Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-09 / 7. szám

KÖZOKTATÁS 2002. JANUÁR 9., SZERDA - 9. OLDAL Bemutatkozik a Nemzetközi Üzleti Főiskola Tandíjmentesség és kollégium Az IBS eddigi hét végzett évfolyamáról ma közel 800 diák dolgozik a gazdasági életben A Nemzetközi Üzleti Főiskola — International Business School szemléletmódját, szakmai filozófiáját tekintve is új típusú gazdasági főiskola. A kilencvenes években megváltozott piac- gazdasági körülményekhez idomulva az intézmény olyan szakemberek képzését tűzte ki céljául, akik nemcsak hazai körülmények között, hanem nemzetközi viszonylatban is fel­készült, keresett munkaerőnek számítanak. A Nemzetközi Üzleti Főiskola brit tantervi és oktatás-módszertani alapokra építve angol és magyar nyelven képez közgazdász szak­embereket. A hallgatók tanulmá­nyaik során elsősorban gyakorlati ismereteket szereznek, me­lyek segítségével alkalmas­sá válnak majd az Európai Unió által támasztott köve­telmények teljesítésére is. Szakok A felvett hallgatóknak kü­lönböző programcsomago­kat ajánl a főiskola. Attól függően, hogy a hallgatók melyik programcsomagot választják, a négyéves kép­zési idő alatt akár három diplo­mát is szerezhetnek, egy magyart és két külföldit. — A gazdálkodási szakot, mely főiskolai közgazdász diplomát ad, magyar vagy angol nyelven le­het elvégezni.- Az angol nyelvű pénzügyi szak a New York State University diplomáját nyújtja. — A magyar nyelvű európai közszolgálati és üzleti szervező szak az országban unikumnak számító diplomát ad.- Az angol diplomát nyújtó, angol és német nyelvű nemzetkö­zi üzleti kommunikáció kurzust azoknak ajánlják, akiknek van nyelvérzékük, de nem szeretik a matematikát.- Létezik egy intenzív nyelvi gyakorló program is, amely azok­nak szól, akik az angolt vagy más idegen nyelvet szeretnének elsa­játítani. — A főiskola lehetőséget bizto­sít arra is, hogy a hallgatók tanul­mányaik során két passzív félévet az intenzív nyelvi gyakorló prog­ramban töltsenek, és a 600 órás kurzus során a választott idegen nyelvet igen magas szinten sajá­títsák Karrier Az IBS hallgatói a szakmai gya­korlatot neves cégeknél töltik el, annak érdekében, hogy az iskolá­ban megszerzett' tudásukat az életben is kipróbálhassák, és ezt Kapcsolatfelvétel Nemzetközi Üzleti Főiskola - International Business School Cím: 1021 Budapest, Tárogató út 2-4. Ü/Telefon: 06 80 200-801 (ingyenes zöld szám) E-mail: felveteli@ibs-b.hu Web: www.ibs-b.hu követően célirányosan folytat­hassák tanulmányaikat a főisko­lán. A végzős diákok jelentős ré­szének nem kell munkahelyet ke­resniük, mivel úYliploma után ál­tálában az a vállalat kínál1 állást, amelyiknél a gyakorlati évet töl­tötték. A karrierépítés - az IBS Karrier Klub támogatásával — már a főiskolai évek alatt elkez­dődik. A multinacionális cé­geknél igen keresettek az IBS-ben végzett diákok, szakmai és informatikai tu­dásuk, gyakorlatiasságuk, valamint jó idegen nyelvi készségeik miatt. Tandíjmentesség A képzéseken való részvé­tel költségtérítéses formá­ban történik, azonban 2002 szeptemberétől kezdődően a főiskola fenntartója 100 hallgató részére az állami­lag finanszírozott képzéssel lényegében megegyező fel­tételekkel biztosítja a tanu­lás lehetőségét. A felvételi eljárás során legmagasabb pontszámot elérő 100 hallgató te­hát költségtérítés-mentesen foly­tathatja tanulmányait az IBS- ben. A gyakorlatban a felvételi­zőknek külön kell megjelölniük a költségtérítés-mentes és a költ­ségtérítéses képzési formát a je­lentkezési lapon. A sikeres felvé­telit, majd az első évet követően a hallgatók szabadon kiválaszt­hatják, hogy a főiskola által kí­nált szakok közül melyiken kí­vánnak továbbtanulni, és a főis­kola diplomáját, az Oxford Brookes University dip­lomáját, a Nemzetközi