Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-07 / 56. szám
14. OLDAL — 2002. MÁRCIUS 7., 'CSÜTÖRTÖK S P 0 R T Változások az NB Il-es csapatoknál Bőcsön kezd az Orosháza FC, a Nyírbátor látogat Gyulára A hét végén megkezdődik az NB Il-es labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének küzdelemsorozata. A Keleti csoportban szereplő, az őszi idény után ötödik Orosháza FC és a tizenkettedik Gyulai Termál FC felkészüléséről, a változásokról, a tervekről a gyulaiak szakmai vezetőjével, Dávid Imrével és Fodor Sándorral, az orosháziak vezetőedzőjével beszélgettünk. Labdarúgás- Mikoi kezdték a felkészülést, si- keriilt-e elvégezni a tervezett munkát? Dávid Imre: - Január hetedikén kezdtük a felkészülést az 5- ös számú iskola tornatermében. Sajnos, a városi sportcsarnokba csak egy alkalommal jutottunk be. Februárban szabadtéren folytatódott a munka, három füves pálya is a rendelkezésünkre állt. A bajnoki rajtig tizenegy előkészületi mérkőzést játszottúnk. A tervezett munkát elvégeztük, sajnos szűkös a létszámunk, hiszen tizenhat tagú a keretünk, amihez az Előre FC Békéscsaba NB I B-s csapatából öten csatlakozhatnak majd kettős játékengedéllyel. Fodor Sándor: - Január hetedikén az Eötvös téri sportcsarnokban jó körülmények között kezdtük a munkát. FIárom hétig teremben dolgoztunk, majd szabadtéren, a salakos edzőpályán folytatódott a felkészülés. A betervezett munkát elvégeztük, sajnos két hétig nyolc sérültünk volt, ami akadályozta a munkát. Az előkészületi mérkőzéseken rangos hazai és külföldi ellenfelekkel játszottunk, s nem vallottunk szégyent. Nagy súlyt fektettünk az új taktikai elemek elsajátítására. Az utolsó héten a Határőrség füves pályáján tudtunk gyakorolni.- Milyen változások történtek a keretben a tél folyamán? Dávid Imre: - Többen távoztak, így Kiss L. és Kovács P. Orosházára, Kulcsár Kondorosra, Pápa Sarkadra, Ekker Kétegyházára igazolt. Hozzánk került Géczi Battonyáról és Számfira Sarkad- keresztúrról. A tavaszi szezonban az Előre FC Békéscsaba fiókcsapata leszünk, így kettős játék- engedéllyel Futaki, Nagy L, Ser- ban, Nagy Sz. és Lapsánszki nálunk is pályára léphet a lüa-fehé- rektől. Fodor Sándor: — A két romániai légiós, Petra és Antal visszatért hazájába. Leigazoltuk az Előre FC Békéscsabából a több mint száznegyven élvonalbeli mérkőzésen szerepelt Kovács Tibort, az NB I B-s Kecskeméti FC-ből érkezett a volt tízszeres román válogatott Moga. A Gyulai Termál FC- ből Kiss L. és Kovács R, valamint az OMTK-Rákócziból a fiatal házi gólkirály, Baranyai is nálunk folytatja. Húsz tagú keretünk van, amelyben két kapus és tizennyolc mezőnyjátékos kapott helyet.- Milyen tervekkel vágnak neki a tavaszi szezonnak? Dávid Imre: - Nagyon nehéz helyzetben vagyunk, hiszen az ősszel csak hét pontot gyűjtöttünk. Elsődleges célunk a bentmaradás kiharcolása, ami, tudjuk, nem könnyű feladat, de összefogással megvalósítható. Fodor Sándor: - A legjobb eredményt szeretnénk kihozni a csapatból, s majd kiderül, hogy ez mire lesz elég a mezőnyben, amelyben a Bőcs, a Tiszaújváros, a Demecser, a Szeged, a Nyírbátor és a Mátészalka is jelentősen megerősödött. Mi minden mérkőzésen egyenlő eséllyel indulva a győzelem reményében lépünk pályára.