Békés Megyei Hírlap, 2002. január (57. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-26 / 22. szám
KÖRKÉP 2002. JANUÁR 26., SZOMBAT - 5. OLDAL PROGRAMISMERTETÉS, (c) Kovács László, az MSZP elnöke Békés megyébe látogat január 28-án. A vendég programismertető nagygyűlést tart Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban 15 órától, 18 órától pedig lakossági fórumon vesz részt a vésztői művelődési házban. KÖNYVBEMUTATÓ, (c) Balogh László Imre szeghalmi ezotériakutató, író, tanácsadó mutatja be nemrégiben megjelent Isteni rejtvény - az ember (15 lépés a lelki harmóniáért) című könyvét író-olvasó találkozó keretében ma 10 órakor a megyeszékhelyen, a Csaba Centerben lévő Alexandra Könyváruházban. KÖZMEGHALLGATÁS, (ö) A gyulai képviselő-testület január 28- án 16 órától közmeghallgatást tart a városháza dísztermében. A résztvevők tájékoztatót hallgathatnak meg a képviselő- testület és a polgármesteri hivatal elmúlt évi munkájáról, majd lakossági hozzászólások következnek. JÉGVÉDELEM, (ö) A Fehér- Körösön, a Berettyón és a Hármas-Körös Öcsöd alatti szakaszán áll a jég. A Fekete-Körös, a Sebes-Körös felső szakasza és a Hármas-Körös Öcsöd-Szarvas közötti szakasza jégmentes, a többi folyószakaszokon parti jég, jégzajlás tapasztalható. A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság tegnap délben I. fokú készültségbe helyezte a jégtörő kisgéphajókat. Á Körösök romániai vízgyűjtőjén, a folyókon nem tapasztalható jelentősebb vízszintemelkedés. KÖZGYŰLÉS, (ö) Az Összefogás Gyuláért Egyesület január 29- én 17 órától tartja közgyűlését Gyulán, az Erkel Ferenc Általános Művelődési Központban. A közgyűlésen bemutatkoznak a választókerület országgyűlési képviselőjelöltjei. A HÍD NEM SÉRÜLT, (i) A Berety- tyó-hídnak nekihajtott egy kamion, s a híd megrongálódott - beszélték tegnap délután a jól értesültek Szeghalmon. Információink szerint a hír csak részben igaz. Délután 3 óra körüli időben egy kamion nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel próbálta bevenni a híd előtti kanyart. Ezért a jármű letért a 47-es főútról, de nem a hídnak, hanem „csak” a Berety- tyó-gátnak ütközött. Az eset során személyi sérülés nem történt. ÁROKBA CSÚSZOTT, (c) Tehergépkocsi csúszott árokba tegnap Gyula külterületén. A riasztott tűzoltók segítettek a mentésben, személyi sérülés nem történt. „HELYES, HA AZ EMBER IDŐNKÉNT MEGKÉRDŐJELEZ DOLGOKAT, MELYEKBEN MÁR RÉGEN HISZ.” (Francis Bacon) A NÉPMOZGALMI ESEMÉNYEK főbb mutatószamai a MEGYÉBEN 1000 lakosra jutó éheszületés —■—1000 lakosra jutó halálozás —X—C secsemöhal andóság (1000 él vészül öttre jutó egy éven aluli _____meghalt)______________| FORR ÁS: KSH BÉKÉS MEGYEI IGAZGATÓSÁGA MEGYE BÁRKA-EST A KÖNYVTÁRBAN. Tegnap adták át a Békés Megyei Könyvtár játszótermében a Bárka folyóirat díjait. A 2000 decemberétől mindig év végén odaítélt dijakat most: Németh Zoltán, Papp Endre, Podmaniczky Szilárd, és Újházy László vehette át. Képünkön (balról jabbra) Elek Tibor, a Bárka folyóirat főszerkesztője, Grecsó Krisztián, a lap szerkesztője, Banner Zoltán művészettörténész, író, költő, valamint Szilágyi András művészettörténész, költő látható.