Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-27 / 49. szám

MEGYEI KÖRKÉP 2002. FEBRUÁR 27., SZERDA - 7. OLDAL Száz dolgozót bocsátottak el A húskombinát a kollektív szerződésben szereplőnél több végkielégítést nyújtott A Gyulai Húskombinát 1200 dolgozójából januárban és feb­ruárban összesen százat bocsátottak el, így összesen 1100 személyt foglalkoztat az rt. További elbocsátásokat nem terveznek — jelentette ki tegnap Tóth Sándor, a cég osztály- vezetője. Gyula Az MSZP gyulai szervezetének tegnapi sajtótájékoztatóján Sza­bó Jenő, a 2-es számú választó- kerületben a párt választási bi­zottságának elnöke elmondta, a Széchenyi-tervi, február 6-ai eredményhirdetéssel öt vár és kastély felújítását támogatja a kormány, a gyulai nincs köztük. Ezt a jelenlegi országgyűlési képviselő működésének hibájá­ul is róják fel, csakúgy, mint azt, hogy a gyulai Almásy-kastélyért mintegy 500 millió forintot kér a megyei önkormányzat. Hétfőn a képviselő-testület zárt ülésen arról döntött 13 igennel, azaz minimális többséggel, hogy március 15-én a Gyula díszpol­gára címet Habsburg Ottónak adományozzák. Amit 1849-ben a Habsburgok elkövettek, az a történészek szerint is terror volt és épp március idusán adják át a kitüntetést. Az önkormányzat a díj odaítéléséről nem tartott szé­leskörű véleménycserét. Az MSZP szeretné, ha a lakosság véleményt nyilvánítana ebben. Tóth Sándor szóvá tette, hogy a húskombinát dolgozóinak elbo­csátása annak a kormánypoliti­kának a következménye, amely előbb a termelőket, majd az élelmiszer-feldolgozókat sújtot­ta. Nevét ezzel szeretnék ösz- szefüggésbe hozni, ugyanúgy, mint ahogyan összemosták a parkolási rendelettel is, melyet a város korábbi alpolgármestere kezdeményezett. Tóth Imre or­szággyűlési képviselő nem érte el az észak-békési polgármeste­reknél, hogy Gyula ismét visz- szakerüljön abba a kedvezmé­nyezett kistérségbe, melyet 1997-ben elvesztett és ami évi száz millió forint fejlesztési for­rásmegvonást jelent Békés me­gyének. A MIÉP helyi szerveze­te által, a húskombinát megma­radásáért kezdeményezett de­monstrációnál érthetetlen, hol voltak akkor, amikor Sümeghy Csaba fideszes országgyűlési képviselő Gyulán és Békéscsa­bán felszámolta cégeit, adós maradt a dolgozók bérével, vég- kielégítésükkel. A húskombinát a kollektív szerződés szerinti, 3-4 hónapival több végkielégí­tésben részesítette az elbocsá­tott dolgozókat. SZŐKE MARGIT Építési szabályok a majorokban A fejlesztések, beruházások feltételeinek megteremtésére törekszenek Magyarbánhegyes képviselői legutóbbi ülésükön megvitatták és elfogadták a külterületi majorokra vonatkozó építkezési szabályozási tervet. Mindez biztonságot nyújt az itt építkezni kívánóknak, amelytől azt remélik, hogy növeli a beruházási kedvet. Magyarbánhegyes A képviselők két éve döntöttek a külterületi szabályozással kapcsolatos munkák megkez­déséről, amely hét majort (ser­téstelep, szarvasmarha-telep, Bán-Kun major, ciroktelep, Vertán-tanya, Dózsa-tanya és szociális otthon) érint a telepü­lésen. A rendelettervezet kidol­gozására Csaba Márton telepü­léstervezőt kérték fel, aki ha­táridőre eleget tett a felkérés­nek. A helyi terv az érintett szervekkel történt egyeztetés és minisztériumi állásfoglalás után került a képviselők aszta­lára.