Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-06 / 31. szám

4. OLDAL - 2002. FEBRUÁR 6., SZERDA KÖR KÉP Zsaru MEGDOBÁLTÁK, (b) Január derekán a Körösnagyharsány és Gyula között menetrend szerint közlekedő autóbusz vezetője je­lentette a rendőrségen, misze­rint Sarkadon, a Sarkadkeresz- túri úton haladva, akkor még is­meretlen elkövetők kővel dobál­ták meg az általa vezetett társas­gépkocsit. A rendőrség a mind­össze 7 éves(!) tetteseket H. S. és Sz. J. személyében megtalál­ta, életkoruk miatt azonban nem büntethető a két gyermek. ALKATRÉSZEKET, (b) Egy biharugrai lakos ismeretlen tet­tes ellen tett feljelentést, mivel a Zsadány külterületén lévő fancsikapusztai tanyájából ta­valy december 20. és idén janu­ár 11. között 300 ezer forint ér­tékben különböző MTZ-alkat- részeknek veszett nyoma. Egye­bek mellett önindítók és olaj­emelő tűnt el. REZESBÁRÁNY, (b) A közel­múltban egy sarkadi lakos tett feljelentést a hajdúvárosi rend­őrkapitányságon, ugyanis isme­retlen elkövető a Dózsa György utca 48. szám alatti bekerített telkén a szerszámos bódé alu­mínium burkolatát tulajdonítot­ta el. A lopással okozott kár 6 ezer forint. A ZEBRÁN, (b) Január 17-én a kora reggeli órákban Sarkadon, ' a 2. számú általános iskola előtt, a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen kerékpározó gyermekkorú F. B.- t ütötte el M. Csaba román ál­lampolgár az általa vezetett Da­cia személygépkocsival. A bal­esetben a kisfiú nyolc napon be­lül gyógyuló sérülést szenve­dett. OLAJOZOTTAN, (b) Nemrégi­ben jelentették a Sarkadi Rend­őrkapitányságon, miszerint ja­nuár 18-ára virradóan a Gyulai úton, az Alaszka vegyesbolt rak­tárából nyoma veszett 30 liter Vénusz étolajnak, 15 liter Coop étolajnak és 20 kilógramm kris­tálycukornak. A lopással oko­zott kár 17 ezer 960 forint. MEGKÍSÉRELTE, (b) A közel­múltban a sarkadi rendőröket a központi orvosi rendelő ügyele­tes orvosa értesítette, miszerint N. J. hajdúvárosi lakos a lakása melléképületében öngyilkossá­got kísérelt meg. A férfit életve­szélyes állapotban szállították a gyulai kórházba. MEGFÚRTA, (b) Egy bihar­ugrai lakos a közelmúltban arról tájékoztatta a rendőrséget, hogy egyelőre ismeretlen elkövető a tulajdonát képező telephelyről egy 300 méter hosszú, 72 milli­méteres fúrószárcsövet tulajdo­nított el. A lopással okozott kár 300 ezer forint. INTERNETES SZAVAZAS Lapunk internetes oldalán (www.bmhirlap.hu) egy héttel ezelőtt arra kértük olvasóinkat, hogy szavaz­zanak arról: fellendítheti-e Békés megye gazdaságát a gyógyturizmus? A szavazás eredménye az alábbiak szerint alakult: Igen, a gyógyturizmus lehetne me­gyénk fő vonzereje A Széchenyéterv segítségével jelentős fejlődés érhető el. 23 ív Merészség volna csupán a gyógyturizmusra alapozni. Néhány fürdő nem oldja meg a problé­mákat. Mától arról kérdezzük véleményüket: egyet értenek-e a békéscsabai köz­gyűlés döntésével, mely szerint az Előre FC 20 millió forintos eseti támo-j gatásban részesült? Cigaretta, tizenötmilliós tételben Nem jutott el a megrendelőhöz a Battonyán lefoglalt szállítmány Állampolgári bejelentés érkezett a határőrség orosházi bűnügyi és felderítő szolgálatához arról, hogy február 4-én