Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)

2002-01-28 / 23. szám

4. OLDAL - 2002. JANUÁR 28., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP Zsaru Memphis a szántóföldön Világgá indult román fiúk jeleskedtek térképismeretből Az Orosházi Határőr Igazgatóság sajtófelelőse, Kunos Gyula főhadnagy két meglepő esetről tá­jékoztatta lapunkat: a mezőhegyesi határban márkás cigaretta „termett”, Nagylakon pedig világgá indult román fiúk „jeleskedtek” tér­képismeretből. A határnyiladék ellenőrzése közben egy papír­dobozra lett figyelmes január 21-én a mezőhe­gyesi határőrizeti kirendeltség vezetője. Fel­nyitva a dobozt, megállapította, hogy az 50 kar­ton zárjegy nélküli, tehát feltételezhetően csempészésből származó Memphis márkájú ci­garettát tartalmaz. A területen talált nyomok ar­ra utaltak, hogy a dohányárut Romániából hoz­hatták magyar területre. A 130 ezer forint érté­kű füstölni valót a határőrség átadta a Vám- és Pénzügyőrség Békés Megyei Nyomozó Hivata­lának. Ugyanezen a napon déltájban Nagylak külte­rületén három román fiút (egy 13, egy 16 és egy 17 évest) tartóztatott fel a járőr. „Miért nincse­nek ezek iskolában?” - tette fel magának a kér­dést, mielőtt igazoltatta volna a gyerkőcöket. Mint kiderült, azért kerülték az iskolát, mert Spanyolországban szerettek volna „új életet” kezdeni. Olyannyira, hogy pontos útitervet ké­szítettek, térképeiken bejelölték azokat a ponto­kat, ahol legkönnyebb átjutni az államhatár­okon, természetesen illegálisan. Mindhármukat visszaadták a román határőrizeti szerveknek. MÉNESI GYÖRGY Gyanús kazetták, román cigaretták Több mint kétszáz gyanús eredetű magnókazettát és közel száz karton román cigarettát foglaltak le a rendőrök egy béké­si hölgytől a vésztői piacon a minap. Hogy a kazetták és a ci­garetták honnan származhatnak, azt egyelőre még nem tudni. mán, zárjegy nélküli cigaretta ke­rült elő — közölte lapunkkal Kiss Lajos rendőr hadnagy, a Szeghalmi Rendőrkapitányság közrendvédel­mi alosztályának vezetője. A magnókazetták eredete egy­előre még nem tisztázott, a kazet­VÉSZTŐ — Január 17-én a vésztői piacon tar­tottak ellenőrzést rendőreink. Az egyik akció során a piacon áruló békési K. Á.-né személygépkocsijá­ból 206 magnókazetta és 94 ro­tákat a szerzői jogvédő hivatal vizsgálja. A román cigarettákat pedig a vám- és pénzügyőrség megyei kirendeltségének adták át a rendőrök, s ez ügyben ők teszik meg a szükséges további intézke­déseket. K. Á.-né ellen jövedékkel való visszaélés és szerzői jogok meg­sértése miatt indulhat eljárás. ____________________________ül He roint adtak el fiataloknak? Kábítószerrel való visszaéléssel gyanúsít a rendőrség két bé­késcsabai fiatalembert. ELLOPTÁK A TÁSKÁJÁT, (ke) Pórul járt az a mezőkovácsházi lakos, aki az orosházi rendelőin­tézetbe érkezett kivizsgálásra a minap. Amíg a férfit a rendelő­ben vizsgálták, addig az I. szá­mú belgyógyászat folyósólyáról ismeretlen tettes elvitte a kint hagyott táskáját, a benne lévő iratokkal és a készpénzzel. A mezőkovácsházi férfit 250 ezer forint értékű kár érte. KERÉKPÁROSSAL Ü1KÖZÖTT. (ke) Orosházán, a Gyopárosi úton a megengedettnél nagyobb sebes­séggel közlekedett tehergépkocsi­jával a hódmezővásárhelyi G. I., aki ezért későn észlelte a vele azo­nos irányban haladó kivilágítatlan kerékpárost. A