Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-19 / 42. szám

iSRÉKÉS MEGYEI Hfl,AP ■ 2002. FEBRUÁR 19., KEDD - 9. OLDAL A lelkűnkben már itt a tavasz Az ingdivat a merészebb férfiaknak kedvez Városi bölcsőde és óvoda vállalkozásban A szokatlanul enyhe február­ban előkerültek a könnyű fel­öltők, vékony kabátkák és a színes muszlin sálak. A divat szakemberei szerint jöhet itt már bármilyen hideg, az em­berek lélekben tavaszt érez­nek. Szarvas Az időjárás változásai a ruházati ipart talán a mezőgazdaságnál is gekbe öltöztették a férfiakat. Hódságiné Darida Katalin szerint ez kedvezett az erősebb nemnek, hiszen ők jellemzően nehezeb­ben fogadják el a merészebb ár­nyalatokat, az erőteljesebb színe­ket. Az idei tavasz meglepetése a csíkos, még inkább a kockás min­tázat. A menedzser ingeknél a visszafogottabb kék-fehér, kék­bézs kombinációját láttuk, a nap­A gondozónői munka nagy felelősség és állandó készenlétet kíván Százötven évvel ezelőtt nyílt meg az első hazai bölcsőde. Az országban több mint öt­száz ilyen gyermekintézmény működik, javarészt önkor­mányzati fenntartásban. Vál­lalkozásban megyénkben két bölcsőde tevékenykedik, az egyik Gyomaendrődön. Gyomaendrőd A több mint ötszáz hazai bölcső­dében közel huszonötezer apró­ságról gondoskodnak. Az intéz­mények, illetve az ott gondozott gyermekek száma tíz évvel ez­előtt a mostaninak kétszerese volt. A változás jórészt a gyerme­kek számának csökkenésével, il­letve az édesanyák munkavállalá­si lehetőségeinek romlásával ma­gyarázható. Gyomaendrődön a kilencvenes évek elejéig két bölcsőde műkö­dött. Az endrődi megszűnése után a gyomai Vásártéri lakótele­pen lévő intézmény lett a város egyetlen bölcsődéje. Korábban hatvan férőhelyes volt, ma már kétcsoportos, húsz férőhelyes. Az épületében óvoda is működik. A bölcsődét és az óvodát az óvodapeda­gógus végzettségű Lá- zárné Varjú Judit vál­lalkozásban működ­teti. Az önkormány­zati intézményekhez hasonlóan csak étke­zési térítési díjat kell fizetni. A bölcsőde munkáját szakmai irányító segíti. Az in­Szabó Tiborné nagy szeretettel bánik a gyermekekkel. A nyugdíj után sem akar elszakadni a gondozónői hivatástól D^OTÓ: KOVÁCS ERZSÉBET-r Az induláskor többféle szolgáltatást hirdettünk, közü­lük kettőre volt igény. A háztól házig szállítást sok család kéri. Biztosítjuk a gyermekmegőrzés lehetőségét is, bár ezzel kevesen Busszal, reggel este A háztól házig szállítás népszerű szolgáltatása a gyomaendrődi bölcsődének. Nagy segítség ez a családoknak, különösen azoknak, akik az endrödi városrészen, illetve Nagylaposon laknak. Kilencvennyolc nyarán egy kisgyermeket, ké­sőbb hármat szállított reggel és este a bölcsőde kisbusza, ma már sokszor kétszer fordulnak a bölcsődés és óvodás gyermekekkel. A bevett út­vonalat járják végig, a járművön egy gondozónő ügyel a kicsikre. A háztól házig szállítást ingyene­sen végzik. tézmény kapcsolatot tart a megyei módszertani böl csődével és részt vesz a tovább képzéseken. Lázárné Varjú Judit. Az intéz­ménynek 24 bölcsődése és 61 óvodása van. A bölcsődések szü­leinek alkalma van megismerni az épületben működő óvoda te­vékenységét, az ott dolgozókat, ezért is szívesen írat­ják oda a gyermekü­ket. Nem kerül ide­gen környezetbe a gyermekük, sőt ké­résre a gondozónők is részt vesznek az óvodai átszoktatás­ban. A bölcsődében négy gondozónő dol­gozik. Szabó Tiborné Julika az endrődi böl­csődében 