Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-06 / 55. szám

HIRDETÉS 2002. MÁRCIUS 6., SZERDA - 9. OLDAL Lovas kör alakult Gádoroson Tovább bővült Gádoroson a civil szervezetek köre. Februárban megalakult a Gádorosi Lovas Kör, amelynek elnökévé dr. Prozlik Lászlót, a település polgármesterét választották. Gádoros- Kovács János és baráti köre kezdeményezte a kör megalaku­lását, ami a huszonharmadik ci­vil szervezet falunkban. Kovács János fia, Bence, fiatal kora elle­nére már kiemelkedő eredmé­nyeket ért el a megyei és a terü­leti fogathajtó versenyeken. Mi­vel azonban Gádoroson nem volt lovas egyesület, ezért a fábiánsebestyéni Kinizsi Kör színeiben versenyzett. A Gádorosi Lovas Kör 36 fővel ala­kult. Célunk, a versenyeztetés mellett a lovak megszerettetése a gyermekekkel és a felnőttek­kel. Szervezünk majd lovagolta­tást és kocsikázást is. Mind­emellett szeretnénk a lovak által bekapcsolni településünket a tu­SZAMITASTECHNIKA tanfolyam kezelőknek • Windows-alapok • Szövegszerkesztés • Táblázatkezelés • Internet-ismeretek A tanfolyam elvégzéséről hallgatóink oklevelet kapnak. EURO CONSULT Oktatási és Továbbképző Központ, 5600 Békéscsaba, Luther u. 10. Tel./fax: (66) 454-696. Kérje részletes tájékoztatónkat! r A Békés Megyei Képviselő-testület Pándy Kálmán Kórháza kontroller munkatársat keres. Feladatok: • a kontrolling csoport tagjaként a kórház kontrolling rendszerének folyamatos karbantartása, fejlesztése • közreműködés az endofinanszírozási tervek elkészítésében, beszámolók elemzésében, összeállításában. Pályázati feltételek: • szakirányú főiskolai vagy egyetemi végzettség • kontrolling munkában szerzett tapasztalat. A pályázatot 2002. március 15-éíg az alábbi címre kérjük elküldeni: Dr. Kovács József főigazgató főorvos, Pándy Kálmán Megyei Kórház, 5701 Gyula, Semmelweis VÁLLALKOZNI SZERETNE? TANÁCSTALAN AZ INDULÁSBAN? VÁLLALKOZÁSALAPÍTÁS GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN előadás Békéscsabán. • Egyéni vállalkozás indítása • Kft., bt. alapítása • Szükséges dokumentumok kitöltése és benyújtása • Általános és hasznos tanácsok • jogi útmutató EURO CONSULT Oktatási és Továbbképző Központ, 5600 Békéscsaba, Luther u. 10. Tel./fax: (66) 454-696. Kérje részletes tájékoztatónkat! 5 A BÉKÉS MEGYEI ÁLLAMI KÖZÚTKEZELŐ KHT. hídmérnöki munkakör betöltésére munkatársat keres (pályakezdő is lehet) az alábbi feltételekkel: ♦ szerkezetépítő mérnöki végzettség ♦ számítógép-kezelői ismeret. Előnyt jelent: ♦ műszaki ellenőri szakvizsga ♦ szakmérnöki végzettség ♦ középfokú nyelvtudás. Jelentkezni szakmai önéletrajz leadásával a humánpolitikai csoportvezetőnél, 5600 Békés csaba, Szabadság tér 7-9. sz címre, vagy személyesen a III em. 304-es számú irodán lehet Érdeklődni telefonon a (66) 4S4-2S4/212- es sz. melléken. Nincs munkahelye? Nincs szakképesítése? ALAPPZSAMEe jQVQjÉT! - Tpnuljpn 9 KISO$Z-n?l Államilag elismert, szakképesítést nyújtó kereskedő boltvezető, ABC-eladó, vendéglátóüzlet-vezető, gyorsétkeztetési eladó tanfolyamokat indítunk MEZŐKOVÁCSHÁZÁN 2002. március 5-én, OROSHÁZÁN és CSONGRÁDON 2002. március 18-án, SZEGHALMON 2002. március 20-án, BÉKÉSCSABÁN 2002. március 25-én, GYULÁN 2002. március 29-én. Virágkötő tanfolyam indul OROSHÁZÁN 2002. április 16-án! KEDVEZŐ FINANSZÍROZÁS, JELENTKEZZEN MOST! Képzési támogatásokról és más fontos tudnivalókról felvilágosítás a KISOSZ-nál! $ Békéscsaba, Dr. Becsey O. u. 4/1. Tel.: (66) 325-997, (66) 327-193, (66) 451-741,06 (30) 9354-371. . angrC ÉLELMISZER-NAGYKERESKEDELEM 29 FI 265 FI 59 FI 179 FI 88 FI Sertésmájkrém, 65 g Étolaj, 11 (Vénusz) Liszt, 1 kg (Agrimill) Kristálycukor, 1 kg Dalma, 1/2 l-es mosogató Békéscsaba, Ipari ét 5. Tel./fax: (66) 520-790. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 8-16 éráig. g Csak viszonteladókat szolgálunk ki! ? risztikai vérkeringésbe is, hi­szen a lovas turizmus sokak szá­mára vonzó lehet — tudtuk meg a kör vezetőjétől. Dr. Prozlik László azt is el­mondta, várják az érdeklődő­ket, s nemcsak azokat, akiknek van lovuk, hanem bárkit, akik szeretik a lovakat. A civil szer­vezet augusztus 19-ére tervezi első kiemelkedő programját. Szent István ünnepére nagysza­bású lovas rendezvénnyel ké­szülnek. Dobozi üdítőt kortyoltak A cukorbeteg gyermekek korlátlanul fogyaszthatták Közel nyolcszáz liter garantáltan nullkalóriás — az Országos Táplálkozástudományi Intézet által bevizsgált — s a cukorbe­tegek által is korlátlanul fogyasztható, a dobozi székhelyű Vital Duó Kft. által gyártott üdítőital fogyott el a Diabétesz Gyermek- és Ifjúsági Országos Szövetség (D1GYIOSZ) ötéves születésnapi ünnepségén. A rendezvénynek a Fonó Budai Ze­neház adott otthont — tájékoztatott Debreceni Lajos, a Vitai Duó Kft. ügyvezetője. inául Tőzsde tanfolyam Békéscsabán • Érdekli a tőzsde? • Befektetne? Ml segítünk az Indulásban! EURO CONSULT Oktatási és Továbbképző Központ, 5600 Békéscsaba, Luther u. 10. TeL/fax: (66) 454-696. Kérje részletes tájékoztatónkat! S Doboz—Budapest Debreceni Lajos szavaiból az is kiderült, hogy a dobozi székhe­lyű társaság által gyártott - s az első magyar űrhajós, Farkas Ber­talan nyugállományú dandártá­bornok arcával reklámozott — ter­mékek mellett Hevesi Tamás sze­mélyében más Békés megyei sztárja is akadt a rendezvénynek. A Vital Duó Kft. ügyvezetője a rendezvényről beszámolva nem Vezető multinacionális élelmiszer-ipari cég TERÜLETI KÉPVISELŐT KERES Békéscsabáról vagy közvetlen vonzáskörzetéből. Amit elvárunk: ♦ legalább középfokú végzettség ♦ B kategóriás jogosítvány ♦ jó kommunikációs készség ♦ e&üttmüködési készség ♦ kereskedelmi gyakorlat előnyt jelent. Amit kínálunk: ♦ versenyképes jövedelem ♦ vállalati autó | ♦ fiatal, lendületes csapat ? ♦ egyéb juttatások. Fényképes önéletrajzát véljük „Területi képvise­lő" jeligével a következő postacímre: 5600 Bé- késcsaba, Pf. 255. Határidő: 2002. március 14. Műtrágya! Műtrágya! Műtrágya! Műtrágya! Friss import 34%-os ammóniumnitrát, 3x15-ös komplex NPK és műtrágya kapható! TRANZIT-KER Rt. Debrecen, Jókai u. 1. Tel.: (52) 412-660, (52) 502-003 (52) 502-004 20-938-2693, 30-938-6478 (44) 366-866 / >N FIASZIT-KEK )A haccp élelmiszer biztonsági rendszer kialakításához szükséges, ROZSDAMENTES ACÉLBÓL készült ■ mélymedencés mosogatók ■ tárolópolcok ■ tálcák, tepsik ■ csatornaszemek gyártását, helyszíni szerelését, valamint ■ kedvtelési célú ALUMÍNIUM CSÓNAKOK gyártását ■ és egyéb lakatos-, épületgépészeti munkákat vállalunk. MINŐSÉG VASIPARI KKT., 5720 Sarkad, Zsarol u. 35. Tel./fax: 06 (66) 375-675, tel.: 06 (30) 9557-010. E-mail: mlnoseg@bhn.hu . *82499* Jk