__________ p#otó; kovács Erzsébet Ha tárőrizet uniós normák szerint Lökösháza után Gyulán is felújítják a kirendeltséget Az Orosházi Határőr Igazgatóság által őrzött 300 kilométeres határszakaszon jelenleg tíz határőrizeti kirendeltség működik. Az Európai Unióhoz való csatlakozás után nyolc látja el az úgynevezett külső határ őrzését, kettőt megszüntetnek. A nyolc megmaradó kirendeltség közül hetedikként a lökösházit újították fel, Gyulán 2003-ra tervezik a korszerűsítést. Lökösháza A tegnapi ünnepélyes átadáson elhangzott, hogy a szeptembertől decemberig tartó építkezések során a kirendeltség állománya egy 80 négyzetméteres Érdért típusú faházban végezte munkáját. A főépület teljesen megújult, magas tető került fölé, hőszigetelő vakolatot kapott. A beléptetés elektromos zárakkal működtetett zsilipeken keresztül történik. A külső mozgások öt kamera segítségével követhetők. Az udvaron négy fűthető garázst és további tizenkét gépjármű-tárolót alakítottak ki. A Béndek József vezérőrnagy, országos parancsnok által átadott beruházás kivitelezési költsége 155,5 millió forint. Az orosházi igazgatóság vezetője, Dávid Károly dandártábornok lapunk érdeklődésére elmondta: — Határrendészeink itt,. Lökösházán nagyon zord és mostoha körülmények között dolgoztak. Hozzáteszem: szinte zokszó nélkül, és nagyon eredményesen. Éppen ezért úgy érzem, hogy valóban ünnep és fordulópont az ő életükben is a mai nap, amelyen az európai uniós követelményeknek megfelelő épületet és technikát vehetnek birtokba. Az elkövetkezendő években személyi építkezést folytatunk. Tavaly kétszázhetvennégy új kollégát vettünk fel, az idén százhúsznak tervezzük a felvételét. Ösz- szességében pedig még több száz munkatársra van szükségünk ahhoz, hogy elérjük a tervezett létszámot. Lökösházán jelenleg két tiszt és több mint ötvén zászlós, illetve tiszthelyettes ‘Hfolgozik, de amikor itt húzódik majd az unió külső határa, akkor százhúszan fogják ellátni a feladat0t' MÉNESI GYÖRGY Dél-Békésben szívesen olvassák a Hírlapot Békés megye déli részének polgármesterei találkoztak tegnap délelőtt a mezőkovácsházi városházán, ahol lapkiadónk és szerkesztőségünk vezetői, munkatársai adtak tájékoztatást a Hírlap gazdasági és arculati változásairól. A jelenlevők gratuláltak az eredményekhez és mindannyian elismerésüket hangoztatták a lap jól szerkesztett, széles körű információt hordozó tartalmáról. Mezőkovácsháza A kötetlen hangulatú rendezvényen Szekeres Lajos (Mezőkovácsháza), Ambrus Attiláné (Almáskamarás), Jancsó Ottó (Nagybánhegyes), Kotroczó Mihály (a dombegyházi polgármester képviseletében), Pápai Zoltán (Kunágota), Szokola Béla (Ma- gyarbánhegyes), Takács Dezső (Battonya), Vanger Sándor (Kisdombegyház), Varga Gábor (Medgyesbodzás) polgármesterek vettek részt. A Népújság Kft. gazdasági változásairól, a hirdetések és terjesztési szolgáltatások alakulásáról dr. Tóth Miklós ügyvezető igazgató beszélt. Ezt követően dr. Árpási Zoltán főszerkesztő a lapcsalád koncentrált munkamegosztásáról, illetve az olvasói kapcsolatok erősítését szolgáló tartalmi megújulásról adott tájékoztatást. Magyar Mária szerkesztő a települési oldalak tapasztalatait osztotta meg az érintettekkel. A polgármesterek hozzászólásaikban dicsérték a terjesztő hálózatot és kiemelték a korai kézbesítés előnyeit. - A Hírlap nagy erénye a tisztességes, korrekt és a politikailag mértéktartó tájékoztatás - mondták. Többen pozitívan szóltak a színvonalas, a megye