baleset következ­tében a biciklis súlyos sérüléseket szenvedett. A sofőr ellen gondat­lanságból elkövetett, súlyos testi sértéssel járó közúti baleset oko­zása miatt indult eljárás. „TÜZES” ZSÁKMÁNY, (ke) Egy orosházi lakos garázsának hengerzárát törte fel ismeretlen betörő, aki 10 üveg tokaji aszút, 16 liter „tüzes vizet”, vagyis ház­pálinkát és egy Flóbert pisztolyt zsákmányolt. A tulajdonost 37 ezer forinttal károsította meg. „ELFÜSTÖLT’ VELÜK. (1) Ti­zenkét szál vastag szalámit, 8 ki­ló vékony parasztkolbászt, 20 ki­ló sonkát, 7 kilogramm csülköt és 15 kiló szalonnát zsákmányolt is­meretlen elkövető, aki Mezőko- vácsházán, a Dózsa utca egyik la­kásának kamráját látogatta meg. KIFESZÍTETTE. (1) Medgyes- egyházán, a Petőfi utcában egy lakóház előtt parkoló Lada sze­mélygépkocsi lezárt motorházá­ból az esti órákban ismeretlen tettes elektronikus feszültség- szabályozót tulajdonított el. Ezt követően a vezető oldalon az úgynevezett elefántfül-ablakot is kifeszítette, ám a kocsiból nem tulajdonított el semmit. FEJBEVERTE. (1) Almáskama­ráson, a Szabadság utca szeren­csétlenül járt lakója tett feljelen­tést egy helyi lakos ellen. A tá­madó a kárvallottat a lakóháza előtt egy köszörűkővel fejen ütötte, melynek következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. PÉNZTÁRCÁBÓL. (1) Egy szür­ke műanyag pénztárcát emelt ki ismeretlen tettes Mezőkovácshá- zán, a Vásárhelyi utca egyik laká­sában a tulajdonos zsebéből. A tárcával együtt 27 ezer forinttól szabadította meg a gazdát. ZÁRATLAN KAPU. (1) A zárat- lan kertkapun besétálva ment be ismeretlen elkövető Mezőkovács- házán, a Dózsa utca egyik lakásá­nak udvarára, ahonnan 11 tyúk­kal és egy piros Csepel kerékpár­ral távozott. ■ Békéscsaba Benedek Barnabás őrnagy, a Bé­késcsabai Rendőrkapitányság osztályvezetője minap tartott tá­jékoztatóján elmondta: a csabai kapitányság bűnügyi, valamint a megyei főkapitányság felderítő osztálya közös akciósorozatának eredményeként a közelmúltban — két különböző napon — előállí­tották, majd őrizetbe vették az egyaránt megyeszékhelyi, 31 éves V. Gy.-t és a 23 éves P. A.-t. Ala­pos a gyanú, hogy a két fiatalem­ber Békéscsaba területén kábító­szert, mégpedig heroint értékesí­tett fiataloknak. A nyomozás ér­dekeire való tekintettel az őrnagy egyelőre többet nem árult el az ügy részleteiről. Az viszont tény, hogy V. Gy. és P. A. ellen ilyen cselekmény elkövetése okán ko­rábban már folytattak büntetőel­járást. Benedek Barnabás szólt arról: a két fiatalt a Békéscsabai Városi Bíróság a napokban előzetes le­tartóztatásba helyezte. ____________________________|C| Me nekültek rács mögött Sokak szerint veszélyt jelenthetnek a menekültek, mert rend­szerint nem mutatják be irataikat. A migrációs hivatal illetéke­se szerint ez a menekültek kiutasítástól való félelmére utal. Tény, hogy évről évre növekszik az illegális bevándorlók száma. Budapest Az elmúlt 12 évben 5357 fő kapott menekültstátust Magyarországon. Azóta ezt csaknem 2000 embertől vonták vissza, leginkább azért, mert magyar állampolgárrá vált. Az utóbbi hónapokban megnőtt az Afganisztánból érkezők száma; a hazánkban élő menekültek 70 különböző nemzet szülöttjei.