Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-26 / 48. szám
SZOLGÁLTATÁS 2002. FEBRUÁR 26., KEDD - 11. OLDAL Alul üzletek, felül fecskeház Kétszintes ingatlan építéséhez nyújtott be pályázatot a város Kétszintes, szép ingatlant szeretne épiteni Vésztő központjában a helyi önkormányzat. A 60 millió forintból megvalósítható épület földszintjén üzlethelyiségeket, az emeleten úgynevezett fecskeházakat (amelyeket lakásra gyűjtő fiatalok kapnák meg albérletként) alakítanának ki. VÉSZTŐ- A fecskeházak költségeinek 80 százalékát megpályázhatjuk a Széchenyi-terv keretében. Ezzel már tavaly is próbálkoztunk, akkor azért nem nyertünk, mert a földszint és az emeleti rész fajlagos költségei nem voltak szétválasztva - vezette fel a témát Kaszai János polgármester a vésztői képviselő-testület tegnap esti ülésén. Az épület földszinti része 31 millió 120 ezer forintból, az emeleti része 28 millió 880 ezer forintból valósítható meg. Ez azt jelenti, hogy a Széchenyi-terv támogatása esetén az emeleten kialakítandó fecskelakások 5 millió 766 ezer forint saját erejébe kerülnének az önkormányzatnak. A telek értéke 3 millió forint, amiből 1,4 millió az emeletre esik, tehát ezzel az összeggel még csökkenthető a szükséges saját erő. Az üzletházi részt félkész állapotban adná át a vásárlóknak az önkormányzat. Az üzlethelyiségeknek csak kívülről lenne egységes arculata, belülről a vállalkozók alakítanák ki a végleges megoldást. A képviselő-testület egyhangúlag úgy döntött: a célra Vésztő városa pályázatot nyújt be a Gazdasági Minisztérium által meghirdetett Széchenyi-terv keretében. M. B. SMS (30) 4061-110 T. Szerkesztő! Sajnos, lemaradtam valamiről Sportl ügyben. Lenne szíves SMS-ben tájékoztatni engem is? Koszi: M. Gyuláról (Igen, de most pótolhatod: március 1-jétől Békéscsabán, Békésen, Orosházán, Dobozon és Gyulán is, a csillagpontosra kiépített rendszeren keresztül lesz Sportl. - A szerk.) T. szerk.! Szociális segélyen vagyok. A törvény szerint kötelező-e az önkormányzat által ajánlott, megalázó (!) közterületi munkát elvállalnom, a segély megvonása nélkül? „SZAKM” (Igen, kötelező. — A szerk.) Tízhónapos dober- mann kan — jóindulatú, szelíd — szerető gazdit keres. Ingyen elvihető. T: 30/287-3531. Tisztelt szerkesztőség! Köszönöm, hogy az eddigi írásaimnak nagy részét leközölték. Belátom, szélmalomharcot próbáltam vívni Kevermesért. Köszönöm Ménesi Györgynek a korrekt válaszát. Teljesen igaza van. Kár ezért a kis faluért, de nem viszem saját és családom bőrét a vásárra. Megtenném, ha nem ezt a közönyt, nemtörődömséget látnám. Kár a faluért, de nem lehet mindent egy polgármester számlájára írni mindent. Főleg az elődök bűneit. Ne csak a mának éljünk! Maradok hű olvasójuk. Csorvási vállalkozó vagyok! Aludni csak haza járok. S rengeteget adózok! Mozi 13 éve nincs, de van negyven kocsma! Prémiumadó a nem dolgozóknak! Jackpot 6+2-es munkarendben + 15 százalék jár óránként, de ha a pihenőnapod ünnepre esik, elfelejtheted a fizetett ünnepet, úgyhogy nem jár az 50 százalék. Talán egy optimistább kép jobban segítené a fejlődést! Sajnos, a szombaü „Megkérdeztük...” rovat megkérdezettjei ismét nem az átlagot képviselik. Gratulálok! (Kösz az észrevételt. Legközelebb jobban ügyelünk az átlagra. — A