egészére, köztük a kistelepülésekre is kiterjedő híradásokról. A települési oldalak kedvező fogadtatására hivatkozva többen idén is igénybe kívánják venni a megjelenés lehetőségét. ______ __________ H. M. VÉ LEMÉNY LÁSZLÓ ERZSÉBET Üzenet egy szál cigivel Nem tudhatom pontosan, mit akart üzenni az a fiatal, aki a belváros forgalmas útkereszteződésében feltartott kézzel mutatott valamit a zebra másik oldalán gyülekező társainak. Nem tudhatom pontosan, hiszen a forgalom lüktetése nem engedte meg, hogy autóval vesztegeljek, bámészkodjak, szemtanúja legyek egy történetnek akár a végkifejletig. A fiú egy szál cigarettát szorongatott a kezében, mint egy győzelmi jelképet, s volt valami diadalittas fölény az orcáján. Mintha azt akarta volna tudatni: tőlem kaphatjátok meg, amire vágytok. Amíg csak szemmel követhettem, a kéz, benne a szál cigarettával, kiemelkedett a tömegből, mint az idegenvezető pöttyes esernyője, mely a turisták számára követendő pont egy történelmi városrészbe zsúfolódott emberáradatban. Valamikor cigis doboz jelentette az összetartó erőt a dohányfüsttel megfertőződött diákok között. „Tett egy kört” a kezek között, mindenki könnyebbé tette egy szál kivételével, s ha pechje volt, és kiürült, a kukában végezte. Ma más világot élünk. Gyakoribb, hogy egyetlen szál jár körbe, egy-két szippantásnál több nem jut a fejekbe, de az is elég, sőt, elég drága. Egy fiatal fiú története jutott erről eszembe. Ő is a „zöld” cigivel kezdte, úgy gondolta, segít rajta, amíg a nehéz idők el nem múlnak, aztán eldobja. A nehéz idők nem múltak, vagy nem akartak múlni, egyre több és keményebb anyag kellett a felszínen maradáshoz, míg egyszer, váratlanul - de törvényszerűen - megközelíthetetlen magasságba került a felszín. A heroin taszította a mélybe a fiút. Kétszer próbált megszabadulni tőle. Örökkévalóságnak tűnő betegségének végén néhány napig jobban érezte magát. A szüleinek leikébe pici reménysugár költözött, hátha meggyógyul a gyermekük. Egy reggel holtan találták az ágyában. Bocsánat, ha a magasba tartott cigarettától túl messzire jutottam volna. Bár lenne alaptalan a félelmem! B Kiemelkedett, mintáz idegenvezető pöttyes esernyője. Nézettségi csúcson a makettek Eddig több, mint kétezren tekintették meg a Békéscsabai Helyőrségi Klubban a múlt hét szombaton megnyílt nyolcadik országos makettkiállítást, és már ezzel elérte az idei rendezvény az eddigi nézettségi csúcsot. Békéscsaba Fekete László, a KIT Makett Klub vezetője tegnapi tájékoztatóján elmondta: a kiállítás ma 19 óráig, vasárnap 12 óráig tekinthető meg. Ma 11 órakor Szentiványi János, II. világháborús repülőgép-vezető tart élménybeszámolót a helyőrségi klubban, 14 órakor pedig a megyeszékhelyi McDonald's étterem előtti területen rádió-távirányítású autómo- delleket mutatnak be. A 367 makettel nevező 144 versenyző vasárnap 13 órakor tudja meg, hogy alkotásait miként véleményezte, díjazta a zsűri- A legjobbaknak odaítélt díjakat Cseprégi Péter ezredes, Békéscsaba helyőrségparancsnoka adja át. Megyénkből egyébként a legtöbben Békéscsabáról, Gyuláról, Dombegyházról és Békésről neveztek makettjeikkel. _____ ___ NY. L. Ál landó vámfelügyeleti hely A gyorsabb árutovábbítást, az ügyfelek kényelmét szolgálhatja a békéscsabai vasútállomáson is az állandó vámfel- ü gyei éti hely tervezett