ismeretlen személyek nagyobb mennyiségű, vélhetően Romániából származó cigarettát pakoltak le Battonyán egy Dózsa utcai házhoz. Battonya A névtelen bejelentés alapján a bűnügyi szolgá- ■ lat és a battonyai határőrizeti kirendeltség azon­nal ellenőrzése alá vonta a városból kivezető utakat, és értesítette az illetékes Orosházi Vám­hivatalt. A vámosok és a határőrség nyomozói a beje­lentésben szereplő címre indultak; a helybéli K. J. ingatlanán egy híján 5 ezer karton Memphis márkájú, zárjegy nélküli cigarettát találtak. A csaknem 1 millió szál füstölni valót, melynek kiskereskedelmi értéke 15 millió forint, lefoglal­ták. A rajtaütéskor a helyszínen négy magyar ál­lampolgár tartózkodott, ellenük és az ellen a battonyai lakos ellen, akinek a tehergépkocsijá­val az államhatárról elszállították a cigarettát, a bűnügyi szolgálat jövedéki orgazdaság bűntett­ének, valamint halmazaiban elkövetett vámor­gazdaság bűntettének alapos gyanúja miatt tett feljelentést. Az ügyben eljárás indult három is­meretlen román állampolgár ellen is, akiknek az volt a feladatuk, hogy az árut a határra szállít­sák, és átvegyék az érte járó vételárat. A csempészáru egy része - tudtuk meg Ku­nos Gyula főhadnagytól, az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtófelelősétől - egy hódmezővá­sárhelyi megrendelő zsebét gazdagította volna. MÉNESI GYÖRGY Elismeréseket adott át a főkapitány Békéscsaba Dr. Kurucz Ferenc dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány adott át dicséreteket és jutalmakat hétfőn Békéscsabán, a főkapitányság épületében. lai kapitányság körzeti megbí­zottjának. Pintér Sándor a rendőrség állo­mányában töltött szolgálati idő el­ismeréseként szolgálati jelet ado­mányozott, egyben a megyei főka­pitány a BM-szervnél alkalmazási jogviszonyban eltöltött évek után dicséretben és jutalomban részesí­tette 10 éves szolgálat után Gura János főtörzsőrmestert, az oroshá­zi kapitányság járőrét. Főkapitá­A belügyminiszter emléktárgyat adományozott 60. születésnap­ja alkalmából Klampeczki Kár­oly tanácsosnak, a megyei sze­mélyügyi szolgálat főelőadójá­nak, 50. születésnapja alkalmá­ból dr. Köpe István alezredes­nek, a békési kapitányság osz­tályvezetőjének és Sebestyén István főtörzszászlósnak, a gyu­nyi dicséretet és jutalmat vehetett át 25 éves szolgálat után Benkő Mihály alezredes, a megyei életvé­delmi és rablási alosztály vezetője, 15 éves szolgálat után Tóth József hadnagy, a kétegyházi rendőrőrs parancsnoka, 10 éves szolgálat után Dajka Józsefné, a megyei közgazdasági osztály előadója. Kurucz Ferenc a szolgálati fel­adat kiemelkedő teljesítéséért di­cséretben és jutalomban részesí­tette Szivák Imre főtörzsőrmes­tert, a békési kapitányság körzeti megbízottját. ___________ny.l Ny aralóbetörés miatt keresik Az elmúlt év utolsó hónapjától több nyaralót feltörtek Gyula környékén. A Gyulai Rendőr- kapitányság keresi Dékány Mihályt (ké­pünkön), aki gyanúsítható a betörésekkel. Gyula A téli időszakban a nyaralóhelyek kietlenségét, őrizetlenségét hasz­nálják ki azok, akik a hétvégi há­zakba betörnek és különböző használati tárgyakat lopnak el a plédtől a tányérig, az edényig, az óráig, a gáz­palackig. A lopott