Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-05 / 30. szám

Lapunk tartalmából www.bmhirlap.hu E-mail: szerk.bekes@axels.hu Megkérdeztük olvasóinkat A méhkeréki Bóka Demeter nem sze­retné, ha gyerme­kei a pedagógus- pályát választanák hivatásként. (4. oldal) Vélemény László Erzsébet a viharos közéleté­ről híres város, Hódmezővásár­hely elhunyt pol­gármesteréről ír. (5. oldal) Egészség Mezőkovácsházán időről időre felvetődik a gyógyszertári ügye­let nyitva tartásának kérdése. (7. oldal) Kortárssegítő képzés Békés A kivitelező Politerm Plusz Kft, egy hónap múlva szeretné átadni az épületet a lakótelepieknek Százhúsz négyzetméter kultúra D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Közművelődési intézmények bővítésére nincs központi pá­lyázati lehetőség, így igencsak értékelendő, hogy — lakossági kezdeményezésre — létesülhet olyan nagyterem, mint a me­gye legnagyobb lakótelepének közepén napjainkban. Békéscsaba A Lencsési Közösségi Ház a maga kilenc kisközösségi csoportjával eddig is tette a dolgát, de Takács Péter igazgató szerint tavasztól lé­nyegesen javulnak a feltételeik. Kizárólag önkormányzati beruhá­zásból készül el a 120 négyzetmé­teres alapterületű nagytermük, több kiszolgáló helyiséggel. Érté­ke 24 és fél millió forint.- Sokszor korlátozta rendez­vényeinket, hogy csak szabadtér­re hirdethettük meg őket. Ezután főként a modern- és a néptánc oktatás előtt nyílik remek lehető­ség, de nagyot léphetünk a klasz­szikus szolgáltatások bővítése te­rén is. Tavaly 700 ezer forintos bevételt csináltunk ebből, egy- egy közepes lakodalom, tanács­kozás enyhíti a költségvetésünk nehézségeit is. A nyitányon - március 10-15-e között nagysza­bású rendezvénysorozatot terve­zünk, hogy minél többen megis­merhessék az új nagytermet, utá­na még próbadiszkót is szerve­zünk. Azt még nem is mondtam, hogy a Lencsési Pódium kulturá­lis rendezvénysorozatunknak is ez lesz a jövőben az otthona. Tervezik, hogy a közösségi házban felszabaduló helyiségek egyikében állandó internetezési lehetőséget kínálnak, további ál­talános, informatikai szolgáltatá­sokkal együtt. A nagyterem-épí­tést annak idején a házba rend­szeresen járó háromszáz kör­nyékbeli kérte és 11, valamilyen módon ide kötődő önkormány- zati képviselő is támogatta, f. i. Homoki a gépezetben Szerződésbontás előtt? A közgyűlés döntött, de az üzemeltető dolgozik, tervez A helyi önkormányzat szervezé­sében, az ISM támogatásával megrendezett és lebonyolított kortárssegítő képzésen több mint húszán vettek részt, s tettek sike­res vizsgát. A középiskolás részt­vevők szeptembertől ismerkedtek a kábítószer és más, káros szen­vedélyek egészségügyi és mentá­lis hatásaival. A havonta két alka­lommal megtartott foglalkozáso­kon egészségügyi és jogi szakem­berek vettek részt, akik szakmai szemmel mutatták be azokat a ve­szélyforrásokat, amelyek nap, mint nap leselkednek a fiatalokra. A kábítószerek, illetve a legális drogok részletes megismerése mellett a prevenció célját, pontos feladatát sajátították el a prog­ramban résztvevők. Bekapcso­lódnak a helyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum munkájába, s a helyi nevelési, oktatási intézmé­nyek igényei alapján a gyerekek körében végzik drogmegelőző te­vékenységüket. A gyakorlati se­gítségnyújtás alkalmával tapasz­talt gondokat a kortárssegítők a szakemberekkel megbeszélik, akik további segítséget nyújtanak megelőzési munkájukhoz. <z) Kisgazda-belharc és/vagy vámnyomozók