Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-05 / 30. szám
4. OLDAL - 2002. FEBRUÁR 5., KEDD MEGYEI K 0 RKEP ^RÉKÉS MEGYEI HÍRLÁP Zsaru NEGYEDMILLIOS KÁR. (c) A megyeszékhelyen, a Tompa utcai temető melletti kőfaragó műhelybe hatolt be ismeretlen tettes a minap. Kéziszerszámokat zsákmányolt, az anyagi kár 250 ezer forint. AZ IBOLYÁBÓL, (c) Dobozon, az Ibolya presszóba tört be ismeretlen elkövető a napokban. Két játékgép tartalmával, valamint cigarettával távozott a helyszínről. A kár 170 ezer forint. TETTENÉRÉS, (c) Békéscsabán, a Tesco hipermarketből próbált meg eltulajdonítani piperecikkeket 12 ezer forint értékben egy megyeszékhelyi nő nemrégiben. A biztonsági őr közbelépése miatt kísérlete meghiúsult. GARÁZDASÁG GYANÚJA, (c) A megyeszékhelyen, a Sziklai utcai Aranypatkó sörözőben tört ki klasszikus kocsmai balhé a közelmúltban. Törtek a poharak, üvegek, borultak az asztalok, volt pofon, dulakodás. Ugyanakkor az eddigi adatok alapján csak a 19 éves, megye- székhelyi K. A.-t gyanúsítja a rendőrség garázdasággal. ELVITTÉK, (z) A napokban Békésen, a piactéren a kora délutáni órákban ismeretlen tettes .ellopott egy lezárt, Média FF SOS típusú kerékpárt. Az eltulajdonított bicikli gyári száma: KS 0109769, értéke 16 ezer forint. ELLOPTÁK, (z) A minap Békésen, a Széchenyi téren ismeretlen tettes ellopott egy lezárt, zöld-fekete színű, 26-os Mistral típusú, hajlított vázú női kerékpárt, aminek az értéke 20 ezer forint. A bicikli gyári száma: 421031. ELKÖTÖTTÉK, (z) Egy békési tömbház harmadik emeleti lakása előtt tárolta az egyik ott lakó kerékpárját, ami már a múlté. Január 19-én reggelre valaki el- kötötte a lezárt Uno Corsa típusú mountain bike, piros színű, fekete sárvédőjű, krómozott csomagtartóval felszerelt, 15 ezer forint értékű kerékpárt, aminek a gyári száma: 2025. RABLÓ DUÓ. (z) Rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indult eljárás A. György és P. József 20 éves, békési lakosok ellen, akik a napokban a Muslica söröző előtt bántalmaztak egy helyi fiatalembert, akitől állítólagos adósságát akarták így bevasalni. A verés során a támadók kivették a sértett zsebéből irattárcáját a benne lévő pénzzel. Lebuktak a színesfém-specialisták Motorblokkot, háti permetezőt adtak el a kereskedőnek Őszinteségi rohamot kapott s a megbánás útjára lépett a közelmúltban egy sarkadi fiatalember a helyi rendőrkapitányságon. H. Roland a nyomozóknak tucatnál is több, a kérdezetten túl, szám szerint 15 — társtettesként elkövetett — vagyon elleni bűncselekményben való részvételét ismerte be. Sarkad Történt ugyanis, hogy a gyulai P. Tibor január 19-én a Sarkadi Rendőrkapitányságon ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést, mert 2001 novembere és a bejelentés időpontja között a volt Rakéta italbolt - most varrodaként üzemel - udvaráról Kamaz alumíniumöntvény alkatrészeket tulajdonítottak el 670 ezer forint értékben. Egyebek mellett egy teljes, több mázsát nyomó motorblokknak is nyoma veszett. A hajdúvárosi zsaruk munkája nyomán képbe került a bűncselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható sarkadi fiatalember, H. Roland. Nos, a rendőrségi levegő frissítőén hatott H. Roland emlékezetére, hiszen - rövid tagadást követően - nemcsak a kérdéses ügy részleteit tudta elmesélni a nyomozóknak, hanem a két társával, H. Lajossal és H. Bélával korábban elkövetett 15 betörés részleteit is felvázolta a rendőrségnek. Kihallgatása során egyre inkább kirajzolódott a kép, hogy színesfém-specialista csapatot sikerült lebuktatni a sarkadi zsaruknak. H. Roland elmondta: Sarkadon az úgynevezett sáncnagy- kerti és tisztikerti részen mindenekelőtt színesfém szerszámokra, eszközökre utaztak. A szőlőlugasokat tartó alumíniumdrótoknak sem kegyelmeztek, de volt, hogy réz háti permetezőt adtak el a sarkadi színesfém-kereskedők egyikének. A nyomozóhatóság a bejelentő által eltűntnek hitt motorblokkot is megtalálta