A Békéscsabai AGROKER Rt. felhívja partnerei figyelmét, hogy a mezőgazdasági gépek és alkatrészek értékesítését a Szarvasi úti telephelyén is megkezdte (az OMV-benzinkút mellett). A következő alkatrészeket kínáljuk megvételre: ▲ FKA-601 -602 csőtörő adapter és ▲ E512-E516 gabonakombájnok alkatrészei ▲ CLAAS dominátorok (100- 105- 106) egyes alkatrészei ▲ műszaki áruk: ékszíjak, szimeringek ▲ hidromatik javítókészlet és szerelt hidraulikacsövek ▲ magtisztító rosták: K-525, K-523, K-531 ▲ Vogel Noot kormánylemezek több típusban. Az akciós ár a készlet erejéig érvényes! 500 000 Ft feletti vásárlás esetén: egyedileg megállapított árak! Telephelyeinken megtekintheti akciós SAME traktor- és használtgép-kínálatunkat. Q rTTTVWTTTm, Várja a 2002. évben is Önt partnere, a Békéscsabai AGROKER Rt. Telefonszámalnk: a Szarvasi úti telephelyen, (66) 450-648. Tessedlk u. 51. szám alatt, gép- és alkatrész osztály, (66) 523-400. győzte hangsúlyozni, hogy telje­sen meghatódott a DIGYIOSZ- rendezvényen tapasztalt benső­séges, családias íiangulat láttán. Debreceni Lajos Hevesi Tamás szavait idézte, s úgy fogalmazott: „egy közös nagy családnak nyújt­hattunk valamit”.- A Magyar Cukorbetegek Or­szágos Szövetségének (MACOSZ) elnöke, Kincses Já­nos gyulai illetőségű, s részint az ő közvetítésével kaptunk meghí­vást a rendezvényre. A program keretében dr. Blatniczky László, a budai gyermekkórház diabé­tesz szakfőorvosa tartott elő­adást. Ezt az ország - túlzás nél­kül állíthatom - valamennyi szögletéből összesereglett diabé- teszes gyermekeinek fellépése követte. Az Egészségügyi Minisz­térium által is támogatott rendez­vény egyik díszvendége Farkas Bertalan volt, aki Hevesi Tamás­hoz és a civilben is műsorvezetői feladatokat ellátó - maga is cu­korbeteg — Erős Antóniához ha­sonlóan elmókázott a gyerme­kekkel. Az ingyenes kóstolás so­rán közel nyolcszáz liternyi fo­gyott az általunk gyártott termé­kekből - elevenítette fel a részle­teket Debreceni Lajos. k Zalakerámia Most vásároljon ^ ^ falicsempét! BALTEX KERÁMIA KU Zalakerámia akció! I. o. 20 x 25 cm fcllÍCS6ITip6 15% kedvezménnyel kapható! Zalakerámia termékek teljes választékát (padlólapok, falicsempék, szaniteráruk) megtalálja 25.000 m2-es raktárkészletünkben. Ragasztók, ftígázók, élvédóT< nagy választékban! Márkabolt: Orosháza, Luter u. 61. Tel/Fax: 68/473-833 Központ:Szeged, Kálvária sgt 104. Tel.: 62/444-508 áAKVUlHE SZIGETELŐLEMEZ-IPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Az AKVALINE Szigetelőlemez-ipari Részvénytársaság közgazdász munkatársat keres felvételre. Jelentkezési feltételek: 1 felsőfokú számviteli, pénzügyi végzettség a számítógép-kezelői, -üzemeltetői gyakorlat a pályakezdők is jelentkezhetnek. A jelentkezést írásban kell beadni. — A jelentkezéshez mellékelni kell egy rövid szakmai önéletrajzot és a vég­zettséget igazoló okirat másolatát. Érdeklődni: Vass Árpád logisztikai igazgatónál. Cím: 5661 Újkígyós, Kossuth u. 110. ,B2546. DUBLIN SteaUtoosééf Pui> an március 8-án Tűzmadár fi Mindenkit szeretettel várunk, hölgy vendégeinknek meglepetéssel kedveskedünk/ A zenét márc. 9-én is a Tűzmadár szolgáltatja. | Érdeklődni, asztalfoglalás a helyszínen, vagy a (66) 326-034-es telefonon. Békéscsaba, Bartók Béla út 13.

Next

/
Thumbnails
Contents