Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-20 / 43. szám
RIPORT 2002. FEBRUÁR 20., SZERDA - 7. OLDAL A magyar nyelv védelmében Hétfőn lépett életbe a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló jogszabály. Az országgyűlés által tavaly novemberben elfogadott törvény értelmében a magyar nyelvű sajtóban és médiában közzétett információk, illetve gazdasági reklámok szövegét — a vállalkozások és az áru nevének kivételével — magyar nyelven is közzé kell tenni. Az üzletek elnevezését és egyéb feliratait, valamint a közérdekű közlemények magyar nyelvű kiírását is kötelezővé teszi a jogszabály, amely nem vonatkozik a magyar nyelvben már meghonosodott idegen nyelvű kifejezésekre, cégnevekre és márkanevekre. A törvény nem érinti a nemzeti kisebbségek nyelvhasználati jogát. A már kihelyezett feliratokat 2003. január 1-jéig kell megváltoztatni. A törvényben foglalt követelmények érvényesülését az illetékes megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség, valamint az üzlet működési engedélyét kiadó jegyző ellenőrzi.- A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség a szokásos vizsgálati gyakorlatába építi a gazdasági reklámok, üzletfeliratok és közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló jogszabály végrehajtásának ellenőrzését - tudtuk meg a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség munkatársától. A fővárosi Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség illetékese szerint a törvény hatályba lépésekor még nem várható rajtaütésszerű ellenőrzés, hiszen a jogszabály csak az újonnan kihelyezett szövegekre vonatkozik, a régebbiekre még nem. A jogszabály be nem tartása esetén eleinte az első fokon eljáró hatóság kötelezésre szóló határozatára lehet számítani. v. k. Nem szeretek tanulni ,,Ha kiderülne, mennyi mindent nem tudok?!” Némedi József két példányban: az egyik a televízió képernyőjén Vágó Istvánnal szemben a Legyen ön is milliomos játékban, a másik velem szemben, miközben nézi a műsort. Közvetlen, barátságos. Hihetetlen, de itt a szerkesztőségben sokkal feszültebb, mint a tv- stúdióban. Békéscsaba- A játékon nem izgultam. A hangulat könnyednek tűnt, nem volt mitől tartanom. A sorkérdésnél sokkal jobban aggódtam, hiszen ha nem kerülök be, még százezret sem nyerek - mondja a fiatalember (képünkön).- Mi volt álmai netovábbja?- Természetesen a negyvenmillió. Én szerettem volna az első lenni, aki ennyi pénzzel távozik a stúdióból. Sajnos, az utolsó kérdésre nem tudtam a választ.- Hogy készült a műsorra?- Utálok tanulni. Soha nem tanulok, csak olvasgatok. Vagy rám ragad az információ vagy nem. Nem szívesen biflázok, hiszen rossz azzal szembesülni, hogy sokat felejtek. Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindent nem tudok! Szégyellném magam, ha kiderülne.- A hétfői és a mostani adást nézve, kötve hiszem, hogy van olyan terület, amiben nem igazán jártas...- Pedig a földrajzzal megfogtak volna. Sok várost képtelen lennék elhelyezni a térképen. Valamennyit azért készültem a játékra, memorizáltam az országok fővárosait, az amerikai elnököket, a csillagképek latin neveit.- A műsorból kiderült, hogy autodidakta módon kezdett olaszul tanulni. Hogy is van ez?- A nyelveket egyébként is kedvelem. Az iskolában - a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumba jártam - az angol volt a kedvenc tantárgyam. Nem tudom, miért kezdtem bele az olaszba. Talán az ösztönzött, hogy a kedvenc focicsapatom a Milan.- Jelenleg postai kézbesítőként dolgozik. Nem gondolt arra, hogy tolmács legyen, ha ilyen könnyen tanul nyelveket?- Tolmács? Nem, soha. Ahhoz nagyon jól kell a nyelvet bírni. Csak megértetem magam. Ha kell, kézzel-láb- bal. Még magyarul sem tudok folyamatosan beszélni. Egyébként, ha sok időm lenne, zongorázni tanulnék. A polgári szolgálat alatt az evangélikus egyház ebédlőjében állt egy zongora, ott kezdtem pötyögni. Nem tudtam játszani rajta, de érdekelt, és ennek is utánanéztem egy könyvben. Ennek immár két éve. Azóta megkedveltem a komolyzenét is. Addig csak a jól ismert dallamokat dúdolgattam magamban, a kevésbé híreseket nem. Előtte sem mai zenéket hallgattam szabadidőmben, inkább a régebbi slágereket szeretem.