Reklámszövetség diplo­máját, illetve a New York State University diplomáját kívánják megszerezni. Ez az el­járás szintén egyedülál­ló hazánkban, hiszen tulajdonképpen azt je­lenti, hogy az intéz­mény a hallgatói igé­nyekhez igazítja képzé­si kínálatát. A szakok között le­hetséges az átjárás, tehát aki ma­gyar nyelven kezdi meg főiskolai tanulmányait, később angol nyelven iá folyíath^jn azokaf. A felvételiről A Nemzetközi Üzleti Főiskola fel­vételi rendszere alkalmazkodik az egységes felvételi rendszer­hez, de számos ponton eltér az általános gyakorlattól. A hozott pontokat (maximálisan 40 pon­tot) az érettségi bizonyítványban szereplő magyar, matematika, történelem tárgyak közül a két legjobb eredmény átlaga alapján számítják ki, a felvételi vizsga so­rán pedig szintén 40 pont szerez­hető. Az üzleti készség írásbeli vizsga elsősorban a jelentkező készségeit vizsgálja, más intéz­ményekkel szemben tehát nem kifejezetten a tárgyi tudásra épít. Hasonlóan a szóbelihez az írás­beli vizsga a jelentkező általános műveltségét, közéleti ismereteit méri fel. A napilapokból, illetve gazdasági hetilapokból szerzett tájékozottság mindenképpen előnyt biztosít a felvételiző szá­mára. A szóbeli - mely elsősor­ban a jelentkezők beszédkész­ségét vizsgálja - minden felvéte­liző számára magyar nyelven fo­lyik, de mind írásban, mind szó­ban választható az angol nyelvű üzleti készség felvételi is. Szórakozás A főiskola sokszínű szabadidős és kulturális kínálatot, és széleskörű sportolási lehetőségeket kínál hallgatóinak. Buda egyik legnép­szerűbb kulturális intézménye az IBS Színpad, mely színdarabok, zenés programok és talkshow-k színhelye. A színház művészeti vezetője Vámos Miklós, aki egy­ben a főiskola kulturális tanszék­ének vezetője is. Az épületben ta­lálható az IBS Fitness, amelyben aerobic- és edzőterem, tenisz- és focipálya, valamint szauna és szo­lárium várja a hallgatókat. Az épület alagsorában található az angol stílusú IBS Pub, mely egy­ben a főiskola étterme is. A főis­kola területén található egy há­rom csillagos hotel is, mely az el­múlt évtől a főiskola kollégiuma­ként működik. Nyílt napok Az IBS több alkalommal is tart nyílt napot annak érdekében, hogy az érdeklődők időben tájé­koztatást kapjanak a vizsgaköve­telményekről, a képzés egészére vonatkozó tanmenetről, illetve a diploma utáni karrierlehetősé­gekről. A legközelebbi nyílt na­pon, január 14-én, hétfőn, a résztvevők egy felvételi-szimulá­ció segítségével, mely az üzleti készségeket vizsgálja, felmérhe­tik tudásukat is. A jelentkezési határidő előtti utolsó nyílt na­pon, február 14-én, csütörtökön, az említett általános témák mel­lett a tandíjhalasztási lehetősé­gek és a nyelvismerettel kapcso­latos tudnivalók is részletezésre kerülnek. Az IBS megközelítésé­vel, illetve a nyílt nappal kapcso­latos egyéb információkról a ve­zetékes telefonról ingyenesen hívható zöld számon ad tájékoz­tatást a főiskola. Dr. Tamás Istvánt, a Nemzet­közi Üzleti Főiskola főigazga­tóját a következő tanév új­donságairól kérdeztük.- Egyre gyorsabban terjed az a hír, hogy szeptembertől 100 di­ák ingyen tanulhat az IBS-ben. Nagyvonalú gesztus vagy üzleti racionalitás áll a döntés hátteré­ben?- Mindkettő. Eddig is voltak hallgatók, akik nem fizettek tandí­jat. Ha tanulmányi eredményeik alapján a legjobbak közé kerültek, akkor nem kellett fizetniük a kö­vetkező tanévben. Csakhogy nem tudhatták, vajon a tandíjmentes­ség utáni szemeszterben bekerül- nek-e a legjobbak közé. Egyre ke­vésbé vállalhattuk azt a kockáza­tot, hogy tehetséges fiatalok azért maradjanak ki a főiskoláról, mert nem tudják kifizetni a tandíjat.- Mi alapján döntik el, hogy ki kerül be a 100 ingyenes helyre?