Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-20 / 43. szám
KÖRK É P 2002. FEBRUÁR 20., SZERDA - 5. OLDAL M MEGYEI ELŐNYÉRE VÁLTOZOTT, (r) A helybéliek és az átutazók is jólesően nyugtázhatják, hogy megújult a gyomaendrődi autóbusz- pályaudvar. A főtér lapos tetős, jellegtelen épülete a Gyomaszolg Kft. kivitelezésében kőkerámia burkolatot és zsindelytetőt kapott. Régi hiányosságot pótolva, férfi és női vécét alakítottak ki, felújították a váróhelyiséget és elvégezték a pályaudvar környékének térburkolását. Tavasszal a szomszédos park felújítása kerül sorra ___d-fotó: kovács Erzsébet A Dél-Alföld a legeredményesebb Szarvassal újabb Békés megyei település kapcsolódik be a Széchenyi-terv egészségturizmus alprogramjába. A termál- és gyógyfürdők fejlesztésére kiírt pályázat következő nyerteseit tegnap Budai Zoltán, a Gazdasági Minisztérium turisztikai helyettes államtitkára hirdette ki. Szarvas milliárd forintot, az odaítélt támogatás 2,5 milliárd forintot. Hazánk turizmusból származó bevétele tavaly meghaladta a 4,388 milliárd eurót, ami az előző évhez képes 18 százalékos emelkedést mutat. A termékfejlesztésre nyújtható pályázati összegből az egészségturizmus 73 százalékban részesült, ami 21,2 milliárd forintot jelent. A legeredménye-' sebb a dél-alföldi régió, amely tíz nyertes pályázatot könyvelhet el. Budai Zoltán helyettes államtitkár arra biztatta az önkormányzatokat, hogy az általános szentgrót, Püspökladány, Gárdony és Sárvár nyert támogatást termál- és gyógyfürdőfejlesztéshez. A beruházások összértéke meghaladja az 5,3 környezeti feltételek biztosítására, a parkok, nyilvános vécék és ivókutak létesítésére meghirdetett pályázati lehetőségekkel is éljenek. CS. R. Támogatást kaptak a lakásprogramra Matolcsy György gazdasági miniszter februári döntése értelmében újabb, 2,7 milliárd forint állami támogatást kapnak az önkormányzatok és az egyházak a Széchenyi-terv keretében. Megyénkből Mezőberény, Mezőkovácsháza önkormányzata és a Körösladányi Református Egyházközség részesült támogatásban. A GYULAI TŰZVÉSZRŐL, (ö) Gyulán, az Erkel Ferenc Múzeum Barátainak Egyesülete rendezvényén, ma 16.30 órakor, a Mogyoróssy János Könyvtár előadótermében D. Nagy András helytörténész emlékezik híres gyulai személyekre és arra a tűzvészre, amely 200 éve pusztított a városban. MATEMATIKAVERSENY, (y) A TIT Körösök Vidéke Egyesülete idén is meghirdette tehetség- gondozó versenyét. Matematikából a nyolcadikos osztályosok közül első helyezést Árdeleán Zoltán, második helyezést Simon József ért el. Mindketten a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola tanulói. A döntő harmadik díjazottja a békéscsabai 10-es Számú Általános Iskola diákja, Varga Boglárka. ELKÖLTÖZTEK, (ö) Gyulán a korábbi TOP FM Rádió, immár Rádió 47 elköltözött a Jókai utcából a Béke sugárútra, a Rádió 1 -gyei közös székházba. Az egykori TOP FM Rádió telefonszáma változatlan maradt. TÁMOGATÁS, (z) Köröstarcsa önkormányzata anyagi erejéhez mérten az idén is támogatja a felsőfokú tanintézetekben nappali tagozaton tanuló, s rászoruló falubeli fiatalokat. Az idén a Bursa Hungarica keretében kilenc tárcsái diáknak havonta ezer és ötezer forint közötti összeget folyósít az önkormányzat. ÉVI HÁROMMILLIÓBÓL, (i) Zs. Nagy Sándor képviselő javaslatára a füzesgyarmati képviselő-testület évi 3 millió forintra emelte azt a keretet, amelyből a helyi lakásépítőket, lakásvásárlókat visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatásban részesíti az önkormányzat. Egy család maximum 250 ezer forint támogatást kaphat. KÁRPÁTIA. (k) Ma délelőtt 10 órától találkoznak tisztelőikkel Békéscsabán, a Kárpátia Könyvesboltban (Szabadság tér 1.) Döbrentei Kornél közíró és Schéner Mihály, a Medgyes- egyházán született, Békéscsaba város lakójaként is tisztelt Kos- suth-díjas festő. FA ZUHANT RÁ. (k) Rádőlt egy akácfa tegnap délelőtt egy Opel Vectrára. A