Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-25 / 47. szám
6. OLDAL - 2002. FEBRUÁR 25., HÉTFŐ R I P ŐRT Kis üzemek működnek az otthonban Nyolcvanhatan bentlakók, huszonegyen a településről járnak be dolgozni Az egész országban nincs még egy olyan intézmény, mint a Körösladányi Önkormányzat Pszichiátriai Betegeket Gondozó Szociális Otthona, ahol a bentlakókon kívül is jelentős számban foglalkoztatnak megváltozott munkaképességű személyeket. Az otthon falain belül egész kis üzemek működnek, melyekben labdavarrás, munkavédelmikesztyű-varrás, bőrdísztárgy-készítés, kábelmentés, szőnyegszövés folyik. Körösladány- Intézményünkben a termeléshez a Fővárosi Kézműipari Rt. biztosítja a gépeket. Az otthonba dolgozni bejáró körösladányiak a 16 730 forintos rokkantjáradékra jogosultak. Ezt az összeget egészítik Iti az általunk nyújtott védett munkahelyen- ez azt jelenti, hogy csak megváltozott munkaképességűek foglalkoztathatók - szerzett jövedelemmel. Ladányban régen nagy hagyománya volt a munkavédelmikesz- tyű-varrásnak. Ezért a bejárók közül akik egykor ilyen munkahelyen dolgoztak, most is kesztyűket készítenek, a többiek labdákat varrnak. A bentlakók hulladék anyagból bőripari termékeket (kézi táskákat, dísztárgyakat, légyriasztó függönyöket, térelválasztókat, egyebek) állítanak elő, szőnyeget szőnek, illetve kábelmentést végeznek — tá- jékoztatta lapunkat Földi János, az intézmény igazgatója. A kábelmentés során keletkező színesfémek olvasztókba kerülnek. A visszama radó műanyagokat pedig úgyne vezeti fröccsöntő üzemekbe szál lítják, ahol Összedarálás után fia konokat nyomnak belőlük. A ladányi otthon kis üzemében naponta közel húsz focilabdát varrnak a helybéliek. Kézilabdából akár 45 is készülhet egy nap ÍVFOTÓ: LEHOCZKY PÉTER- Annak, hogy intézményünkben együtt dolgozhatnak a bentlakó pszichiátriai betegek és a körösladányi emberek, számos előnye van. Például a bentlakók a normális ember mintaképével találkozhatnak, a Ladányban élők pedig jobban elfogadják a pszichiátriai betegeket - hangoztatta Földi János. Havonta 4 milliót A körösladányi önkormányzat Pszichiátriai Betegeket Gondozó Szociális Otthonának jelenleg 130 lakója van. A bentlakók közül nyolcvanhatan dolgoznak az otthonnál kialakított műhelyekben. Ugyanitt foglalkoztatnak huszonegy megváltozott munkaképességű körösladányi személyt, akik naponta dolgozni járnak az intézménybe. Az otthon százhét foglalkoztatottja havonta több mint 4 millió forint munkabért termel. Az otthonba dolgozni bejáró körösladányiak készséggel nyilatkoztak lapunknak. — Rokkantnyugdíjas vagyok, ezért a géplakatos szakmámat már nem gyakorolhatom. A családomnak viszont nem szeretnék a terhére lenni, ezért jöttem az otthonba dolgozni. A rokkantnyugdíj nagyon kevés, jól jön hozzá az itteni jövedelem. Nagyon szeretek itt lenni. Örülök, hogy munkát kaptam, mert a környéken kevés az olyan hely, ahol a megváltozott munkaképességűeket is foglalkoztatják. Remélem, hogy az otthon foglalkoztatójában még hosszú ideig igényt tartanak rám - mondta Nyíri Zoltán. — Az eredeti szakmám ácsállványozó, de 56 évesen még akkor sem kapnék ilyen munkát, ha egészséges lennék, nem 50 százalékos rokkantként. Az otthon által teremtett munkahelyen viszont ismét dolgozhatok. Nem kizárólag csak a jövedelemszerzés miatt járok ide, hanem azért is, mert nagyon jól érzem magam. Itt közösségben vagyok, és sikerélményben részesülök — közölte Szabó János.