Békés Megyei Hírlap, 2002. március (57. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-09 / 58. szám

2002. március 9., szombat HÉTVÉGI MAGAZIN 9 Bútorait feketén hozták át a Csallóközből Ajánló Bugár Győző nagyvasutasból kisvasutas lett Egy szintén korszerű, akkoriban áramvonalasnak számító motorkocsi a csabai kisvasúti fűtőház előtt „Túdják-e, hogy a békéscsabai kis­vasúinak már csak nagyon kevés olyan élő tanúja van, aki maga is vezette a motorvonatokat?” Nincs krónikás, akit az ilyen hír hidegen hagyna, ráadásul a 85. évén is túl­lépett Bugár Győző élete önmagá­ban is kész regény. Nagymegyer, Kecel, Budapest, Mezőmegyer, Békéscsaba — talán ezek lehetnének az elmúlt nyolc év­tized mezsgyevonalai Győző bácsi életében. A nagy ívű munkapálya 1987-ben zárult le, de úgy, hogy ekkorra már „rátett” a nyugdíjba vonulásától még tizen­négy évet. — Csallóközi áttele­pült vagyok, Nagyme- gyeren láttam meg a vi­lágot. Talán ez is oka, hogy elég nehezen tud­tam beilleszkedni az egyik magyar vasutas fellegvárban, az Északi Járműjavítóban negy­vennyolcban — idézi a kezdeteket Bugár Győ­ző. — Mivel nem volt áttelepítő pa­pírom, hónapokig vizsgálgatták, nem vagyok-e nyilas, meg ilyeneket. Júniusban álltam munkába, úgy, hogy előtte januárban keltünk egybe a párommal, akivel — mint látja — máig békében, szépen élünk. Olyan volt a helyzet, hogy a bútoromat is feketén csempésztük át egy vagon­ban, először Kecelre, lévén ott jutot­tunk lakáshoz. Ha otthon szlováknak vallom magam, akkor dupla fizetést kaptam volna,, de ezt nem akartam, ezért is jöttünk át, a nejem amúgy csereként... Én úgy lógtam át, hogy a következő szerelvényt már átfésül­ték miattam. A rokonok tehát „odaát” marad­tak, miközben a családot tragédia is sújtotta. Apjának hiába volt a leg­szebb háza a tizenhét közül Füzespusztán, az egyik este a tömés elől menekülő szárnyaló liba lerepí­tette a petróleumlámpát, kigyulladt és odaveszett a házuk, mindenük. Az ifjú Győző előbb salakolt, lakatoskodott, mosta a mozdonyokat, de igyekezett mihama­rabb letenni a szüksé­ges vizsgákat is. Aránylag fiatalon moz­donyvezetői vizsgát tett. Minden zökkenőmentesebb, ha a negyedik polgárija is megvan, de arról megint csak hiányzott a papír. Amikor lett hely, átvették a Keleti- fűtőházba, aztán pedig hamarosan Komárom­ba, majd Békéscsabára vezetett az útja. — Mozdonyvezetőből kisvas­utas? Jól kinevetnek majd, hiszen én akkoriban már jártam a legmoder­nebb mozdonyon is... — morfondí­roztam sokáig, de aztán megbarát­koztam a dolgokkal, és a szentesi motorvezetői tanfolyamra már örömmel mentem. Ne felejtsem, két évig közben még voltam Makón fű- tőházvezető is, de bevallom, oda vi­szont nem szívesen mentem. Már csak azért sem, mert kevesebbet ke­restem, mintha utazó vagyok. Bugár Győző 1954-ben került vissza a kisvasúthoz. Azért válasz­totta inkább ezt, mert — ahogy fo­galmaz — főnökféle legközelebb csak Szegeden lehetett volna. Helyben is lennénk. Akik még emlékeznek a hatvanas évek Csabá­jára, tudják, a „kismotor” — a mi családunkban így nevezték — a vá­ros életének középpontja volt. A je­lenlegi Csaba Center főbejárata előt­ti kitérő és környéke akkor is csupa nyüzsgés volt, főleg piacnapokon. — Szerdán és szombaton, a piac­napokon két vonat is volt, ezek vár­ták be mindig egymást a kitérőnél. A mostani buszpályaudvar előtti kisál- lomásról persze indultak kisvonatok Békés—Ludad—Vésztő, illetve Kí­gyós, Csanádapáca, Békéssámson irányába is, mégpedig a híres 424-es nagymozdony mintájára készült kis­vasúti 490-es vontató