- A menekültek jelentős része nem adja át iratait a hatóságok­nak, mert attól fél, hogy hazaza­varjuk - mondta lapunknak Dobó István, a BM Bevándorlási és Ál­lampolgársági Hivatal Menekült­ügyi Igazgatóságának vezetője. Sokan úgy vélik, hogy ezzel bű­nöző mivoltukat akarják leplezni. Bűnözők azonban nem kaphat­nak menekültstátust. Az enge­dély kiadását ugyanis hosszas el­lenőrzés előzi meg. A menekült­nek nyilatkozatot kell tennie, fényképeket készítenek róla, ujj­lenyomatot vesznek tőle. Egyszó­val nyilvántartásba veszik. Ha a hazája által kiadott adatok is bi­zonyítják, hogy nem áll körözés alatt, akkor 60 nap alatt megkap­hatja a szükséges papírokat. Ábban az esetben, ha a mene­kült Magyarországon követ el bűn­cselekményt, a magyar jogszabály­ok szerint kell felelnie tettéért. Az öt évig tartó szabadságvesztésnél súlyosabb ítélettel járó bűntett el­követésekor kiutasítják az ország­ból. Ilyen lehet például az ember­ölés, amiért a menekültre hazájá­ban akár halálbüntetés is várhat. Évről évre ugrásszerűen nö­vekszik az illegális bevándorlók száma hazánkban, akik általában Nyugat-Európába tartanak.- Magyarországon a menekül­tek támogatása nem olyan mérté­kű, mint más országokban - mondja Dobó István. A menekült­státus ugyanis magába foglalja, hogy ne dolgozzon az illető. Feke­tén dolgoztatásuk a munkáltatóra is komoly felelősséget hárít, vala­mint büntetendő. NAGY E. D. ___________Megkérdeztük olvasóinkat___________ A pályázatok eredményességéről Zima András, battonyai he­gesztő:- Szegény emberen a pá­lyázatok nem segítenek. Anyagi háttér és megfelelő tőke kell ahhoz, hogy bárki hitelt ve­hessen fel. A lehetőséget az sem javítja igazán, ha kedvezményes a kamat. A pályázatoknak is csak egy része a vissza nem térítendő támogatás. Hiába akar az egyszerű ember vállalkozó, illetve néhány hektáros családi gazda lenni, ha nincs pénze, netán szociális se­gélyből él. A kisgazdaság nem hoz annyi hasznot, amelyből fejleszt­hetne. Az ajánlatok ugyan kedve­zően hangzanak, de ha nincs ha­szon, nem szabad kockáztatni. Demó János- né, battonyai nyugdíjas:- Idős asz- szony vagyok, ezért idegenke- dek a hitelektől és a pályázatok­tól. Szerintem az átlagemberek nem tudják, ho­gyan kell ezeket igényelni. A szakember segítsége pedig drága. Ha nincs más kiút, kénytelen az igénylő segítséget kérni. Lakáshi­telt vagy beruházási támogatást csak akkor szabad felvenni, ha biztos munkahely, kereset vagy pénzesebb családi háttér van. Azokat a pályázatokat, amelye­ket nem kell visszafizetni, nem az egyszerű embereknek találták ki. A nagy vállalkozók biztosan ismerik a hozzájutás módját. Kovalik Ist­vánná, mezőko­vácsházi rok­kantnyugdíjas: — A kor­mány és a pár­tok által beaján­lott nagy ked­vezmények nem a vidéki szegény embereket segítik. Bizonytalan a munka­hely, másrészt vállalkozásba fog­ni megfelelő anyagi háttér nélkül nehéz. A gyermekeim most vár­ják a harmadik babát, és lakáshi­telt szerettek volna felvenni. Any- nyi garanciát kellene hozzá biz­tosítani, amit a többgyermekes család képtelen. Az ígéretek csak mézesmadzagok maradnak. A mezőgazdaságot tönkretették, nem a néhány hektáros családi gazdaság fogja kihúzni a sla- masztikából. Tanczer László, mezőko­vácsházi ma­gánvállalkozó: — Szerintem a kormány jó irányba indult el, hogy akár a Széchenyi-terv- ben, de más pályázatokkal is lehe­tőséget ad azoknak az emberek­nek is, akiknek nincs elég