szerk.) Üzenj itt, ha tudod, mivel mossam a sötét színű ruhát, hogy ne vonzza a pihéket! MIRCI Cséfán Lajos, a gyulai Várfürdő ügyvezető igazgatója úgy tesz, mintha a nem ismerné, mit szeretnének a gyulaiak: kedvezményes jegyet a helyiek pénzéből is épülő fürdőbe, az időseknek pedig díjmentes belépőt. Az ön- kormányzatiak is ismerik a helyiek igényét, de a fejüket a homokba dugják. Jó lett volna, ha azt is közlitek a szombati lapban, hogy mi lesz az Előre—Debrecen meccs helyszíne, mert akkor sokkal többen kimentek volna! Szurkoló (Szerintünk egy vérbeli szurkoló előtt nincs lehetetlen, bár kétségtelen, nem lehet egyszerű feladat megtudni ebben a kétmilliós városban, hogy hol fociznak az aranylábú fiúk. Bocs. — A szerk.) Érdeklődni szeretnék, hogy hol lehet Békéscsabán röplabdázni? Aki tudja, írjon a 30/319-4812-es számra. Köszönöm! Caldi Anyatej eladó: Telefon: 30/223- 8507. ________________ Be zárt a Szilvia Market, vele együtt eltűnt a finom tepertős pogácsájuk is! Sajnáljuk! :<( Érdekes, a tatabányai Tescóban is ilyen keveset keresnek. Vajon ott is Békés megye lenne? Lacy21 T. Szerk.! Miért csak egyes megyei tantárgyi versenyekről adnak hírt? Várjuk a többiről is a híreket! Ez is van olyan fontos, mint a diáksport eredményei! Pedagógus (Amelyek eredményeit megkapjuk, azokét ál- talában közöljük. - A szerk.) Egy kérdés a Matávkábelhez: Meg lehetne-e cserélni a Halmark és a Muzzik csatornát, mivel a Hallmark nagyon csúnya, illetve az M2 és a Falsion is elég rossz? Néző Hogy lehet tönkretenni egy családot? Játszani kell az RTL Klub csúszdacsapdájával és megtudod. Egy pórul járt játékos Ramasz úr! Még soha nem loptam és gondolom, ezért a biztonsági őrök sem bántak velem gorombán! Az a ddguk, hogy figyeljék a tolvajokat! Én is járok a Tescóba a családommal. Igaz, még a gyermekeimnek sem engedem, hogy az áru kifizetése előtt kibontsák vagy egyenek belőle! 1 párt-ta(t)lan vásárló _______ Sz ívküldi: '73-ban készített öltöny keresi hasonló évjáratú kosztümjét, jelmezkölcsönzők kíméljenek! Telefon: 30/480-9928. _ Norbi vagyok, 21 éves, szőke, kék szemű, 168 cm! Szeretnék megismerkedni, kapcsolatot kialakítani kedves, megértő, barátnőt találni, írjatok a 30/447-9884-es telefonszámra!_____________________ Ma gányos srác megismerkedne 20 év feletti magányos lánnyal, komoly kapcsolat céljából. írjatok! Telefon: 30/457-5381. FELHÍVÁS A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a MEDOSZ Szövetség és az Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft. 2002. március 18-a és 20-a között munkavédelmi konferenciát szervez Balatonfüreden, a Füred Hotelben, hogy a mezőgazdasági ágazat szervezetei és vállalkozásai is megismerhessék az EU által, a munkavédelem területén támasztott követelményeket. A konferencia főbb témakörei:- a munkavédelmi szabályozás aktuális kérdései- a munkavédelmi önbevallás rendszere- a szabványok alkalmazásának megváltozott feltételei- foglalkozási megbetegedések és egészségügyi kockázatok- az ÁNTSZ tapasztalatai- a Mezőgazdasági Biztonsági Szabályzat gyakorlati alkalmazása- időszakos biztonsági felülvizsgálatok- növényvédő szerek felhasználásának munkavédelmi vonatkozásai- mezőgazdasági gépek munkavédelmi vizsgálatai- önálló balesetbiztosítási