Békés Megyei Hírlap, 2002. április (57. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-10 / 83. szám

2002. ÁPRILIS 10., SZERDA - 5. OLDAL MEGYEI KÖRKÉP MAGÁNYOS CSILLAG, (ö) A Gyulai Arany János Művelődési Egyesület és a Mogyoróssy János Könyvtár ma 17 órakor kezdődő estjén Magányos csillag címmel Erdélyi József költészetéről beszél dr. Medvigy Endre irodalomkuta­tó, az ITASZ elnöke. Az est házi­gazdája dr. Szabó Ferenc nyugal­mazott múzeumigazgató. Közre­működik Kertmegi Hajnalka és Tóth Tibor. A könyvtár előadóter­mében az estre a belépés díjtalan. TÉRSÉGI TÁJÉKOZTATÓ, (i) Az élelmiszerbiztonság és minő­ség növelése céljából dolgozták ki a veszélyek elemzésére és azok elhárítására alkalmas kritikus szabályozási pontok rendszerét, a HACCP minőségbiztosítási rendszert. A Békés Megyei Vállal­kozási Övezet Szolgáltató Kft. és az Észak-Békés Megyei Önkor­mányzati Térségfejlesztési Társu­lás április 10-én délelőtt 10 órától a Szeghalmi Vállalkozói Központ­ban konzultációval egybekötött előadást tart a HACCP-rendszer kiépítésének folyamatáról. BRÓDY-EST. (ö) Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Köz­pontban április 11-én 19 órakor kezdődik Bródy János önálló estje. RENDEZVÉNYSOROZAT, (h) A békéssámsoni általános iskola a magyar nyelv hete rendezvényso­rozatra várja az érdeklődőket ápri­lis 8-ától 12-éig az iskolába. Ezen a héten csapatok mérik össze nyel­vi, nyelvhelyességi tudásukat a je­les napokról, valamint rajz- és használati tárgyak kiállítása is lát­ható. A program pénteken délután nagyszabású vetélkedővel zárul. ŐRIZETBE, (s) Békéscsabán hétfőn délelőtt őrizetbe vettek két szarvasi lakost, akik márciusban egy lakásból több festményt és készpénzt tulajdo­nítottak el, közel négy millió forint értékben. INFARKTUS, (s) Szarvas külterüle­tén a minap egy harmincnyolc éves hölgy infarktus miatt rosszul lett, le­esett a kerékpárjáról és meghalt. BORULÁS, (s) Egy lassú gépjármű felbo­rult a minap Gyomaendrőd külterületén, a baleset következtében a vezetőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. ŐRIZETBE, (y) Mezőkovácsházán tegnap őrizetbe vettek egy gyulai la­kost, akit csalással vádolnak. A férfi ellen a Gyulai Városi Bíróság elfoga­tóparancsot adott ki. MOSÓGÉP ÉGETT, (y) Egy orosházi lakás fürdőszobájában tegnap dél­előtt automata mosógép gyulladt ki. Az anyagi kár 70 ezer forint. TŰZ. (y) Csirkeól tetőszerkezete ka­pott lángra tegnap Kaszaperen. A tűz okát és az anyagi kár mértékét még vizsgálják. ■ „A KÖZÉPSZERŰSÉG TÁR­SADALMÁBAN A ZSENI VESZÉLYES EMBER.” (Robert G. Ingersoll) Mindenkihez, aki mozgóurnát kért Senki nem tudott a választópolgár igényéről Gyulai olvasónk jelezte, a vasárnapi szavazás­hoz kért mozgóurnát, ám nem hoztak ki hoz­zá. Lakóhelye szerint a 2-es szavazókörhöz tartozik, ott azonban nem tudtak igényéről és másutt sem bukkantunk ennek nyomára. Gyula A mozgóurnák igénylésének rendjéről a polgár- mesteri hivatalban, a választási irodán elmond­ták: a választási füzetek szerint a mozgásában gátolt személyt annak érdekében, hogy gyako­rolhassa választói jogát, kérésére lakásán vagy tartózkodási helyén az illetékes szavazatszám­láló bizottság két tagja mozgóurnával felkeresi. A mozgóurna kivitelét úgy kell megszervezni, hogy a szavazatszámláló bizottság tagjainak száma nem csökkenhet a határozatképes lét­szám alá. A szavazóhelyiségben a szavazást a mozgóurna kivitele nem akadályozhatja, a sza­vazásnak folyamatosnak kell lennie. Amennyi­ben a mozgásában gátolt személy lakóhelye nem a szavazókor területén van, szavazásra csak akkor jogosult, ha rendelkezik igazolással. A szavazatszámláló bizottság két tagjának a sza­vazás időtartama alatt a szavazóköri munka fo­lyamatos biztosítása mellett minden olyan sze­mélyhez