- A rendeletalkotás célja az uniós komfortú majorok építé­se felé irányul és törekvése, hogy ha a tulajdonosok fejlesz­teni, beruházni szeretnének, akkor erre minden lehetőség adott legyen — hangzott el az ülésen. Mint kiderült, a község rendezési terve sem mai keletű, hisz' jelenleg is az 1986-os volt tanácsrendelet alapján bonyo­lódnak a belterületi építkezé­sek. Végül úgy döntöttek, hogy felülvizsgálják a régi község­rendezési tervet és az új építé­si törvényhez igazodó koncep­ció elkészítéséhez pályázati úton próbálnak forrást biztosí­tani. H. M. VERSENYKEPES SZAKMÁK ES JOGOSÍTVÁNYOK A Békéscsabai Regionális Munkaerő-fejlesztő és Képző Központban 1994. augusztusi létrejötte óta csaknem 1100 képzésen több mint 17 000 hallgató vett részt, s há­romnegyedük a képzést követő egy éven belül ismét munkában állt. A siker kulcsa, hogy a dél-alföldi régió felnőttképzési központja hasznos tudást közvetít, ver­senyképes szakmákra és jogosítványokra készíti fel nem­csak munkanélküli hallgatóit. A BRMKK a munkanél­küliek számára munkahelyhez jutást, az alkalmazásban állóknak a munkahely elvesztésének megelőzését, a hát­rányos helyzetűek és fogyatékkal élők részére rehabilitá­ciót és esélyt jelent. A képző központot megalakulása óta Molnár György igazgató vezeti Elsőként azt kérdezem tőle: mi a sajátos­sága ennek a regionális felnőttképzési intézménynek? A 21. század kihívásainak csak versenyképes tudás birtokában lehet megfelelni. Hogy valaki munkát kap­jon, s hogy később megtarthassa azt, ál­landóan fejlesztenie kell tudását: egész életén át, szinte fo­lyamatosan tanulnia kell. Míg az iskola­rendszerű oktatás a tudás általános alap­jait és a tudás meg­szerzésének képes­ségét adja, a felnőtt- képzés szerepe az, hogy a mindenkori gazdasági, munka­helyi speciális igé­nyeknek megfelelő ismereteket és képességeket közve­títse. Melyek a versenyképes, az elhelyezkedést elősegítő szakmák jelenleg? 2002. első félévében a munkanélküliek számára indu­ló képzéseink közül a fémforgácsoló, az NC-CNC gép­kezelő, az európai hegesztő, a könnyügépkezelő, a falusi vendéglátó, a szoftverüzemeltető, az informatikai műsze­rész, a vámügyintéző, a kereskedő-boltvezető, a szociális gondozó és ápoló képzések iránt van komoly munkálta­tói igény. A már alkalmazásban állók körében pedig el­sősorban az informatikai és a nyelvi, a gép- és építőipari, valamint a szociális és a mentálhigiénés képzéseket em­lítem. A központi számítógépes programhoz kapcsolód­va kedvezményes áron vállaljuk köztisztviselők és peda­gógusok felkészítését az ECDL-vizsgára. Kik vehetnek részi ezeken a képzéseken? Valamennyi képzésünkre munkanélküliek és munká­ban állók egyaránt jelentkezhetnek. Képzéseinken általá­nos iskolával, szakképesítéssel, érettségivel vagy diplo­mával rendelkezőket egyaránt szívesen látunk. Verseny- képes, a 21. század színvonalának megfelelő hasznos tu­dást és képességeket kínálunk. Milyen jogosítványokat lehet Önöknél megszerezni? Európai Számítógép-kezelői Jogosítványt (ECDL), EU-hegesztő diplomát és Zöldkönyvet már sokan szerez­tek nálunk. Új lehetőség a Magyar Autóklub Autósisko­lájával együttműködve a gépjármű-vezetői engedély megszerzésének lehetősége, jelenleg segéd motorkerék­pár, motorkerékpár és személygépkocsi kategóriákban. A közeljövőben tervezzük