járművek. Te­herforgalmat is lebonyolítottunk, és annál is inkább élveztem a munká­mat, mert nem volt beosztottam sem. Egyébként akkor már műszaki ügyintézői beosztásban dolgoztam. — Minden mozdonyvezető legré­mesebb álma, hogy már nem tud megállni, miközben a vágányok közt van valaki... — Sajnos egyszer Orosházán én is elütöttem egy asszonyt, akiről ki­derült, hogy egyáltalán nem hall, így került hirtelen elém. Már nem tudták megmenteni. — Aztán jöttek a nagy racionalizá­lási törekvések, és szép lassan eltűntek a környék vaskerekű színfoltjai. — Már 1960 körül rebesgették, hogy Vésztőt lekapcsolják tőlünk, de ez csak később következett be. A sámsoni vonal akkor még megma­radt. Kellemes volt járni a békési ta­nyavilágot a későbbi MK-48- asokkal, amelyeket a rendkívül kor­szerű, magyar találmányú Jendrasik- féle dízelmotor hajtott. Persze, hogy nagyon sajnáltuk, amikor megszűnt a kisvasút-világ, de később beláttuk, az idő szép lassan túlhaladta őket. Akik napjainkban intézik ügyes­bajos dolgaikat a békéscsabai sétá­lóutcában, és éppenséggel „ötven- en” inneniek, nehezen tudják elkép­zelni, hogy egyszer csak közlekedik a nemigen zajos kisvonat, jószerivel az egyetlen közlekedési eszköz a megyeszékhelyen. Ahol lehetőség van rá, manapság több városban fon­tolgatják: ha visszaállítanák, egy ki­csit sikerülne megállítani az időt. Az 1962-ben megszűnt csabai kisvasút azonban alighanem mindenestől a múlté. Fábián István Videofilm-sikerlista 1. Pearl Harbor 2. Evolúció 3. Hannibal 4. Tomb Raider 5. Get Carter 6. A múmia visszatér 7. Sebhelyek 8. Mexikói 9. A harc mestere 10. A negyedik angyal (Astra Videotéka) Filmajánló Egy csodálatos elme A pénztelen, de tehetséges John Forbes Nash Jr. (Russell Crowe) 1947-ben érkezett a Priceton egyetem­re, hogy matematikát tanuljon. Az egyetemi közegben tanulmányozza a versengés jelenségét és megírja szak- dolgozatát a játékelméletről. Nash éle­te örökre megváltozik, hiszen elméle­te alapján hirtelen idejét múltnak tűnik Adam Smith 150 éve megdöntetlen gazdaságtani doktrínája. Könyv Szokatlan szavak szótára Tótfalusi István könyve fiataloknak készült, középiskolásoknak, és más ér­deklődő ifjaknak. Szótárában olyan szavakat gyűjtött egybe és magyará­zott meg, amelyek mindennapi szó- használatunkból már kikoptak, de itt- ott még felbukkannak, ezért a művelt ember számára nem lehetnek ismeret­lenek. De honnan is tudná a 21. szá­zadba belenőtt fiatal, mit jelentenek az ókorból, a múlt századból vagy akár­csak az évtizedekkel korábbról itt ma­radt, mára idegenné lett szavak? Nos, őket segíti a könyv, egy afféle értel­mező szótár. íme két példa — az első és a legutolsó kifejezés — a többezer szó magyarázatát adó kötetből: abaj- gat — zaklat, nyaggat, nyúz, hajszol, kerget, nyugtalanít, kiabál, siránkozik; zömmel — a szó önmagában is majd­nem értelmetlen, legfőbb csúfsága az, hogy tisztességes szavak szorulnak félre miatta: főként, főleg, nagyrészt, leginkább, többségükben, elsősorban, mindenekelőtt. A csabai kisvasutasok egyik brigádja a legendás MK-48-as mozdony előtt. Fehér ingben Bugár Győző, a balszé­len pedig az újkígyósi Suhajda István Bugár Győző, aki 14 évet még „ráhúzott” nyugdíja­zása után a vasutas évekre Hétvégi olvasmány msmmm 81 Anettka a zongoránál Szedegetem az aszfaltról a városi folk­lór elszórt virágait. Egy kopaszra tarolt fiatalember (még kucsmában is fázom, ha ránézek) hangosan énekli: „Anettka a zongoránál, / meztelenebb a csigánál / Jaj, de szépen rázogatja löttyedt vala- gát...” A dal szövege (ad nótám: Kis­lány a