megvádolása? Két fiatal vezető vámnyomozó karrierje kapott léket 1998. szeptember 11-én. Akkori tudósítá­sunk szerint Pallag László egy aznap tartott békéscsabai sajtótájékoztatón (lényegében) azt állította, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Bé­kés Megyei Nyomozó Hivatala (a továbbiakban nevezzük nyomozóhivatalnak) az általa kez­deményezett ügyeket elfektette, a parancsno­kot pedig valamilyen szabaddemokrata „hát­szél” segítette a székébe. Budapest—Békéscsaba Minderre azóta sem szolgált senki bizonyíté­kokkal. Évek óta kitartóan kerestük e kijelenté­sek okát, s mára valamit talán meg is értettünk belőle. Kezdjük azzal, hogy 1998 júniusában az FKGP megyei szervezete több olyan kisgaz­da tagsági viszonyát felfüggesztette, akik az egy-két hónappal korábbi parlamenti választá­si kampányban az (azóta tudjuk, ideiglenesen) kiebrudalt pártalelnök, G. Nagyné dr. Maczó Ágnes Új Szövetségét (is) támogatták. Augusz­tus végén a megyei választmány (vagy csak a megyei vezetés?) „megszabadult” az addigi al- elnöktől, Hanó Miklóstól (aki szintén jelöltette magát az elnöki tisztségre), s másoktól. A zárt ülésről kiszivárgott hírek szerint az első kizá­rási akció alkalmával az FKGP országos vezeté­sét képviselő országos fegyelmi bizottsági el­nök, dr. Homoki János maga is hümmögött: a felfüggesztési eljárás nem egészen felel meg a pártalkotmány, a fegyelmi szabályzat előírása­inak, de... Ha jól emlékszünk, Homoki János az orszá­gos vezetést abban az évben többször is képvi­selte errefelé: februárban, áprilisban, majd a jú­nius 6-ai „hosszú kések délutánján”, aztán a párton belüli hatalmi helyzetet eldöntő augusz­tus 29-ei megyei választmányi ülésen. Jött októ­ber 6-án is, megkoszorúzni a honvédtisztek em­lékhelyét Gyulán, de ez más dolog. Július köze­pétől már a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkáraként említették. Úgy hallottuk, államtitkári kinevezése után egy hónappal Homoki János hivatali telefonjá­ról, munkaidőben többször is igyekezett elérni Békéscsabán a nyomozó hivatal parancsnokát. Hiába, a vámosok akkurátus emberek, feljegyez­nek ennél jelentéktelenebb telefonhívásokat is az arra rendszeresített kis füzetkéjükbe. Vajon mit akarhat egy valóságos honvédelmi minisztériumi politikai államtitkár egy vidéki vámnyomozó hivatal őrnagyságig jutott pa­rancsnokától, amikor — ha akarja — dandártá­bornokokat is reggelizhetne?! Az időpontot egyéb körülményekkel összevetve ma sem gon­dolhatunk másra, mint akkoriban: a HM olaj­ügyeiről kívánt - a jelek szerint nem hivatalos - információkat szerezni. Vajon mi célból? (Folytatás a 6. oldalon) Három napig a szobájában ivott Az Erkel Hotel munkatársai felfigyeltek a gyanús vendégre A gyulai Hunguest Erkel Hotel munkatársainak ébersége ve­zette Szappanos András nyomára a rendőröket. A 26 éves férfi ellen kiemelt körözést adott ki a Budapesti XVII. Kerületi Rendőrkapitányság. A gyulai rendőrök még aznap, csütörtö­kön átadták fővárosi kollégáiknak a budapesti férfit, aki há­rom napig nem mozdult ki szobájából és mindennap kiitta a bárszekrényt. Gyula A budapesti Szappanos András január 23-án, a fővárosban, Rá­koscsabán egy 21 éves lányt kényszerített orális és anális szex­re, majd összevagdosta a fiatal nő karját, nyakát és mellét. Nem tud­ni, hogy a férfi miért érkezett Gyulára és miért épp az Erkel Ho­telbe. Talán úgy gondolta, a sok vendéget fogadó szállodában ész­revétlen maradhat. Nem így tör­tént. Szappanos András hétfőn