a tehergépkocsi- és az autóbusz­jogosítványra való felkészítést, a mozgáskorlátozottak számára speciális képzés indítását, valamint belföldi és nemzetközi árufuva­rozási képzéseket. Napjainkban, amikor számos ki- sebb-nagyobb okta­tási- és képző intéz­mény ajánlja szol­gáltatásait, mi az alapja a BRMKK tö­retlen fejlődésének? Képző közpon­tunk a kezdetektől fogva több lábon áll és mindig előre gon­dolkodik. A verseny- képes szakmákat és jogosítványokat egy állandó újítási folyamat hozta létre és fejleszti tovább. A leghatékonyabb tananyag-fejlesztési és képzési módszereket alkalmazzuk, a legkorszerűbb okta­tástechnikai háttérrel. Annak érdekében, hogy az időszerű munkaerő-piaci igényeknek megfelelően képezzük hall­gatóinkat, folyamatos kapcsolatban állunk a régió megha­tározó munkáltatóival. A regionális és kistérségi fejlesztés­ben betöltött kezdeményező szerepünk új távlatokat nyit meg előttünk az agrár- és vidékfejlesztés területén. A ha­zai és európai uniós pályázatokon való eredményes sze­replésünk munkatársaink szakmai elismerésén túl komoly pénzügyi forrásokat biztosít a régió fejlődéséhez. Minden tevékenységünket az ISO 9001:2000 nemzetközi minő­ségbiztosítási rendszer követelményei szerint végezzük.^ Tanulmányi osztály: 445-040. Forgácsoló szakemberek képzése korszerű CNC-műhelyben Árvízvédelmi gyakorlat, összefogással Felmérték az egyenruhás szervezetek felkészültségét A gyakorlaton több szervezet szakembere is részt vett D-FOTÓi LEHOCZKY PÉTER Január közepén dr. Bakondi György, az Orszá­gos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője és Domokos László, a Békés megyei közgyűlés elnöke értékelte a kétéves múlttal rendelkező katasztrófavédelmi szervezet munkáját, mű­ködését. Békéscsaba — A vezetők úgy döntöttek, megyei szinten min­denképpen szükség van egy olyan árvízvédelmi gyakorlatra, amelyből nem csak a katasztrófavé­delmi szervezet, hanem a többi rendvédelmi szervek felkészültségi szintjét is fel lehet mérni- mondta bevezetőjében Takács Árpád, a me­gyei katasztrófavédelmi igazgatóság polgári ve­szélyhelyzet-kezelési osztályvezetője. — A dön­tés után megszületett a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakmai javaslata is. Amíg a víz nem lépi túl a gátakat, addig a veszélyhelyzet elleni védekezés elméleti és gyakorlati irányítása a Kövizig hatásköre. A gyakorlat során 6 napos ka­tasztrófahelyzetet modelleztünk egy nap alatt, reggel 5.00 órától 13.00 óráig. A gyakorlat célja: az árvíz elleni védekezéssel kapcsolatos ismere­tek felfrissítése volt. A programban a vízügyi irá­nyítás, a honvédségi, polgári védelmi, tűzoltósá­gi, valamint az önkormányzati szakemberek és a büntetés-végrehajtás által felajánlott segítség összefogásával sikerült gyakorlatoznunk. Ilyen formában még nem dolgoztunk együtt, ezért most felszínre kerültek azok a hiányosságok, melyeken javítanunk kell a hatékonyabb együtt­működés érdekében. Négy pontban megfogal­maztuk, hogy mire kell jobban figyelnünk a jö­vőben, ez a szakmaiság, az időszerűség, a gyor­saság és az eredményesebb reagáló képesség - tájékoztatott Takács Árpád. s. RÁCZ GABRIELLA Sátor alatt a képviselőkkel Kötetlen beszélgetésre hívják a lakosságot A Fibernet Rt. Sarkadon már kiépítette a kábeltelevíziós háló­zatot. ígéret van rá, hogy 