egy felvásárlónál. H. Roland, H. Lajos és H. Béla ellen 15 rendbeli lopás bűntettének, illetve vétségének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Sarkadi Rendőr- kapitányság ________________________-B OTHPálinkát remélt, cefrét talált Kétszer hatolt be ugyanarra a helyre egy férfi Vésztőn. „Emberünk” első alkalommal csak az udvarig merészkedett, másodszorra viszont már a házba is betört. A lakásban viszont hoppon maradt, mivel a remélt pálinka helyett a hordókban cefrét talált. Vésztő — Január 28-án kaptuk a bejelentést, hogy Vésztőn, a Dióéri utca egyik lakatlan ingatlanába ismeretlen tettes behatolt. Az elkövető ekkor az udvarig jutott, ahonnan különböző alumínium hulladékot vitt el. Másnap az elkövető visszatért a portára, sőt, felfeszítette az ajtót, s a lakásba is bejutott. Azt gondolta, a házban talált hordókban pálinka van. Amikor azonban rájött, hogy a hordók tartalma cefre, egyet közülük felborított, majd üres kézzel távozott — közölte lapunkkal Kovács Krisztina rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság sajtóreferense. A gyors és hatékony munka eredményeként a rendőrség rövid időn belül előállította a vésztői L. A.-t, aki a kihallgatás során a bűn- cselekmény elkövetését beismerte. L. A. ellen lopás bűntett kísérletének alapos gyanúja miatt indított eljárást a Szeghalmi Rendőr- kapitányság. Nagytakarítást végeztek a betörők Békés Egy békéscsabai lakos tett feljelentést ismeretlen tettesek ellen, akik 2001. november 11-e és 2002. január 21-e között betörtek békési tanyájába, s jelentős értékben tulajdonítottak el műszaki cikkeket. A vizsgálat során kiderült, hogy az ellopott holmikat súlyuk és terjedelmük miatt egy ember nem tudta elvinni. A tolvajok úgymond nagytakarítást végeztek a tanyán, eltulajdonítottak egy búvárszivattyút, egy 220 voltos villanymotort, egy 11,5 kilogrammos és egy 20 kilogrammos gázpalackot, egy R333as típusú fűnyírót (gyári száma: 104642), egy Stilh láncfűrészt (gyári száma: 43028902), valamint egy, vállalkozási számlákkal teli dobozt. Az eltulajdonított eszközök értéke meghaladta a 180 ezer forintot. ___________________________a Gy orssegély a kirabolt Bárkának Budapest- Az előzetes becslés szerint mintegy 8 millió forintos kárt okoztak azok az ismeretlenek, akik vasárnapra virradóra kirabolták a budapesti Bárka Színházat - közölte Csányi János, az intézmény igazgatója. A direktor erről azután nyilatkozott, hogy Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség minisztere Perlaki Attila Vili. kerületi rendőrkapitány és Juharos Róbert, a kerület országgyűlési képviselője társaságában szemlét tartott a kifosztott színházban. Rockenbauer bejelentette, hogy a becsült kárra tekintettel a minisztérium hétmillió forint gyorssegélyt ad a teátrumnak, egyelőre visszatérítendő támogatásként. A miniszter elmondta: a későbbiekben döntik el, hogy mennyi pénzt kell majd ebből visszatéríteni. A Fővárosi Önkormányzat egymillió forintos gyorssegélyt ajánlott fel a színháznak. Perlaki Attila 100 ezer forint jutalmat ajánlott fel annak, aki érdemben segíti a nyomozást. Mint ismeretes, vasárnapra virradóra két álarcos férfi támadta meg a színház éjszakai portását. Az őrt súlyosan bántalmazták, késsel megsebesítették, megkötözték, majd az egyik öltözőbe zárták. A portást kórházba szállították, és még aznap este megműtötték. Csányi szerint a tettesek egy órán át tartózkodtak az épületben. Ezalatt mintegy öt-tíz helyiséget törtek fel. Elrabolták például a színház két, összesen 2,5 millió forint értékű fénypultját, az összes hangvezérlőt, valamint a számítógépeket is. Megkérdeztük olvasóinkat Milyen pályát szán gyermekeinek? Bóka Demeter, 38 éves, méhkeréki pedagógus:- Magam pedagóguscsaládból származom, s a szülői hagyományt vittem tovább, de ha egy mód lesz rá, a gyermekeimet lebeszélem a folytatásról. Ki kell mondanom, hogy a tanári pálya anyagilag nem kellőképpen