- Ha nem túl indiszkrét a kérdés, mire költi a nyereményét? Pihenés a Kanári-szigeteken?- Nem szeretném elherdálni a pénzt. Saját lakást veszek belőle, bebútorozom. Ha esetleg még marad valami, akkor elutazom valahová pár hétre. Addig azonban maradok Békéscsabán.- Ragaszkodik Békéscsabához vagy szívesebben élne máshol?- Semmi pénzért nem költöznék el Békéscsabáról. Budapesten nem tudnék élni, de már Debrecen és Szeged is túl nagy nekem. Ez a város se nem túl nagy, se nem túl kicsi.- Nem tart attól, hogy az adás után ismeretlenek keresik meg?- Mondták, hogy sokan meg fognak ismerni. Már ma többen gratuláltak, de másra nem számítok. Biztos nem fognak autogramot kérni tőlem, nem vagyok én olyan nagy ember.- Segítőjeként Banner Zoltán művészettörténészt kérte fel. Honnan az ismeretség?- Banner Zoltánnal összesen tíz percet beszéltünk, egy postás kollégám ajánlotta őt.- A műsorban nagyon vidám, néha mintha nem is érezné a feszültséget.- Az általános iskola felsőbb osztályában indultam az iskolai Ki mit tud? versenyen. Általában Gávölgyi-paródiát adtam elő, és mindig nyertem. Arra azonban, hogy parodista legyek, nem gondoltam. Nem tudnék saját jeleneteket kitalálni, az pedig nem az igazi, amit másjalált ki. Ezért szeretem a Beatlest és a Queent. Ők valóban maguk alkottak. fekete a. kata D-FOTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET Törvény segíti az oktatást Angolul life long learning- nek hívják és kissé szabad fordításban sírig tartó tanulásnak is lehet nevezni, amelyet nálunk a decemberben alkotott törvény támogat. Tegnap Békéscsabán dr. Benedek András, a szakképzést irányító helyettes államtitkár tartott erről tájékoztatót az érdekelteknek. Békéscsaba A Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ősz óta tendenciózusan figyelmet fordít a körükbe tartozók első kézből történő tájékoztatására. Most a felnőtt- képzési kerettörvény hátterét és célját világította meg Benedek András államtitkár-helyettes. Igen szemléletes külföldi statisztikák indokolják, hogy erőteljesen foglalkozni kell a felnőtt képzéssel. Az Egyesült Államokban a munkaképesek 70, Japánban 68 százaléka szerepel a foglalkoztatottak között, az EU- átlag 62-64, míg nálunk ez utóbbinál 6-7 százalékkal is alacsonyabb. Kedvezőtlen adat, hogy nálunk döntően 25-29 éves korig tanulnak „tovább”, külföldön viszont a negyvenéves korúak tanulása is igen természetes. Elgondolkodtató, hogy a továbbtanulók 90 százaléka szakmaszerzés céljából ül iskolapadba. A dinamikus gazdaságfejlődés ugyanis banki ismereteket, nyelvet, egyáltalán a világban történő sikeresebb eligazodást, vagy merőben új szakmák megismerését követelné meg. Ugyancsak nem a feltétlenül külföldi példákhoz történő ragaszkodás mondatja, csupán tény: a fejlett nyugati országokban, az aktív élet során 5-6, vagyis a nyolc-tízévenkénti szakmaváltás szinte természetes, az ezen belüli továbbképzésekről nem is beszélve. Nem csupán azért volt tehát szükség a törvényi segédletre, mert az Európai Unió már 1975- ben kiterjesztette és harmonizálta a felnőttképzés rendszerét, majd utóbb több emlékeztetőt is megfogalmazott a tagországok részére. A leginkább parancsoló szükségletet a versenyhelyzet és az ahhoz történő igazodás jelenti. Jelenleg a továbbképzés pozíciójának javítása szakminisztérium célja, majd ennek jegyében, az év második felében megszületik az a jogszabály is, amely már beépíti a 2003. évi állami költségvetésbe a továbbképzések támogatását, elismerését. FJ. Helyesírási verseny Gyulán Az Erkel Ferenc Gimnázium és lapot megoldaniuk. A két nap Informatikai Szakképző Iskola alatt több előadás is elhangzik, február 22-23-án rendezi Gyű- például pénteken 14 órától az Ián az Implom József középisko- Erkel Ferenc Gimnáziumban lai helyesírási verseny kárpát- Czeizel Endre beszél a szabálymedencei döntőjét. A versenyt követő gondolkodásról és a ge- február 22-én 8.30 órakor nyitja netikáról. A verseny záróünnep- meg a városháza dísztermében ségét szombaton, ugyancsak prof. dr. Szathmári István, a zsű- 8.30 órától tartják'^Városháza ri elnöke. A versenyzőknek toll- dísztermében, bamondást kell írniuk és feladat- __________________:_____ Eg y évvel korábban ér véget a Nissan NRP újjáépítési programja zetésének felgyorsítása, új katrészek egységesítésétől, a Újraindul a tisztségéért? 