holmit azután alkal­mi áron el­adják. A Gyula Rendőrkapitányság látó­körébe került a 38 éves Dékány Mihály, aki gyanúsítható ilyen betörésekkel. A hajléktalan férfi körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú, a haja szőkés­barna. Dékány Mihály felbukka­nása Gyulán, Dobozon, Sarkadon és külterületeiken várható. A fér­fit már büntették hasonló cselek­mények elkövetése miatt. A rend­őrség a lakosság segítségét kéri, aki tud róla valamit, jelezze a 107- es hívószámon. -ö­Megtalált holttest Egy víztározóban bukkantak rá annak a biztonsági őrnek a tetemére, aki tavaly novemberben tűnt el Alcsútdoboz környékén. A 26 éves Pemeki Róbertét utoljára akkor látták sörözni egy helyi kisvendéglő­ben, két nappal később csak a kocsiját találták meg. A fiút sokáig keresték, ám nem találták. A holttestből ítélve bűncselekményre utaló jelet nem találtak, mti Megszégyenítették Félmeztelenre vetkőztetett, rúzzsal kifestett, bántalmazott és meglopott egy férfit két fiatal Hajdúnánáson. A tettesek közterületen támad­ták meg a védtelen áldozatukat és elvették tőle a zsebében lapuló négyszáz forintját. Az elkövető­ket a helyszínen letartóztatta az illetékes rend­őrkapitányság. EP Kifosztott sütőüzem Hétfőn hajnalban, amikor az első dolgozó mun­kába ment, nyitva találta a gyulai, Sándorhegy 2. szám alatti sütőüzem bejárati ajtaját. Gyula Gyulán február 4-én reggel betörést jelentettek be a rendőrkapitányságon. A sándorhegyi sütőüzembe törtek be ismeretlen elkövetők. Aznap hajnalban 3— 3.30 tájban érkezett az első dolgozó, aki észrevette, hogy bár a bejárati ajtó csukva, de nincs bezárva. A sütőüzemből elvittek 10 ezer forintot, a raktárkészlet­ből pedig 60 kilogramm zsírt, 100 küogramm lisztet, 15 kilogramm margarint, 2 kilogramm sajtot, 10 kilo­gramm diót és ugyanennyi porcukrot, 5 kilogramm gesztenyepürét, 34 liter tejszínt, 6 liter étolajat és 8 li­ter ecetet. Összesen 70 ezer forint kár érte a sütőüze- met. A rendőrség folytatja az eljárást. __________-6­Tel epüléseink krónikája Megkérdeztük olvasóinkat A biotermékek becsületéről Czesznak Györgyné, szar­vasi technikus: — A munka­helyemen öko­gazdálkodást végzünk, bio­terméket állí­tunk elő. Mint fogyasztó is híve vagyok a bioélelmiszereknek. Sajnos még nem ismerik elegen ezeket a ter­mékeket, s hiányzik az a vásárló­erő is, amely a drágább bioárukat megfizetné. A fogyasztásba való elterjedésüket segítené, ha hoz­záférhetőbbek lennének az üzle­tekben, s többen meggyőződhet­nének az előnyeiről. Sajnos Szar­vason még nincs biobolt. Sipos János, szarvasi nyug­díjas: — A zöldsé­get megtermel­jük a ház körül. Növényvédő szert nem hasz­nálunk, gyom­irtónak ott a kapa. A húst, a tejet és a tojást sem a boltban vesszük. A táp nélkül etetett tyúkból jobb ízű az étel, és a tojásokon is ráné­zésre látni a különbséget. A tar­honyát mindig gyöngytyúk tojá­sából készítjük, mert attól a leg­sárgább a tészta. A tanyasi tojás­nak és baromfinak mindig becsü­lete volt a háziasszonyok szemé­ben. Kovácsáé Rideg Irén, szarvasi kereskedő: — A sertése­ket magunk ter­melte takarmá­nyon tartjuk. Lassabban nő­nek, mintha tá­pon hizlalnánk őket, ám jobb mi­nőségű a húsuk. Ezt a minőségi