- Három évig a testvéremnél laktam. Két évi itt-dolgozás után viszont sikerült annyit spórolnom, hogy házat vegyek Ladányban. Persze, előtte is volt némi megtakarított pénzem, de a házvásárláshoz a nagy segítséget ez a munkahely adta. Például azáltal, hogy itt dolgozom, hitelképessé váltam, így az egyik banktól kölcsönt is kaptam - újságolta Tarsoly László. A körösladányi otthonban tavaly a labdavarró műhelytől alig húsz méternyire egy füves labdarúgó kispályát létesítettek. így a labdakészítők a termelés helyszínétől néhány méterre ki is próbálhatják munkájuk „gyümölcsét”... MAGYARI BARNA Lefojtott pecsenyelibák - kutya ellen nem nyomoznak Buszok sárga rendszámmal Az engedélyeket a megyei közlekedési felügyelet adja ki A januárban érvénybe lépett jogszabály-módosítás értelmében az autóbusszal végzett személyszállítás is — hasonlóan a taxizáshoz és az árufuvarozáshoz — engedélykötelessé vált. A közforgalmi, menetrend szerinti buszok kivételével a sárga rendszám használata is kötelező. Békés megye Az autóbuszos személyszállító engedélyt év végéig kell megszerezniük az ilyen tevékenységet végzőknek. Az engedélyt a közlekedési felügyelet adja ki az üzemeltető kérésére. Részben más feltételeknek kell megfelelniük a menetrend szerinti, a szerződéses és a különjárati személyszállítást végző gazdálkodó szervezeteknek. A jövőben így a rendszám színeiben is egyértelműen elkülönülnek azok a járművek, amelyek díj ellenében végeznek személyvagy teherszállítást. Egyedül a menetrend szerinti közforgalmú személyszállítást végző autóbuszok élveznek kivételt, amelyeken nem kötelező a sárga rendszám. A változásról és a tennivalókról Susánszki Györgyöt, a Békés Megyei Közlekedési Felügyelet jármű-felügyeleti osztályának vezetőjét kérdeztük.- Az autóbusszal díj ellenében személyszállítást végző vállalkozónak a területileg illetékes közlekedési felügyelettől kell engedélyt kérnie — hangsúlyozta az osztályvezető. — Az engedélykiadás feltételei — a belföldi közúti árufuvarozási engedély feltételeivel közel megegyezően - az ügyvezetés, szakmai vezetés esetén a jó hírnév, a szakmai alkalmasság, a vállalkozásra vonatkozóan a megfelelő pénzügyi helyzet. A vállalkozásnak természetesen megfelelő autóbusszal és gépkocsivezetővel is rendelkeznie kell. Az engedély öt évre szól, és belföldi, illetve nemzetközi személyszállításra, közforgalmú személyszállításra, valamint szerződéses és különjárati személyszállításra terjedhet ki. Az engedélykötelezettséget megelőzően korábban csak bejelentési kötelezettség volt érvényben. Ezért akik a közlekedési felügyeletnél bejelentésük alapján nyilvántartottak, az engedélyt 2002. december 31-éig kell megszerezniük. A tevékenységet most kezdők számára a szolgáltatás elindításának feltétele az engedély megszerzése. A jogszabály az utasszállítást nem díj ellenében végző autóbuszok közlekedését is igazolványhoz köti. Ezzel kapcsolatban Susánszki György elmondta: autóbusszal nem közúti közlekedési szolgáltatásként személyszállítás csak a területileg illetékes közlekedési felügyelet által kiadott saját számlás utas szállítására szóló igazolvány birtokában végezhető. Az igazolvány kiadásának feltétele: az üzemeltető nyilatkozata a jogszabályi feltételeknek való megfelelésről. Az igazolvány öt évre szól és az autóbusz alkalmasságától függően bel- és külföldre is érvényes. Ennek a jogszabályi feltételnek idén március 1-jétől kell megfelelni. Az engedély kiadásával egy időben az autóbuszok forgalmi rendszámát is le kell cserélni a szolgáltatást végző teherjárműveken és személytaxikon már megszokott sárga színűre. Közmegelégedésre módosítsák Feszültségek a parkolási rend körül Közel negyedmillió forintos kár érte ifjabb Krausz István gádorosi őstermelőt. A főfoglalkozásban mozdonyvezető fiatalember szeme elé február 16-án kora reggel megdöbbentő látvány tárult. Libaállománya egy részét elhullva találta. Gádoros — Azonnal értesítettem a hatósági állatorvost, aki megállapította, hogy kutyamarás miatt