15%-os beszerzési-költségcsökkentést irányoz elő a 2002-es pénzügyi évben induló új hároméves program. Idén február 8-án Tokióban a Nissan Supplier Meeting-en (Nissan Beszállítói Tanácskozás) 1200 beszállítói képviselő előtt tartott előadásában Carlos Ghosn, a Nissan elnöke és ügyvezetője bejelentette, hogy a Nissan Revival Plan (NRP - Nissan Újjászületési Program) célkitűzései a tervezettnél egy évvel korábban, 2002 márciusában teljesülnek. Ezzel kapcsolatban elmondta azt is, hogy minden kritikus pontban, így a 20%-os beszállítói költségcsökkentésben is elérték egy évvel korábban — két év alatt - azt a célt, amit az NRP-ben három évre terveztek. Ennek megfelelően a cég szintén egy évvel korábban, 2002 áprilisában indítja új hároméves tervét, amit „Nissan 180” névre kereszteltek. Ez az átfogó terv tovább növeli a cég vitalitását és elsősorban a növekedésre, a gazdaságosságra és a hitelek felszámolására koncentrál. A cég elnöke bejelentette, hogy az új „NISSAN 180” terv további 15%-os beszállítói költségcsökkentést irányoz elő, de ez csak egy a célok közül. Az éppen bevezetés alatt álló terv több „rész-akciótervet” egyesít magában, amelyek célja többek között az új típusok bevetechnológiák kifejlesztése, a kutatás és fejlesztés hatékonyságának növelése mellett az elosztási, gyártási és adminisztrációs költségek csökkentése is. Carlos Ghosn úr a beszédében utalt arra, hogy a Nissan elismeri a beszállítók erőfeszítéseit és azt az együttműködést, amit a cég tervezési és beszerzési osztályával létrehoztak. Ez is nagyban hozzájárult az NRP egy évvel hamarabb bekövetkezett sikeréhez. A Nissan 3-3-3 programjával kapcsolatban (ami a beszállítókkal való kapcsolattartást reformálta meg, úgynevezett partnerségi rendszerben) elmondta, hogy a cégnek növelni kell a partneri rendszerben működő beszállítók számát a korábbi 33%- ról 50%-ra, hogy még gazdaságosabbá tehesse a termelést, ami a partnereknek, s a vevőknek egyaránt a hasznára válik. „A beszállítói költségek csökkentését hozó eredmények még olyan típusok esetében valósultak meg az NRP idején, amelyek már régóta a piacon voltak. A 2002-es pénzügyi évben termékeink megújulási aránya meg fog kétszereződni az előző két évhez képest. Ez azt jelenti, hogy több megjelenő típust tervezünk eleve alacsony tervezési és gyártási költségűre. A kisebb kiadásokat elsősorban a platformok és albonyolult gyártási folyamatok csökkentésétől és nem utolsó sorban a növekvő eladásoktól várjuk.” - mondta Carlos Ghosn úr. A Nissan az NRP eredményeit hivatalosan a 2001-es pénzügyi év befejezésével teszi nyilvánossá, az újabb hároméves „NISSAN 180” program részleteit a következő 2002-es pénzügyi év elején ismertetik. A Nissan 1999 októberében hirdette meg az NRP-t, amelynek célja a cég nyereségessé tétele volt. A terv szerint a 2000- es pénzügyi évet null- szaldóval kellett zárni, a 2002- es pénzügyi év végére pedig 4,5 %-os működési nyereséget és 700 milliárd jennél kevesebb nettó adósságot irányoztak elő. Az új név, a „NISSAN 180” három célt szimbolizál, amit három év alatt szeretnének elérni a 2002 áprilisában induló programmal. 1. Az éves értékesített darabszámot 1.000.000 darabbal növelni kell 2004 végére, a 2001- es adatokhoz képest. 2. Elérni a 8%-os működési nyereséget, ez a vezető autógyártók gazdaságossági mutatója. 3. Felszámolni a teljes nettó adósságállományt, és ezzel lehetővé tenni a cég számára, hogy beruházásait tisztán nyereségére alapozhassa. ▼ Elhibázott foglalkoztatáspolitika Hazánkban 300-400 ezer új munkahelyet kellene teremteni ahhoz, hogy a több mint 900 ezer munkanélküli eséllyel induljon a foglalkoztatásban — jelentette ki Kiss Péter MSZP országgyűlési képviselő tegnap Földesi Zoltán képviselőjelölttel közös szarvasi sajtótájékoztatóján. Szarvas Kiss Péter a Baloldali Tömörülés Platform elnöke szerint jórészt az elhibázott minimálbér-politika az oka, hogy országos szinten hónapról hónapra csökken az alkalmazásban állók létszáma. Az MSZP kormányra kerülve bevezeti, hogy ne kelljen a minimálbér után személyi jövedelemadót fizetni, és a munkáltatók terhét is mérsékelik. Az MSZP a kedvezménytörvény kapcsán arra figyelmeztetett, hazánkat elárasztják a határon túli munkavállalók. Ezzel kapcsolatban mik a tapasztalatok? — kérdezte lapunk a képviselőt.