különbséget az átvételi árban is érvényesíteni kellene. A bolti vá­sárlók közül is nyilván sokan előnyben részesítenék a bio­takarmányon nevelt disznóból készült termékeket, ám van-e rá garancia, hogy az a feldolgozás­kor nem keveredik a tápon hizlalt sertéssel? Szarka György, békéscsabai pék: — inkább a természetes gyógymódok, mint a gyógysze­rek híve vagyok. A dohányzásról való leszokáshoz is gyógynövényboltban választot­tam szert. Amikor tehetem, szíve­sen betérek ezekbe az üzletekbe, ismerkedem a kínálatukkal. A bioélelmiszereket Magyarországon nehéz lesz elfogadtatni. Nálunk na­gyon szeretik a hasukat az embe­rek, a korszerű táplálkozás elvei pe­dig nehezen egyeztethetők össze a hazai étkezési szokásokkal. iri D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Kedves Olvasók! Bizonyára számos olyan téma van, amiről szíve­sen meghallgatnák mások véleményét is. Arra kérjük Önöket, eze­ket a kérdéseket írják le, és mi feltesszük azokat az utca emberé­nek. Beküldési cím: Békés Megyei Hírlap, Békéscsaba, Munkácsy u. 4. A levelezőlapra írják rá: Megkérdeztük olvasóinkat. Folytatják a beruházást A város idei költségvetését el­ső olvasatban legutóbbi ülé­sén tárgyalta Mezőberény ön­kormányzata. A képviselők részletes, a jobb megoldáso­kat kereső, építő vitában fog­lalkoztak az előterjesztéssel, melynek végleges vitája két hét múlva lesz. Mezőberény A munkapéldány szerinti előter­jesztés mintegy 2 milliárd 300 mil­lió forintos költségvetést tartal­maz, mely „nullásnak” mutatko­zik. A végösszege a sikeres pályá­zatok függvényében jelentősen változhat. A tucatnyi fejlesztési el­képzelésből továbbra is zöld utat kap a szennyvízberuházás folyta­tása, vagyis a város északi részé­ben a 7-8-9. öblözet építése, mely­nek költsége 621 millió forint. A programban szerepel pályázat út­ján, idei átadással további 33 bér­lakás építése, strandfejlesztés és néhány felújítás. Napirendre került a német ki­telepítettek emlékére közadako­zásból való emlékmű emelése, mely Szőke József szobrászmű­vész tervei alapján készül. Az emlékművet a város központjá­ban, augusztusban, a Berényi Napok rendezvénysorozat kere­tében leplezik le. A képviselő-testület ülésén el­hangzott: azok az ingatlantulaj­donosok, akik a szennyvízháló­zat elkészülte és átadása után hat hónapon belül rákötnek a rendszerre, egy évre mentesül­nek a kommunális adó fizetése alól. A képviselő-testület az in­terpellációk és bejelentések után, zárt ülésen, személyiségi jogokat és a város üzleti érdeke­it, vagyoni helyzetét érintő kér­désekben döntött. Húsz éve távozott a múzsa A múlt század jeles erdélyi költőjének, Dsida Jenőnek szerelmi költészetét olvasva csak nagyon keveseknek jut eszébe Békés megye. Pedig Dsida Jenő egykor jó néhány szerelmes verset írt annak a lánynak, aki a század máso­dik felében bő három évtizedig élt megyénkben. S hogy ki ez a múzsa? Kócsy Erzsébet (született Tordán, 1905-ben), az 1951-ben Körösladányba száműzött dr. Asztalos Mik­lós későbbi felesége. Az érzékeny lelkületű Dsida Jenő költő szíve a húszas évek elején lobban lángra Kócsy Erzsébet iránt. Az akkor még fiatal lány szintén Erdélyben élt. Kócsy Erzsébet két évtizede, 