megfizetett, s a pedagógustársadalom erkölcsileg sincs elismerve. Az mindenesetre tény, hogy a mai világban már felsőfokú végzettség, nyelvtudás, informatikai ismeretek nélkül nem piacképes a munkaerő, tehát ezt szem előtt fogom tartani a gyermekeim pályaválasztásánál. Somogyi Maria Magdaléna, 28 éves, méhkeréki főállású anyuka: — Szerintem minden szülő örül, ha a gyermeke többre viszi, mint a szüleinek sikerült. Éppen ezért a szülők felelőssége igen nagy a feltételek biztosítása érdekében. Személy szerint örülnék, ha valamelyik fiam az apja örökébe lépne, és asztalos lenne. Egyelőre azt mondom, hogy az én szakmámat ne válasszák a lányaim. Varrónő vagyok, de a készruhaiparban nem fizetnek jól. Ma már a szakképzettség igen fontos, hiszen igazán jövedelmező munkahelyekre csak a kellően képzett munkavállalók pályázhatnak. Rúzsa Mi- hályné, 48 éves, méhkeréki rokkantnyugdíjas:- A gyakorló szülőt szerintem óriási etikai felelősség is terheli gyermeke pályaválasztásával kapcsolatosan. Én egyik gyermekem esetében sem szóltam bele a döntésbe, s azt végképp elkerültem, hogy rájuk erőltessem az én meglátásom. E kérdés kapcsán tulajdonképpen a kényes egyensúlyt kell megtalálni. Természetesen a szülőnek támogatnia kell a gyermekét, s tanácsot kell nyújtania, de feladata — gyermeke kellő szintű önismerete kifejlesztésén túl — csak a lehetőségek megismertetéséig terjed. Rúzsa Zoltán, 33 éves, méhkeréki általános iskolai tanár:- Úgy érzem, hogy esetemben egy kicsit túl korai a kérdés, hiszen mindössze egyéves a kislányom. Ettől függetlenül szerintem minden szülő gondolkodik gyermeke jövőjén. A pillanatnyi helyzetet szem előtt tartva azt mondom, hogy tanár semmiképpen se legyen! Amiben a jövőt látom, az a jogi, a közgazdasági, valamint az informatikával, illetve a távközléssel, telekommunikációval kapcsolatos szakmák valamelyike. Persze az idegennyelv-ismeret iS fOntOS. BOTH IMRE D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Szárítóüzemet létesítenének Norvég érdeklődés foglalkoztatásra A norvég Agro Trading cég képviselői jártak a közelmúltban a mezőkovácsházi önkormányzatnál, akik a reformátuskovácsházi ipartelep hasznosításáról tárgyaltak a város vezetőivel. Mezőkovácsháza Szekeres Lajos polgármester lapunk kérdésére elmondta: — A tárgyalópartnerek egy 10-12 dolgozót foglalkoztató üzem lehetséges letelepítéséről érdeklődtek a városban. A rövid bemutató szerint profiljukba többféle technológiai és ipari tevékenység tartozik. Mezőkovácsházán a tervek szerint csemegekukorica-termeltetéssel és -szárítással szeretnének foglalkozni. A későbbiekben a tevékenység zöldborsóval, hagymával, burgonyával és gyümölcsökkel is bővíthető. Mint mondták, a termékeknek piaca van, a környék adottságai pedig kiválóak a termesztésre. A polgármester szerint a látogatók az ipartelep területét - a megtekintés után - infrastruktúra tekintetében is megfelelőnek látták a szárítóüzem létesítésére. Az önkormányzat biztosította számukra a kért adatokat, majd abban maradtak, hogy a norvégok rövid határidőn belül (két hét) elküldik szakértőjüket és az egyeztetés után meghozzák a döntést. Bár a vendégek más városban is informálódnak, de — ismerve a térség foglalkoztatási gondjait - Szekeres Lajos kifejezte, szeretné, ha a cég Kovácsházát választaná a kis üzem letelepítésére. INTERNETES SZAVAZAS Lapunk internetes oldalán (www.bmhirlap.hu) egy héttel ezelőtt arra kértük olvasóinkat, hogy szavazzanak arról: fellendítheti-e Békés megye gazdaságát a gyógyturizmus? A szavazás eredménye az alábbiak szerint alakult: Igen, a gyógyturizmus lehetne meMüie 28,9 A Széchenyiterv segítségével jelentős ..... .....23.1% Me részség volna csupán a % |4 4%isra alapozni. Néhány fürdő nem oldja meg a problé- Hi 33.3% Mától arról kérdezzük véleményüket: egyet értenek-e a békéscsabai közgyűlés döntésével, mely szerint az| Előre FC 20 millió forintos eseti támo-| Településeink krónikája