Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-27 / 72. szám
KÖRKÉP 2002. MÁRCIUS 27., SZERDA - 5. OLDAL MEGYEI MINISZTEREK, (ke) Demeter Ervin, a nemzetbiztonsági szolgálatot irányító miniszter lesz a vendége dr. Varga István, a Fidesz-MDF országgyűlési képviselő-jelöltje fórumának március 27-én, szerdán 18 órától Orosházán, a Petőfi Kulturális Kht.-ban. Március 28-án csütörtökön dr. Vonza András földművelésügyi miniszter Gerendásra látogat, ahol elsőként Gajdács János polgármesterrel találkozik, majd a B-Árendás Kft.-t keresi fel. Vonza András programja végén, 16 órától fórumot tart a gerendási művelődési házban. TELEHÁZ. (z) Kamuton ma délután négy órakor ünnepélyes keretek között nyitják meg a teleházat. A művelődési házban kialakított informatikai központ felszerelését a település pályázaton nyerte, a működés feltételeit a község önkormányzata biztosítja és finanszírozza. KIÁLLÍTÁS, (ö) Gyulán, a Pándy Kálmán Megyei Kórház területén lévő Emese Cukrászdában Focht Anita grafikai tárlatát nyitja meg ma 14.30 órakor Tölgyesi Ágnes. KÖNNYŰ SÉRÜLTEK, (k) Gyalogost ütött el egy Volkswagen Transporter tegnap 13.10-kor Mezőkovácsháza belterületén. A gyalogos könnyebben megsérült. Miután a szalagkorlátnak ütközött, tegnap 14.45-kor az út menti fűre szaladt egy személy- gépkocsi Bélmegyer és Tarhos között. Ennek az esetnek is egy könnyű sérültje lett. PERSELYFOSZTOGATÓK, (k) Álkulccsal hatoltak be tegnapra virradóan a békéssámsoni római katolikus templomba. A betörők két perselyből pár ezer forintot emeltek el, s magukkal vittek két kelyhet is. Ezeket a rendőrök ötven méterre a templomtól megtalálták. FELLÁNGOLÁSOK, (k) A csillapuló szélben is akadt dolguk tegnap a tűzoltóknak. A békéscsabai hűtőház mögötti gazos, nádas területen kétszer is fellobbantak a lángok. Kevermesen viszont 16.10-kor bálázott szalma és kévézett kukoricaszár gyulladt meg. A kár 40 ezer forintra tehető. Szeghalmon, a ladányi út mellett 17.29-kor a nádas kapott lángra. A város tűzoltói innen 18.21- kor Körösladányba vonultak, ahol az újladányi rész csemeteerdejében — a köröstarcsai önkéntes tűzoltókkal együtt — oltották a tüzet. Gyula sándorhegyi területén 18 órától 500 méteres sávban égő náddal „birkóztak” a helyi tűzoltók. _ BÁNHEGYI JÓZSEF a munkáspárt képviselő-jelöltje lakossági fórumot tart 2002. március 28-án du. 17 órakor. Helyszín: Jamina, Rózsa u., Sportpálya •SWl!' VÉGH LÁSZLÓ képviselői beszámolóval egybekötött fórumot tart ma 17.30-kor Csabasza- badiban az általános iskolában. 82149 VALENTINYI KÁROLY független országgyűlési képviselőjelölt 2002. március 28-án 17 órakor a kamuti művelődési házban, 19 órakor a muronyi művelődési házban tart lakossági fó„A BÖLCSESSÉG ANNAK MŰVÉSZETE, HOGYAN HASZNOSÍTSUK A LEGJOBBAN A TUDÁSUNKAT ÉS AZ IDŐNKET." (Thomas J. Watson) Generálkivitelezés: autópálya-építők ,,Számháború” nélkül a „négysávú” beruházási költségeiről Miután a múlt héten a 44-es főút Békéscsaba és Gyula közötti szakaszának négysávúsításával kapcsolatos alapkőletételről tudósítottunk, Tóth Imre országgyűlési képviselő a megye napilapjaihoz fordult. Azt mondta, bár a lapok pontosan idézték a közlekedési és vízügyi minisztert, a Fónagy János által elmondott bekerülési költség lényegesesen eltér a valóságostól. Igyekeztünk nem belemenni bármiféle „számháborúba”, inkább az illetékeshez fordultunk.- A 44-es főútvonal Békéscsaba és Gyula közötti szakasza a program szerint három ütemben épül majd meg — mondta dr. Bakonyi István, a Nemzeti Autópálya Rt. kapcsolati igazgatója. - A 125-ös kilométerszelvénytől a 129-esig tartó útszakasz nettó 3 milliárdért, a 129-estől 134,5 kilométeresig tartó nettó 5 és fél milliárdért készül majd el. Ez utóbbi szakasz két ütemben valósul meg. Tehát hozzávetőleg nettó 8,5 milliárdba kerül majd a négysávúsítás. A békéscsabai elkerülőút már egy másik projektet képez.