ki kell mennie, aki mozgóurnát kért. Előzetesen, vagyis még a választás napját meg­előzően a választási irodán vagy a szavazás nap­ján, a szavazatszámláló bizottságnál kell a moz­góurnát kérni. A kivitelt úgy kell szerveznie a bi­zottság két tagjának, hogy a mozgóurnába 19 óra után nem szabad elfogadni szavazatot. El­képzelhető, ha a választó nem tudja, melyik szavazatszámláló bizottsághoz tartozik, másik bizottsághoz telefonál. Ebben az esetben is mű­ködnie kellene annak, hogy a bizottságok értesí­tik egymást az igényről és tájékoztatják a válasz­tót hovatartozásáról. Olvasónk a választás előtt elkészített, mozgóurnát igénylők névsorában nem szerepelt és a lakóhelye szerint illetékes szavazatszámláló bizottságnál sem tudtak róla. SZŐKE MARCIT „Külpolitikai” kampány Békésben Kondoros A választások óta rendezett első megyei fideszes kampányese­ményen üdvözölte a megjelente­ket Kondoroson Domokos Lász­ló, a Békés megyei 5. számú vá­lasztókerület országgyűlési kép­viselője, Németh Zsolt külügyi államtitkár fórumán. A vendég elmondta, a Fidesz történetben is jelentős szerepet tölt be a választókerület központ­ja, Szarvas, ugyanis 1985-ben ott tartották azt a szakkollégiumi összejövetelt, ahol már gyakorla­tilag a jelenlegi pártelit vett részt. A választásokra térve Né­meth Zsolt annak adott hangot, hogy semmi sem dőlt el az első fordulóban. A szavazók aránya­ival kapcsolatban a budapestiek magas részvételét emelte ki, megjegyezve, vidéken gyakor­latilag a polgári tömörülést tá­mogatták a szavazók. A külpolitikai eredményeik­ről szólva felhívta a figyelmet az előrehaladott európai uniós csatlakozási folyamatra, vala­mint arra, hogy az országnak jelenleg szerteágazó nemzet­közi lehetőségei vannak. Elve­tette ezenkívül az MSZP külpo­litikai aggályainak jogosságát, amelyek például az Orbán— Nastase megállapodásra vonat­koznak. v. j. A gyulai vár és környéke rangjáért A gyulai vár különlegessége, hogy vízi vár volt. A Mohács előt­ti időkből a kőszegivel és a siklósival egyetemben tető alatt megmaradt. A gyulait a király fia, Corvin János használta la­kóvárként, az otthona volt. A vár jelenlegi tetőzete pénzkido­bás volt, hiszen kisebb a szükségesnél... a vár és műemlékegyüttese -, a Vi­lágörökség cím elnyeréséhez elő­készítő tanulmány kidolgozásának támogatására a Széchenyi-tervhez. A pályázatra az önkormányzatnak a Szigeterőd Közalapítvány adott megbízást, amely biztosítja a tanul­mány elkészítéséhez szükséges sa­ját forrást is. A Szigeterőd Közala­pítvány kuratóriuma tegnap ülése­zett Gyulán, megvitatva a műemlékegyüttes fejlesztésének kérdéseit. sz. m. Sertéstelepet vásárolt a Pick (Folytatás az 1. oldalról) Mindezeken felül árbevételünk után iparűzési adót fizetünk a te­lepülési önkormányzatnak, ami­vel szintén a helyi lakosság élet- színvonalát javítjuk - mondja az ügyvezető. Ács Péter, a Hungapig tenyész­tési osztályvezetője szerint jól nyomon követhető a termelési eredmények változása, amióta a Pick-Dombegyház Kft. átvette a telep üzemeltetését. Erről az ügy­vezető a következőket mondja:- Első és legfontosabb teendő volt a takarmányozás megfelelő szintre hozása. Ma talán a legerő­sebb magyarországi tápsort etet­jük. A takarmányozás alapja a Hungapig-Alfa tápsor, melyet az Alltech cég termékeivel egészí­tünk ki. A receptúrákat a Hungapig szakemberével, Váczity Mátéval, valamint az Alltech területi képviselőjével, Csánkné Balogh Ilonával közösen állítjuk össze. A Baby müzlit, il­letve a prestarter takarmányt a Hunga-Mix keverőbői kapjuk, az egyéb tápokat az orosházi takar­mánykeverő készíti. Termelési eredményeink is változtak a ta­karmányozás színvonalának ja­vulásával. A malacelhullások csökkentek, a 21 napos átlagsúly 5,9 kilogrammról 6,5 kilogramm­ra, a 