Békés Megyei Hírlap, 2002. február (57. évfolyam, 27-50. szám)
2002-02-09 / 34. szám
2002. február 9.. szombat A Békés Megyei Hírlap Melléklete Üzletté vált a meteorológia Dr. Mersich Iván munkáját kitüntetéssel ismerték el Feltárható az ősi emberi DNS A fáraók titkai: szappanoperába illő történet Kováts Adél lelki békéje „Gyerekeinknek tudjunk gyökereket és szárnyakat adni!” 9 „Békéscsaba elfogadott engem” Hét év után Veress Erzsi ismét képekbe sűrítette lakóhelyét, Békéscsabát. Először 1994-ben jelent meg a megyeszékhely nevezetességeit és hangulatát megörökítő fotóalbuma, és a könyv annyira népszerű lett, hogy arra kérték: készítsen egy újat, amely már a város változásait is tartalmazza. így született meg a Békéscsaba az ezredfordulón című album. Veress Erzsi nem fotóművésznek, hanem fotóriporternek vallja magát D-FOTÓ: LEHOCZKY PÉTER — Hogyan fonódott össze Veress Erzsi neve a Békéscsabáról készült fotóalbummal? — 1994-ben kezdődött, amikor az önkormányzat pályázatot írt ki egy reprezentatív fotóalbum megjelentetésére. Végül én kaptam lehetőséget a fotózásra. Szerencsére a kiadvány olyan sikeres lett, hogy 2001-ben megkértek a bővítésére. Eredetileg csak ötven oldallal akartuk kiegészíteni, de kiderült, hogy így nem lehet, hiszen azóta annyit változott a technika, a nyomdászat, a stílus, hogy egyszerűen nem lehetett összerakni a régi képeket az újakkal. Rádöbbentem, hogy egy teljesen új könyvet kell csinálnom, úgy is mondhatnám, hogy a '94-es folytatását. Bevallom, a hét évvel ezelőtti és a mostani felkérésnek is nagyon örültem. Mindkét esetben lehetőséget kaptam az élettől. 1990-ben jöttem el a Népújságtól, ami akkor nagyon megviselt. Úgy éreztem, kicsúszott a lábam alól a talaj. Az album elkészítése jelentette a kiutat. A mostani könyv is a mélypontról „hozott visz- sza”, a válásom után lelkileg nagy segítséget jelentett a megvalósítása. Az első könyvemet teljes egészében a férjem menedzselte, nekem a fotózáson kívül nem volt más dolgom. Most mindent nekem kellett csinálnom, legnehezebben a pénz összegyűjtése ment. 1994-ben jóval könnyebb volt hirdetéseket szerezni a kiadványba, hamarabb összejött a pénz, mint most. Holott akkor még jóformán ismeretlenül kértem segítséget és támogatást, most pedig már mutatni tudtam az előző munkámat. Mégis nagyon nehéz volt. A személyes kapcsolatot azért tartom fontosnak, mert úgy érzem, ha már támogatást kérek valakitől, tartozom annyival, hogy személyesen megyek el hozzá. Próbára tettem magam, igaz, hogy néha azt éreztem, nem csinálom tovább, de aztán mégsem adtam fel. Ha látom, hogy bíznak bennem, és van értelme a munkámnak, akkor én gőzerővel dolgozom. — A könyv ajánlásában írja: a gyerekei nélkül semmire nem ment volna. — A nehéz helyzetekben mindig ők a támaszaim. A könyv tervezését a grafikus-dekoratőr lányom végezte. Már '94-ben is ő akarta az albumot tervezni, de akkor még olyan fiatal volt, hogy nem mertem rábízni. Meg is sértődött egy kicsit emiatt. A mostani összeállítás már az ő keze munkáját dicséri. Rendkívül kritikus volt velem. Csak úgy dobálta el a neki nem tetsző képeket! Mindig azt hangsúlyozta: anya, látszódjon a képeken, hogy ebben a városban élet van! — Végül hány kép került az albumba? — Több száz fotót készítettem, igyekeztem úgy összeállítani a könyvet, hogy ne legyen egyhangú, az évszakok és a napszakok változása is tükröződjön a felvételeken. Hajnali, alkonyati, téli és nyári kép is helyet kapott. Volt úgy, hogy éjjel kettőkor indultam neki fotózni, így sikerült a város éjszakai hangulatát is „elcsípnem”. Egy-egy épületről, érdekes részletről más-más szemszögből is készítettem képet, mert így érzékelhető leginkább a valóság. Néhány régi felvétel is bekerült az albumba, de csak olyanok, amelyekkel kapcsolatban úgy éreztem, hogy úgysem tudnék jobbat készíteni. — Mi alapján „szedte rendbe" az elkészített több száz fotót? — Volt olyan időszak, amikor a lakásomban nem lehetett lépni a földre terített nagy fehér lapoktól, amelyeken témánként gyűjtögettem, csoportosítottam a felvételeket. A könyv szerkezete úgy épül fel, úgy vezetem az „olvasó szemét”, hogy elindulunk a városközpontból, körbejárjuk azt, ezután következnek a különböző rendezvényekkel, a művészeti élettel, a sporttal kapcsolatos képek. Tudatosan törekedtem arra, hogy a fotóalbum valóban fotóalbum legyen, kerülve a sok szöveget. — Sokakban felvetődik a kérdés: dokumentációra vagy művészi alkotásra törekedett a képek elkészítésekor? — Én