ágazat kialakításának jelenlegi helyzete. A háromnapos - konzultációval is egybekötött - konferencián elsősorban a • munkavédelmet irányító gazdasági vezetők • munkavédelmi vezetők • munkavédelmi képviselők • foglalkozás-egészségügyi szakorvosok • szakszervezeti bizottságok titkárai részére kívánnak a szervezők a gyakorlati munkát is segítő információkat adni. A tanácskozások előadói a munkavédelmi szakma vezető szintű jeles képviselői. A rendezvény időpontja: 2002. március 18-20. -j Helye: Balatonfiired, Hotel Füred « Jelentkezni a 463-1163 sz. telefaxon lehet. Felvilágosítást ad: Borhidi Gábor (MEDOSZ) Tel.: 301-9058 vagy Schwarczenberger István (OMKT KFT.) Tel.: 463-2709 ___________________________vrenA MEGYEI HÍRLÁP Kézbesítésére munkatársat keresek. Olyan korán kelő, pontos, megbízható jelentkezőt várok, aki naponta eljuttatja az újságot az előfizetőknek, beszedi az előfizetési dijat és új előfizetőket szervez. Jtlentkrjii Ithtt a Békés Mtgyii Hírlap ügynökségén a 06 (60) 321-363-cs trltjons-Jmon. ,lw. Telefondoktor A csontritkulás megelőzhető címmel kaphatnak tájékoztatást a telefondoktortól március 3-áig a 441-308-as telefonszámon, amely éjjel-nappal hívható. Lottónyeremények A héten egyik lottón sem volt telitalálat. Az ötöslottón a négyesek 801 650 forintot érnek. A hármasokra 7454, a kettesekre 522 forintot fizetnek. A hatoslottón egyetlen 5 plusz egy találatos szelvény volt, nyereménye 10 millió 281 ezer 375 forint. Az ötösök 233 668 forintot érnek. A négytalálatosokra 3889, a hármasokra 750 forintot fizetnek. Vonalban vagyunk... Ezeken a hasábokon naponta igyekszünk olyan kérdésekre válaszolni, tanácsot adni, amelyek közérdeklődésre tarthatnak számot. Kérdéseiket, észrevételeiket, panaszukat rögzíti a 66/527-207-es telefonkészülék. Hétfőtől csütörtökig 14—17, pénteken 14—16 óra között munkatársunk várja a hívásokat. Természetesen levélben, telefaxon és e-mailen is fordulhatnak hozzánk, ezeknek a hívószámait megtalálják lapunk más helyén. Csupán egy kérésünk van: a borítékra, levelekre írják rá: „Vonalban vagyunk...”. A munka nem szégyen!- Szociális segélyen vagyok. Kötelező-e az önkormányzat által felajánlott, megalázó közterületi munkát elvállalnom ahhoz, hogy ne vonják meg tőlem a segély további folyósítását? - szólt olvasóink kérdése telefonon, illetve SMS-ben. A Békés Megyei Munkaügyi Központtól a következő felvilágosítást kaptuk a kérdéssel kapcsolatban. — A rendszeres szociális segélyre való jogosultság megállapí- , tásához a kérelmező arról nyilatkozik, hogy folyamatosan együttműködik a munkaügyi központtal, minden olyan munkát elvállal, amely a végzettségénél egy fokozattal alacsonyabb szintű végzettséget igényel s amelyért megfizetik a minimálbért. Továbbá arról is nyilatkozik a kérelmező, hogy az önkormányzat által felajánlott közhasznú munkát elvállalja. Az a gond, hogy a kérelmezők nem olvassák el figyelmesen, hogy mit írnak alá. A békéscsabai szociális irodától további kiegészítést kaptunk a témához: — A jelenlegi szociális segély összege a nyugdíjminimum 70 százaléka, vagyis 14 ezer 070 forint. Településenként változik, hogy a helyi önkormányzat milyen munkát ajánl fel a rendszeres szociális segélyben részesülők számára. Felajánlhatnak