1963-ban, tizenhat évesen kise­gítő gondozónőként állt munká­ba. Később beiskolázták, Gyulán szerzett gondozónői oklevelet. Amikor kilencvenkettőben az endrődi bölcsőde megszűnt, Gyomán dolgozott tovább. Nincs bevált receptje, ha csak nem az, hogy következetesen és nagy sze­retettel bánik a kicsikkel, sokat és szívesen beszélget velük. Több olyan hajdani bölcsődése van, akivel immár mint szülővel talál­kozott újra. Ahogy telnek az évek, úgy változnak a gyermekek is. Úgy látja, a mai apróságok sokkal tájékozottabbak és elevenebbek. — A gondozónői munka nagy felelőséggel jár, folyamatos szelle­mi és fizikai készenlétet kíván. Ám a gyermekek kedvessége min­denért kárpótol - mondta Szabó Tiborné, aki idén júniusban megy nyugdíjba, de nem akar még el­szakadni a hivatásától. Nyugdí­jasként egy darabig még dolgozni szeretne. CSATH RÓZA Belvízelvezetés Körösladányban Körösladányban is évek óta nagy gondot fordítanak a belvízelveze­tő csatornák építésére, karban­tartására. A jó hagyományt folytatva, a jövőben - több éves bontásban — egy 97 mülió forint értékű bel­vízelvezető csatornaépítést sze­retnének megvalósítani a Körös- Sárrét legnagyobb községében. A beruházás 2003-2006 között ké­szülne el. — Ezt az elképzelést támogat­nunk kell, mivel sikeres pályázat esetén a teljes költségek 90 szá­zalékát megkapjuk - hangoztat­ta Kovács Imre, a pénzügyi bi­zottság elnöke a ladányi képvise­lő-testület legutóbbi ülésén. A településvezetők a célra a 9,7 millió forint önerőt, érthető okból, egyhangúlag megszavaz­ták. _____________________________ül Ki szorítani a pékséget a piacról? Czesznak György, a csongrádi Radics pékség kereskedelmi igazgatója úgy érzi, verseny­társai nemtelen eszközökkel akarják a céget a Békés me­gyei piacról kiszorítani. Feb­ruár 9-én hajnalban razziát tartottak orosházi telephely­ükön (ami egyébként nem rendelkezik működési enge­déllyel). Az igazgató úgy érzi, a megyei sütőiparosoknak „szúrja” a Radics pékség a „szemét”, s minden erőt meg­mozgatnak annak érdekében, hogy eltávolítsák a piacról. Békés megye- Az elmúlt év őszén jelentünk meg a Békés megyei piacon. Mi­vel áraink kedvezőek, ezért az üzletek szívesen fogadták érkezé­sünket — kezdte Czesznak György. - Egyre több megrende­lésünk lett, amivel egyértelmű, hogy a Békés megyei pékek pozí­cióját rontjuk. Decemberben va­lakik megverték az egyik autónk sofőrjét, és amíg az árut rakodták munkatársaink az egyik boltba, addig kiszúrták a gépkocsi kere­keit. Mivel anyagi haszonszer­zésre utaló jel egyik esetben sem volt, ezért azt feltételezzük, hogy csakis a konkurencia lehetett. Néhány üzlet vezetőjétől olyan visszajelzést is kaptunk, hogy felkereste őket néhány Békés me­gyei pék, hogy amennyiben árul­nak Radics-kenyeret is, akkor ők nem szállítanak abba az üzletbe.- Kik állhatnak a háttérben? — Erre nem szeretnék válaszol­ni. A sofőr bántalmazása és az au­tó megrongálása miatt rendőrségi feljelentést is tettünk. Február 9- én hajnalban pedig razziát tartot­tak nálunk a hatóságok. Bejelen­tésre szálltak ki. A termékeinkkel szemben minőségi kifogást nem találtak, néhány mulasztást azon­ban valóban elkövettünk. Mivel jó idő volt, nem zárt térben ra­kodtunk, hanem a szabadban, nem volt a gépkocsivezetőnél a szállítási engedély és a munka­szerződést, valamint az egészség- ügyi könyvet sem tartották ma­guknál a munkatársaink. Ezekre a jövőben jobban