nem fotóművésznek, hanem fotóriporternek vallom magam. A körülöttem lévő világot dokumentálom a magam szemszögéből. A könyv sem művészi album. Úgy fotóztam a várost, ahogyan én látom, és persze igyekeztem megragadni a szépet. Békéscsaba elfogadott engem — többszörösen is. A gyerekeim mindig azt mondják, anya, veled tragédia végigmenni a városon. Ez tényleg így van, hiszen nagyon sokan ismernek, rám köszönnek. olyankor megállók, beszélgetek velük. Sokszor elmehettem volna Csabáról, de nem akartam. Itt születtem, aztán Gyulán jártam általános iskolába, de 14 éves koromban újra visz- szaköltöztünk. Mostanában még az óvodások is odakiabálnak nekem az utcán. Imádom a gyerekeket, az unokám Nanónak hív engem, és ha kicsiket fotózom, ők is így neveznek. Amikor a városban találkozom velük, így köszönnek nekem: szia, Nanó! — Van-e már visszhangja a decemberben bemutatott albumnak? — Nem igazán tudom, mert sajnos a kezeimet meg kellett operálni, ezért karácsony óta szinte ki sem mozdultam otthonról. —Nevét nem csak a képei miatt ismerik Csabán. — Tizenöt éves korom óta énekelek a Sigma együttesben. Hetente próbálunk, és minden hónap utolsó pénteké Sigma Klub a Fiúméban. A hangulat „láncol” a zenekarhoz ilyen hosszú ideje. Akármilyen a lelki és az egészségi állapotom, a színpadon mindig helyre jövök. Mondják, hogy forrófejű vagyok, időnként fejjel megyek a falnak. Az évek során sokat szelídültem, talán az élettapasztalat miatt... Ami biztos: fotózás nélkül nem tudok meglenni. Váradi Krisztina Névjegy Született: Békéscsabán, 1948-ban Munkahelyek: 1969-től a Békés Megyei Népújságnál fotólaboráns, 1975-90-ig fotóriporter. 1990-től a Délkeletnél dolgozik, majd szabadúszó. 1995 óta a Csabai Mérleg külsős fotósa, 2001 júniusától ismét a Békés Megyei Hírlap fotóriportere Család: elvált, gyermekei: Barbara 30 éves, Fanny 16 éves, unokája, Do- nát 6 éves Hobbi: Sigma zenekar 1111118 mm Szűrös és a pisztolylövés Szűrös Mátyás bombát robbantott. Betette maga után a szocialisták ajtaját, majd égő gyufát nyomott a gyújtózsinórhoz. Aztán jó távolból szemlélte, hogyan esik darabokra a kapu, amelyen nyolcvankilencben besétált. A szocialisták azóta — immár két hete — eszik a kefét, talán felmérni sem tudják mekkora hatása lesz a Szűrös-bombának. A kormánypártiak ezzel szemben kárörömmel vegyes sopánkodással szemlélik: „szegény Szűrössel hogy elbántak...” Pedig Szűrössel egyáltalán nem bántak el. Igaz, régi szóhasználattal élve, kilépett belőle a párt, de ki nem zárták, csak megmondták, hogy ha egyszer más párt — történetesen az Uj Baloldal — miniszterelnök-jelöltje, akkor már nem itt van, hanem ott. Tegyük hozzá, Szűrös „bűnt” követett el: megszavazott egy kormány-előterjesztést. Egyedül a frakcióban. Ezért volt a hajcihő, ezért lett persona non grata, vagyis nemkívánatos személy. Szűrös fura szavazása, amelyet — legyünk őszinték — egyetlen pártban sem díjaznának, az utolsó csepp volt a pohárban. Mert Szűrös mindig renitens volt. Megtehette, legendának számított. Hiszen ő kiáltotta ki a köztársaságot 1989 októberében, s később is igyekezett ehhez illően hol Ahogy a baloldalon állítják. ide-, hol odahúzó — más megközelítésben hol ide-, hol odadörgölőző — kijelentéseket tenni és szavazni. Nem lett volna ezzel semmi baj, ha közben nem a szocialisták asztaláról csipegetett volna, s ha mostanra nem válnak kiegyenlítetté a parlamenti erőviszonyok, ahol mindkét oldalon minden szavazat számít. Ilyen kemény időkben, ahol a párt- fegyelem a parlamenti működés alfája és ómegája, a renitens Szűrös „napjai meg voltak számlálva”. Szűrös új pártot keresett, és még abba a blődlibe is belement, hogy miniszterelnök-jelöltséget vállaljon olyan alakulat élén, amelynek esélye sincs a parlamenti küszöb elérésére. Valószínűsíthető, hogy az egykor oly nagy karriert befutott Szűrös politikai pályafutása itt véget ér. De a neve még elég lehet ahhoz, hogy új pártja egy-két százalékot elvegyen a volt pártjától. A mostani elképesztő politikai versenyfutásban Szűrös új szerepvállalása tehát pisztolylövés a baloldalra. A kérdés, hogy ki adta kezébe a fegyvert? A szocialisták azzal, hogy felemás módon kiutálták, vagy — ahogy a baloldalon állítják — az Új Baloldalt létrehozó politikai trükk kiagyalói. Akiket — szintén állítólag — kereshetünk akár jobboldalon is. Árpási Zoltán Szarvps. Zmió Szarvas, 1915. „Kedves Helén! Szerencsésen és rém nagy késéssel megérkeztem” — írja a „Tanító képezdét” ábrázoló képeslap feladója