kialakítása, megvalósítása. Békéscsaba Arnold Mihály, a Vám és Pénzügyőrség országos parancsnoka és Kukely Márton, a MÁV Rt. vezérigazgatója a minap megbeszélésen értékelte az együttműködés múlt évi eredményeit és meghatározták a további feladatokat. Itt elhangzott az is, hogy a kaposvári kedvező tapaszthatok - a régió és helyi vámhivatal jó együttműködése, a gyors árutovábbítás - alapján a vasúttársaság a Vámés Pénzügyőrség Országos Parancsnokságával közösen további állandó vámfelügyeleti helyek létrehozását tervezi. Mégpedig Kiskunhalas és Debrecen mellett a békéscsabai állomáson is, várhatóan még idei vagy jövő évi megvalósítással. (A nyugat-európai vasutaknál egyébként vámpályaudvarok működnek, melyek az árutovábbítással együtt a vámeljárást is elvégzik.) Mint megtudtuk, a MÁV Rt. vezérigazgatója a Nemzetközi Vasútegylet keretében munka- csoport létrehozását javasolta. Ennek feladata a versenyképes vasúti eljutás, szolgáltatás biztosítása lenne a 2004. évi, athéni olimpiára.___________________jci NEGYEDIK GENERÁCIÓS POLO, (s) Tegnap bemutatták Békéscsabán a tavaly szeptemberben Frankfurtban debütált, méreteiben és formatervezésében is új képet mutató Volkswagen Pólót. A legfontosabb újításokat a forgalmazó cég így foglalta össze: nagyobb karosszéria, háromféle új motor, igényesen kialakított utastér, amelyben teljesen új tervezésű ülések, jól áttekinthető műszerfal és színvonalas borítóanyagok kaptak helyet _______ _ ___ d^qtó, lehoczky péter El ítélték Kucsera Lajost Egy év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetést kapott Kucsera Lajos, a Szeghalmi Rendőr-kapitányság volt bűnügyi osztályvezetője egy hét évvel ezelőtt elkövetett bűnpártolás miatt. A másodfokon eljáró Szolnok megyei bíróság szerint Kucsera Lajos vezetői beosztásával visszaélve súlyos, akkoriban elszaporodott bűncselekmény, azaz olajszőkítés ügyében arra törekedett, hogy meghiúsítsa a rendőri intézkedést, és a nyomozást. 1995 májusában a Füzesgyarmathoz közeli, úgynevezett Macskási-te- lepen egy vagyonőr észrevette, hogy tíz vagon érkezett, annak tartalmát tartálykamionokba fejtik. A vagyonőr a körzeti megbízottnak, az pedig Karancsi Tibor nyomozónak jelentette az ügyet. A nyomozó azonnal a helyszínre sietett, megállapította, hogy az olajszőkítésről szóló bejelentés megalapozott, és azt közölte Kucsera Lajossal, a szeghalmi kapitányság bűnügyi osztályvezetőjével. Kucsera azt válaszolta, hogy az ügyben a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának nyomozóhivatala az ületékes. Utasította beosztottját, hogy ne intézkedjen tovább. Mindez délelőtt tíz órakor történt, Kucsera 14 órakor értesítette a vámnyomozókat, akik 17 óra után érkeztek a Macskási-telepre. Ott viszont már csak egy műszaki okok miatt veszteglő kamiont találtak. A nyomozás adatai szerint a Macskási-telepen valóban bűncselekmény történt hét évvel ezelőtt. Tüzelőolajból gázolajat állítottak elő, idáig ismeretlenek. Ez az ügy mindmáig nem tisztázódott. A másodfokon eljáró Szolnok megyei bíróság ugyanakkor bűnösnek találta Kucsera Lajost egyrendbeli, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntettében, ezért egy év hat hónap börtönbüntetést kapott. A vádlott szabadságvesztésének végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették ____________________________!