- Úgy hallottuk, hogy az alapkőletétel óta eldőlt az is, hogy ki lesz a négysávúsítás és a békéscsabai elkerülőút generálkivitelezője.- A Nemzeti Autópálya Rt. a Magyar Autópálya-építő Konzorciumot bízta meg a generálkivitelezői feladatokkal. Ők szervezik meg a kivitelezést, s a kormánydöntésnek megfelelően beszállítónak sok kis- és középvállalkozást vonnak majd be.- Ezek szerint a szerződés már meg is köttetett?- Munkatársaim tájékoztatása szerint: igen. K. A. J. Érvényes a körben egymást metsző vonal Békéscsaba Tegnap a megyeházán tájékoztatták a jegyzőket és a pártok megjelent képviselőit az országgyűlési képviselő-választásokig terjedő időszak és választásnapi lebonyolítással kapcsolatban. Április 7-én, vasárnap Békés megye 7 választókerületének 446 szavazókörében megközelítőleg 319 ezren járulnak az urnákhoz. A szavazás kezdete egy órával (hajnali 5-re) előrehozható, de este hét óránál tovább nem tarthat, ekkor már csak az szavazhat, aki addig az ideig belépett a szavazóhelyiségbe, vagy előterébe. Az akkreditációval rendelkező nemzetközi megfigyelők és a sajtó jelen lehet, de nem zavarhatja a munkát. Csak a szavazás után kezdődhet el a szavazatok számlálása. Békésbe Hargita, Kovászna, Bihar és Arad megyéből is várnak megfigyelőket. A korábbihoz képest egyértelműsí- tették, mely szavazat érvényes: csak a körben egymást metsző vonal! Személyazonosságot nem csak a személyi igazolvánnyal lehet igazolni, hanem katonakönyvvel, útlevéllel, gépjárművezetői jogosítvánnyal is. A kitöltött, de rontott szavazólapot egyEddig kevesebb dolga volt a választási bizottságoknak, ami kedvező jelenség a négy évvel ezelőttihez képest - kezdte tájékoztatóját dr. Biri István főjegyző, a Békés Megyei Területi Választási Iroda vezetője. Megtörténtek a delegálások a bizottságokba, a polgármesterek folyamatosan esketik fel a hivatalos lebonyolítókat, akik legkevesebb öten jelentenek döntési jogkörű bizottságot. Tagjai a vitás ügyekben csak igennel és nemmel szavazhatnak. A pártoknak, jelölteknek átadott választási névjegyzékeket a választást megelőzően - jegyzőkönyv kíséretében - meg kell semmisíteni, a szavazóhelyiség épületéből pedig a jelöltek plakátjait el kell távolítani. Nem angyalok, nem is ördögök A Centrum Párt meghívójában dr. Kupa Mihály neve igazi mézesmadzagként hatott. A pártelnök végül azonban nem érkezett meg, tv-felvéte- len vett részt. Az elnök helyett többek között dr. Kónya Imre elnökségi tag válaszolt az ötven-hetven fős hallgatóság kérdéseire. Békéscsaba Mint ahogy a békéscsabai ifjúsági házban tartott fórum előtti villáminterjúban dr. Kónya Imre, a Centrum Párt elnökségi tagja elmondta, pártját az az „elavult” gondolat vezérli, hogy az emberek érdekeit szolgálja. Mint középen elhelyezkedő párt, szeretnék a politikai életben uralkodó éles határokat megszüntetni, valamint céljuk, hogy a pártok ne egymással szemben, hanem egymás mellett álljanak. Senki sem gondolkozhatna úgy, hogy ami az én oldalamon áll, az csak jó lehet, és ami a másik oldalon, az csak rossz. A Centrum ésszerű, szakmai megoldásokra törekszik. Kónya Imre rámutatott, egyik pártnak sem szabadna tömeghisztériát kelteni, hogy amennyiben a másik győz, itt a világvége. Egyik párt sem csak és kizárólag angyalokból és ördögökből áll. Arra a kérdésünkre, hogy parlamentbe jutás esetén a Centrum Párt kivel kötne koalíciót, azt a választ kaptuk, hogy arra az oldalra állnának, ahol a programjukat a lehető legteljesebben tudják megvalósítani. Ha ez a kormánypárt, akkor a kormány oldalára, ha viszont az ellenzék, akkor az ellenzéket választják. szer lehet kicserélni, még mielőtt az az urnába került. A