pusztult el a mintegy 100 pecsenyelibám. Kihívtam a körzeti megbízottat is. Átvizsgáltuk a portámat. Egy helyen megrongálódott a kerítés, ott kutyaszőrt is találtunk. Körbejártuk a szomszédokat, voltak, akiknek szabadon volt éjszaka a kutyájuk. Találtunk egy csapásnyomot is, ahol hosszasan nyomon követhető volt a kutya útja, azé, amelyik valószínűleg halálra marta a libáimat. Ezzel azonban gyakorlatilag be is fejeződött a rendőrségi eljárás. A körzeti megbízott ugyanis telefonon konzultált a feletteseivel, majd közölte, hogy ilyen ügyben nem lehet nyomozást indítani! - sorolta panaszát Krausz István, aki azt szerette volna elérni, hogy találják meg a „gyilkos” kutyát, de legfőképpen a gazdáját, aídtől követelhetné a libák árát. Krausz István nem nyugodott bele a történtekbe, maga kezdett el nyomozni. Tanúk jelenlétében lefényképezte a kutya által kitaposott csapást és a kerítésre ragadt szőrt is, amit ugyancsak tanúk jelenlétében leszedett a kerítésről és szőrmintát vett a csapásról is. A „bizonyítékot” bevitte a békéscsabai állategészségügyi állomásra, annak kiderítése érdekében, hogy a két szőr egy kutyáról származik-e. Ezt a vizsgálatot a megyeszékhelyen nem, csak Budapesten, a Kisállatszaporodás- biológiai Intézetben tudják elvégezni, az ára nem kevés, körülbelül 15 ezer forint. — Sajnos hiába vizsgáltatnám meg a kutyaszőrt, ha ki is derülne, hogy a két minta azonos, a bíróság ezt valószínűleg úgysem fogadná el bizonyítékként. Más lenne a helyzet, ha a rendőr tette volna meg ugyanezt. Sőt, ha megtaláljuk a kutyát, lehetett volna nyálmintát is venni és meg lehetett volna hánytatni is azt az állatot! Ha megvan a kutya, akkor a gazdájával megfizettethettem volna a káromat. Krausz István problémájával Kovács Gáborhoz, az Orosházi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetőjéhez fordultunk. - Nem ez az első ilyen eset a területünkön. Mivel nem történt bűncselekmény, így nem volt miért nyomozást elindítani, vagyis a körzeti megbízott helyesen járt el. Azt javasoljuk, amennyiben meglesz a kutya és kiderül, ki a gazdája, polgári peres úton követelje kárigényét. KOVÁCS ERIKA Az Összefogás Gyuláért Egyesület az elmúlt héten csütörtökön este tartott közgyűlésén tárgyalták a városi parkolási rend körül kialakult feszült helyzetet is. Gyula Az egyesület tagjainak véleménye szerint az előző gazdasági alpolgármester tisztségviselése alatt kezdeményezett rendelet döntés-előkészítői nem jártak el kellő körültekintéssel és a lakosság sem tájékozódhatott időben. Az előkészítés során a lakosságot nem készítették fel az új parkolási rendszer fogadására. A közgyűlésen az az álláspont alakult ki, hogy a jelenlegi parkolási rendszer és rendelet több elemében módosításra szorul. Helyenként túlzottnak találják az árakat és az sem biztos, hogy szerencsés a zónahatárok kijelölése. Az egyesület közgyűlése felkérte azokat az önkormányzati képviselőket és bizottsági tagokat, akik az Összefogás támogatásával tevékenykednek a testületekben, kellő körültekintéssel és jó szándékkal kezeljék a lakossági, társadalmi szervezeti kéréseket, észrevételeket. Tegyenek meg mindent a feszült helyzet rendezéséért és a rendeletet közmegelégedésre módosítsák. SZ.M. Háztűznézőben a házigazdánál Elfelejtett népi vinusjátékok a vetélkedőn Áldozatvállalás a belvíz ellen Szűkös költségvetés idén is Fegyelmezett gazdálkodás az egyensúly érdekében Ami a helyi izompacsirtáknak nem sikerült tavaly, az összejöhet az idén. A köröstarcsai önkormányzat az idén is benevezett a Magyarország legerősebb faluja országos vetélkedőre, melynek tiszántúli területei döntőjének, egy hónappal a MAMF előtt, a település ad otthont. . Köröstarcsa A napokban a községben járt