Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-05 / 54. szám
KÖRKÉP 2002. MÁRCIUS 5., KEDD - 5. OLDAL MEGYEI KlÉa NYUGDÍJASOKNAK, (ö) a Tessedik Sámuel Főiskola gyulai Egészségügyi Intézete és a gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete Nyugdíjasok akadémiája elnevezéssel oktatási programot szervezett. Az első - számítástechnikai - kurzus március 7-én 16.00 órakor kezdődik a főiskolán, 21 hallgatóval. Ezt később a nyugdíjasok igényei szerint kialakított újabb programok követik. FALUGYŰLÉS, (i) A körösla- dányi képviselő-testület ma 17 órától a helyi dr. Asztalos Miklós Művelődési Házban falugyűlést és közmeghallgatást tart. A rendezvényen többek között szó lesz az önkormányzat idei költségvetéséről, a községközpont részletes szabályozási tervezetéről és a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítésének előkészületeiről. TEXTILES KONFERENCIA, (y) A VIII. Országos textiles konferenciát március 8-10. között tartják Békéscsabán. A programok mellett több kiállítást is rendeznek. Hímzést a Békéscsabai Evangélikus Gimnázium tanácstermében, nemezt a Szlovák Kultúra Házában, szőttest a megyei művelődési központban állítanak ki március 8-ától 22- éig. BIBLIAI ELŐADÁS, (ö) Gyű Ián, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban március 6-án, 18 órától a Bibliaiskolák Közössége szervezésében Soós Attila bibliaoktató tart előadást „Hogyan küzdött Jézus a tanítványaiért?” címmel. A CSEND HANGJAI, (ö) A Gyulai Várszínház Kossuth utcai kamaratermében március 6-án 19 órától A csend hangjai címmel koncertműsor kezdődik a beat- korszak dalaiból és verseiből. Előadják Horányi László színművész és a Hangfogó Band. VÉGH LÁSZLÓ képviselői beszámolóval egybekötött fórumot tart ma 17.30-kor Békéscsabán a Szlovák Általános Iskola ebédlőjében . 82149 VALENTINYI KÁROLY független országgyűlési képviselő-jelölt 2002. március 6-án 18.00 órakor a csárdaszállási művelődési házban lakossági fórumot tart. 'sióm' KUTYAMENTÉS, (f) A tűzoltók műszaki mentésként említik azt az érdekes esetet, amely tegnap kora délután került be történéskönyvükbe. Gyomaendrődön, a Hármas-Körös hídjánál egy németjuhász kutyát mentettek ki a folyóból, amely egyedül képtelen volt partot „fogni”. GAZTÜZEK. (f) A tegnapi nap sem múlt el gaz-, illetve nádtüzek nélkül. Gádoroson és Dévaványán kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, hogy megfékezzék a lángokat, amelyek szerencsére nem okoztak nagyobb bajt. SOROMPÓRONGÁLÓ(K). (f) Hétfőn a reggeli órákban egy munkagép letörte Békéscsabán a Kétegyházi úti fénysorompójelzőt. A sorompót helyreállították, az ismeretlen gépvezetőt keresi a rendőrség. VÉLEMÉNY Az ünnepségen részt vett (balról jobbra) Pap János, Békéscsaba polgármestere, dr. Ambrus Zoltán, a könyvtár igazgatója, Halász János államtitkár és Végh László országgyűlési képviselő d-fotó: kovács Erzsébet Ötven éve értéket közvetít a könyvtár Az 1952-ben politikai parancsra létrehozott intézmény hiteles művek és hiteles emberek segítségével lett olyan sokrétű kulturális intézménnyé, melynek középpontjában a könyvtár áll — hangsúlyozta dr. Ambrus Zoltán, a megyei könyvtár igazgatója tegnap Békéscsabán, az intézmény alapításának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. Békéscsaba ________ A jub iláló könyvtár egykori és jelenlegi munkatársait köszöntő igazgató kifejtette: mivel a könyvtár megalapításakor Békéscsaba nem rendelkezett sem egyetemi, sem egyházi gyűjteménnyel, az olvasói igény az országban elsőként létrehozott megyei könyvtárral szemben fogalmazódott meg. Szintén az országban először vezették be a szabadpolcos rendszert, ami a szabad választást tette lehetővé.