- A felvételi pontszámok alap­ján. Ehhez jó pontokat kell hozni a középiskolából, de jól is kell sze­repelni a felvételi vizsgán. Szep­tembertől képzési rendszerünk úgy alakul át, hogy az első 100 di­áknak nem kell tandíjat fizetnie a képzés teljes időtartama alatt. Mi­vel a felvételin csak a tudás szá­mít, így a százba jut az is, akinek a szülei megengedhetnék maguk­nak a tandíjat, de bejut az is, aki különben nem járhatna az IBS-be, holott tudása alapján megérde­melné. A tandíjmentes helyektől és a halasztott fizetési lehetőség bevezetésétől azt várjuk, hogy a vidéki és határon túli középisko­lákból való diákok aránya még magasabb lesz.- Milyen lehetőségé vannak azoknak a diákoknak, akik nem budapestiek?- A főiskola indulásakor a hall­gatók szinte kizárólag fővárosiak voltak. Azóta a helyzet megválto­zott. Ma a Nemzetközi Üzleü Fő­iskolán minden három hallgató közül kettő vidéki vagy határon túli középiskolák­ból érkezett.- Ezért hoztak létre saját kollégiu­mot? Szá­munkra az a legfontosabb, hogy olyan környezetet hozzunk létre, amely minél nagyobb segítséget nyújt az oktatáshoz. Az ötszintes épületben száz darab kétágyas szoba található, kollégiumi hallga­tóink a három csillagos hotelek­nek megfelelő kiszolgálásban ré­szesülnek. Szerintem a kollégis­ták még a fővárosiaknál is jobb helyzetben lesznek, hiszen az is­kola legtávolabbi pontját három perc alatt el lehet érni a kollégi­umból, és ők egész nap használ­hatják a főiskola létesítményeit, a fitness-klubot és a számítógépter­meket.- Milyen tapasztalatai vannak a Békés megyei hallgatókról?- Az elmúlt évek során számos megyei diák végzett az IBS-ben. Aktív hallgatóink között is leg­alább tíz Békés megyei diák, sőt, egy, a megyéből származó testvér­pár is található. Például Bora Tí­mea a magyar nyelvű gazdálkodá­si szak első évét végzi, éppen a na­pokban kezdte meg az első vizs­gaidőszakot, csakúgy, mint Csiernyik János és Fekete Péter Krisztián, akik az angol nyelvű gazdálkodási szakon kezdték meg tanulmányaikat. Tímea nővére, Kriszüna az angol nyelvű gazdál­kodási szak második évét végzi, Kőszegi Melinda és Forrai István éppen harmadik, gyakorlati évü­ket töltik. A szintén megyei Vlcskó Péter Pál pedig az angol nyelvű gazdálkodási szak utolsó évét tölti nálunk. Örülnék, ha az új tanévben még több megyebeli fiatal követné példájukat. Évszániök'és események ........... 19 91. A Nemzetközi Üzleti Főiskola-IBS és az Oxford Brookes University együttműködési megállapodást ír alá. Létrejön a rendszerváltás utáni első olyan hazai, magánkézben lévő felsőoktatási intézmény, amelyben nemcsak magyar, hanem külföldi diploma is szerezhető. 1995. Végez az első évfolyam 74 hallgatója. 1996. Jelenlegi helyére, a budai Tárogató útra költözik a főiskola. Az IBS Hypnos csapata világelsőséget szerez a Nemzetközi Reklámszövetség által szervezett InterAd marketing-kommunikációs versenyen. A csapat tagjai ezt követően saját reklámügynökséget alapítanak. 1997. A sikeres akkreditációs eljárás eredményeként az IBS főiskolai rangot kap. Ugyanebben az évben indul a magyar nyelvű gazdálkodási szak is. Ismét IBS-es csapat, a Globe nyeri meg az InterAd-et. Megkezdi működését az IBS Színpad. 2001. A Zero csapat minden eddigi sikert felülmúlva világbajnoki győzelmet arat az InterAd versenyen, valamint két kategóriában különdíjat is szerez. Az év folyamán 296 hallgató fejezi be tanulmányait a főiskolán. Velük együtt a hét végzett évfolyamról közel 800 diák dolgozik a gazdasági életben. Elindul a nemzetközi üzleti kommunikáció kurzus, valamint az európai közszolgálati és üzleti szervező szak. A főiskola épülete kollégiummal egészül ki. Az oldal a budapesti Nemzetközi Üzleti Főiskola (Interna­tional Business School) támogatásával készült. A tanulás jó befektetés A békéscsabai Rück Edina az elmúlt évben végzett az IBS-ben. A végzés után — rend­hagyó módon - a főiskolán helyezkedett el. Tapasztalatairól kérdeztük.