot, hogy mindenkinek megmutassa, milyen modem autót vezet. Egyébként egy harminchat éves Moszkvicsról van szó, viszont ez ott már kuriózumnak számít. Miért is ne? Az ablaka sem tört még ki. Ennek megfelelően ezer helyre kiírták rá, hogy riasztó védi. A kubaiak javítgatják, életben tartják a kocsikat. A végén már azon sem lepődtünk meg, ha személyautón teherautókereket láttunk. Az szintén teljesen természetes, hogy a helyiek nekiállnak az utcán főtengelyt cserélni. A magyar autószerelők megirigyelhetnék a kubaiak tudását! Az állami járműpark, a mentő-, tűzoltó- és rendőrautók, taxik viszont újak. A közbiztonságra és az egészségügyre nagyon sokat költenek. — Mit esznek Kubában? — Mivel boltok nem léteznek, így nem nagyon tudjuk. Az éttermekben nemzetközi ételeket szolgálnak fel, a helyi ízekben yis^óhf^tősjn^ikói hatás figyelhető meg. — Ennyi dia után buta a kérdés, mégis: hogy összegeznék az útjukat? — Negyvenegy országban jártam a világban, mégis ez jelentette a legnagyobb élményt — mondja Kalmár Zsolt. — Rutinos utazóknak számítunk. A kézi- poggyászt úgy pakoljuk be, hogy ha a csomagjaink elkeverednek, akkor is maradjon tartalék ruhánk. Most éppen Magyarországra nem érkezett meg a csomagunk. Kubához visszatérve: ebben az országban még teljesen egyedi a hangulat, ami sajnos most már kezd átalakulni. Félő, hogy ha három-négy év múlva újra ellátogatnánk, már nem ugyanezt a világot látnánk viszont. Lehet, hogy most mindenki azt gondolja, hogy a kubaiak szenvednek, pedig nem, legalábbis nem a mi mércénkkel. Vidámak, táncolnak, mulatnak. Azok az emberi kötődések, amelyek a mi kultúránkban már rég kihaltak, ott még élnek. S meg merem kocáztatni, hogy egy-két törzset leszámítva, ez a világon szinte már csak ott létezik. Pedig ezt a barátságos hangulatot nem pótolhatja semmi. Fekete G. Kata Kuba szigete a 15. legnagyobb sziget a világon, a floridai partoktól mindössze 170 km-re fekszik. Szomszédságában találhatjuk Jamaicát és Haitit is. Közigazgatásilag rengeteg kisebb sziget tartozik még Kubához. Az ország nagy része síkság, a hegységek alig 25 százalékát foglalják el a szigetnek. A legnagyobb pont az 1972 m magas Pico Turquino, a leghosszabb folyó a 343 km hosszú Rio Cauto. A sziget kellemes, szubtrópusi klímáját az enyhe északkeleti szél hűsíti. Nyáron az átlagos hőmérséklet 27 Celsius fok, míg télen „csak” 22 fok körüli. mmmmsmammmamm Fekete fehéren ■ ■ ■ 11 ihhhhi Egy pulykakakas harca a filmművészettel Jó reggelt! Jól aludtak? Álmodtak valami szépet? Hogy érzik magukat ezen a csendes, derűs napon? Hosszú hetek után az első olyan reggel, amikor nyugodtan bekapcsolhatják a televíziót, a rádiót, mert csak kellemes műsorokkal találkozhatnak ott. Én sem rontom el a kedvüket, nem is tehetném holmi politikai hókuszpókuszokkal. A kampánycsend, az kampánycsend. Kötelező, mindenkire nézve. Egy pulykára persze nem. Ezért mesélem el, mit művelt egy igazi pulyka — természetesen Amerikában. A Magyar Távirati Iroda szerint a mostani párzási időszakban felajzott jószág behatolt egy videotékába, ahol alaposan helybenhagyta az üzlet berendezését és a filmeket. A kakas a kirakatüveget áttörve repült az éppen zárva tartó boltba. A „látványos betörés” után nem sokkal érkező tulajdonosnő döbbenten látta, hogy a pulyka a romok, a kazettákkal vívott hősies harcban kihullott tollak és a szanaszét heverő, megrongált filmek tetején tobzódik. Mivel a hölgynek nem volt bátorsága megküzdeni a hatkilós állattal — ugye emlékeznek még a „Szebb a páva, mint a pulyka...” gyermekmondóka hatására —, ezért kihívta a rendőrséget. Jöttek is a zsaruk íziben, s csőre töltött fegyvereikkel kihajkurászták az éppen a science-fiction részleg lebontásába kezdő nagytestű madarat. A helyszíneléskor aztán megállapították, hogy a jószág a legnagyobb ellenfélnek — miért, miért nem — a vadászati témájú filmeket tekintette, azokra csapott le elsőként. Sőt, nemtetszésének nyomatékot adva, egyiket-másikat le is toj- ta — természetesen nem ovális, porcelán színű, rántottának valóval. A nyomozás során az is kiderült, hogy az akciófilmekkel szemben elnéző volt, azokat nem bántotta. A zsandárok szerint az állat a kirakatüvegre tekintve egy rivális pulykát vélt felfedezni a videotékában. Azért tört be, hogy megküzdjön vele. Pechére — vagy örömére, ki tudja — „csak” filmeket talált. A kaland az őrszobán ért véget — a pulykakakast ugyanis letartóztatták. A hírek arról már nem szólnak, hogy az őrizetbe vétel meddig tartott, s hogy a fogság ideje alatt a különös betörő nézhetett-e tévét, s ha igen, ott milyen filmet vetítettek neki. Akciósat, vadászati témájút, esetleg tudományos-fantasztikusat? Ámbár teljesen mindegy, hiszen a lényeg, a kakas erős kritikai hajlama a történtekből is megállapítható. Példaként szolgálhatna számos, tévéfilmet válogató szerkesztőnek. Árpási Zoltán A kaland az őrszobán ért véget Békéscsaba, 1904. A két év híján százéves képeslapot egyik olvasónk, Dragomér János bocsátotta rendelkezésünkre t