közmunkát, közhasznú munkát és közcélú munkát. Erre a jelenlegi minimálbért ki kell hogy fizessék, ami mindenképpen több, mint a szociális segély összege. Biztosan nem kellemes dolog egy kistelepülésen eladói végzettséggel köztereket gereblyézni minimálbérért, de a jelenlegi Békés megyei helyzet munkalehetőség szempontjából siralmas, és ahogy a szólás mondja: „A munka nem szégyen”. Olvasóink írják Zsebesnek áll a világ? A rímben felvetett kérdésre egyre inkább úgy tűnik, hogy igen a válasz. A csabai autóbusz-pályaudvaron, ahol az elmúlt időben észrevehetően megszaporodtak a zseblopások, mindenképp. Egyre több gyanútlanul várakozó utas esik áldozatául (jjM/ a kifinomult módszerekkel dolgozó zsebe- / seknek. Legtöbb esetben csak otthon vagy MMl utazás közben veszik észre, hogy nyoma ve- szett a pénztárcának, benne néhány ezer fo- || J rinttal, fontos iratokkal, igazolványokkal. Kíváncsiságból felhívtam a pályaudvar információs részlegét, s azután érdeklődtem, hogy működik-e valamilyen kamerás megfigyelőrendszer náluk. Kiderült, hogy van ilyen, de felvételt nem készítenek, így bizonyításra használhatatlanok. Mivel legtöbbször a tömegben állók sem veszik észre a gyanús alakok set- tenkedését, garázdálkodását, így lehet, hogy a kamerákat figyelő alkalmazottak sem. Ha viszont rögzítenék a felvételeket, egy-egy lopás után az illetékesek tudnák, hogy kit kell figyelniük a képernyőn, így legközelebb könnyebben ki lehetne szűrni a tolvajokat. Ennek hiányában azonban kénytelenek leszünk egyszerűbb és olcsóbb megoldáshoz folyamodni. Nem kerül pénzbe, ha a buszokra nem egyszerre, egymás lábát taposva próbál felszállni a tisztelt utazóközönség, ezzel is lehetőséget biztosítva a táskákban kotorászó zse- beseknek. Ezenkívül nem árt az sem, ha a farzsebünk mellett van egy másik, biztonságosabb hely a tárcánk számára. Vigyázzunk tehát az értékeinkre, egymásra, ahogyan teszik ugyanezt a buszpályaudvaron a rend őrei. Laurinyecz István, Kétsoprony Az itt közölt vélemények nem okvetlenül azonosak a szerkesztőségével. Az olvasói leveleket a szerzők előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, rövidítve jelentetjük meg. Anyakönyvi hírek BÉKÉS Házasságkötések: Kertész Erzsébet Anikó és Szatmári Imre Zoltán, Szekeres Henrietta és Nánási Imre, Velő Katalin (Békés és Gbúr Gábor (Békéscsaba). Születés: Balázs László és Kovács Éva leánya Veronika. Halálesetek: Tóth Károly (1932), Kovács Lászlóné Rabatin Zsófia (1914). SARKAD Születés: Papp Attila és Tóth Erzsébet leánya Adrienn, Molnár Károly és Butta Anna Anikó fia Ákos Lajos. Haláleset: Hajdú Dániel (1958). SZÍNHÁZ Békés Megyei Jókai Színház Február 26-án, ma 10.00 órakor BALATONI REGE Kenguru-bérlet 15.00 órakor BALATONI REGE János vitéz-bérlet Moziműsor BÉKÉSCSABA, PHAEDRA MOZI. Nagyterem: 15.45, 17.45-kor: Szörny Rt. (m. b., sz. am. rajzfilm); 20.00-kor: Valami Amerika (új magyar vígjáték). Kisterem: 17.00, 21.00-kor: Valami Amerika (új magyar vígjáték); 19.00-kor: Szörny Rt. (m. b., sz„ am. rajzfilm). GYULA, PETŐFI MOZI: 17.45, 20.00-kor: Lovagregény (sz., am. kalandfilm). OROSHÁZA, APOLLÓ MOZI: 17.00, 20.30-kor: A gyűrűk ura — A gyűrű szövetsége (m. b., sz., am.). Várható időjárás: ■ ■■ Békés megye & c£3 (terült napos felhős