ér­kezett meg a Hunguest Erkel Ho­telbe, ahol a régen itt dolgozó szobaasszonynak, Lajtár Lász- lónénak feltűnt, hogy a pólós- mellényes vendég poggyász nél­kül érkezett, még tisztálkodó­szerei sem voltak. A szobaasz- szony jelezte a gondnoknak, Gara Ferencnének a gyanús vendéget. A férfi mindennap kiitta a bár­szekrényt, miközben három na­pig nem mozdult ki a szobájából, nem kért takarítást. A vendég csütörtökön hagyta el először a szobáját, ahová a szálloda dolgo­zói nem is mertek egyedül fel­menni. A portás, Oláh Tamás megnézte a bejelentőlapot, kide­rült, bár Budapesten van olyan ut­ca és irányítószám, de a mondott utcát más irányítószámmal jelö­lik. A portás hívta Bak Ferencet, aki cégével a szálloda biztonsági őrzését látja el. A kiérkező rend­őrök Szappanos Andrást igazol­tatták a szobájában és megbilin­cselve vitték el. Lévárdi Jenőné, a Hunguest Erkel Hotel ügyvezető igazgatója méltán büszke munka­társai figyelmességére. A gyulai rendőrjárőr tagjai, Gombos Tibor törzsőrmester és Márk Krisztián őrmester csütörtökön déltájban, a szobájában - ahová a biztonsági szolgálat munkatársaival együtt mentek fel - igazoltatták a gya­nús vendéget. Szappanos András hamis néven és adatokkal, iratok nélkül jelentkezett be. A körözési fényképről felismerték és a férfi beismerte rákoscsabai tettét. Még aznap elvitték a gyulai őrizetből a Budapesti XVII. Kerületi Rendőr- kapitányság munkatársai. A ki­emelt körözést szemérem elleni erőszak miatt adták ki ellene a fő­városban, melyért öt évet megha­ladó szabadságvesztés jár. Információink szerint a letar­tóztatott férfi nadrágjának far­zsebében egy éttermi villa volt. Esetében felmerül a kérdés, mire kellett neki? SZŐKE MARGIT Csanálosi László, a békéscsa­bai városi sportcsarnok üze­meltetője tegnap bemutatko­zott a sajtó képviselőinek, ér­tékelte a szerződése életbe lépése óta el­telt egy hónapos idő­szakot, valamint táv­lati elképzeléseiről beszélt. Békéscsaba sportcsarnok üzemeltetési jogát és érvényes, a jogokat, kötele­zettségeket tartalmazó szerző­déssel rendelkezem 2006. de­Két szék közé eshet... Ugyanakkor a városi közgyűlés múlt csütör­töki ülésén utasította a Vagyonkezelő Rt.-t (VAK Rt.-t), hogy azon­nali hatállyal bontsa fel Csanálosi Lászlóval a szerződést, és írjon ki új pályázatot.- Idén január 1-jével nyertem el egyéni vállalkozóként a Va­gyonkezelő Rt. pályázatán a Csanálosi László tegnapi bemutat­kozásában elmondta, hogy 42 éves, elvált, három gyermek édes­apja. Vendéglátó-ipari főiskolát vég­zett, az utóbbi öt évben a békéscsa­bai piac igazgatója volt. Jelenleg ott felmondási idejét tölti, és eközben utódjának is igyekszik átadni ismere­teit, tapasztalatait. 2002. január 1- jétől a városi sportcsarnok üzemel­tetője a VAK Fit.-vei kötött szerződés alapján. Hogy meddig? Úgy néz ki, ez még rejtély. cember 31-éig - mondta Csanálosi László. (Folytatás az 5. oldalon) RENAULT Nem kerül semmibe, ha többre vágyik Renault Ráadás 2002. február 28-ig a márkakereskedésekben. Most minden Renault személygépkocsi értéktöbblettel lehet az Öné! Számos Twingo, Clio, Méganc, Scenic, Laguna és Laguna Cirandtour modell magasabb felszeTeltségú változatban felár nélkül, 80-500 ezer forint megtakarítással.* Részletekről és feltételekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! WWW.renault.hu * Az ajánlatok azonos motorizációra értendők. RENAULT MESZLÉNYI | Békéscsaba« Kasincsy u, 1-3, Telefon: (66) 445 133

Next

/
Thumbnails
Contents