- Mit várnak a tavaszi nyitó- fordulóban? Dávid Imre: - A közvetlenül előttünk álló Nyírbátor látogat hozzánk vasárnap. Annyit sikerült kiderítenem, hogy Nyíregyházáról több játékost igazoltak, és elsősorban a védelmet erősítették meg a vendégek. Hazai környezetben szurkolóink támogatása mellett győzelmet várok a csapattól, hiszen a jó rajt meghatározhatja a folytatást. Fodor Sándor: - Bőcsre utazunk szombaton. Ellenfelünket láttam a Békéscsaba elleni előkészületin, egy agresszív, sokat futó együttes, amelynek a védelme azonban sebezhető. Több hiányzónk is van, Dobi és Hadár eltiltását tölti, Stumpf kapus, Ferenczi és Moga csak könnyített munkát végzett a héten. Nem állunk be védekezni, nagy csatára számítunk és szeretnénk jól rajtolni. (VERASZTÓ) Az NB II őszi végeredménye 1. Demecser 8 2 2 23-17 26 2. Makó 7 2 3 21-19 23 3. Jászberény 6 4 2 20- 10 22 4. Tiszaújváros 5 5 2 26- 16 20 5. Orosháza 5 4 3 20- 11 19 6. Bőcs 5 4 3 22- 16 19 7. K.barcika 4 4 4 20-14 16 8. Karcag 4 4 4 13- 17 16 9. Mátészalka 3 5 4 16-22 14 10. Szeged 2 6 4 11-15 12 11. Nyírbátor 3 2 7 16-22 11 12. Gyula 2 1 9 9-23 7 13. B.lórántháza 1 3 8 16-31 6 Az őszi szezonban Gyulán vendégszerepeit a csíkos mezes Tiszaújváros és el is vitte a három pontot, miután 4-1-re nyert a fürdővárosiak ellen. A gyulaiak szeretnének javítani, annál is inkább, mert csak abban az esetben kerülhetnek el az alsó házból D-FOTÓ: VERESS ERZSI „Az értékek a mai világban teljesen eltolódtak...” Az év legjobb utánpótlás edzőjének választották A Magyar Atlétikáért Alapítvány — amelynek elnöke az olimpiai bajnok Zsivótzky Gyula — 2001. év legjobb utánpótlás edzőjének Vincze Zoltánt (felvételünkön), a Gyulai SE atlétáinak mesterét választotta. Az elismerést május 4-én a fővárosban a Magyar Köztársaság junior csapatbajnokságán nyújtják át a szakembernek, akivel pályafutásáról, eredményeiről beszélgettünk. azóta is a fürdővárosiakat szolgálom. Abban az időben még tizenkét szakember dolgozott a gyulai atlétákkal Szigeti István vezetőedző irányításával. Ma ketten vagyunk az atlétikai szakosztálynál edzők a feleségemmel, Forgách Ágivá, aki most babát vár. Egyébként időközben átkéréssel a Bay gimnáziumba kerültem, majd 1997. óta, miután összevonták a két intézményt, az Erkel Ferenc Gimnáziumban tanítok.- Milyen eredményeket értek el tanítványai az elmúlt huszonkét év során? — Hetvenkét magyar bajnoki címet szereztek tanítványaim — mondja a szakember, miközben egy vastag füzetet vesz elő, amelyben minden eredmény rögzítve van. — Az első bajnoki címet Nagy Béla nyerte csapatban a _____Gyula- M ikor ismerkedett meg az atlétikával? Kik voltak a legnagyobb hatással Önre?- Békésen, a hármas iskolába jártam, ahol testnevelőm Békési Mihály indított el a pályán, akinek azóta is nagy tisztelője vagyok, és mondhatom, atyai jó barátomnak tekinthetek. Először kosárlabdáztam az iskolai csapatban és akkor még az úttörőolimpia országos döntőjében a legjobb hat közé jutottunk. Később lettem atléta és innen kerültem Békéscsabára, a Kemény Gábor Szakközépiskolába, ahol Kovács Zoltán volt a testnevelőm, edzőként pedig id. Kováts Tibor és Marik Lászlóné foglalkozott velem. Jómagam középtávfutó voltam, s később a sokszoros válogatott köNévjegy Név: Vincze Zoltán Születési idő: 1955. augusztus 23. Családi állapota: Nős, felesége Forgách Ágnes. Egyesületei versenyzőként: Békéscsabai Városi Sportiskola, Békéscsabai Előre, SZEOL. Legjobb eredménye: kétszeres vidékbajnoki bronzérmes, ifjúsági aranyjelvényes sportoló. Egyesületei edzőként: Gyulai SE. Versenyzőinek eredményei: hetvenkét magyar bajnoki cím, 225 érem a magyar bajnokságokról. Válogatottba került versenyzőinek száma: tizennégy. zéptávfutó, Pangert László lett az edzőm az Előrénél. Az edzéseken együtt futottam a békéscsabai atlétika akkori sztárjaival, Zsilák Ilonával és Zsilák Erzsébettel, akik a válogatott tagjai voltak. Később Szegedre kerültem a tanárképző főiskolára, s akkor a SZEOL-ban folytattam pályafutásomat.- Milyen eredményeket ért el versenyzőként? — Arra emlékszem, hogy ifjúsági versenyzőként kétszer voltam vidékbajnokságon bronzérmes, az országos bajnokságon pedig hatodik. Eredményeimért megkaptam az aranyjelvényes ifjúsági sportoló címet és voltam korosztályos válogatott is. — Mikor és hol kezdett el edzősködni?