Felét térítse meg az állam! — Amennyiben az állam a beruházások 50 százalékát visszatérítené a befektetőknek, akkor tömegesen létesülnének térségünkben az új munkahelyek. Nem csak a külföldiek jönnének ide, hanem a magyar vállalkozásoknak is megérné nagyobb fejlesztésekbe belevágni. Amíg ez az 50 százalékos támogatás nem lép érvénybe, nem reménykedhetünk, hogy lényegesen javulnak a foglalkoztatási mutatóink - vélekedett Dudás Árpád , Zsadány polgármestere az Észak-Békés Megyei Vállalkozási Övezet Kft. napokban tartott taggyűlésén. Molnár István, a Vállalkozási Övezetek Szövetségének alelnöke erre reagálva elmondta: az 50 százalékos támo- gatás valóban sokat segítene, de ilyen nem lesz. ________m Na gykamarási teljesítés A nagykamarási önkormányzat év végi beszámolójában több olyan fejlesztési, karbantartási munkáról esett szó, amely a lakosság igényei alapján valósult meg. Mint korábban írtuk, helyi kezdeményezésre döntött a testület a temetőben levő ravatalozó tetőzetének javításában, amely 423 ezer forintba került. Ezen túlmenően új berendezéseket, drapériákat és székeket is vásároltak, valamint szilárd burkolattal látták el az utat a ravatalozóig. - Szintén a helyieket szolgálja, hogy sikerült megoldani a tornaterem mennyezetének és falának kijavítását, felújítását és meszelését. így a karbantartás után a gyerekek megfelelő körülmények között sportolhatnak - mondta több képviselő -, de való- di megoldást egy új tornaterem építése jelentene._______iy Pá lyázatokról Vésztőn Mai világunkban nagyon fontos a megfelelő információ- szerzés. A gazdasági élet minden területén támogatást csak pályázatok útján lehet elnyerni. Minden pályázónak érdeke, hogy kellő időben minél pontosabb, több konkrét eligazítást kapjon. A vésztői érdeklődők Balog Károlyné térségfejlesztési menedzsertől immár rendszeresen helyben kérhetnek tanácsot. Balog Károlyné minden hónap első csütörtökjén délelőtt 9 és 12 óra között a vésztői polgármesteri hivatal földszinten található 7-es irodájában fogadónapot tart. A térségfejlesztő menedzser elsősorban a vállalkozók ér- deklődésére számít. __________________________________in Az egészségügyről Medgyesegyházán A háziorvosi tevékenységről tartottak tájékoztatót a napokban Medgyesegyházán, a testületi ülésen. A beszámolók szerint a betegforgalom igen jelentős, így az ellátás nem csak a rendelési időre szorítkozik. Gyakori panaszok: magas vérnyomás, cukorbetegség, mozgásszervi betegségek, pszichés zavarok és a sérülések. Az orvosok az alapellátáson túl figyelmet fordítanak a gondozásra, felvilágosításra és az egészségügyi szűrésekre. A munkát nehezíti a fogyatékossági kérelmek időt igénylő kitöltése, a növekvő adminisztráció. Továbbra is gond az ittas emberek elhelyezése, a rendezetlen életkörülményű betegek, illetve a külföldiek vagy más községben lakók ellátása, akik nem rendelkeznek betegbiztosítási kártyával. Az egészségügyben változásra, fejlesztésre lenne szükség, m Darvas-emlékülésre készülnek Darvas József író, politikus születésének kilencvenedik évfordulója tiszteletére emlékülést rendez február 8-án Orosháza város önkormányzata és az Orosházi Nyugdíjasok Érdek- védelmi Egyesülete. Az ünnepség 10 órakor a Töhötöm utcai nyugdíjasházban kezdődik, ahol Darvas József szépírói munkásságát bemutató kiállítás nyílik, majd 10.30-kor dr. Végh Károly irodalomtörténész méltatja az író irodalmi tevékenységét. Délben az ünnepség résztvevői megkoszorúzzák Darvas Dózsa György utca 74. szám alatti szülőházát, ami jelenleg irodalmi múzeumként működik. Tizennégy órakor a Petőfi művelődési központban adják át a Darvas-díjakat, amely után a Szülőföldem Orosháza című filmet vetítik le. A korabeli filmet a Magyar Televízió készítette Darvas Józsefről. Az emléknap a 15 órakor kezdődő irodalmi összeállítással zárul, ahol a Békés Megyei Jókai Színház művészei mutatnak be irodalmi összeállítást az író műveiből. k. e.