80 napos kori pedig 20-ról 34-35 kilogrammra növekedett. A tenyészsüldőket 550-600 gram­mos életnapi tömeggyarapodás mellett minősítjük. Szépen javul a szaporaság és a vemhesülés is. Mindebben nagy szerepe van a kiemelkedő állat-egészségügyi el­látásnak, személy szerint dr. Lehoczky György állatorvosunk­nak. MÉNESI GYÖRGY VÉLEMÉNY CSATH RÓZA Felsejlik előtte a kórterem. Halál helyett törődést! A nagybeteg, sokat szenvedő kislánya életét kioltó anya kilenc év­vel ezelőtti történetére bizonyára sokan emlékeznek még. Az asz- szony állítólag a gyereke kívánságára cselekedett, az esetet az újsá­gok tévesen eutanáziaként emlegették. A közelmúltban egy teljesen béna angol nő kért irgalmas halált, felhívva rá a figyelmet, világszerte mennyire megosztottak a jogá­szok és az orvosok ebben a kérdésben. Az utca embere könnyebben rámondja, dönthessen mindenki a saját sorsáról. Vélhetően ilyenkor felsejlik előtte a kórterem, a gépek és a csövek rengetege, a mozdulat­lan test. Való igaz, ma a haldoklók többsége kórházban, magányosan, rideg környezetben hal meg. Ráadá­sul a fejlett orvostudomány lehető­vé teszi, hogy a haldoklás folyama­tát mesterségesen is megnyújtsák. E tényeket nem elvitatva Az emberhez méltó halál című könyv szerzője mégis veszélyesnek tartaná az eutanázia bevezetését. Szerinte a halál felajánlása helyett valódi törődést kell adni, csilla­pítani a szenvedést, oldani a magányt. Az Egészségügyi Világszer­vezet a hospice-gondozás alapelveként fogalmazta meg, hogy elke­rüli a különleges, életmeghosszabbító kezeléseket, nem késlelteti, de nem is sietteti a véget. Csillapítja a beteg fájdalmát és a kínzó tü­neteket, ugyanakkor lelkileg is segítik, biztosítják neki a lehetősé­gekhez képest aktív életet. A gondozók közben a hozzátartozókra is figyelnek, a gyászban támaszt nyújtanak. A hospice-mozgalom leghamarabb Angliában teljesedett ki. Ke­let-Európábán, így nálunk is, az egészségügy elmaradott rendsze­re és az előítélet sokáig hátráltatta a fejlődését. A nyugati országok példái és a hazai eredmények azt mutatják, a mozgalom az anyagi és az erkölcsi támogatásra egyaránt érdemes. A művelői olyan tu­dás birtokában vannak, amit becsülni kell. ■ FÁZNAK A GÓLYÁK. Március elejétől április végéig érkeznek meg hazánkba az egyenként 100 ezer forint eszmei értékű gólyák. A kedvezőtlen időjárás, pontosabban i tartós északi, hideg légáramlatok miatt sok madár elpusztul a mintegy négyezer kilométe rés repülés során. A szakemberek az országba 6 ezer 500, megyénkbe 350 körüli gólya párt várnak, de eddig mindössze körülbelül 150 pár érkezett meg. A szárazabb nyári hó napok sem kedveznek a madaraknak a táplálkozásban és a szaporulatban, a gólyák ezérl -is - fokozottan védettek d-fotó: lehoczky pétef nek véleményére figyelemmel hozzák meg döntésüket a Mun­káspárt második forduló előtti magatartásáról. Erre a párt szom­bati központi bizottsági ülésén kerül majd sor - tudtuk meg a Munkáspárt Békés megyei elnö­kétől ___________________ik; Te lekkel segítik a nagycsaládosokat Fetser János, Orosháza polgármestere szokásos keddi sajtó- tájékoztatóján egyebek mellett a nagycsaládosoknak nyúj­tandó segítségről és lakossági fogadónapja tapasztalatairól számolt be. Orosháza A választóknál a változtatás joga FORRÁS; KSH BÉKÉS MEGYEI IGAZGATÓSÁGA Orosháza város képviselő-tes- tülete az országgyűlési válasz­tás második fordulója után tart­ja soros ülését, ahol várhatóan elfogadják a település 2001. évi pénzügyi zárását. Fetser János az elmúlt évet kedvezőnek ér­tékelte, hiszen 150 millió forin­tos mínuszt kellett a költségve­tésben ledolgozni. Tavaly je­lentősen nőtt a felújításokra és beruházásokra fordított ösz- szeg is. Az áprilisi testületi ülésen ke­rül a képviselők elé a nagycsalá­dosok