- A szegedi tanárképző főiskola pedagógia-testnevelés szakán 1980-ban végeztem. Ekkor Gyulára kerültem a hármas iskolába tanítani, és a Gyulai SE-nél kezdtem el dolgozni az atlétákkal, és 110 méteres gátfutásban. Egyébként összesen kétszázhuszonöt érmet és ötszázkilencvennyolc első-nyolcadik bajnoki helyezést szereztek tanítványaim az elmúlt több mint két évtizedben. Egyéni országos bajnoki címet tizenegy tanítványon szerzett. Csúz Réka vezet, ő tizennégy aranyat nyert, de Nagy Béla, Kliszek Tamás és Havasi Zoltán is tízszer állhatott a dobogó legfelső fokára.- Hányán lettek válogatottak a Vincze-tanítványok közül? — Az elmúlt több mint két évtizedben versenyzőim közül tizenkét atléta került be a különböző válogatottakba. Közülük Kliszek Tamás felnőtt válogatott lett, a junior Eb-n 1989-ben 5000 méteren hetedik volt, és ugyanebben az évben megnyerte Svájcban a Satus nemzetközi mezei futóversenyt, s ez korábban a magyarok közül csak Mecser Lajosnak sikerült. Kliszek mellett Nagy Béla, Forgách Ágnes, Demeter Mária, Gilányi Kamilla, Havasi Zoltán, Frolyó Anett, Csúz Réka, Balázs Ágnes, Kovács Mariann, Marosán Andrea és Seres Gábor húzhatta fel magára a címeres mezt. Más sportágban is van válogatott neveltem, így például az országos junior bajnok, felnőtt válogatott alpesi síelő, Kun Szabolcs vagy a fitneszbajnok, Magyar László, a Koko-Gym sportolója. Egykori tanítványom, a szegedi röplabdás Besenyei Attila pedig az Extra-ligában játszik.- Hogyan értékeli a mostani elismerést, népszerű-e az atlétika a fiatalok körében?- Nem hiszem, hogy én vagyok a legjobb utánpótlásedző az országban, de úgy vélem, az elmúlt huszonkét évnek és ennek az elmaradott régiónak - ahol kitartó munkával lehet azért eredményeket elérni - szól az elismerés. Azt tapasztalom, hogy manapság nem divat atlétának lenni a fiatalok körében. Az értékek a mai világban teljesen eltolódtak, a szülők és a társadalom nem jól neveli a gyerekeket.- Úgy hallottam, a sport szere- tete mellett mindig a tanulás fontosságára is felhívta tanítványai figyelmét!- Valóban így van. Mindezt igazolja, hogy azok közül, akik legalább három évig nálam edzettek - ezeknek a száma ötvenegy -, negyvenketten tanultak vagy tanulnak tovább főiskolán, egyetemen, heten érettségiztek és ketten szakmunkások lettek. A diplomások közül öten már megszerezték a doktori címet. A „Magyar Köztársaság Jó tanuló- Jó sportoló” kitüntetést az elmúlt évek során öten - Nagy Béla, Kovács Mariann, Demeter Mária, Csúz Réka, Frolyó Anett — kapták meg a gyulai tanítványaim közül - mondta a szakember. VERASZTÓ LAJOS Nemcsak edző, versenybíró is Vincze Zoltán az edzősködés mellett versenybíróként is segíti szeretett sportágát, rendszeres résztvevője a hazai és nemzetközi versenyeknek. Többek között részt vett a hazánkban rendezett mezei futó világbajnokságon, majd 1998-ban a Népstadionban rendezett felnőtt Európa-bajnok- ságon, tavaly pedig Debrecenben az ifjúsági világbajnokságon mint első vezetőbíró tevékenykedett a futószámokban. Röplabda innen-onnan Paks A hét végén Pakson rendezték meg az országrészek válogatottjainak tavaszi röplabdatornáját (egy évben kettőt szerveznek, tavasszal és ősszel egyet-egyet). Erre a Kelet-Magyarország válogatottjába három békéscsabai fiatalt hívtak meg: Bucsi Barbarát, Fodor Esztert és Pocsaji Editet. Kormos Mihály és Nagy Attila edzők tanítványai eredményesen helyt álltak azon a viadalon, ahol az ország legjobb negyven 14 éves leány sportolója lépett küzdőtérre. A tornák célja, hogy ezek alapján állítsák össze a majdani korosztályos válogatottat. Szeged _____ A hét végén a Tisza-parti város ad otthont a hazai egyik legrangosabb utánpótlástornájának, a Szeged Kupának, amelyen valamennyi első és másodosztályú csapat hátországa képviselteti magát. Ezen pályára lép öt békéscsabai csapat is, három mini (11- 12 évesek) és két nagypályás gyermek gárda (13-14 évesek). Békéscsaba A Békés Megyei Röplabdaszövetség kiírta az amatőrök részére a megyei bajnokságot, amelyre hatfős férfi, illetve női csapatok nevezését várják. A tornajellegű esemény kísérleti jellegű, ezért az idén egy nap alatt bonyolítják le, mégpedig március 30-án, 10 órától a békéscsabai Vásárhelyi Pál Műszaki Szakközépiskola tornatermében. Csak olyan játékosok léphetnek pályára, akik az idén nem léptek pályára NB-s bajnokságban. Nevezni március 14-éig lehet, bővebb felvilágosítással Kormos Mihály (30) 205-7035, illetve Pálos Tamás (30) 9781-351 szolgál. ______________ ■ Él en a MUSE Ötvenkét csapat a Téli Kupán Békéscsabán a 2-es iskola tornacsarnokában a hét végén befejeződött a Téli Kupa városi teremlabdarúgó-bajnokság. A viadalon 52 csapat küzdött a végső győzelemért. Békéscsaba A csoportmérkőzések után a legjobb tizenhat együttes egyenes kieséses rendszerben folytatta tovább. A végső győzelmet a MUSE csapata szerezte meg, miután hétméteresekkel győzött a Ter- morex ellen. Az első négy helyezett csapat a torna főtámogatójától Orvos Györgytől, az Aranyoldalak képviselőjétől vette át a sportszer vásárlási utalványt. Eredmények. Elődöntők: Termo- rex—Őrláng 3—3 (hétméteresekkel 2— 0). MUSE-Nádas FC 1-0. A 3. helyért: Őrláng-Nádas FC 2-1. Az 1. helyért: Termorex-MUSE 2-2 (hétméteresekkel 1-2). A győztes MUSE tagjai: ifj. Tóth Márton, ifj. Dobó János, Szász Árpád, Szeles Péter, Benkő Péter, Szalai Norbert, Petényi László, Varga Tamás, Bujdosó Antal. Csapatvezető: Móka Zoltán. Különdíjasok. Legjobb kapus: ifj. Tóth Márton (MUSE). Gólkirály: Barcsay Attila (Őrláng) 7 góllal. Legjobb mezőnyjátékos: Szilágyi Gyula (Termorex). RK KERTI KISGÉPBEMUTATÓ 2002. március 7-8., 9-15 órái Bemutatásra kerülnek:- RK rotációs kapák- fűnyírók, fűkaszák |- egyéb kisgépek. ? Árusítás, rendelésfelvétel 5% engedménnyel. Helyszín: P.Z.S. Vállalkozás, Békéscsaba, Péki u. 9. Lovas Petra Eb-utazó Kijelölték a március 30. és április 7. között Zágrábban sorra kerülő asztalitenisz Euró- pa-bajnokságon résztvevő magyar válogatottat, amelynek tagja lett Lovas Petra, az Orosháza-Hungarotel ASE versenyzője, aki a hét végi ob- n párosban arany-, egyéniben ezüstérmet szerzett. Budapest A címvédő női csapatot Tóth Krisztina, Bátorfi Csilla, Lovas Petra, Fazekas Mária és Póta Georgina alkotja, a férfiak között Pázsy Ferenc, Lindner Ádám, Fazekas Péter, Marsi Márton, valamint Zwickl Dániel lép asztalhoz. Póta és Zwickl, az idei Ifjúsági Európa TOP 12 Bajnokság győztesei csak az egyéni versenyen indulnak. A nők csapatban és párosban címvédőként szerepelnek, a Brémában aranyérmes gárda összetétele egy helyen változott: Molnár Zita helyett az utóbbi időben jó eredményeket elérő, a magyar ranglistán harmadik, a világranglistán hatvanharmadik helyen álló orosházi Lovas Petra kapott bizalmat Tarján András szakvezetőtől. A magyar együttes Németország mögött a második kiemeltként kezdi az új lebonyolí- tású, kieséses rendszerű csapat- versenyt, s csak a negyeddöntőben kapcsolódik be az Eb küzdelmeibe. A Brémában aranyérmes Bátorfi, Tóth páros ismét esélyesként indul, mellettük egy új ösz- szetételű kettős, Fazekas és Lovas lép asztalhoz Zágrábban. A csapatversenyeket március 30-31-én rendezik. Április 3-án kezdődnek az egyéni küzdelmek. Április 5-én a vegyes párosok döntőjét rendezik, majd április 7-én az egyéni és páros számok fináléját. _________ ■