odafigyelünk, emiatt kétszer 5000 forint bírsá­got róttak ki ránk. Azt azonban határozottan cáfolom, hogy feke­temunkásokat foglalkoztatunk, mint ahogy az egyik lapban meg­jelent. Működési engedélyünk pedig azért nincs, mert az ÁNTSZ-től, többszöri megkeresé­sünkre, azt a választ kaptuk, hogy nem szükséges, mivel a tele­pen nem történik előállítás, csak átrakás. Ez a razzia egyébként azt eredményezte, hogy több mint öt órás késéssel érkezett meg az üz­letekbe a kenyerünk. Ugyanis ar­ra köteleztek bennünket, hogy vi­gyük vissza az árut Csongrádra és egy másik autóval hozzuk vissza. Úgy érzem, a konkurenciának na­gyon „szúrjuk a szemét”. Hogy milyen erőket tudnak még megmozgani ellenünk, azt nem tudom, nem ismerem a Békés megyei összeköttetéseket. Annyi bizonyos, nehézségeket tudnak ugyan az utunkba gördíteni, de megakadályozni nem tudják a te­vékenységünket. A razziával kapcsolatban meg­kérdeztük dr. Joó Jenőt, az egyik résztvevő hatóság, az Állategész­ségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetőjét, aki elmondta, bejelentés alapján végeztek ellen­őrzést, a szabályok betartása volt vizsgálatuk célja, nem más, nem hátsó szándék. A február 9-ei raz­zia során tetten érték a céget. A Radics pékség orosházi telephe­lye ugyanis nem rendelkezik mű­ködési engedéllyel.- Balkáni állapotok között nem lehet élelmiszert áthelyezni. Márpedig a razzia idején a sza­bad ég alatt történt ez a művelet, nem pedig az előírások szerint, zárt térben. Az élelmiszerek ke­zelésének szigorú szabályai van­nak, amiket minden vállalkozás­nak be kell tartania - fogalma­zott Joó Jenő. K. E. A sportos viseletét kedvelőknek minden bizonnyal elnyeri a tetszését a húzózáras ing. Hódságiné Darida Katalin ebből az új modellből mutat egy kockás mintájú inget t^FOTÓi KOVÁCS ERZSÉBET érzékenyebben érintik. A korai tavasz kedvez a forgalomnak, hamarabb felpezsdülnek az üzle­tek - mondta Hódságiné Darida Katalin, a Szirén Ruházati Szö­vetkezet belkereskedelmi és szol­gáltatási osz­tályvezetője. A Pierre Clarence már­kájú ingeket gyártó céget nem érte ké­születlenül a korai jó idő. A tavaszi-nyári kollekciók ki­szállítását már elkezdték, a vásárlók ha­Szemrevaló viselet A katalógusok képein a férfiak merész színvilá- gú ingeket viselnek. Kukoricasárga, kivizöld, pink, szilvakék, keki, acélszürke, téglavörös, fáradt levendula, man­darin, égszínkék, gyöngyházszürke, indi­gókék - ezek a színek valóban élnek, a viselő­jére vonják a tekintetet. marosan az üzletekben találkozhatnak vele. A kollekció mindenkor a leg­frissebb párizsi divatot követi. Tavaly tavasszal egyszínű, jel­lemzően pasztell árnyalatú in­pali viseletét azonban élénk szí­nekkel, a sportos irányzat szerint tervezték. A kedvelt, rusztikus jellegű szövetmintázat a csíkos és koc­kás anyagoknál is megjelenik, ám ezzel óvato­sabban bánnak a tervezők. Az élénk színek, a mintázat és a rusztikus felület összhatása kön­nyen zavaró le­het. A Pierre Cla­rence pamut pó­lójában is új irányzatot, forma- és színgazdagsá­got hozott a 2002- es év. A bézs és a zöldes árnyalatok széles skálája mellett ott a közkedvelt fekete is. A pólók fiatalos kiegészítőjeként kínálják a húzózáras ingeket. CS.R. clmudia a Mkshnr ! ikáns pimasz rovokatív Magyarország vezető televíziója élnek. Saját konyhánk van, ahol a speciális diétás étrendet is el tudjuk készíteni — mondta

Next

/
Thumbnails
Contents