tőkéje. Látok benne fantáziát. Vannak is­merőseim, akik szintén bíznak benne és azon gondolkodnak, hogy a boldogulásukhoz igénybe veszik valamely lehetőséget. Ma­gam is fontolgatom a lakásfelújí­tási hitel felvételét, mert elérhetőb­bé tenné az életvitelünk jobb kiala­kítását. A támogatások és pályáza­ti lehetőségek fellendítik, meg­élénkítik a gazdaságot. h. m. D-FOTÓ'. LEHOCZKY PÉTER A fürdőfejlesztés ügye húzódik Nagy érdeklődés kísérte a nagyszénási önkormányzat által összehívott legutóbbi fa­lufórumot. A rendezvényen két fő témáról esett szó, a tele­pülés rendezési tervéről és a 2002-es tervekről. Nagyszénás A település komplex rendezési tervéről Torma Gyöngyi tervező tartott tájékoztatót. Egyebek mel­lett szó esett azokról a területek­ről, amelyeken további iparosí­tásra nyílik lehetőség. Az önkor­mányzat lakásépítési tervei iránt is érdeklődtek a nagyszénásiak. Voltak, akik a tömblakásépítést, míg mások a Nagyszénás jellegé­hez jobban illő sorházak megva­lósítását javasolták. Czeglédi Mi­hály polgármester elmondta, a te­lepülés északkeleti részén nyílna lehetőség önkormányzati laká­sok építésére. A polgármester a falufórumon értékelte a 2001-es esztendőt. Az elmúlt évben a tervezett 11 millió forint helyett 25 millió forintot fordítottak fejlesztésre. Ilyen nagyságrendű beruházást tervez­nek 2002-ben is. Egyebek mellett két kilométernyi járda építését, a sportpálya építményeinek felújí­tását, az alsós iskola belső vakolá­sát, az iskolai sportudvar kialakí­tását, a ravatalozó huzatmentesí­tését tervezik. Lakásalapra 4 mil­lió forintot, pályázati önerőre pe­dig 8 millió forintot különítenek el. A költségvetést a tervek szerint a január 28-ai ülésen fogadják el. Czeglédi Mihály szólt a fürdő­fejlesztés ügyéről is, amely évek óta húzódik. A fürdő vizét ás­ványvízzé nyilvánították, a befek­tetőkkel pedig előrehaladott tár­gyalásokat folytatnak. A falufóru­mon részt vett dr. Varga István or­szággyűlési képviselő is, aki elis­meréssel szólt a fürdővel kapcso- latos elképzelésekről, kovács erika Településeink krónikája Az internetes honlap fejlesztéséért A dobozi képviselő-testület legutóbbi ülésén arról határozott, hogy megmérettetik a Miniszterelnöki Hivatal informatikai kormánybiztossága által kiírt, az önkormányzatok internetes aktivitását biztosító eszközök és szolgáltatások támogatása című pályá­zaton. A kiíró szándéka az, hogy egységesebbé te­gye az önkormányzati honlapokat, illetve az internetes megjelenéssel még nem bíró önkormány­zatoknak megteremtse a világhálóra való csatlako­zás lehetőségét. Doboz - élve a felkínált lehetőséggel - úgy dön­tött, hogy meglévő honlapja fejlesztéséhez a támo­gatási összeg maximumára, 2 millió forintra pályá­zik. Ehhez saját erőként 500 ezer forint biztosítását rendelte a testület. b. l Eligazító táblák Szarvason Információs táblarendszer kialakítására készül Szarvas. Ennek teljes költsége négymillió forint, amelynek felét a város megnyerte pályázaton. A tér­képes, illetve az eligazító táblák már a tavalyi lovasfesztiválra elkészültek. Ezenkívül a város hatá­rára üdvözlőtábla, a település területén eligazító táblák elhelyezését tervezik. Utóbbiak turisztikai objektumokat, közintézményeket és hivatalokat je­lölnének. A képviselő-testület úgy döntött, a Megyik Bt. ajánlatát fogadja