Ájfc mm c£b Pirii ködös borult 0 zápor zivatar # esős havas eső <0 hózápor <£> havazás Általában erősen felhős lesz az ég, csupán kevés helyen lehet kisebb eső. Napközben a délnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül. Kissé erősödik a nappali felmelegedés, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11, 12 fok körül várható. Készítette: Közlekedésmeteorológia az Allianz Hungária Biztosító támogatásával Melegfronti hatás várható. A frontérzékenyek körében növekszik a reakcióidő. Többször kell erős széllökésekre számítani. 2002. FEBRUÁR 26., KEDD - RÁDIÓMŰSOR Kossuth (KH-AM 540 kHz; URH-FM 67,4 MHz) Petőfi (ürh-fm 98,8 vagy 96,7 mhz) Óránként: Hírek. Időjárás. 4.34 Határok nélkül. 5.00 Reggeli krónika. 5.39 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 6.30 Gazdaság. 8.00 Krónika. Sport. 8.19 Mindennapi tudomány. 8.47 Gyógyír. 9.04 Napközben. 10.00 Délelőtti krónika. 11.20 Itt vagyunk! 11.35 Két zöld ász - Tersánszky Józsi Jenő regénye folytatásokban. 12.02 Déli krónika. 12.40 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.50 Törvénykönyv. 13.05 Vendég a háznál. 13.30 Római katolikus félóra. 14.04 Társalgó. 15.05 Szóljon hozzá! 16.00 Délutáni krónika. 16.20 „Magyarországról jövők..." (magazin). 17.05 Európa klub. 17.45 Kék bolygó. 18.00 Esti krónika. 19.05 Határok nélkül. 19.30 Sportvilág. 19.49 Esti mese. 20.04 Aranyemberek: Fábián Gyula. 20.35 „Mamsei Európa' - Jósika Miklós levelei Fejérváry Miklóshoz - 1862.21.05 Vallási híradó. 21.35 Táncházvilág. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Tér-idö. 23.00 Hírek. Kenó. 23.04 Hallgassuk együtt! 24.00 Közlekedés. Hírek. Időjárás 4.30 Hírek. Időjárás. 4.32 Hajnali dallamok. 5.00 Hírek. Időjárás. 6.00 Hírek. Időjárás. 6.03 Kívánságreggel. 7.00 Hírek. 8.00 Hírek. 8.45 Sportreg- gel. 9.00 Petőfktélelött. 9.01 Hírpercek. 9.50 Apró-cseprő. 10.50 Gordiusz plusz. 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 11.05 Sporthírek. 11.38 Zöldjelzés. 11.48 Korkérdés. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Verkli. 13.01 Hírek. Időjárás. Közlekedés. 13.50 Vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek. 15.05 Közlekedés. 17.00 Háztól házig. 18.00 Közlekedés. 18.01 Kölyökrádió. 18.30 Gordiusz-játék-tér. 19.00 Hírek 19.04 Sportpercek. 19.15Unikum. 20.00 Váltóhang. 21.00 Hírek. 21.04 Rádiószinház: Az epizodista. 22.00 2002 éjszaka meséi - avagy vegyük föl az új évezred ritmusát 23.00 Hirpercek. 23.15 Tele-stúdió. 24.00 Éjfél után... 1.00 2.00 3.00 Hírek. 3.03 Kedvelt melódiák. 4.00 Hírek. 4.03 Operaénekesek nóta- felvételeiböl Helyi rádiók Csaba Tv CERVINUS RÁDIÓ, SZARVAS (FM 95,2 MHz) * CSABA RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 104 MHz) * RÁDIÓ 1, BÉKÉSCSABA (FM 100,9 MHz) * RÁDIÓ 1, GYULA (FM 90,5 MHz) * RÁDIÓ 1, OROSHÁZA (FM 90,2 MHz) * RÁDIÓ 47, OROSHÁZA (FM 88,6 MHz) * SÁRRÉT RÁDIÓ, SZEGHALOM (FM 99,4 MHz) * START RÁDIÓ, BÉKÉSCSABA (FM 88,9 MHz) * RÁDIÓ 47, GYULA (ÉM 96 MHz) *T0R0NY RÁDIÓ, BÉKÉS (ÉM 94,4 MHz) 14.30 Műsorismertetés 14.35 Békés megye közgyűlése (közvetítés felvételről) 18.20 Háttér (ism.) 18.45 Csaba-sport 20.20 Kutyák és farkasok (francia film) 21.45 Békés megye európai uniós szemmel, 3. 22.25 Thallassa 22.55 Képújság