munkatársaival, amolyan „háztűznézőben” Horváth Gyula, a Magyar Technikai és Tömeg- sportklubok Országos Szövetsége ügyvezető elnöke. A június 29-ei területi döntő helyszíneit tekintették meg, mely az általános iskola sportudvara, illetve a Kettős-Körös hullámterében lesz. Széplaki Zoltán polgármester elmondta: a feladatokat az országos szövetség és a község közösen állítja össze, s mint mindenhol, így a tárcsái vetélkedőn is lesznek meglepetések, pontosabban helyi, már-már elfelejett népi virtusjátékok. A 16 tagú csapatoknak — tíz férfi és hat nő — feladatok sorával kell majd megbirkóznia, hogy a legerősebbek eljuthassanak Bugyiba, az augusztus 16-18-án rendezendő országos döntőbe. A tárcsái együttes szertne javítani tavalyi eredményén. A gárda az elmúlt esztendőben — tartalékosán — a 31 csapat közül a hetedik helyet szerezte meg, s hazai pályán és környezetben igyekeznek bizonyítani, hogy Bugyiban a csúcsra juthatnak.-SZA megye különösen belvízérzékeny települése Sarkad. A város már tavaly csatlakozott a megyei képviselő testület által koordinált belterületi belvízrendezési pályázathoz. Sarkad A megyei testület a feladat megvalósítása érdekében címzett központi támogatás elnyerésére pályázik. Az I. ütem megvalósítása érdekében a sarkadi városatyák legutóbbi ülésükön anyagi áldozatvállalásról is határoztak. Nevezetesen: a központi támogatás elnyerése esetén az aktuális évi költségvetés terhére, négyéves bontásban összesen 19 millió 325 ezer forint saját erőt biztosít a város. Kedvező elbírálás esetén a hajdúváros vezetése 2003-ban 1 millió 353 ezer, 2004-ben 8 millió 322 ezer, 2005-ben 5 millió 963 ezer, 2006-ban 3 millió 687 ezer forint saját erőt tenne hozzá a címzett támogatáshoz, s ezen áldozatvállalás összességében 193 millió 248 ezer bruttó összköltségű fejlesztést indukálna. A városatyák egyebek mellett Sarkad környezetvédelmi akció- programját is elfogadták, s a közelgő országgyűlési képviselő-választások „kötelező feladataként” a szavazatszámláló bizottságok tagjait és póttagjait is megválasztották. A testület felkerekítve a Sarkad Város Egészségéért Közalapítvány kuratóriuma által a központi orvosi rendelőnek felajánlott 150 ezer forintot, támogatta a vér oxigén-telítettségét, valamint a szívbetegség fennállását is jelző pulzus-oxyméter beszerzését. A városatyák a lakosság egészségügyi ellátása színvonalának emelése érdekében 172 500 forinttal egészítették ki a rendelkezésre álló összeget. ____ B.I. Bá r az elmúlt év végén beérkezett iparűzési adó hatására idén némiképp kedvezőbb feltételek mellett gazdálkodhat a kardoskúti ön- kormányzat, ennek ellenére továbbra is behatároltak a dél-békési kistelepülés lehetőségei — hangzott el a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Kardoskút A költségvetés bevételi és kiadási főösszege 115 millió 387 ezer forint. Az egyensúly fenntartása fegyelmezett költségvetési gazdálkodást kényszerít ki. A 2001. évi pénzmaradvány az ipar- űzésiadó-feltöltés révén 7,7 millió forinttal növekedett. A felújítási kiadások 3,7 százalékra, a fejlesztési kiadások pedig 10,8 százalékra növekedtek. A tartalék nagyságrendje azonban a minimumra csökkent, mindösz- sze 0,5 százalékot tesz ki, amit célfeladat megvalósítására különítettek el. A felújítások területén bővültek a járda- és útfelújítások keretösszegei. Tervezik az orvosi rendelő felújítását is, amihez pályázati forrást is igénybe kíván venni a település. Az orvosi rendelőbe új számítógép vásárlása is szükséges, mivel a régi gyakran meghibásodik — sorolta Ramasz Imre polgár- mester. Az ülésen szó esett a pusztaközponti út mentén fekvő tanyák villamosításáról is, amihez szintén állami forrást szeretne igénybe venni Kardoskút. ______K. E.