el. Eszerint a város egész terü­letén egységesen kandeláber oszlopos információs táblarendszert állítanak fel. ____________________________________________151 Ma gyarbánhegyesi segítség Magyarbánhegyesen a kimutatások szerint tavaly év végén 174 munkanélkülit regisztráltak. Ebből 23 jövedelempótló támogatást, 71 rendszeres szociális segélyt kap az önkormányzattól. A fennmaradó lét­szám a munkaügyi kirendeltségen szerepel nyilván­tartásban. Az önkormányzat a rendszeres segélye­zettek és jövedelempótló támogatásban részesülők közül 81 lakosnak biztosított az elmúlt időszakban foglalkoztatást, akik közül 8-an nem fogadták el a felajánlott munkát. Ennek következtében részükre megszüntették a támogatást. A többiek maradékta­lanul eleget tettek a munkaszerződésben vállaltak­nak, akik intézményi karbantartást, takarítást, köz­terület rendezést, a temető rendben tartását, mező­őri szolgálatot, illetve egyéb, a település szépítését szolgáló közhasznú munkát végeztek. ____________________________________________1U In ternet Bucsán A bucsai közösségi ház pályázati támogatással szá­mítógépet vásárolt. A korszerű gépen (amelyet a hangszórótól a nyomtatóig valamennyi tartozékkal elláttak) internetezni is lehet. Hamarosan a bucsai lakosság is igénybe veheti az internet-szolgáltatást. A megoldáson már dolgoznak az intézmény mun­katársai. A gépbeszerzés mellett egyéb eszközöket és bú­torokat is vásárolt — szintén pályázati támogatással — a közösségi ház. Orvosné Szilárd Éva intézményvezető elmondta: idén is élni szeretnének a pályázati lehetőségekkel. A támogatásokból pedig 2002-ben az épület egyes helyiségeit szeretnék felújítani, valamint további eszközfejlesztésekben is gondolkodnak._______ m Gy ulai elismerések A gyulai adventi időszakhoz jótékonysági vásár is kapcsolódott. A városházi újévi köszöntő alkalmával a díjak mellett elismerő okleveleket is átadott Danes László polgármester a vásáron való részvételért. Eze­ket a Pánczél Imre Gyógypedagógiai Intézet, a Zab­hegyezők Egyesületének gyulai csoportja, a Főváro­si Önkormányzat Gyulai Idősek Otthona képviselői és a Kanicsár család vehette át. A városi rendezvény szervezésében évről évre sokan közreműködnek, de vannak állandó résztvevők is. A város Mikulásának szerepét évek óta Pete László tanár vállalja, akit ha­gyományosan Borsos Béla szállít lovas hintóján. Ők ajándékot vehettek át ezért az ünnepségen, melyen az Erkel Ferenc Zeneiskola vonós kamarazenekara mellett fellépett az ifjúsági vonós kamarazenekar és a Gyula Ifjúsági Big Band is. _ ö _ Pándy Nővér gyulai kiállítása Gyulán, a Pándy Kálmán Megyei Kórház igazgatási épületének aulájában, a Pándy-galériában Focht Anita grafikai kiállítását nyitotta meg a napokban Kis-Pál Sándorné, az orvosi könyvtár vezetője. Focht Anita tíz éve dolgozik az idegsebészeten, két éve szakoktatóként. A Pándy Nővér kitüntető címet 1998-ban nyerte el. Gyulán született, a festés-rajzo­lás szeretetét otthonról hozta. Könyvekből tanulta meg a képzőművészeti ismereteket, most már fest is. Több kiállításon részt vett már, ám ez az elő önál­ló tárlata, amely február 20-áig látható. A tegnapi megnyitón — melyen az Erkel Ferenc Zeneiskola vo­nósnégyese játszott — sokan megnézték Focht Ani­ta lírai hangvételű grafikáit. sz. m.

Next

/
Thumbnails
Contents