kocsi a gerlai elágazás körül haladt a békési úton, amikor rázuhant a fa. Hárman utaztak a járműben, ám szerencséjükre (már ha szerencse az, ha ránk dől valami...) az ütés csak a szélvédőt és a motor- háztetőt érte. Személyi sérülés nem történt. A békéscsabai tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre, mert a pontatlan bejelentés szerint ketten a kocsiban ragadtak... Annyi dolguk akadt, hogy elvágták a fát, s lehúzták az útról. Békés megye Az állami hozzájárulás bérlakások, garzonházak, idősek otthonának létesítésére használható fel. A mostani döntés alapján országosan húsz önkormányzat és három egyház huszonnégy pályázata kap támogatást. A 2,7 milliárd forint állami hozzájárulás mellett a pályázók mintegy 800 millió forint készpénzt és 140 millió forint értékű ingatlant biztosítanak a beruházások megvalósításához. Az önkormányzati bérlakásállomány növelésének támogatására tavaly július óta nyílik lehetőség, azóta folyamatosan érkeznek a pályázatok a Gazdasági Minisztériumhoz. Az eltelt időszakban a gazdasági miniszter összesen 7551 lakás felépítéséhez, megvásárlásához, illetve kialakításához hagyott jóvá 35,1 milliárd forint állami támogatást. A kormány tavaly februárjától indította el — ugyancsak a Széchenyi-terv részeként - az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítését, felújítását segítő programot, az úgynevezett panelprogramot, ahol a beruházási költség legfeljebb egyharmadát az állam, legalább 1/3—1/3-át az önkormányzat és a lakástulajdonosok viselik. V.K. BÉKÉS MEGYEI NYERTES PÁLYÁZÓK Pályázó Elnyert támogatás Saját erő Lakások száma Beruházás összköltsége Mezőberényi önkomtányzat 226 millió 800 ezer Ft 56 millió 700 ezer Ft 33 283 millió 500 ezer R Mezökovácsházi önkormányzat 79 millió 200 ezer Ft 19 millió 800 ezer Ft 12 99 millió Ft Körösladányi Református Egyházközség 92 millió 231 ezer Ft 23 millió 58 ezer Ft 15 115 millió 288 ezer Ft Külügyekről, felhőtlen ég alatt (Folytatás az 1. oldalról) még Magyarország uniós csatlakozása előtt kívánatos volna megnyitni a magyar és a román állampolgárok számára az Elek-Graniceri és a Dombegyház-Variasul Mic közötti átkelőhelyet is.- Úgy tudom, a román nagykövetségen is találkoztak Mircea Geoana külügyminiszterrel. — Igen, Sofronie püspök úr és még néhány hazai román személyiség társaságában ott folytattuk a megbeszéléseket. A miniszter úr úgy fogalmazott, hogy eltűntek a felhők a két ország égboltjáról, s bukaresti látogatásra hívta meg a magyarországi románság képviselőit, kérve, pontosítsuk, hogy nyelvünk-kultúránk-vallásunk megőrzése érdekében milyen segítséget várunk az anyaországtól - válaszolta Kreszta Traján, hozzátéve, hogy az országos önkormányzat maradéktalanul támogatja Bukarest integrációs törekvéseit, hiszen a csatlakozás egyaránt érdeke a romániai magyaroknak és a magyarországi románoknak. A battonyai román általános iskola kisdiákjai még az iskolapadban megérhetik országaink EU-csatlakozását ______ ________MÉNESI GYÖRGY ______________________________________________ ________________________________P-FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELEI VÉ LEMÉNY _________KISS A. JÁNOS________ Ti sztelet a kivételnek! Azt a békéscsabai fiatalembert, akit karakánsága egy tévévetélkedőben húszmillió forinthoz segített, sokféleképpen ítélik majd meg. Lesz, aki a rendszerváltás győztesét látja benne, más szerint kizárólag az utóbbi négy év sikereinek köszönheti az eredményt. Netán a Bokros-csomag vagy a Széchenyi-terv jótékony hatása hozta meg számára a kazalnyi pénzt? Kampányszemlélet dolga az egész. Akkor hát kampányoljunk! Ez a fiatalember - akár a népmesékben - megmutatta, hogy nem a rang, a cím, a származás, az iskolai végzettség, a hivatali jogállás, netán a bűnözési hajlam adja az észt, hanem valami más. Isten nevét ez ügyben ne vegyük a szánkra, egyre többször tűnik úgy, hogy félmegoldásokkal