- Minden új toldalék az épülethez egy-egy új ötlet megvalósítását jelentette. A könyvtár udvara olyanná vált, mint a legtöbb csabai porta: a kevésből csinált hasznosat, értékeset. A könyvtári munka nem más, mint értékteremtés, szolgálat és igényesség. Feladatunk az értékgyűjtés és az értékközvetítés - emelte ki dr. Ambrus Zoltán. Halász János, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára köszöntőjében elmondta: az információs robbanás időszakában a könyvtár képes lélekkel és emberséggel megtölteni az információs halmazt. A fél évszázados évfordulóját ünneplő könyvtár emeletén megnyílt kiállítás a közkönyvtárügy, a megyei könyvtári hálózat és a megyei könyvtár történetét, valamint kiadó tevékenységét mutatja be. V. K. Mától beszerezhetők a nyomtatványok (Folytatás az 1. oldalról) Mpdep^^reanosJ azon szövetkezeti nyugdíjas tagok és külső- üzletrésztiulajdonosok nyújthatnak be igényt május 31-éig, akiknek szövetkezete felszámolás, végelszámolás vagy csődeljárás alatt áll. Nem keverendő ez a csőd- és fel- számolási eljárás alatt nem lévő szövetkezetek nyugdíjas tagjainak az állami külsőüzletrész-eladásra vonatkozó felajánlásaival. Itt a határidő március 31. (A felajánlások megyénkbeli alakulásáról bővebben táblázatukban.) A harmadik, legrégebbi - tavaly október 31. volt az igénybenyújtás határideje — külsőüzlet- rész-felvásárlásnál már a szerzőtulajdonosainak már kifizettek 1,4 milliárd forintot - ez lefedi a beadványok 93 százalékát -, és még 1018 szerződéskötés várat magára. Ezek mindegyikénél a hiánypótlás — például adtaközléA CSŐD- ÉS FELSZÁMOLÁSI ELJÁRÁS ALATT NEM LÉVŐ SZÖVETKEZETEK NYUGDÍJAS TAGJAINAK KÜLSŐÜZLETRÉSZ-IGÉNYEIRÖL BÉKÉSBEN Igénybejelentések száma: 4250 Szövetkezeti megerősítés: 1754 Aláírt szerződés: 1685 Már lekért pénz: 800 szerződőnél 305 millió forint A kifizetés határideje: a szerződés aláírásától számított 45 nap dések megkötése és a kifizetés a finisben van Békésben. A csőd- és felszámolási eljárás alatt nem lévő szövetkezetek külsőüzletrészsi hiba, az adatok pontatlansága - hátráltató tényező. (További információk a 8. oldalon) ________ nyemcsok László Jogs zabály-módosítások a közlekedésben A Békés Megyei Közlekedéstudományi Egyesület tegnapi sajtótájékoztatóján dr. Szeberényi Andor, a megyei közlekedési felügyelet igazgatója örömét fejezte ki, mivel a napokban jogerőre emelkedett az építési engedélyek kiadása a 44-es főút három nagy beruházását, a Békéscsabát elkerülő utat, a Békéscsaba—Vészéi közötti és a Vészéi—Gyula közötti négysávos utat illetően. _______ Békéscsaba ______ A Békéscsaba és Gyula közötti négysávos út alapkövét március 20-án, a megyeszékhelyet elkerülőét március 27-én teszik le ünnepélyes keretek között. Á tájékoztatón elhangzott: a januárban érvénybe lépett jogszabály-módosítás értelmében az autóbusszal végzett személyszállítás is — hasonlóan a taxizáshoz és az árufuvarozáshoz — engedélykötelessé vált. A közforgalmi, menetrend szerinti buszok kivételével a sárga rendszám használata is kötelező, az engedélyek a megyei közlekedési felügyelettől szerezhetők be. A belföldi árufuvarozói engedélyek kiadására vonatkozó jogszabály is módosult, eszerint a régi feltételekkel december 31-éig folytatható a tevékenység, amely jövőre csak az új előírásoknak megfelelő engedély birtokában végezhető. Susánszki György, a megyei közlekedési felügyelet jármű-felügyeleti osztályvezetője arról is beszámolt, hogy a gépjárművek motorszáma kezdi elveszíteni jármű-azonosító funkcióját, azonosításra a motortípus kódja is megfelel. „HIÚNAK TERMÉSZETÜNKNÉL FOGVA, SZERÉNYEK VISZONT SZÜKSÉGBŐL VAGYUNK.” (Frank McKinney Hubbard) Nyereményeső előfizetőinknek! Márciusban mindennap egy utazótáskát és minden héten egy 14 karátos aranyláncot sorsolunk ki előfizetőink között. 5 Saját kárán se tanult... Békéscsabán, az Áchim-lakóte- lep egyik lakásának fürdőszobájában tegnap 10 óra körül tűz keletkezett. — Egy vállalkozó fürdőkádakat újít fel — mondta Szendi Géza alezredes, Békéscsaba tűzoltó- parancsnoka. - A kádfelületre tűz- és robbanásveszélyes oldószerrel hígított anyagot vitt fel most is, de előtte elfelejtette elCSETE ILONA (van) éjjel és nappal... Védelem alatt a védőnők A gömbölyödő pocakú boldog, de folyton aggodalmaskodó kismamát nem csak mérték, hanem az éppen aktuális tanácsaikkal is ellátták a szolgálat munkatársai. Tanácsadásaikon a védőnők az újabbnál újabb felvetődő kétségek hallatán mindig megnyugtató választ tudtak adni. A telefonszámuk ott lapult a szülésre készülő anyukák noteszében és a világra jött babák érkezését az elsők között tudatták a már szinte családtagnak számító védőnőkkel. így