- Negatívak - válaszolta Kiss Péter. A mezőkovácsházi látogatására utalt, ahol a polgármesterek arról számoltak be, hogy a külföldiek az időszakos munkákban leverték a béreket. Negatív az esztergomi kórház példája is, ahol nagy számban alkalmaznak szlovákiai nővéreket. A képviselő szerint két fronton van okunk aggodalomra. Az egyik a tavaszi, szezonális munkák ideje. A másik problémás területet azok a speciális munkák jelentik, amelyet a magyar dolgozók minimálbéren nem vállalnak, ám a külföldiek igen. Ha a külföldi munkaerővel letörjük a béreket, nehezen képzelhető el, hogy a lemaradást behozva bérekben felzárkózunk az európai uniós átlaghoz - vélte Kiss Péter, aki este Szarvason lakossági fórumon vett részt. a Gyulán egyre több név kerül felszínre arról, hogy ki szeretne lenni a városban polgármester. A nevek között szerepel a jelenlegi polgármesteré, Danes Lászlóé is, ami azért különös, hiszen korábban már kijelentette, a városban a hátralévő idő helyi békéjét megóvandó sem indul. Danes László neve mégis makacsul tartja magát a polgármesterjelöltek között. Gyula — Korábban konfrontációba kerültem a Fidesz helyi vezetésével - kezdte Danes László. - Emlékezetes, a helyi elnök azt nyüatkozta, hogy számukra elfogadhatatlan a politizálásom. Amikor Fidesz-tag- ként, fideszes polgármesterként a helyi elnökkel ilyen viszonyba kerültem, azt gondoltam, nem szabad azzal élezni a helyzetet, hogy a következő ciklusban is polgár- mesterként próbálkozók. Úgy gondoltam, más területen fogok dolgozni. Az 1998- ban felvállalt alapfeladatokat teljesítettem: a város az idegenforgalmi fejlesztésekkel megindult olyan úton, ami jövőt ad, a költségvetési gazdálkodás biztonságát megteremtve, az önkormányzat intézményei működőképesek, érdemben változtattunk a felhalmozás és a működés arányán, sikerült megteremteni a kiegyensúlyozott városi légkört. Ugyanakkor tény, az elmúlt időszakban, amikor kezdett körvonalazódni, hogy müyen aspiránsok vannak a polgármesteri tisztségre, másokban, bennem is felmerült, nem lenne a városnak haszontalan, hogy végre folytatódna egy elkezdett munka. Gondolkodom azon, ha lesz olyan jelölt, aki ezt a munkát folytatni tudja, nem kívánok elindulni a választáson. Magam is azon dolgozok, hogy legyen ilyen jelölt. Döntésemben az befolyásol: használok vagy ártok a városnak azzal, hogy megyek vagy maradok. Kérdésünkre, hogy a jelenleg hírbe hozott indulók között van-e olyan személy, aki a megkezdett munkát folytatni tudná, Danes László azt válaszolta: — Nem ismerem a pontos listát, csak a pletykák alapján tájékozódom, mint a város lakossága. Ha jelenleg olyan helyzet lenne, amely számomra megnyugtató, ez a kérdés nem merül fel. Tizenszámú jelöltről tudok én is. Gondolom, azért, mert a képviselő-testület elmozdult az állóvízből, megindultak a fejlesztések. Azért van ennyi jelölt, mert sokan szeretnék learatni a sikereket. A polgár- mester elmondta, végleges választ elég lesz őszszel, a választási kampány idején adnia, addig van feladat elég. Példaként említette a várfelújítást, egy új áruház esetleges épülését a városban, és lehet, önálló művészeti iskolát kell létrehozni. - Sem egzisztenciálisan, sem hatalomvágyból nem ragaszkodom a pozícióhoz, rengeteg idegmunkát, energiát követel, ugyanakkor nagy megtiszteltetés a számomra, hogy én, aki 1986-ban a városba költöztem, polgármester lehettem. Ezt soha senki nem tudja elvenni tőlem, és büszke leszek rá mindig - összegezte Danes László. szőke maróit Ki a legalkalmasabb?- Gyulára menedzserszemléletű polgármester kell, aki elsősorban a vezetésben jártas, ugyanakkor a képviselő-testületben kompromisszumokat képes létrehozni. Olyan személyre van szükség, aki szociális területen is érzékeny, aki helyesen ismeri fel a fejlesztési irányokat és megvalósíttatja. A jelenlegi képviselő-testületben van ilyen személy... - mondta a polgármester.