zongoránál, ha valaki nem tud­ná), szóval, a dal szövege csak eddig bírja a nyomdafestéket — ha egyálta­lán bírja... A buszmegállóban mindenesetre hangos sikere van. S nemcsak a fiút körülvevő galeritagok hahotáznak, ha­nem a járműre váró tisztes polgárok is. Még a nagymama korú decens höl­gyek sem rejtik el mosolyukat. Valami groteszk öröm hullámzik végig a tava­szi napfényt áhítozó utasokon, akik már nagyon unják a ködös téli napo­kat, s ennélfogva mogorván várakoz­nak a végállomáson. De van gondvise­lés! A felhők közül, most — Anettka képében — kibújt a napocska. Immár egy reszelős, rekedt férfihang is be­száll. Gazdája (több hetes borostájáról és szereléséről látom) hajléktalan le­het. De hát Anettkát ő is ismeri. Isme­ri az egész ország — Anettka mind­annyiunké. S már nem csak a képer­nyőről ragyog ránk; két nagypéldány­számú magazin címlapján is ott láthat­juk teljes valóságában. S ez még csak a kezdet, s annak nem is rossz... A sok interjú és magamutogatás közben tulajdonképpen nem derült ki, hogy miként kezdődött. Pályakezdő tanárnő történelmet tanít egy csomó rossz, büdös kölyöknek. Kisvártatva unni kezdi az iskolát. Esténként nem annyira tanítási vázlatokat ír, mint in­kább ábrándozik. Tudja miként kelt ki Vénusz a habokból, s hogyan pattant ki — teljes fegyverzetben — Pállasz Athéné Zeusz fejéből. Anettka is meg­szemléli fegyvertárát; átlagosnak mi­nősíti, de nem csügged. Kell ehhez bá­torság, és kell balgaság is. Persze, mindez csak hipotézis. Noha a sztárcsinálásnak egész iro­dalma van, s mindenki tud meghök­kentő karrierekre példát mondani, az „Anettka szindróma” eddig teljesség­gel ismeretlen volt. A múltkoriban azt írta egy ifjú hölgyről műítészünk, hogy olyan tehetségtelen, mintha vala­kinek a rokona volna. Vagyis hogy csak protekcióval kerülhetett felszínre. Nahát, az nem nagy vicc. (Ha a protek­ciósokat — a rokon és rokonlelkű leá­nyokat és fiúkat — kivonnánk a forga­lomból, rendkívül sok hely megüre­sedne a földi téreken; talán még a par­lamentben is.) Anettka azonban nem valakinek a valakije; ő a saját erejé­ből... S ennél nincs is nagyobb csoda. Kü­lönösen, ha adottságait tekintjük. De in­nen már minősítsenek Heltai Jenő sorai, aki tán megbocsát az égi kávéházban, hogy „kis Kató” helyett Anettkát írok, magam is megszólítván a lap szerkesz­tőjét imigyen: „Redaktor úr, ezer bo­csánat, / Hogy Anettkának hangja nincs, / De oly fölösleges a hang ott, / Hol tálentumnak nyoma sincs.” A költő az ántivilágban írta ezeket a sorokat, mert már akkor is voltak bizo­nyos csodák. Ámbár az ő kis Katója mintha nézhető lett volna: „Redaktor úr ezer bocsánat, / De ez a termet iste­ni, / Trikót nem tölt be így manapság, / Csak az ki született zseni.” De mért haragudjak én éppen Anettkára ebben az értékzavaros világ­ban? Mikor manifeszt kurvák képvise­lői mandátumra pályáznak, s jobb sorsra született képviselők elkurvul- nak. Hogy mást ne mondjak. Valamiért mégis haragszom. Steinway zongorán nem szabad a Boci boci tarkát klimpírozni. Mikor ezt pro­dukáltad a műkincsekkel teli szobád­ban, rossz éjszakám volt miattad, Anettka; álmomban is előjöttél. Ho­gyan küldjelek vissza a... tudatalattim­ba? Hála az égnek, egy másik lány megteszi ezt. Azon a téli reggelen a su­gárzó szépségű, s elméjű Győrffy Dó­ra van velünk — megviselt képernyő­bolondokkal. Amerikából jött, mester­ségének címere... De hisz' nyilván lát­ták. Persze, Dórának is le kell vetkőz­nie. Kétszáz centiméter magasságot aligha lehet utcai ruhában átugrani. Gyarmati Béla

Next

/
Thumbnails
Contents