1982. február 4-én hunyt el. Férje és édesanyja „társaságában” ma is a körösladányi temetőben alussza örök álmát... m Mezőkovácsházi forráshiány- Decemberben még úgy tűnt, hogy a négy év legsúlyo­sabb döntését kell meghozni a testületnek, mivel az idei költségvetés terveiben 55 milliós forráshiány mutatko­zott. Szerencsére erre nem került sor, mert január elején- a „véletlen csoda folytán”, egy jelentősebb pénzmarad­vánnyal számolva - a hiány 20 millióra apadt. A tervek is­mételt átdolgozásakor azonban már közel 30 millióról be­széltünk - fogalmazott Mezőkovácsházán a pénzügyi bi­zottság elnöke a legutóbbi testületi ülésen. Többszöri tár­gyalás után végül a költségvetés irányszámait 37 millió fo­rint forráshiánnyal fogadták el a képviselők, amelyre az úgynevezett önhikis pályázaton szeretnének forrást nyer­ni. Ha mégsem nyernének - mondták -, akkor néhány feladatot valóban komoly nagyságrendekkel lesznek kénytelenek csökkenteni. ___________________________ ili A virágos, fás Csorvásért Évekkel ezelőtt hirdette meg a Csorvásiak Baráti Társasá­ga A virágos, fás Csorvásért mozgalmat, amihez kapcsoló­dóan első alkalommal a tavalyi esztendőben osztott a ci­vil szervezet virág- és fűmagot azoknak a helybélieknek, akik vállalták utcai kertrészük csinosítását.- Nagy sikert aratott az akciónk, húszezer forint érté­kű virág- és fűmagot osztottunk ki - tudtuk meg dr. Kör­mendi Jánostól, a baráti társaság elnökétől. Az akciót idén is útjára indítják. Februárban a Téli esték sorozatban elő­adás hangzik el a környezet védelméről, szépítéséről, majd a természet ébredésekor, tavasszal lehet igényelni a virág- és fűmagokat._________________________________ke. Ka ratésok, mazsorettek Bucsán Gyarmati Imre vezetésével eredményes karate csoport működik a bucsai közösségi házban. Az ifjú karatésok az utóbbi években számos országos versenyről bajnoki cím­mel tértek haza. A bucsaiak sikeréből lelkesedést merítve, most Kertészszigeten is karate csoport alakult. A kertész­szigeti karatésokkal a bucsaiak egyik legeredményesebb versenyzője, ifjú Gyarmati Imre foglalkozik. A bucsai közösségi ház mazsorett csoportja is aktívan tevé­kenykedik. Az ifjú mazsorettek tavaszra új ruhát szeremének készíttetni. Hogy ez megvalósuljon, ahhoz a vállalkozók, az önkormányzat és a lakosság összefogása szükséges. m Magyarbánhegyesi tervek Magyarbánhegyes képviselő-testülete legutóbbi ülésén 205,9 millió forintos egyenleggel elfogadta a költségvetést. Szokola Béla polgármester szerint az idei elképzelések el­sősorban az intézmények fenntartását, a működési célokat szolgálják, és csak minimális fejlesztésekkel számolnak. Elmondható, hogy az önkormányzat gazdálkodása stabil és jut pénz a legfontosabb feladatokra. Tervezik például, hogy idén háromnapos falunapot tartanak, és tűzijátékkal kedveskednek a lakosságnak. Az intézmények és a civil szervezetek támogatása mellett költeni kívánnak a sportöl­tözőre, az iskolai teniszpálya körbekerítésére, különféle karbantartásokra és a romániai testvérkapcsolatok ápolá­sára. Lakossági igényre megfontolják a fiatal házasok első lakáshoz jutásának lehetőségét is.______________________rj

Next

/
Thumbnails
Contents