is megelégszik: nem mindig annak jut a hivatal, akinek az ész. Én már letettem a voksomat - mellette. De vajon mi okból nem láthatjuk a nevét a képviselő-jelöltek között?! Lehet, hogy eredendően a veszteseket erősíti? Minthogy volnának a rendszerváltás győztesei, másfelől pedig végigpillanthatunk az „élhetetlenek” végtelen során - ameddig a szem ellát... Az alkalmatlanok, a selejtesek gyülevész hada lenne e tömeg? Nem lehetséges, hogy ők azok, akik már a szocialistának mondott erkölcsről is úgy gondolták, hogy be kell tartani, a mostaniról nem is beszélve?! S azért állnak a sor végén, mert nem hajlandók másokat eltiporni? Tudom, egy idő után már a kutya sem kérdezi, ki miként alapozta meg lemenői jólétét, de azoktól, akiknek a minimálbér is csak alulnézetből szemlélhető tünemény, ne várjuk el, hogy még tiszteljék is az erkölcsteleneket. Persze, tisztelet a kivételnek. A baj csak az, hogy erre a megjegyzésre (kivételesen) mindenki érintettnek érzi magát. Ennek a fiúnak nem a pénz megnyerése a szerencséje, hanem az - lehet -, ha végigmegy a maga választotta úton. Ha találkoznak vele, tegyék is meg, amit gondolnak: le a kalappal előtte! m Kossuth menüje 1846-ból Kétszáz évvel ezelőtt született Kossuth Lajos. Az évfordulót a kormány Kossuth- évvé nyilvánította. Jalecz Lajos, a gyulai Kisködmön magyar étterem tulajdonosvezetője úgy gondolta, az évfordulóhoz a gasztronómia is társulhatna. Gyula Ötletével megkereste dr. Budai Zoltánt, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkárát, majd dr. Draveczky Balázst, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum igazgatóját, aki ételsorreceptet bocsátott rendelkezésére. Olyan recepteket, ame- lyek'azoknak az ételeknek a leírását tartalmazzák, amelyeket Kossuth Lajos fogyasztott 1846- ban a Nemzeti Casinóban. Jalecz Lajos szerint jó lenne, ha a vendéglátóhelyek, éttermek, szállodák megjelenítenék a korabeli ételsorokat a napi ajánlatukban vagy vacsoraestek keretében. Ezzel is tiszteleghetnének Kossuth Lajos előtt. Dr. Budai Zoltán helyettes államtitkár a tegnapi ételbemutatón elmondta, a XIX. század első fele meghatározó volt a gasztronómiában is. Ekkor alakult ki a magyar gasztronómia. Kossuth nevéhez sok minden kötődik, például a róla elnevezett, dióval töltött kifli is. A helyettes államtitkár jelképesen előre kifizette az ebédet a Magyar Nemzeti Bank jubileumi száz forintosával, melyen Kossuth képmása látható. Jalecz Lajos egy fővárosi család erre az évre kölcsönadott Kossuth-ban- kóit mutathatta be. Ezekért a pénzekért 1849 után tíz év várbörtön járt annak, aki magánál tartotta — emlékeztetett Budai Zoltán. SZ.M. „A HATALOM KORRUMPÁL - DE A KISZOLGÁLTATOTTSÁG ABSZOLÚT MÉRTÉKBEN KORRUMPÁL.” (Adlai Stevenson) Szálljon be hozzánk! A Ford hivatalos Békés megyei képviselete műszaki végzettséggel rendelkező ÉRTÉKESÍTŐ kollégát keres. Elvárások:- minimum középfokú szakirányú végzettség- nagyon jó kommunikációs készség- jó megjelenés, szimpatikus fellépés •„- ügyfélközpontú gondolkodás. § lehetőségek:- kiemelkedő, teljesítményfüggő bérezés- részvétel Békés megye egyik legsikeresebb autós csapatában- magas szintű elismerés és megbecsülés az eredményes munkáért. Ha úgy érzi, hogy hasznos tagja lenne csapatunknak és érdeklik a lehetőségek, akkor fényképes önéletrajzát küldje el címünkre! HOVÁNY BÉKÉSCSABA Kft., Békéscsaba, Szarvasi út 79. Tel.: (66) 520-300. Gyógyító fürdő Szarvas a meglévő fürdője felújítását és bővítését célzó 400 millió forintos programjához 200 millió forint támogatást kap. A projekt megvalósítását Phare- támogatás is segíti. Az alapvetően gyógyászati profilú létesítményben megvalósul a súlyfürdő, tangentor, szénsavfürdő, iszapfürdő, masszírozó, továbbá gyógymedencéket alakítanak ki. A Gazdasági Minisztérium döntése alapján újabb hét település Szarvas, Kecskemét, Moson- masvaróvár. 7,alaMár letettem a voksomat — mellette.