választási bizottságoknak számos fontos - többsége jegyzőkönyvvel hitelesítendő - teendője van, közte, hogy napközben 7-től kétóránként adatot kell szolgáltatni a megyei, illetve országos választási központba. Mind az egyéni, mind a listás szavazóköri jegyzőkönyveket a hét választókerület központjában gyűjtik össze, de a hárompéldányos összesítő jegyzőkönyv hivatalos elkészültének végső határideje másnap 16 óra. Végleges adatok tehát kedden- szerdán várhatók, de a www.valasztas.hu internetes honlapon hétfőn reggeltől folyamatosan megjelennek a nem hivatalos adatok. (A részvételi adatok már vasárnap reggeltől.) Külön rendelkezést adott ki a BM az országos rendőrfőkapitányon keresztül. „Szolgálatot teljesítő rendőr a szavazóhelyiségbe csak a szavazatszámláló bizottság elnökének engedélyével léphet be...” - áll az intézkedésben. Hivatalos együttműködés Az Orosházi Német Kisebbségi Önkormányzat tegnap együttműködési megállapodást kötött a Táncsics Mihály Gimnázium és Szakközépiskolával, valamint a Kistérségi iskolaszövetséggel. — Az egyik legfontosabb feladatunk a város iskoláiban folyó német nyelvoktatás segítése. Ezt a célt szolgálta, hogy 1999 februárjától lehetőség nyílik a „deutsche sprachdiplom” megszerzésére — mondta dr. Abonyi Lajos, a kisebbségi önkormányzat első elnöke. Blahó János, a Táncsics gimnázium és az Kistérségi Iskola- szövetség elnöke hangsúlyozta, a megállapodás aláírása lényeges formaiság. Ám ennél sokkal fontosabb, hogy a kapcsolatrendszer jó néhány éve élő, ami az iskola és a szövetség, valamint a kisebbségi önkormányzat számára köl- csönös előnyökkel jár, .......ke. Je lentős kínálat a belföldi piacon (Folytatás az l. oldalról) A Gallicoop idén azzal igyekszik a háziasszonyok kedvébe járni, hogy a kötözött sonka és a mell nem csak egészben kapható, hanem a csemegepultokban szeletelve is megvehetik a kívánt mennyiséget. A kínálatból legdrágábbnak számító füstölt, főtt mell is szépen fogy, 16-18 tonna a forgalom, ami azt mutatja, a vásárlók nem sajnálják a pénzt a finom falatra. Megtudtuk, a friss pulykahús ára csökkent, ami a füstölt, főtt termékek árát is mérsékelte. Pulykaterméket öt százalékkal olcsóbban vásárolhatunk most, mint tavaly húsvét- kor. CSATH RÓZA—NYEMCSOK LÁSZLÓ- SZOKE MARGIT Márciusban mindennap egy utazótáskát és minden héten egy 14 karátos aranyláncot sorsolunk ki előfizetőink között. Ma utazótáskát nyert: Pusztai László, Gerendás, Jambrik u. 7. A nyeremény átvehető hirdetesfelveteli Békéscsaba, Munkácsy u. 4. Útfejlesztés Phare-támogatással Sarkad és Méhkerék között a határhoz vezető út rekonstrukciójának alapkövét március 28-án 11 órakor - az útfejlesztés méhkeréki bekötőúthoz közeli pontján, a „benzinkútnál” — ünnepélyes keretek közepette dr. Boros Imre Phare-pénzeket felügyelő tárca nélküli miniszter, Tóth Imre országgyűlési képviselő, sarkadi polgármester és Vantara Gyula, a Békés Megyei Állami Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgatója helyezi el. A Phare regionális útfej- lesztési projekt keretében 166 millió forint bruttó bekerülési költségből megvalósítandó beruházás kivitelezése augusztusban kezdődik és a tervek szerint 2003 augusztusában adják át a forgalomnak. B. i. VÉLEMÉNY SZŐKE MARGIT Ismét eljött egy tavasz Mi tagadás, jólesett, amikor kinéztem tegnap reggel az ablakon, hogy valakik fákat ültettek a betonrengetegbe a gyulai buszpályaudvarnál. Az előző nap reggelén még nem voltak ott a facsemeték. A háziasszonyok is méregetik székében és hosszában az ablakot, vajon mennyi időbe telik a megtakarítása. Megint eltelt egy év. Megint sokan eltávoztak az élők sorából és sokan jöttek erre a világra. Az egyik este egy tévéműsor a Gangeszről szólt, amely mára állítólag bűzlő csatornává redukálódott. Az