- Hogyan kerül egy csabai lány az IBS-be? — Életem első tizennégy évét Békéscsabán töltöttem, szüleim ma is a megyeszékhelyen élnek. A Belvárosi Általános Iskolába jár­tam, a gimnáziumot Budapesten, a Fasori Evangélikusoknál végez­tem el. Az érettségi után fölvettek az ELTE német szakára és a Schola Europa bécsi székhelyű, de Budapesten működő alapítvá­nyi iskolába. Mivel a családban több tanár is van, és úgy éreztem, hogy ebben a szakmában nem is­merik el a képzésbe befektetett energiát, a Schola Európában két év alatt európai ügyintézői diplo­mát szereztem. Az IBS-re kereszt­apám, aki Orosházán ügyvédként dolgozik, hívta föl a figyelmemet. Megtetszett az ötlet, so­kat gondol­koztam azon, hogy ide jelentkezem, sőt, el is mentem megnézni a főiskolát. Végül egy békésszentandrási fűnyírás köz­ben döntöttük el, hogy jelentke­zem az IBS-be.- Önkéntelenül fölmerül az emberben, hogy nem mindenki engedheti meg magának a költ­ségtérítéses képzést. Neked ho­gyan nyílt erre lehetőséged? — Természetesen szüleim tá­mogatásával. De nekik is csak két évet kellett finanszírozniuk, mert harmadik és negyedik évben tan- díjmentes voltam. Sokan kérdez­ték meg tőlem, hogy miért válasz­tottam fizetős iskolát. Szüleim egész életemben sok energiát for­dítottak a taníttatásomra. Én is úgy gondolom, hogy a tanulás na­gyon jó befektetés, és a lehetősé­gek szerinti legjobb iskolát kell választani. Az IBS jó döntés volt, és szerencsére ezt a döntést a szü­leim anyagilag is tudták támogat­ni.- Hogyan érezted magad az IBS-ben? — Mivel a végzés után is az IBS- ben helyezkedtem el, úgy látszik, eléggé otthon éreztem magam. Tetszett, hogy ha az ember tanul­ni akart, minden segítséget meg­kapott hozzá. A fizetős képzésről sokan azt gondolják, hogy külö­nösebb erőfeszítés nélkül lehet diplomát szerezni. Hát, ez az IBS- re egyáltalán nem igaz. Az angol­szász jellegű oktatás megkövetel­te, hogy az első év elejétől kezdő­dően folyamatosan tanuljunk, a házi dolgozatokat pontosan, a megadott határidőre adjuk le, és olyan körülményeket teremtett, mint amivel a külvilágban ké­sőbb, a gyakorlati év során szem­határon túli területekről is. így sokkal szélesebb látókörrel kerül­tünk ki erről a félig magyar, félig angol, olvasztótégely-szerű főis­koláról. Elhelyezkedési lehetőségek 75% 0 Azonnal elhelyezkedett ■ Saját, vagy családi vállalkozásba fogott ■ Továbbtanult ü Külföldre ment dolgozni í 3-6 hónap alatt talált kedvére való munkát □ Egyéb besültünk. Sokat jelentett, hogy kulturált körülmények között ta­nulhattunk, de minden másnál hasznosabb volt, hogy sokszínű társaság jött össze az IBS-ben az ország minden szögletéből, sőt, a — Ilyen szép szavak után akár elfogultsággal is lehetne vádol­ni.- Vállalom az elfogultságot. Di­ákként is szerettem a főiskolát, mert azt éreztem, hogy minden rólunk szól, meghallgatnak ben­nünket, és arra törekednek, hogy minden igényünket kielégítsék — természetesen a racionalitás kere­tein belül.- Mégis mi az oka annak, hogy az IBS-t választottad első munka­helyedül?- Tanulmányaim során olyan újszerű gondolkodásmóddal ta­lálkoztam az IBS-ben, amit na­gyon kevés helyen tapasztaltam. Kevés főiskolára és kevés mun­kahelyre igaz, hogy embersége­sek, hogy foglalkoznak az egyén fejlődésével, hogy kulturált kö­rülmények között, baráti légkör­ben lehet tanulni, illetve dolgoz­ni. Szerintem az IBS nagyon jó úton indult el, eddig több száz embernek adott európai stílusú, emberséges üzleti szemléletet. Ez az, amiért komoly fantáziát látok az IBS-ben. Közel öt éve já­rok ebbe az épületbe. Ezalatt az idő alatt olyan óriási fejlődést ta­pasztaltam, hogy szívesen ve­szek részt a következő öt év fejlő­désében is.

Next

/
Thumbnails
Contents