házépítését segítő támo­gatási forma. A város vezetése úgy tervezi, hogy kedvező árú telekvásárlási lehetőséget kínál fel a helyi nagycsaládosoknak, aminek az árát hosszú távon, kedvező feltételek mellett kell az igénybevevőknek kifizetni­ük. - A telek akár önerőként is felmutatható hitelfelvétel ese­tén, s így a nagycsaládosok ta­lán könnyebben igénybe vehe­tik a házépítési kedvezménye­ket, mellyel eddig sokan nem tudtak élni — fogalmazott a pol­gármester, aki azt is elmondta, a tervek szerint első körben 20 telket kínálnak fel a városban élő nagycsaládosoknak. A por­ták nem egymás mellett, hanem a város különböző pontjain ta­lálhatók. A tervezett rendelet elősegítheti a város népesség­megtartó erejének növelését is — mondta Fetser János. A polgármester beszámolt áp­rilisi fogadónapja tapasztalatairól is. A város lakóinak szúrja a sze­mét az illegális szemetelés. Töb­ben is szóvá tették, a belvízelve­zetés kérdését mihamarabb meg kell oldani. Ugyancsak panasz ér­kezett a Kutasi utca és környéke állapotára, illetve az ott előfordu­ló lopások visszaszorítása érde­kében is kérték a polgármester segítségét. - Felkértem az önkor­mányzat kulturális osztályának vezetőjét, hogy vegye fel a kap­csolatot a cigány kisebbségi ön- kormányzattal, a városrész képvi­selőjével, valamint a rendőrség­gel és dolgozzanak ki közös stra­tégiát a probléma visszaszorításá­ra - zárta a sajtótájékoztatót Orosháza polgármestere. K. E. A vasárnapi országgyűlési képviselő-választások első fordulójában a legszorosabb verseny a békési, 3. számú választókerületben alakult ki. Mind a három jelölt jól áll az első forduló után. ______________Békés — A szocialista párt a második fordulóig kampánya során to­vábbra is az emberekkel való ta­lálkozást, eszmecserét és párbe­szédet helyezi előtérbe, nem ígér­getünk, programunkon nem vál­toztatunk — kezdte tegnap dél­előtt sajtótájékoztatóját dr. Rácz László, a választókerület MSZP-s jelöltje, aki az elsőtől alig lema­radva, a második helyen száll új­ra ringbe a választók voksaiért. Dr. Rácz László kiemelte: Mezőberény és Békés fejlődése ütemes, de ezt a fejlődést az em­ber nem mindenütt érzi. A válasz­tókerületben nagy gond az elsze­gényedés. Az egészségügy is „hézagos” és komoly kérdéseket vet fel, mint például a sürgősségi betegellátás megoldását. Tovább­ra is központi kérdésként szerepel a közbiztonság javítása, s ennek finanszírozása, valamint az okta­tásban a kiegyensúlyozottság megteremtése. A pénzügyminisz­ter-jelölttől ígéretet kapott, hogy a költségvetés kiegyenlítő alapjából a hátrányos helyzetű Békés me­gye nagyobb arányban részesül. Sajtótájékoztatóját Rácz László azzal zárta: a változtatás joga a vá­lasztók kezében van, akiknek bölcs és felelősségteljes döntési kell hozniuk jövőjükért. Amil megígért: ha a szavazók bizalma által országgyűlési képviselő lesz akkor a parlamentben egyetler olyan döntést sem szavaz meg amelyik ennek a térségnek árt. ____________________________________(SZEKERE« be li ábrázolások, fennmaradt tár­gyak lehetővé teszik, hogy a várat abban az állapotában fejlesszék, mellyel elnyerheti a Világörökség címet az UNESCO-tól. A gyulai képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az úgynevezett Szigeterődhöz ­Gyula Tegnap Gyulán, a Mogyoróssy Já­nos könyvtárban Bugár-Mészáros Károly, a Magyar Építészeti Múze­um igazgatója, korábbi műemlék- védelmi területi felügyelő tartott előadást a vár fénykoráról. A kora­A Munkáspárt és az MSZP elnö­kei április 8-án este találkoztak egymással. A Munkáspárt veze­tése a kialakult választási hely­zetben úgy vélekedik, hogy bár az MSZP-vel kapcsolatos elvi vé­leményüket fenntartják, az MSZP sikerében bízó választók tömegé­Támogatják az MSZP-t?

Next

/
Thumbnails
Contents