volt ez a pici Dávid érkezésekor is. A kórházból való hazatérés 'i - ,. másnapján a lelkiismeretes segítő U Szolgalat- volt az egyetlen biztos pont a taban volt pasztalatlan édesanya számára, aki türelmesen megmutatta a parányi kis test szakszerű fogásait, segített anyának és babának a szop- tatás idején a meghitt és sikeres egymásra találásban, felkészítette a mamát a váratlan helyzetekre, miközben dajkálta, ringatta, babusgatta a másét, az új kis jövevényt. Nem csoda, hogy az idő múlásával egy újabb „hódolóval” gyarapodott a védőnő rajongóinak tábora. Dávid, a család szeme fénye minden találkozáskor széles mosolyt küldött felé, repdeső kis karjait nyújtotta neki. Az édesanya pedig ki máshoz is fordulhatott volna első rémületében, amikor kisfia váratlan megbetegedésekor hiába tárcsázta az ügyeleteket, az orvosokat, a mobilok kikapcsolt visszafeleselései után csupán egyetlen emberre számíthatott: a védőnőjére. Ő szolgálatban volt (van) éjjel és nappal, hétköznap és a hét utolsó napjaiban is. Felkészültségének, segítő szándékának köszönhetően nagyon sok anyuka, várandós kismama érzi maga mellett támaszként a védőnőt — nem csak a bajban, hanem az öröm, az anyaság boldog pillanataiban is. És a történet soha nem szólt és ma sem szól a pénzről, legalábbis a védőnői munka ideje alatt. Ezért is kell(ene) védeni azokat, akik ilyen szolgálatra adták a fejüket akkor, amikor hivatást választottak maguknak. B Az Európai Unió leendő határán (Folytatás az 1. oldalról) A határőrség Gyulánál is bővíti létszámát, itt uniós modellt próbálnak ki, melynek személyi feltételeit márciusban alakítják ki. Lesz például szakértői csoport, amely a lopott gépkocsikra szakosodik. Boros Imre Phare-mi- niszternek és kíséretének Lökösházán folytatódott a Békés megyei programja. A vendégek Germán Géza polgármester társaságában megtekintették hazánk második legnagyobb teherforgalmat lebonyolító vasúti határátkelőhelyét. Meszesén László állomásfőnök tájékoztatóját követően a küldöttség végigjárta a tervezett közúti határátkelőhelyhez vezető út nyomvonalát is. Germán Géza lapunk érdeklődésére elmondta, hogy az államhatár 1,2 kilométerre húzódik a falutól. Az önkormányzat 1999- ben tanulmánytervet készíttetett a lökösháza—kürtösi közúti határátkelőhely megnyitására. A megvalósítás leghamarabb 2003- ban kezdődhet. A polgármester arra kérte Boros miniszter mellett Tóth Imre országgyűlési képviselőt, a határőrség, a vám- és pénzügyőrség, valamint a közútkezelő kht. illetékeseit, hogy a Hegyeshalom—Budapest—Lökösháza vasúti korridor mellett tartsák napirenden a lökösházi közúti határátkelő ügyét is. Arra a kérdésünkre, hogy Dombegyház és Elek mellett miért szeretne Lökösháza is határátkelőhelyet, Germán Géza így válaszolt:- Az ötletet a román vasutas- sztrájk adta. Ha akkor lett volna közúti határátkelőnk, az áruk kamionokba rakva gyorsan eljutottak volna rendeltetési helyükre. Egy másik igen fontos szempont, hogy Békéscsaba és Arad között ez lenne a legrövidebb útvonal. Ezek nagyon komoly gazdasági érvek. Érvényesítésük csak a román féllel közösen lehetséges. Hogy van rá esély, azt a kis- zombor-csanádi átkelőhely története is bizonyítja: ha román részről megvan az akarat — és ezt a tegnapi tanácskozás is megerősítette bennem —, valóra válhatnak elképzeléseink (Előzmények és háttér: www.bmhirliap.hu) SZŐKE MARGIT—MÉNESI GYÖRGY zárni a gázbojler őrlángját. Az oldószer belobbant, a fürdőszobában található éghető anyagok meggyulladtak, a mester pedig égési sérüléseket szerzett, kórházba került. Ez a vállalkozó pár éve ugyanezt a műveletet ugyancsak az őrláng kiiktatása nélkül végezte, s akkor is tüzet okozott... K.A. J. Részlet a világ legjobb autójáról? Az Év Autója Európában (1999) Az Év Autója Amerikában (2000) A világ legkedveltebb autója kategóriájában (2001) A legmegbízhatóbb autó a német TUV-minősítés szerint (2002) Soroljuk még? A további 48 rangos díjat és kitüntetést elnyert fordfocus most HIHETETLEN ÁRON már 2 790 OOO FKtól ajándék LÉGKONDICIONÁLÓVAL megvásárolható! Győződjön meg róla személyesen! Megéri! HOVÁNY BÉKÉSCSABA Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300.