2-3 éven belül nálunk is megvalósul a kábeltelevíziós szolgáltatás. Ha ez így lesz, akkor a lakosság otthon a televízión át is figyelemmel kísérheti a képviselő-tes­tület munkáját — mondta Máté Pál polgármester tegnap dél­előtt a körösnagyharsányi közmeghallgatáson. Körösnagyharsány- Önkormányzatunk idei költ­ségvetését 40 millió forint forrás­hiánnyal fogadtuk el. Megítélé­sem szerint év közben ebből jó, ha 23 millió forintot megkapunk. Ezért már most látjuk, hogy mint­egy 17 millió forint lesz az az ösz- szeg, amit a kiadási oldalnál el kell vennünk, vagy át kell csopor­tosítanunk — fogalmazott Máté Pál. A polgármester megemlítette azt is: a lakossággal való még közvetlenebb kapcsolattartás ér­dekében május elsején, vagy au­gusztus 20-án kötetlen beszélge­tésre hívják a harsányiakat, ami­kor egy sátor alatt bárki bármit kérdezhet az önkormányzati kép­viselőktől.- A település vezetéséből senkivel nincs itt semmi baj! A község lakosságát sem szabad összeugrasztani! Az egyedüli problémát a munkahelyek hiá­nya okozza, de ez nem az ön- kormányzaton múlik - szögezte le a lakossági oldalról Rácz Ádám. — A 14 ezer forintos segélyek­ből valóban nem lehet megélni. Jó lenne, ha országosan meg­emelnék a segélyek összegét, a fizetéseket pedig olyanná ten­nék, hogy az emberek azt érez­zék: érdemes dolgozni. Nálunk is magas a munkanélküliség. Jelen­leg 104 személy kap jövedelem- pótló támogatást. A foglalkozta­tási gondokon az önkormányzat közcélú munkákkal csak átme­netileg segíthet - reagált Máté Pál. Német érdeklődés a várfürdő iránt Egymás előnyeit emelték ki Hajdúszoboszlóval A Gyulai Várfürdő harmadik éve képviseli a várost a münche­ni nemzetközi idegenforgalmi kiállításon. A német látogatók előtt igencsak ismert a város és fürdője, sokan érdeklődtek, mikor fejeződik be az itteni beruházás. Standjuk egymás mel­lett volt Hajdúszoboszlóéval, ám ez egymás előnyeinek köl­csönös kiemelését jelentette. Gyula Németországban, Münchenben február 16-ától 21-éig rendezték a Caravan Boot Reise nemzetkö­zi idegenforgalmi kiállítást. Ezen harmadik éve a Gyulai Vár­fürdő képviseli a várost, útjukat az önkormányzat idegenforgal­mi bizottsága támogatta. Arató Henrietta, a Gyulai Várfürdő Kft. idegenforgalmi és marketing menedzsere elmondta, a nem­zetközi kiállításon Amerikától Ausztráliáig, Európáig sok or­szág vesz részt. A Magyar Für­dővárosok Szövetségén belül ez­úttal a másik nagy alföldi fürdő­várossal, Hajdúszoboszlóval egymás mellett mutatkoztak be kölcsönösen együttműködve. Hiszen mindkét városnak más a jellegzetessége, Gyulának az, hogy történelmi fürdőváros. A rendezvény igen kedvező vár- fürdős tapasztalata, hogy a né­metek ismerik és szeretik Gyu­lát. Érdeklődtek a fejlesztéseket bemutató katalógus iránt. A fej­lesztésekről az internetről is tá­jékozódhatnak, hiszen a várfür­dő harmadik éve saját, hatnyel­vű web-oldallal rendelkezik. A németek lakókocsis nyaralási szándékai révén érdeklődtek a várfürdő két kempingje és a ma­gasabb ellátási színvonalat nyúj­tó szállodák iránt. Arató Henri­etta a nagyfokú német érdeklő­dést annak is betudja, hogy a Magyar Turizmus Rt.-nek van külképviselete Münchenben, akik ismerik Gyulát, kiadvá­nyukban is szerepeltetik a wellness-városok között. SZ. M.

Next

/
Thumbnails
Contents