elégetett halottak maradványait például ott azért szórják a vízbe, hogy egyből a lelkek birodalmába érkezzenek. A megújulás azonban az élet lehetősége. A március olyan, mintha nem is januárral kezdődne az év, hanem ezzel a hónappal. Legszívesebben ilyenkor mondanék mindenkinek egy jó kívánságot. Például, a vásárlónak a boltban ne le gyen semennyire büdös a vágásfelületen a disznósajt, az idős néni ne mondja többé a telefonba, hogy úgy érzi, korosztályukat már leírták erről a világról, mert csak sokára jön ki hozzájuk a mentő, az orvos. Mikor egy beteg számára minden várakozással teli perc az örökkévalóságnak tűnik és az idős emberek úgy ka paszkodnak az életbe, mint a fák a gyökereikkel, hiszen érzik a sebesen múló időt. Kívánnék még ricsajmentes szomszédokai annak a másik idős embernek, akit kinevetnek előtte-mögötte a fiatalabb lakótársak az erő vagy inkább a butaság „jogán”. A po litikus azt mondja, túl sok az adóelvonás, ideje lenne levegőhöz juttatni az egyéneket, nekik is maradjon lehetőségük a maguk módján építeni az országot. Belátható, ha az országnak nincs, az egyénnek sincs, viszont az sem lehet, hogy minden az országé legyen. Épülnek a nagy létesítmények, de nem mindenki juthat hozzájuk. Olyan ez az egyénnek mint a porfelhő. Tavasszal a háziasszonyok letörölgetik a port, nagytakarításba fognak. Politikamentesen, szépen. Mérséklések a fizetőparkolásnál A gyulai képviselő-testület hétfői ülésén módosították a parkolási rendeletet. A civil szervezetek, a lakosság javaslatait, a városüzemeltetési bizottság ajánlásait figyelembe véve a módosított rendelet március 29-étől lép hatályba. Gyula A díjövezetekben a parkolójegyek árai nem változtak, de a bérletek díja a gyulaiak esetében csökkent. Bevezették a heti bérletet, melyet 1200 forintért lehet váltani mindenkinek. A helyben lakóknál az évi 2000 ezer forintos parkolási bérlet díja csökkent, ezután 500 forint regisztrációs díjat kell fizetni a saját ingatlan előtti parkolásért. Hoffmann Ferenc alpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy azoknál, akik a rendelet módosítása előtt váltották az évi 2000 ezer forintos parkolási bérletet házaik elé, a rendelet hatályossága az érvényes. Azaz az új díjtétel a módosított rendelet hatályba lépése után alkalmazható. Az eddigi 33 százalékos kedvezményű bérletár a gyulai lakosoknak és a közieteknek szólt, amelyet továbt mérsékeltek. Vagyis a gyulaiaknál az eddigi 3600 forintos havi közületi bérlet ára 2700 forinl lesz, a lakossági havi bérlet árő 2000 helyett 1500 forint. Még ennél is nagyobb a díjkedvezmény ha féléves vagy éves bérletet vásárolnak a gyulai közületek és a lakosság. Az utóbbiak esetében a féléves bérlet ára 7200, az éves 13 ezei forint. Március 29-Étől 20 forinl az a minimumösszeg, amelyért parkolási jegyet lehet váltani az I és a II. zónában, az ottani díjak nak megfelelő töredékidőért. Továbbra is száz forint a parkolójegy ára az I. zónában óránként a 11. zónában pedig 80 forint. A szállodák kedvezményesen válthatnak bérleteket a parkolóikba c vendégeiknek, a gyulaiakká megegyező áron. A parkolóövezetbe a vár környékér a Tiborc utcát is bevonta a képviselő-testület, ám ott július elsejétől lép életbe a rendelet a rendszer kiépítése után. SZ. M Részlel a világ legjobb aulájáról? Az Év Autója Európában (1999) Az Év Autója Amerikában (2000) A világ legkedveltebb autója kategóriájában (2001) A legmegbízhatóbb autó a német TUV-minősítés szerint (2002) Soroljuk még? A további 48 rangos díjat és kitüntetést elnyert fordfocus most HIHETETLEN ÁRON már 2 790 000 FMÓI ajándék LÉGKONDICIONÁLÓVAL megvásárolható! Győződjön meg róla személyesenl Megéri! HOVÁNY BÉKÉSCSABA Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. Nem mindenki juthat hozzájuk.